És neki milyen volt?

Az alábbi beszámoló, amelyet négy német rajongó írt egy 2004 januári találkozásról rávilágít arra, hogy milyen lehetett Michael Jacksonnak megélni ezeket a borzalmas vádakat és azt, hogy az emberek felszínes ítéleteket hoznak róla.

Írta: Brigitte Bloemen, Marina Dobler, Stephanie Grosse és Sonja Winterholler, Németország

Forrás: http://morinen.tumblr.com/post/86044707716/in-the-light-of-recent-allegations-against

Eleinte mélyen sokkolt minket mindaz, ami kibontakozott a szemünk előtt és nem hittük el, hogy Michaelnek valóban ki kell állnia életében másodszor is ilyen vádakat, rágalmakat és fájdalmat!

Noha ezek a vádak nevetségesek voltak és nyilvánvalóan fabrikáltak, de a legszörnyűbb dolog, amit tehettek vele az volt, hogy megvádolták egy ilyen szörnyű bűncselekménnyel és azzal, hogy bántana egy gyereket, majd – nagyban köszönhetően az inkompetens újságíróknak – ezt elhitették az egész világgal. Tudtuk, hogy ez szó szerint széttépte Michael szívét, különösen, amikor rá kellett jönnie arra, hogy sokan az úgynevezett “barátai” közül elhagyták a szükségnek ebben az órájában és még sok rajongó sem tudta mit higgyen és inkább visszahúzódott, amíg a dolgok le nem tisztultak.

De mi tudtuk, hogy tennünk kell valamit – bármit, amivel megmutatjuk neki, hogy még mindig vannak emberek, akik nem hiszik el, amiket mondanak róla. Így amint az első meghallgatás napját kitűzték 2004 januárjában semmi sem tarthatott vissza minket attól, hogy Kaliforniába utazzunk és támogassuk Michaelt.

Amikor megérkeztünk Santa Mariába sokkolt minket a rendőrök hada és az, hogy helikopterek repkedtek a bíróság épülete felett, így támogatva az őrült média cirkuszt több száz újságíróval a világ minden részéről és több száz nézővel, akik megrohamozták a helyet. A legkevesebb, amit mondani lehet, hogy kaotikus jelenetek voltak.

Megkönnyebbültünk, amikor láttuk az ismerős arcokat a rajongók között a kordonok mögött állni a szeretet és a hit üzenetével támogatva morálisan Michaelt ezen a szörnyű napon. Amikor Michael megérkezett és bement az épületbe úgy gondoltuk, hogy erősnek, elszántnak és magabiztosnak tűnik és még azzal is megerősítette a benyomásunkat, hogy út közben üdvözölte a rajongókat a korlát mellett és végül még fel is ugrott az autója tetejére, hogy mindenki láthassa. Őszintén szólva örültünk, hogy így látjuk, mert ez valóban enyhítette egy kicsit az iránta érzett aggodalmunkat. De a szívünk ennél jobban tudta – azt nem tudták becsapni a szemeink benyomásai.

A bírósági meghallgatás után a tömeg felkerekedett Neverland felé, mert elterjedt, hogy Michael meg fogja nyitni a birtokát a közönség előtt aznap. Több ezer ember használta ki az alkalmat, hogy végre kielégítse a kíváncsiságát és élvezzen egy napot a vidámparkjában, állatkertjében, játéktermében, annyit egyen-igyon, amennyit akar és hogy kihasználja a lehetőséget arra, hogy körülszaglásszon egy kicsit Michael otthonában. Nyilvánvaló, hogy a legtöbben egyszerűen jól érezték magukat.

De mi rajongók nagyon másképp éreztük magunkat. Michael egyszer azt mondta: „Neverland én vagyok! A teljességét képviseli annak, aki vagyok.” Így számunkra úgy tűnt, hogy Michael szükségét érezte annak, hogy meztelenre vetkőzzön, hogy kiforgassa a belsejét, hogy a nagyközönség lássa és végre megértse őt. Az érzés, amit átéltünk aznap a birtokon egy nagyon szomorú érzés volt és számunkra Neverlandnek már nem sok köze volt ahhoz a varázslatos helyhez, amit korábban megtapasztaltunk. Az a tény, hogy a sajtó is megostromolta a helyet szintén nem sokat segített – állandóan helikopterek repkedtek Neverland felett és kint is több tucatnyi kamera várakozott.

Néhány nappal később a legtöbb rajongó már hazafelé tartott. Valamilyen oknál fogva ez az árral volt kapcsolatban, de mi egy pár nappal későbbre foglaltuk le a repülőutunkat haza, mint a többiek, így hirtelen mi maradtunk ott egyedül. Noha tettünk kisebb kirándulásokat a közeli látványosságokhoz, de minden nap visszatértünk Neverland kapujához, hogy legalább közelebb legyünk Michaelhez az ott tartózkodásunk hátralévő részében.

Kívülről úgy tűnt, hogy Neverland visszatért a normális kerékvágásba, azonban bent a helyet bemocskolták és a szellemét elpusztították. Mint minden rajongó, aki szerette őt, annyira akartunk segíteni Michaelnek – könnyebbé tenni neki, segíteni, hogy jobban érezze magát, de fogalmunk sem volt hogyan érhetnénk ezt el. Támogató leveleket írtunk, készítettünk ajándékokat a felvidítására és megpróbáltuk ezeket a biztonsági emberein keresztül továbbítani neki.

Egy délután a kapu közelében ültünk a füvön, amikor Michael egyik testvére hajtott ki Neverlandről. Mivel éppen ettünk nem igazán figyeltünk oda rá, de amikor megállt és intett nekünk felálltunk és odamentünk. Köszöntünk egymásnak és megkérdeztük, hogy Michael hogy van. Azt válaszolta, hogy „rendben” van – figyelembe véve a körülményeket, de nem tudtuk nem észrevenni a szomorúságot a hangjában. Megkérdeztük, hogy küldhetnénk-e vele pár felvidító ajándékot Michaelnek, de csak azt válaszolta, hogy odaadhatjuk magunk is. Persze zavarba jöttünk, de gyorsan hozzátette, hogy Michael másnap reggel a kora reggeli órákban fog kihajtani Neverlandről és ha ott leszünk, akkor biztosan meg fog állni nekünk. Elállt a szavunk, megköszöntük a kedvességét, hogy a tudomásunkra hozta ezt.

Természetesen nagyon izgatottak lettünk és azon törtük a fejünket, hogy mit mondhatnánk vagy tehetnénk neki, amivel felvidíthatnánk. Szükségtelen mondani, hogy alig aludtunk egész éjjel. Az ébresztőóra már az éjszaka közepén csörgött és nem sokkal később már úton is voltunk Neverlandre. Amikor megérkeztünk oda és leparkoltunk a közeli kapunál a szokásos parkolóhelyünkön, észrevettük, hogy a biztonsági emberek készenlétbe helyezték magukat először, mert az éjszaka közepén érkeztünk. Később elmondták nekünk, hogy nagyon veszélyes ott kint abban az időben, mert őrült emberek, különösen rasszisták vagy részegek éjszaka elhajtottak Neverland kapuja mellett és csúnya dolgokat dobáltak vagy kiabáltak az irányukba. Féltek, hogy egy nap valaki rájuk is lőhet vagy megpróbál az autójával betörni a kapun, hogy bántsa Michaelt. Szóval nagyon is érthető, hogy megkönnyebbültek, amikor rájöttek, hogy mi vagyunk azok, egyszerű rajongók. Sötét volt és nagyon hideg azon az éjjelen és még egy réteg jeget is el kellett távolítanunk az autónk szélvédőjéről. Hoztunk sok gyertyát, amikből szívet formáltunk a bejárat előtt, aztán előkészítettük az ajándékainkat, a levelünket és elismételtük, hogy mit akarunk mondani Michaelnek, hogy ne felejtsük el idegességünkben.

Az idő múlt és semmi nem történt azon kívül, hogy összefagytunk. Már arra kezdtünk gondolni, hogy Michael testvére tréfát űzött velünk, amikor hirtelen egy nagy jármű fényszórója jelent meg, amint kifelé jött Neverlandról és a kapu felé tartott. Először nem tudtuk miféle jármű, de hamarosan láttuk, hogy egy nagy busz közeledik lassan. Csak lassan esett le, hogy talán ennek a busznak van valami köze Michaelhez. Teljesen kővé meredve álltunk a gyertya szívünk mellett és láttuk, hogy a busz egy pillanatra megáll mielőtt kinyílik a kapu. A két őr mellette sétált ahogy a busz kigördült a kapun a mi irányunkba. A következő amit láttunk az volt, hogy kinyílt a busz ajtaja és Michael asszisztense jött oda hozzánk és megkérdezte van-e itt valaki a sajtótól. Miután mondtuk, hogy nincs, mondta, hogy menjünk vele. A sokkunk és az idegességünk miatt hezitáltunk egy pillanatra. Aztán láttuk, hogy bemegy a buszba és amikor ismét kijött azt mondta, hogy mind bemehetünk – egyenként.

„Egyenként?!” – kiáltottuk mind hangosan. Nem hittük el, hogy ez valóság. Természetesen az volt, nem mintha nem akartunk volna találkozni Michaellel, ellenkezőleg, de teljesen más szituációra számítottunk, arra, hogy majd elmegy mellettünk, lehúzza az ablakot, valami ilyesmire. De bemenni egy buszba egyenként és eltölteni vele egy privát pillanatot ott – ez számunkra elsöprő volt és mind felkészületlennek éreztük magunkat rá.

A barátunk, Stephanie, aki nem hallotta mit mondott Michael asszisztense közelebb jött hozzánk, hogy hallja mi van, így gondolkodás nélkül azt mondtuk neki, hogy ő megy be elsőként, hogy találkozzon Michaellel. Ideje sem volt tiltakozni…

Michael Jackson a 2005-ös per során - fő, hogy Jordannek legyen miből a Bahamákon nyaralni....

Michael Jackson ügyvédjével Thomas Mesereau-val 2005-ben

Stephanie: Szóval én voltam az első, aki bementem a buszba. Felmásztam a lépcsőn és az utolsó kettőn felbuktam és Michael lábainál kötöttem ki – úgy éreztem nagyot égek. Amint másztam fel nem vettem észre, hogy Michael közelebb jött. Amikor felemeltem a szemeimet ő ott állt majdnem az arcomban. Majdnem visszaestem, egyenesen a szemeibe néztem és sokkos állapotban csak annyit tudtam kinyögni, hogy „szia”. Ő is egy sziával válaszolt és mindkét arcomon megpuszilt. Próbáltam visszaemlékezni mindazokra az okos mondatokra, amiket korábban kitaláltunk és még le is írtunk, de nem jutottak eszembe. Ebben a csendben Michael elkezdte ráncolni a homlokát és próbálta kitalálni, hogy vajon mire gondolok. Csapdában éreztem magam és eszembe jutott, hogy néhány nappal korábban a neverlandi biztonsági őrök kijöttek, hogy összeszedjék azokat az ajándékokat, amiket a rajongók Michaelnek akartak adni támogatásul. Én és a testvéreim, akik nagyothallóak készítettünk egy nagy transzparenst egy jelbeszéddel írt mondattal, ami azt jelentette: „Hiszünk benned”. Ez a transzparens is az ajándékok között volt, amiket Michaelnek adtunk néhány nappal korábban. Most, hogy szemtől szembe álltam Michaellel, megkérdeztem, hogy megkapta-e azokat az ajándékokat. Megerősítette, hogy igen és megkérdeztem, hogy volt-e köztük egy transzparens is, ami felkeltette a figyelmét. Egy pillanatig gondolkodott rajta és valami derengett neki: „Iiigen.” Próbáltam felfrissíteni az emlékezetét azzal, hogy elmondtam, hogy a transzparensen jelbeszéddel volt valami. Ez tisztábbá tette a memóriáját és azt mondta: „Óó, igen!” Megkérdeztem, hogy megértette-e a jelek jelentését. Azt mondta: „Nem.” Természetesen azonnal elmagyaráztam neki: „Hiszünk benned!”

Azonnal a karjaimba esett és erősen megölelt. Megragadtam az alkalmat, hogy megköszönjem neki, hogy az, aki, sőt mi több annyira inspiráló sok ember számára, különösen a nagyothalló testvéreim számára. A zenehallgatás számukra nagyon szokatlan és mi ezt el sem tudjuk képzelni. Minden egzotikusnak hangzik a számukra és nem hasonlítható azokhoz a zajokhoz, amiket mi meg tudunk különböztetni. Mi áldottak vagyunk, hogy gond nélkül képesek vagyunk élvezni Michael zenéjét és a zajokat magunk körül. Azáltal, hogy megérintette őket Michael művészete és a mély szeretet és csodálat által, amit éreznek iránta, nagyon keményen edzettek úgy, hogy újra és újra meghallgatták a zenéjét, apró részletekre koncentrálva és megpróbáltak elkülöníteni visszatérő elemeket, mint például egyes szavakat. Elérve a tréning ezen szintjét mindennek automatikusan hatása volt a mindennapi életükre, például az iskolai munka sokkal könnyebbé vált a számukra – és a mai napig segít nekik abban, hogy jobban eligazodjanak a halló emberek világában. Amikor ezt hallotta Michael nagyon meghatódott és ismét szorosan és hosszan összeölelkeztünk egy érzelmes pillanatban. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez már nem egy egyoldalú támogatás részünkről, rajongók részéről Michael irányába – hanem neki is szüksége van ránk, hogy erőt merítsen az olyan történetekből, mint az enyém. Megerősítette ezt az érzésemet, amikor azt mondta: „Mondd el minden rajongónak, hogy nagyon szeretem őket és nagyra tartom a támogatásukat az egész világon. Nagyon különlegesek vagytok a számomra és szükségem van rátok.” Ami annak az időnek a nehéz körülményeit illeti, hozzátette, hogy azok, akik felelősek azért, hogy ilyen szörnyű helyzetben van „el akarnak pusztítani engem” és „ez egy nagy hazugság és nem igaz!” Intenzíven kérlelt, hogy jöjjek vissza és támogassam. Azt hiszem nincs több szóra szükség ahhoz, hogy ecseteljük a mély kapcsolatot Michael és köztünk, rajongók között, korlátok nélkül, úgy kezelt minket, mint családtagokat. Ezzel az élménnyel más emberként hagytam el a buszt.

Miután Stephanie lemászott a busz lépcsőjén Sonja volt a következő közülünk, aki találkozott Michaellel. Habozva mászott fel a lépcsőkön…

Sonja: És hirtelen ott álltam Michael előtt és idétlenül azt mondtam „Szia Michael”. Annyira próbáltam visszaemlékezni a kérdésekre, amiket előre elkészítettünk és leírtunk, de most itt ebben a pillanatban minden elszállt. Az egyetlen kérdés, ami eszembe jutott és aminek értelme is volt ebben a helyzetben az volt, hogy „Hogy vagy?” – úgyhogy megkérdeztem. Michael csak ott állt és nem válaszolt. Rám sem nézett, de mindkét kezével szorosan fogta a bal kezemet. Aztán odahajolt és megpuszilt mindkét arcomon, de még mindig nem szólt egy szót sem. Kicsit zavarban voltam és nem tudtam mit csináljak. Szóval a következő amit megkérdeztem tőle az volt, hogy „Jól vagy?” Végre egyenesen rám nézett és kitört belőle: „Nem!” És aztán folytatta miközben a kezemet szorongatta: „Csak úgy teszek, mintha jól lennék, de nem vagyok – nem vagyok.” Ugyanabban a pillanatban nagyon szorosan megölelt és észrevettem, hogy sír. Ó, Istenem, már értettem miért nem szólt egy szót sem korábban. Próbálta nem elveszíteni az önuralmát és nem sírni, de a kérdéseim nem segítettek…

Elég sokáig ott álltunk csak ölelve egymást. Michael zokogott egy ideig és éreztem, hogy remeg, noha elég meleg volt a buszban. Legalább egy fél percembe telt, hogy igazán megértsem, hogy abban a pillanatban Michael ölelt engem, sírt és kimutatta és elmondta nekem az igazi érzelmeit. Addig a pillanatig tényleg azt hittem, hogy tényleg olyan erős és optimista lesz a per kimenetével kapcsolatban, mint ahogy a nyilvánosság előtt mutatta magát az első meghallgatáson néhány nappal korábban. Mennyire naiv voltam! Természetesen félt és természetesen nagyon fájt neki, hogy ilyen szörnyű vádakkal kell szembenéznie, amikor csak segíteni akart ezeken a gyerekeken, ahogy előtte és utána is sok beteg gyereken segített. Ahogy ezen gondolkodtam és éreztem a reszketését, én is a könnyeimmel küszködtem. De aztán Michael azt mondogatta nekem, hogy a rajongók jelenléte a bíróságon nagyon sokat segített neki és hogy mondjuk el minden rajongónak, hogy jöjjön vissza a tárgyalásra is támogatni őt. „Ez nagyon sokat jelent számomra” – majd így folytatta: „Menj fel az Internetre és mondd meg a rajongóknak, hogy nagyon szeretem őket!” Ezt közvetlenül a fülembe mondta, mert még mindig öleltük egymást. Noha még mindig sírt a szavak között, a hangja lágy volt és csodálatos. Mondtam neki, hogy továbbítani fogjuk a szavait a rajongókhoz és hogy sokan szeretnénk mindig mellette lenni, de Európában és máshol élünk – említettem, hogy Németországból jöttünk – így nehéz eljutni minden tárgyalási napra. Csak azt akartam neki elmagyarázni, hogy miért nem tudunk mi vagy más rajongók minden nap ott lenni, noha nagyon szeretnénk és azt hiszem megértette, amit mondtam. Csak annyit mondott: „tudom” és nagyon szorosan megölelt. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez volt a legérzelmesebb ölelés, amit valaha kaptam vagy adtam. Most tényleg nem számított, hogy ő kicsoda vagy én ki vagyok – csak két ember megölelte egymást. Csodálatos volt. Elárasztottak az érzelmek, nem tudtam visszafogni magam és azt mondtam: „Nagyon szeretlek”. Miután még egy pár másodpercig tartottuk a NAGY ölelést, végül mindketten egyszerre engedtük el. Annyira zavarban voltam, hogy majdnem úgy mentem ki a buszból, hogy bármi mást mondtam vagy tettem volna, de aztán eszembe jutott, hogy volt nálam egy kis bajor zászló Michael részére, amire ráírtuk, hogy „München szeret téged”. Szóval újra megfordultam Michael felé és azt mondtam: „Ó, és ez a tiéd.” Elvette a zászlót, ami majdnem eltűnt a nagy kezében és azt felelte: „köszönöm”. Végül megfordultam és megpróbáltam lemászni a lépcsőn remegő térdekkel.

Sonja falfehéren jött ki a buszból és Marina volt a következő, aki felmászott azon a lépcsőn.

Marina: Sonja látványa elbizonytalanított, nem azzal kapcsolatban, hogy akarok-e találkozni Michaellel, hanem az érzelmi hatása miatt. Megálltam, amikor megláttam Michaelt várni rám a lépcső tetején, amint lenézett rám. Félénken azt mondtam: „Jó reggelt, Michael”. Először csak nézett rám és egyáltalán nem mozdult meg. Úgy tűnt mondani akar valamit, de pár pillanat múlva hirtelen megragadta a kezem és felhúzott a két hátralévő lépcsőn, megpuszilt mindkét arcomon és szorosan megölelt. Abban a pillanatban minden felgyülemlett feszültség, minden félelem és szomorúság, amit miatta éreztem, minden aggodalom, szimpátia, de főleg az iránta érzett szeretetem hirtelen kitört és könnyek gördültek le az arcomon: „Nagyon szeretlek Michael!” – csak ezeket a szavakat tudtam kipréselni a számom. Michael sem tudta megőrizni az önuralmát, bár nagyon próbálta és könnyekben tört ki, amikor azt mondta: „Én sokkal jobban szeretlek”. Még szorosabban megölelt, mint azelőtt, próbált megvigasztalni azzal, hogy a fejemet és a hátamat simogatta. Egyikünk sem tudta abbahagyni a sírást, ami csak egyre jobban és jobban eszkalálódott. Azokban a pillanatokban éreztem és megtapasztaltam, hogy mennyire feldúlt, mennyire mélyen sérült és megtört volt Michael azoktól a szörnyű dolgoktól, amik az életében zajlottak. Egyáltalán nem volt magabiztos, mint ahogy a világnak próbálta mutatni a bíróság előtt pár nappal korábban Santa Mariában. Egyszer csak Michael elkezdett tetőtől talpig reszketni. Nyilvánvaló volt, hogy kétségbeesetten szüksége volt az életében olyan emberekre, akikre támaszkodhat, akikben megbízhat és akik hisznek az ártatlanságában. Egy ideig csak zokogva öleltük egymást, amikor hirtelen megtört hanggal azt mondta: „…tudod annyira bántanak ezzel, megpróbálnak elpusztítani…” Egész testében rettentően remegett, amikor kimondta ezeket a szavakat és én gyámoltalanul próbáltam megvigasztalni amennyire tudtam azzal, hogy simogattam a hátát, de nem találtam szavakat a vigasztalására, mert tudtam, hogy a helyzet amiben van szörnyű és bármi mást állítani szemen szedett hazugság lenne. „Tudom… tudom…” – csak ennyit tudtam kinyögni és aztán megint mindketten annyira sírtunk, hogy alig kaptunk levegőt. Úgy éreztem Michael fuldoklik és kétségbeesetten próbál belekapaszkodni egy szalmaszálba, amikor még szorosabban magához ölelt úgy, hogy az már majdnem fájt. Mégis a legmélyebb kétségbeesés ezen pillanatában most megpróbált újra megszólalni és majdnem hangtalanul, a sok sírástól rekedten, kétségbeesetten és esdekelve suttogta: „… de meg kell gyógyítanunk a világot és segíteni a gyerekeken”. Ahogyan kimondta ezeket a szavakat az mindennél nagyobb aggodalommal töltött el, mert olyan búcsú érzését keltették, mintha arra próbálna célozni, hogy már nem lesz itt velünk nagyon sokáig és arra volt szüksége, hogy mi (rajongók) töltsük be a küldetését. Ösztönösen azt feleltem: „Ó, meg fogjuk – de együtt fogjuk, Michael!” – ezzel próbáltam elmondani neki, hogy nagyon nagy szükségünk van rá. Ezeknél a szavaknál szó szerint összeomlott ismét és olyan keservesen zokogott, hogy nekem kellett megtartanom és megőriznem mindkettőnk egyensúlyát. Ismét sokat sírtunk és eltartott egy darabig, amíg Michael erőt gyűjtött arra, hogy összeszedje magát. Próbáltam követni a példáját, még mindketten reszkettünk és mindkettőnk arca nedves volt egymás könnyeitől, végül elköszöntünk egymástól mielőtt remegő lábakkal lemásztam a lépcsőn, teljesen kimerülten, összetört szívvel és üresen.

Brigitte: Mialatt Marina odafent volt Michaellel, én csak egyszer mertem felnézni röviden, hogy lássam jól hallottam-e és Marina és Michael valóban egymás karjaiban voltak és úgy hangzott mintha mindketten zokognának. Sötét volt és halk zongora zene szólt a buszban. Én még mindig remegtem és fáztam a hideg miatt, de azért is, mert annyira ideges voltam és már nem tudtam mire számítsak. Szóval próbáltam elterelni a figyelmemet és beszélgettem Michael asszisztensével, aki a busznál állt a sofőr fülke mellett. Meséltem az asszisztensnek néhány sztorit – arról, hogy miért vagyunk még mindig itt, hogy a bírósági meghallgatásra jöttünk, de későbbre foglaltuk le a repülőjegyünket hazafelé, mert úgy majdnem feleannyiba került. Még mindig beszélgettünk, amikor hallottam Marinát felém jönni, próbált elmenni mellettem és lemászni a busz lépcsőjén. Nem szólt egy szót sem és nem tűnt önmagának, átpréselte magát mellettem, megbotlott és majdnem leesett a lépcsőn. Marina állapota és a zokogás hangja amit korábban hallottam kicsit megrémisztett őszintén szólva. Szóval megpróbáltam időt nyerni, de miután lesegítettem Marinát a buszból én következtem.

Félénken és lassan felmásztam a lépcsőn Michael irányába és még mindig kerültem, hogy ránézzek. Nem akartam egyenesen a szemébe nézni, nem akartam zavarba hozni őt és magamat, így csak kinyújtottam a kezem Michael felé és azt mondtam: „Szia”. De mielőtt egy szót is szólhattam volna, megragadta a kezem és maga felé húzott és azonnal szorosan megölelt. Egy kicsit ott ragadtam, körülbelül két lépcsővel Michael alatt miközben egyre közelebb és közelebb húzott. Volt egy kis korlát a buszban, ami egy helyet kerített le a sofőr mögött és megakadályozta azt, hogy az emberek leessenek. Volt rajta egy fogó is az utolsó lépcsőn való felkapaszkodáshoz. Mivel Michael korábban megragadott és nem tudtam felmászni az összes lépcsőn, ez a kis korlát a hasamban volt, ami nem volt valami kényelmes, különösen mivel Michael nagyon erősen húzott felé és nem engedett el. Akárhogy is, ilyen korán reggel, fáradtan, megfagyva, idegesen és összezavarodottan az érzékszerveid elég szelektíven működnek néha – szóval sikerült mindössze pár másodperc alatt elfelejteni ezt a korlátot a hasamban. Csak néhány pillanat múlva vettem észre Michael mennyire meleg volt és hogy próbált engem is felmelegíteni azzal, hogy a hátamat dörzsölte a kezével. Biztos érezte, hogy őrült módon remegek. A dzsekim hangja amint dörzsölgették végre „felébresztett” és éreztem, hogy Michael is remeg egy kicsit és a vállamon sír. Így maradtunk legalább egy vagy két percig anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. Aztán hallottam a hangját suttogni a fülembe: „Menj fel az Internetre…” Amint mondtam korábban, nem voltam teljesen önmagam ott és akkor és csak hallottam az Internet dolgot és azon tűnődtem vajon miről beszél. De aztán végül koncentráltam és valószínűleg mondtam a fülemnek, hogy figyeljen és hallottam amint folytatja: „Menj fel az Internetre és mondd meg mindenkinek, mondd meg minden rajongónak, hogy nagyon szeretem őket és hogy jöjjenek el legközelebb a bíróságra! ANNYIRA fontos ez nekem!” Miközben ezt mondta Michael még erősebben húzott maga felé. Már alig tudtam lélegezni, de válaszoltam: „Megígérem, hogy eljönnek – ez nekünk is sokat jelent.” (Úgy értettem, hogy mi is jobban éreztük magunkat tőle, hogy végül segíthettünk és támogathattuk őt és visszaadhattunk neki valamit azok után, hogy ő évekig olyan sokat adott a világnak.) Ezután Michael ismét sírni kezdett. Én kissé gyámoltalannak és zavarban éreztem magam, remegtem és zokogtam, de nem igazán tudtam sírni. Inkább olyan volt, mintha sokkban lennék, ösztönösen elkezdtem dörzsölgetni a hátát, ahogy korábban ő tette. Ő még szorosabban ölelt egy pár pillanatig, éreztem a lélegzetét és a sírását – végül elengedett. Egy kicsit hátralépett, összetette a kezeit az arca előtt és csendesen azt suttogta: „Szeretlek”. Én azt mondtam: „Én jobban szeretlek.” – megfordultam teljesen sokkos állapotban és majdnem leestem a lépcsőn, ahol még mindig álltam. De mielőtt lementem volna a lépcsőn láttam, hogy még mindig nálam van a három képeslap Münchenből, amit Michaelnek írtunk az elmúlt éjszaka. Kicsit összegyűrődtek, mert beragadtak valahová a korlát, Michael és közém, de visszafordultam és azt mondtam: „ó, és ez a tiéd” és odaadtam őket neki. Ő halkan azt mondta: „ó, köszönöm” miközben még mindig a könnyeit törölgette. Kibotorkáltam a buszból és azt láttam, hogy a többiek hitetlenkedve bámultak egymásra, remegve, ölelve egymást… egyszerűen nem találtuk a szavakat.

A busz ott állt még néhány percig nyitott ajtóval. Mind annyira kimerültünk és elfáradtunk, hogy nem emlékszünk pontosan mi történt azután, de arra igen, hogy Michael asszisztense beszélt a biztonsági őrökkel arról, hogy most mit tegyenek velünk és hogy Michael azt üzeni nekik engedjenek be minket Neverlandre és adjanak valamit enni és inni – nyilvánvalóan, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat és megnyugodjunk ebből a kimerült állapotunkból. Ismét közelebb mentünk a busz ajtajához és hallottuk Michael hangját és amikor újra meglátott minket, azonnal lesétált, hogy megérintsen mindnyájunkat és azt mondta: „Köszönöm!” Válaszul azt mondtuk neki, hogy maradjon erős és őrizze meg a hitet és hogy ott leszünk mellette és nagyon szeretjük. Miközben nem engedte el a kezünket azt mondta egy nagyon hangos és mély hangon: „Én még jobban szeretlek!” A busz ajtaja becsukódott és a busz elhajtott, miközben ő még mindig az ablaknál állt és integetett nekünk, mi pedig neki.

Az a hideg januári reggel mindnyájunkat megváltoztatott. Ez volt életünk legszívszorítóbb, legfájdalmasabb élménye – az, hogy valaki, akit szeretsz ennyire szenved, miközben meg kell értened, hogy képtelen vagy igazán segíteni, azon túl, hogy teljes szívedből támogatod és egyszerűen ott vagy mellette. De ami a legnagyobb hatással volt ránk és igazán megérttette velünk, hogy ki Michael az az, hogy még az életének ezekben a legsötétebb és legreménytelenebb pillanataiban is a szíve másokra gondolt, azokra, akik szükséget szenvednek, különösen a beteg és szegény gyerekekre és a szenvedő bolygónkra! Megértettük, hogy Michael igazán erről szólt! Arról, hogy segítsük, szeressük egymást és törődjünk egymással! És nem számít az emberek hányszor próbálták őt nevetségessé tenni, kisebbíteni és bántani, sőt még el is pusztítani, mint tavaly, Michael sosem vesztette el a képességét a szeretetre, a törődésre és mély vágyát arra, hogy segítsen másokon! Ő egyszerűen jobban szeretett!

Kategória: A 2005-ös per, Az 1993-as ügy, Általános, Média | Címke: , , , | 6 hozzászólás

A Wade Robson / James Safechuck-ügy

Régen írtam már ebbe a blogba, de sajnos most muszáj Wade Robson és James Safechuck vádjai miatt, amelyekről már bizonyára ti is értesültetek. Írtam egy összefoglalót arról, hogy mit állítanak és hol tart most az ügyük. Kicsit hosszú, de ha tényleg érdekel az ügy, akkor szerintem érdemes végigmenni rajta, hogy ne csak a bulvármédia ferdítései mentén lássuk mi történik.

Ki az a Wade Robson?

Wade Robson

Wade Robson

Wade Robson ausztrál táncos, koreográfus, akit édesanyja, Joy Robson szinte születésétől táncos pályára szánt. A kétségtelenül tehetséges gyermeket 5 évesen benevezte anyja egy táncversenyre a hazájában, amit meg is nyert és jutalomból találkozhatott az éppen ott turnézó Michael Jacksonnal.

Két évvel később a Robson család az USA-ba ment vakációzni, ahol az ambiciózus anya ismét felvette a kapcsolatot Jacksonnal azzal, hogy segítsen karriert csinálni a tehetséges Wade-nek. Az anya későbbi elmondása szerint tudták, hogy a táncos, koreográfus szakmában komoly pályafutást csak akkor futhatnak be, ha az USA-ba költöznek, ehhez azonban zöld kártyát kellett kapniuk valakitől. Michael Jackson ebben segített nekik azzal, hogy alkalmazta Joy Robsont az egyik cégében. Az anya, az akkor 9 éves Wade és 12 éves nővére, Chantal Robson így az USA-ba költözhettek 1991-ben. A gyerekek apja, Dennis Robson valamint Wade 10 évvel idősebb bátyja, az akkor már főiskolás Shane Ausztráliában maradt. Az apánál egyébként ekkoriban diagnosztizáltak mániás depressziót, s ez az állapota ahhoz vezetett, hogy kapcsolata Joy Robsonnal amúgy is megromlott, amin természetesen a nagy távolság sem javított.

Joy Robson tehát a két kisebb gyerekével az USA-ban telepedett le azzal a feltett szándékkal, hogy Wade-ből sztárt nevel. Ebben némileg Michael Jackson segítségét is igénybe vette – egyrészt a már említett zöld kártyával, másrészt pedig azzal, hogy kisebb munkákat Jackson is adott a gyereknek. Wade szerepelt Michael Black or White, Jam és Heal The World című videóklipjeiben, valamint egy L.A. Gear reklámban a sztárral és más gyerekekkel.   Ugyanakkor egy 1995-ös interjúban mind Joy, mind Wade hangsúlyozták, hogy bár Michael nagy inspirációt jelentett Wade számára, de a karrierjét egyedül ők irányítják, a döntéseiket ők maguk hozzák meg.

Robson (bekarikázva) a Black or White-ban

Robson (bekarikázva) a Black or White-ban

Jackson és Robson az L.A. Gear reklámban

Jackson és Robson az L.A. Gear reklámban

A család időnként ellátogatott Jackson Neverland nevű birtokára, vagy Los Angeles-i lakásába, s ezen alkalmakkor Wade rendszeresen a sztár szobájában aludt. Ebből sosem csinált titkot senki és Wade Robson 20 éven át tagadta – bíróságon eskü alatt és interjúkban egyaránt -, hogy bármi oda nem illő történt volna ezen alkalmakkor. Ám most Robson ezt próbálja Jackson ellen fordítani. Később részletezem, hogy hogyan.

Jackson azonban nem volt állandó jelenlét a gyermek és a család életében, Joy Robson maga menedzselte a fiát. Az 1995-ös interjúban Joy Robson így mesélt: “Amikor először fontolgattuk a Los Angeles-be való költözést Michael azt mondta nekünk, hogy azt kövessük, amit a szívünk diktál és úgy éreztük, hogy az a jó, ha költözünk. Az első 18 hónap LA-ben nagyon kemény volt. Hoztunk hat bőröndöt és egy kis pénzt és senkit nem ismertünk LA-ben, csak Michaelt, aki azonban a legtöbbször nem volt ott. És tulajdonképpen legelölről kellett kezdenünk Wade karrierjével, mert ismeretlen volt, de kitartóak voltunk és végül, bár nehezen, de találtunk egy jó színházi és tánc ügynököt és elkezdtünk válogatásokra járni.” [1]

Joy az 1995-ös interjúban rávilágít hogy milyen keményen dolgozott Wade gyerekként. Naponta három-négy válogatáson vettek részt iskola után délután 3 és 7 óra között. Hogy az ambíció a leginkább Wade-é volt-e vagy az anyjáé, azt innen nehéz eldönteni, bár anyja szerint: “Ő egy érett 12 éves, aki tudja mit akar legyen szó az albumborítóról vagy egy szerepről. Született előadó.”

Wade nővére, Chantal – bár Wade-hez képest kevésbé volt tehetséges -, de szintén a tánc és a koreográfia világában kezdett dolgozni már gyerekként. Sokszor Wade farvizén utazva – pl. Wade által elvállalt projektekben kapott asszisztensi szerepet. Elmondhatni, hogy az egész család ambícióinak a megvalósulása nagyban Wade vállaira nehezedett egészen fiatal korától elkezdve.

Az anya, Joy Robson mindent a kezében tartott vasmarokkal. Sőt, egy idő után már nemcsak Wade-et menedzselte, hanem tehetségkutató és -segítő ügynökséget nyitott más tehetséges gyerekek számára is. Az ambícióját jól mutatja, hogy noha fia tizenévesen már sikeres táncos és koreográfus volt, sőt lemezszerződéssel is rendelkezett, eleinte nem volt teljesen elégedett az USA-ban eltöltött első három évben elértekkel: “Amikor először idejöttünk azt hittem három év alatt többet elérünk majd, de most – figyelembe véve az élet és az üzlet realitásait és összehasonlítva azzal, hogy mit értünk el másokhoz képest, akik egész életükben ebben az iparban voltak, akkor azt hiszem nagyon jól csináljuk.” [1] 

Minden a tánccal indult, de Joy ezután elkezdte a fiát más irányokba is terelgetni: színészet, zene, koreográfia. Ahogy egy interjúban Joy Robson elmondta, 10 éves korában Wade már nagyon öntudatosan átlátta, hogy nem táncosként akar megélni, mert a táncosok keveset keresnek és hamar kikopnak a koreográfusokhoz képest.

A zenei karrier építgetésében Wade megint kapott némi segítséget Michael Jacksontól. Wade és egy hasonló korú társa létrehozott egy együttest Quo néven, amely első és egyetlen albumát Jackson MJJ Productions nevű lemeztársaságánál jelentette meg.

A Quo

Wade epizódszereplőként bekerült pár szappanoperába is, de a fő irányvonal a koreográfia maradt. Wade mindössze 14-15 éves volt amikor már sztárokat koreografált. Először az Immature nevű gyerekekből álló együttest, majd Britney Spearst. Spears később egy interjúban elmondta, hogy mennyire meglepte, amikor először bemutatták Wade-nek – azon, hogy „egy bébi” lesz a koreográfusa. Azonban az együttműködés gyümölcsöző volt és hosszú távúvá vált. Később Wade már nemcsak Britney-vel, hanem az ’N Sync fiúcsapattal is együtt dolgozott. Eleinte csak koreográfusként, majd a csapat 2001-es (és utolsó) Celebrity című albumán már társszerzőként is megjelenik négy dalban.

Britney Spears és Wade Robson

Britney Spears és Wade Robson

Mint ismert, akkoriban az ’N Sync egyik tagja, Justin Timberlake együtt járt Britney Spearsszel. A kapcsolat komoly volt, azonban 2002-ben hirtelen véget ért – miden jel szerint azért, mert Spears megcsalta Timberlake-et (erről szól Timberlake Cry Me A River című dala). A pletykák szerint Wade Robson volt a harmadik fél. Bár Robson a nyilvánosság előtt ezt tagadta, de az tény, hogy bár korábban jó barátságot ápolt Timberlake-kel, dalokat írtak együtt, koreográfián dolgoztak együtt, itt hirtelen megszakadt közöttük minden együttműködés. Ha igaz a pletyka, akkor Wade már itt hátba szúrt egy barátot.

Ide vágó adalék, hogy 2011-ben Wade anyja, Joy Robson egy másik táncos vendége volt egy rádióinterjúban. A táncos, aki nagyjából Wade kortársa viccelődve megjegyezte neki, hogy Wade amikor 15 éves volt kikezdett az ő barátnőjével, mire Joy válasza az volt: „Hát igen, ez Wade.” Szóval úgy tűnik a dolog nem áll távol a jellemétől.

2002-ben más magánéleti problémái is voltak Wade-nek: mániás depressziós apja felakasztotta magát otthon Ausztráliában és meghalt.

Szakmailag azonban talán ez az időszak mondható Wade csúcs időszakának. Spears, az ’N Sync, majd önálló táncműsort kapott az MTV-n The Wade Robson Project címmel. Aztán 2007-2008-ban zsűritag és koreográfus volt a So You Think You Can Dance című táncos tehetségkutató műsorban.

Azonban a tánc és a koreográfia már nem elégítette ki. Egyre inkább a filmezés, a rendezés kezdte érdekelni. Pontosabban ez mindig is a vágya volt gyermekkorától kezdve, s jelen perirataiban ezt – mintegy vádlón – Michael Jackson számlájára írja. Hogy hogyan és miért vádlón, azt majd később részletezem.

Mindenesetre ezen a téren korántsem volt olyan sikeres, mint a táncban és koreográfiában. Belekezdett projektekbe, majd hirtelen kihátrált belőlük. A feleségével, Amandával (2005-ben vette feleségül a korábban divattervezéssel foglalkozó Amanda Rodriguezt – ma Amanda Robson) próbáltak saját filmet készíteni, de ez sosem valósult meg. Ugyanakkor a különféle – mindig kútba hulló – film projektek érdekében számos tánc és koreográfia munkát visszautasított, lemondott. A 2000-es évek végére egyébként már ezen a téren is elkönyvelt kudarcokat. Például 2008-ban koreográfusa volt a Cirque du Soleil Las Vegas-i Criss Angel show-jának, ami a társulat történetének egyik legrosszabb előadásaként és legnagyobb bukásaként vonult be a történelembe. Robson eredeti koreográfiáját végül egy másik koreográfus segítségével teljesen át is dolgozták.

2008 októberében Robson bejelentette, hogy újra Britney Spears koreográfusa lesz az énekesnő 2009-es The Circus Starring Britney Spears című turnéján. Decemberre azonban távozott a projektből. Hivatalosan azt kommunikálták, hogy eleve nem is tervezték máshogy, Wade-et csupán az „elő turné” koreografálására kérték fel, de ez a magyarázat egyértelműen sántít, mivel Wade maga beszélt korábban arról, hogy az egész turnét ő fogja koreografálni.

Később Robson azt nyilatkozta, hogy azért hagyta ott a Spears turnét, mert teljes erővel a filmkészítésre akart koncentrálni a feleségével (akkor miért vállalta el egyáltalán?): „Úgy volt, hogy megcsináljuk ezt a Britney turnét, de ez csak elvonta a figyelmem és mi igazából filmet szeretnénk csinálni és ezen az úton akarunk továbbmenni… Az időm nagy részét azzal töltöm, hogy munkákat mondok le, ami valószínűleg a saját bukásomhoz fog vezetni…

A feleség, Amanda egyébként eredetileg divattervező, mégis mintegy Yoko Onóként Wade egyre több projektjében jelent meg közvetlen munkatársaként, kreatív partnerként. A tervezett filmes projektben a nő mint forgatókönyv író és kosztümtervező, Wade mint rendező, producer és koreográfus volt megjelölve.

A nagy filmes tervekből azonban csak két táncos rövid film valósult meg. Egy 17 perces I? („I Question Mark”) címmel és egy 5 perces Within címmel, amelyet a felesége írt és Wade rendezett és koreografált. Utóbbit 2007-ben forgatták Michael Jackson Neverland birtokán, a köszönetnyilvánításoknál 4:49-nél olvashatjuk is: “Wade és Amanda Robson szeretné megköszönni… MJ-nek azért, hogy megengedte, hogy használjuk a megszentelt földjét és Grace-nek (Grace Rwaramba – Jackson gyerekeinek a dadája, mondhatni Jackson jobb keze ebben az időben), hogy lehetővé tette ezt”.

A Neverlanden 2007-ben forgatott Within

Nyilván nem azért utasítottak vissza minden más munkát, hogy ezeket megvalósíthassák. Ennél komolyabb terveik voltak a filmmel. 2009-ben egy interjúban Wade arról számolt be, hogy már egy éve dolgozik a feleségével egy film forgatókönyvén és nemsokára el is kezdik forgatni: „… heti öt napon ezen dolgozunk attól a pillanattól fogva, hogy felkelünk addig, amíg lemegy a nap. Ezt csináljuk egész nap, minden nap.”

Azonban ez a film sosem valósult meg. Ahogy más projektek sem, amiket korábban nagy lelkesedéssel bejelentett – mint például egy színdarab. Wade korábban szárnyaló karrierje egyre inkább megtorpant, széthullott.

2009. június 25-én Michael Jackson meghalt. Néhány nappal a halála után Robson az alábbi üzenetet tette fel ma már nem létező honlapjára:

„Michael Jackson megváltoztatta a világot és személy szerint megváltoztatta az én életemet örökre. Ő az oka annak, hogy táncolok, annak, hogy zenélek és ő az egyik fő oka annak, hogy hiszek az emberi faj tiszta jóságában. 20 éven át közeli barátom volt. A zenéje, a mozgása, a személyes, inspiráló szavai, a bátorítása és a feltétel nélküli szeretete mindig bennem fog élni. Elmondhatatlanul hiányozni fog, de tudom, hogy most már békességbe van és melódiával és holdsétával bűvöli el a mennyet.

Szeretlek Michael.

Wade Robson”

Itt kell megjegyezni, hogy Wade Robson Michael Jackson haláláig barátságot ápolt a sztárral (illetve most már inkább mondjuk úgy: úgy tett, mintha azt ápolna). MJ halála után egy interjúban elmondta, hogy utoljára 2008-ban találkozott vele. Las Vegas-ban látogatta meg feleségével Jacksont és a gyerekeit, hogy közös kerti hússütésen vegyenek részt.

Robson ezután több táncos tribute koreográfiát is készített Jackson emlékére, valamint ő írta az előszót a Jackson hagyatékkezelője által jóváhagyott The Official Michael Jackson Opus című képes emlék albumhoz, amelyben szintén áradozik egykori mentoráról. De ezek csak szórványos, kis projektek voltak, nem állandó, jól fizető munkák. (Sőt, egy tribute-ért vagy egy előszóért egy ilyen albumba valószínűleg nem is nagyon fizetnek.)

2010 decemberében ajánlatot kapott arra, hogy rendezze meg a Step Up című táncos film negyedik részét. 2011 áprilisában azonban személyes okokra hivatkozva hirtelen kihátrált a projektből. Három hónappal később bejelentette, hogy ő fogja rendezni és koreografálni a Cirque du Soleil Michael Jackson showját, az Immortalt: “Most kezdek dolgozni a Cirque du Soleil Michael Jackson showján… Ami egyszerre izgalmas és ijesztő, mert hatalmas felelősség. De azért vállaltam, mert Mike annyira hatalmas része volt a karrieremnek és az életemnek. 20 éven át barátok voltunk mielőtt elment, hétéves korom óta. Szóval ez egy lehetőség a számomra, hogy egy kicsit visszaadjak az örökségébe…”

Azonban ebből sem lett semmi. A showt valójában Jamie King rendezte és koreografálta – az a koreográfus, aki egyébként már a Britney Spears turnén is váltotta Wade-et.

Wade karrierje teljesen zsákutcába jutott.

2013. májusában aztán robbant a bomba: Wade Robson pert indított Michael Jackson és cégei ellen, valamint hitelezői követelést (creditor’s claim) nyújtott be a hagyatékkezelője ellen azzal a váddal, hogy 1990 és 1997 között, amikor Robson 7-14 éves volt, a sztár szexuálisan molesztálta őt. Robson anyagi kártérítést követel, s bár a konkrét összeg meghatározását a bíróságra bízza, azonban a beadványa megfogalmazásából egyértelműen kiderül, hogy jó sok pénzre számít, hiszen azt állítja, hogy Jackson állítólagos molesztálása képtelenné teszi arra, hogy élete hátralévő részében folytassa a munkáját, pedig, ha nincs az állítólagos molesztálás, akkor nemzetközi szupersztár vált volna belőle. Legalábbis ezt állítja a beadványában. Követelése szerint Jackson hagyatékkezelőjének kártalanítania kell őt minden múltbeli és jövőbeli bevételéért, amely az állítólagos molesztálás miatt maradt el.

Mivel vádolja Michael Jacksont Wade Robson?

Mindennel, amit egy gyermekmolesztálási perben meg lehet fogalmazni: azzal, hogy fogdosta ruhán kívül és ruha alatt, kölcsönös maszturbálással, kölcsönös orális szex-szel és anális közösüléssel. Robson azt állítja, hogy Jackson rögtön az első éjszakán elkezdte a molesztálást, amikor egy szobában aludtak és ezt követően gyakorlatilag minden egyes alkalommal molesztálta, amikor egyedül maradtak egy szobában hét éven át, 7 és 14 éves kora között.

Mivel magyarázza Wade Robson azt, hogy 20 év után most hirtelen megváltoztatta a sztoriját?

Először menjünk végig azon, hogy 20 éven át mit mondott Robson!

Amikor Jacksont 1993-ban egy 13 éves fiú, Jordan Chandler családja megvádolta gyerekmolesztálással (ott is pénzt akartak a szülők Jacksontól – erről az ügyről is részletesen olvashatsz ezen a blogon), akkor Wade Robson a televízió nyilvánossága elé kiállva védte őt meg. Joy Robson ezt mondta erről az 1995-ös interjúban: “Michael előbb magát bántaná, mintsem hogy bántson egy gyereket. Neki nem volt gyerekkora, így fontos a számára, hogy másoknak legyen. Wade döntése volt, hogy a nyilvánosság elé áll a televízióban és megvédi Michael ártatlanságát. Nehéz volt, különösen egy 11 évesnek, de nem tehettük meg, hogy hagyjuk, hogy az emberek elhiggyék, hogy Michael bármi más volt nekünk, mint barát.” [1]

Robsont – akárcsak más gyerekeket – a hatóságok többször kihallgatták és kikérdezték arról, hogy Jackson nem molesztálta-e, de mindvégig azt mondta, hogy nem, beleértve egy nagy esküdtszék (Grand Jury) előtt tett vallomást is.

2005-ben, amikor egy újabb család próbált meg pénzhez jutni azzal, hogy 1993 óta könnyű volt Jacksont megvádolni ilyesmivel az akkor ráaggatott stigma miatt (lásd Arvizo per – erről is részletesen olvashatsz erről a blogon) Robson már felnőtt ember volt, 22 éves. A védelem első tanújaként jelent meg a tanúk padján Jackson oldalán. Hogy erősítse gyenge lábakon álló ügyét, a vád megpróbálta több Jackson körül felbukkanó gyerekről azt állítani, hogy a sztár molesztálta őket, annak ellenére, hogy maguk a gyerekek ezt tagadták, de Robson másokkal együtt visszautasította a vádakat. A kihallgatása roppant specifikus volt – a vád képviseletében Ron Zonen ügyész részletekbe menően kérdezte ki: „csinálta-e ezt veled? csinálta-e azt veled?” Robson minden egyes ilyen kérdésre határozott nemmel felelt.

Mindemellett Robson sokszor média nyilatkozatokban is megvédte Jacksont a vádak ellen, teljesen önkéntesen és amint korábban említettük a sztár haláláig jóban volt vele.

A megváltozott sztorira most azt a magyarázatot adja, hogy Jackson „agymosta” őt és emiatt csaknem 30 éves koráig, 2012 májusáig képtelen volt felismerni, hogy gyermekkori szexuális molesztálás áldozata volt.

Néhány részlet a beadványa dokumentumaiból:

“Elkezdte olyan életelvekkel tömni a fejem, hogy “legyél benne a történelemkönyvekben” és “tedd halhatatlanná magad”. Azt is prófétálta, hogy egy napon nagyobb filmrendező leszek, mint Steven Spielberg. Ahogy én láttam [Jackson] megírta a sorsomat.” [2; 2. oldal, 9. pont]

Michael Jackson valóban biztatott minden tehetséges embert maga körül, hogy törekedjen a legjobbra, a legtöbbre, ami kitelik tőle, valamint biztatta a tehetséges gyerekeket is a fentiekhez hasonló módon. Ez azonban nem bűncselekmény (sőt), tehát hogy kerül ez mégis Robson vádjai közé? A későbbiekből majd kiderül, hogy Robson két 2011-2012-es idegösszeroppanását ahhoz köti, hogy nem tudta beteljesíteni Jackson ezen „próféciáját”. Furcsa sztori, de majd megpróbáljuk kibogozni Robson gondolatmenetét.

Amint fent leírtam 1993-ban a Chandler vádak idején az akkor 11 éves Robsont is kikérdezték a hatóságok, sőt a médiában is nyilatkozott, azonban mindig is tagadta, hogy bármi oda nem illő dolog történt volna közötte és Jackson között. Most azonban azt állítja, hogy Jackson telefonon betanította, hogy mit kell mondania.

“Amint beidéztek vallomást tenni [Jackson] elkezdett hívogatni minden nap, hogy tréningezzen engem. Azt mondta nekem, hogy a telefonunkat lehallgatják és mindent hallanak, amit mondunk. Szerepjátékot játszott és azt mondta nekem: ‘Azt mondják, hogy mindezeket a gusztustalan szexuális dolgokat csináltuk. Sosem tettük ezeket, igaz?’ Belementem a játékba és azt válaszoltam: ‘Persze, hogy nem!’ Azt mondta: ‘Ha elhinnék, hogy ezeket a szexuális dolgokat csináltuk, akkor TE ÉS ÉN börtönbe kerülnénk az életünk hátralévő részében. Az életünknek és a karrierünknek vége lenne. Küzdenünk kell ez ellen. Együtt kell legyőznünk őket.'” [2; 4. oldal, 17. pont]

Ez talán még hihető is lenne egy 11 éves gyereknél, azonban Robson azt állítja, hogy mindez a 2005-ös perben, amikor már felnőtt ember volt, megismétlődött és azért vallott Jackson mellett a tárgyalásán:

“2005-ben [Jackson] ellen büntetőper folyt szexuális gyerekmolesztálás vádjával. Ismét beidéztek tanúvallomást tenni. [Jackson] rendszeresen hívogatott és tréningezett és egy hasonló szerepjátékot játszott el velem, mint 1993-ban, amikor 11 éves voltam, olyan dolgokat mondott, hogy “Kitalálják ezeket a hazugságokat rólad és rólam és azt mondják, hogy mindezeket a gusztustalan szexuális dolgokat csináltuk. Csak megpróbálnak elpusztítani MINKET, elvenni a hatalmam és a pénzem, elvenni a karrierünket. Nem engedhetjük, hogy ezt tegyék. Együtt kell küzdenünk ellenük.’ Belementem a játékba ugyanúgy, mint 11 éves koromban. Még mindig nem hittem, hogy szexuális molesztálás áldozata vagyok. Nem hittem, hogy kényszerítettek. Úgy hittem, hogy beleegyező fél voltam a szexuális aktusokban, amiben [Jackson] és én részt vettünk. Azt is hittem, hogy teljesen rendben valónak találom, ami közöttünk zajlott. A mentális állapotom gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint 11 éves koromban és tagadtam, hogy molesztáltak volna.” [2; 5. oldal, 20. pont]

Érdekesnek találom, hogy Robson szerint Jackson „hazugságoknak” és „gusztustalan szexuális dolgoknak” nevezi amit állítanak róla. Azért érdekes, mert képzeljük magunk elé a szituációt: ha négyszemközt beszélünk valakivel egy olyan dologról, amiről mindketten tudjuk, hogy megtörtént és igaz, akkor miért neveznénk hazugságnak? A másik dolog, hogy Robson azt állítja a beadványában, hogy mindvégig, 2012. májusáig úgy hitte, hogy ami állítólag történt az a „szeretet megnyilvánulása”, mivel Jackson ezt mondta neki gyerekkorában. Ezért is hitte végig, hogy nem molesztálták, hanem beleegyező félként vett részt az aktusokban. Mégis ezt hogyan lehet akkor összeegyeztetni a fenti mondattal, amiben Jackson állítólag „gusztustalan szexuális dolognak” nevezi a molesztálást? És Robson azt állítja, hogy még ekkor sem esett le neki, felnőtt fejjel, hogy mondjuk: „Hogyhogy gusztustalan szexuális dolog? Hát nem a szeretet megnyilvánulása? Eddig ezt mondta nekem.” És ez még ekkor sem késztette arra, hogy átértékelje az állítólagos történtekről addig formált nézeteit? Nem is beszélve arról, hogy önmagában Jackson büntetőperének is azért már ki kellett volna váltania benne valamit – mondjuk egy ilyen átértékelést, ha magától még nem is jött rá 22 évesen, hogy mi a szexuális molesztálás.

Azt se feledjük el, hogy Robson pontosan milyen aktusokat állít: többek között azt, hogy 7 és 14 éves kora között Jackson análisan megerőszakolta. Nehéz elhinni, hogy ezt egy olyan korú kisgyerek a szeretet megnyilvánulásának tudná felfogni vagy úgy tudná érezni, hogy „teljesen rendben valónak találja” – gondoljunk csak a fizikai fájdalomra! Arról már nem is beszélve, hogy ha mindez tényleg megtörtént nem kevesebb, mint 7 éven át, akkor hogyhogy annak semmiféle fizikai vagy pszichológiai jelét soha nem fedezték fel a Robson körül élők – beleértve az anyját vagy az orvosait? Hogyhogy nem voltak vérzései? Hogyhogy nem volt szexuálisan összezavarodva? Hogyhogy nem volt pszichésen szétesve?

Az amerikai jog tanulmányozásával rájövünk, hogy Robson miért is állítja pontosan ezeket a dolgokat és miért is állítja be 2005-ös önmagát teljesen hülyének – olyan embernek, aki képletesen szólva, teljes mértékben képtelen volt kettő meg kettő összeadására és aki nem tudta 22 évesen, hogy análisan megerőszakolni egy gyereket az helytelen dolog és szexuális molesztálás. Később majd az elévülési idő tárgyalásánál részletesen kifejtem mindezt. Az is egyértelmű egyébként, hogy Robson alaposan tanulmányozott bizonyos szexuális molesztálással foglalkozó pszichológiai könyveket mielőtt felépítette a sztoriját (és sokszor vissza is köszön nála azok nyelvezete, szakzsargonja), de még így is hagyott a sztorijában jónéhány buktatót.

De jó, rendben, játsszunk egy kicsit a gondolattal! Tegyük fel egy pillanatra, hogy egyszerűen tényleg nem tudta valamiféle „agymosás” vagy pszichológiai blokk következtében, hogy ami vele állítólag gyerekkorában történt az szexuális molesztálás. A helyzet azonban az, hogy a 2005-ös vallomása során az ügyész Ron Zonen roppant konkrét és specifikus, részletekbe menő kérdéseket tett fel neki. „Megérintett-e így vagy úgy?” „Zuhanyoztatok-e együtt?” „Mutatott-e neked ilyen vagy olyan pornográf magazinokat?” Minden egyes ilyen kérdésre nem volt a válasz. Ha nem tudta, hogy ami állítólag vele történt az helytelen és molesztálás, akkor nem inkább úgy kellett volna felelnie ezekre a kérdésekre, hogy „Igen, ez megtörtént, de nem gondolom, hogy ez helytelen vagy molesztálás, mert beleegyező fél voltam és nem kényszerítettek.” De nem ezt mondta, hanem azt, hogy nem történt meg.

Menjünk tovább és lássuk, hogy állítása szerint Robson miként jött rá arra, hogy mégiscsak szexuális molesztálás áldozata volt gyermekkorában:

“2010 novemberében az első fiam megszületett. Nem sokkal azután kaptam egy ajánlatot, hogy megrendezzem az első nagy stúdió játékfilmemet. Úgy tűnt [Jackson] próféciája valóra válik, már csak a saját részemet kell hozzátenni – gondoltam.” [2; 5. oldal, 23. pont]

Robson elmondása szerint azonban 2011. áprilisa és augusztusa között idegösszeroppanást kapott és emiatt kiszállt a filmből majd 2011. május 16-án terápiára kezdett járni körülbelül egy hónapig. Most az ügyvédje által megfogalmazott beadványból idézek ezért az első szám harmadik személy. (Korábban Robson deklarációjából idéztem – a fenti idézetek ezért vannak egyes szám első személyben. A két dokumentum nagyjából megegyezik, néhol egyik, máshol a másik a részletesebb.)

“2011-ben Felperest szerződtették, hogy megrendezze első mozifilmjét, a Step Up 4-et, egy táncos filmet körülbelül 30 millió dolláros költségvetéssel. Ez volt a kezdete mindennek, amiről ő és [Jackson] remélte, hogy a Felperes el fogja érni – Felperes úgy hitte, hogy [Jackson] próféciája Felperesről valóra válik. 2011 áprilisában számára akkor még ismeretlen okokból Felperes stresszes és szorongó lett és kiszállt a filmből nem sokkal az elsődleges fotózás kezdete előtt. A Felperes akkor elszenvedte két idegösszeroppanása közül az elsőt és képtelen volt a mindennapi társadalomban funkcionálni. Hogy megbirkózzon ezzel és megtalálja a válaszokat arra, hogy min megy keresztül Felperes – mivel egyáltalán nem volt képes dolgozni – elkezdett látogatni egy kognitív pszichológust 2011. május 16-án, körülbelül egy hónapig. Beszéltek [Jacksonról], de Felperes nem beszélt [kitakarva]-nak a szexuális cselekedeteikről.

Felperes ismét elkezdett dolgozni néhány hónappal később 2011 július közepén a korábbi “legyőzhetetlenség” érzésével. De aztán 2012 márciusában elszenvedte második és utolsó idegösszeroppanását. Azóta nem dolgozott és egyáltalán nem képes dolgozni a korábbi szakmáiban a szórakoztatóiparban. A felperes nem értette meg a második idegösszeroppanása idején, hogy mi az oka annak oka, hogy nem képes dolgozni és azt csinálni, amit korábban szeretett.

Körülbelül 2012. áprilisának közepén Felperes betekintés alapú pszichoterápiát (insight-oriented psychotherapy – szó szerinti fordítást alkalmaztam, nem tudom magyar szakmai körökben pontosan minek nevezik ezt) kezdett egy szakképzett pszichoterapeutával [kitakarva], akivel kezdetben heti két alkalommal, majd heti egy alkalommal találkozott. 2012. május 8-ig tartott, amíg a Felperes elkezdte elmondani [kitakarva]-nak szexuális tevékenységeit [Jacksonnal]. Ő volt az első ember a világon, akivel Felperes megosztotta ezt az információt. Ezután fokozatosan elkezdte megérteni és elismerni, hogy gyerekként szexuálisan molesztálták és hogy ez a gyermekkori szexuális molesztálás pszichológiai sérülést, betegséget és kárt okozott. A Felperes nem fedezte fel, vagy ésszerűen nem fedezhette fel addig, amíg a második idegösszeroppanása nyomán betekintés alapú pszichoterápiába nem kezdett [kitakarva]-val, hogy a pszichológiai sérülését, betegségét és kárát gyermekkori szexuális molesztálás okozta.” [3; 35-36. oldal; 31-33. pont]

Ugyanez most Robson deklarációjából, mivel ez tartalmaz egy további részletet is a fiáról:

“2012. márciusában másodszor is és eddig utoljára idegösszeroppanást kaptam, amely ismét extrém stressz, szorongás, félelem és depresszió érzésével töltött el. Ránéztem a fiamra és elképzeltem, hogy milyen lenne, ha átélné ugyanazokat a szexuális aktusokat, mint én [Jacksonnal] – amit én még mindig nem tettem egyenlővé a szexuális molesztálással – és életemben először eltűnődtem, hogy el kellene beszélgetnem valakivel arról, amit [Jackson] és én “csináltunk együtt”. Tudtam, hogy igazán fogalmam sincs hogy érzek ezzel kapcsolatban. Még mindig úgy gondoltam, hogy ha egyszer beszélek róla valakivel, akkor jól leszek. 2012. április közepén terápiába kezdtem [kitakarva]-val 2012. május 8-ig. Körülbelül azon a napon, amikor először beszéltem [kitakarva]-vel és életemben először elkezdtem ráébredni, hogy [Jackson] molesztált engem. [Kitakarva] volt az első ember, akinek valaha elmondtam. Ez a ráébredés óriási érzelmi, pszichológiai és fiziológiai fordulatot hozott az életemben, ami a mai napig folytatódik.

 Azóta, hogy elkezdtem beszélni a molesztálásról az életemben minden megváltozott. Már nem vagyok többé a szórakoztatóiparban és soha többé nem leszek. Új életre van szükségem a magam és a családom számára; ez a polgári kereset, amelynek során kibeszélem az igazságot olyan hangosan amint azt mindezen évek alatt elnyomtam, ennek a folyamatnak a része.” [2; 6. oldal; 25-26. pont]

Én a magam részéről nem kételkedem Robson két idegösszeroppanásában. Az a tény, hogy évek óta rendszeresen visszatérő elem a pályafutásában, hogy leszerződik különféle projektekre, majd az utolsó pillanatban kihátrál belőlük jelez valamiféle mentális instabilitást. De mielőtt ezt Michael Jackson számlájára akarnánk írni, gondoljunk bele Robson egyéb körülményeibe! Egyrészről tény, hogy a családjában van mentális betegség. Az apja súlyos mániás depresszióban (más néven bipoláris zavar) szenvedett, ami végül is a halálához vezetett, mivel 2002-ben öngyilkos lett.

Másrészt gondoljunk abba is bele, hogy hogyan nőtt fel! Egy hatalmas ambíciókkal rendelkező anya mellett, aki agresszívan nyomta a szórakoztatóipari karrier felé 5 éves korától kezdve. Napi három-négy meghallgatásra vitte a fiát és az egész család Wade karrierjének egyengetésére tette fel az életét. Ezért költöztek az USA-ba, ezért szakadtak el az apától és az idősebb bátytól stb. Gondoljunk bele ez milyen nyomás alá helyezhet egy gyereket!

Tulajdonképpen Robsonnak ugyanúgy nem volt gyerekkora, ahogy Michael Jacksonnak sem, 5 éves korától kezdve csak dolgozott, még ha a sztárvilág ranglétrájának egy alacsonyabb fokán is.

Elképzelhető, hogy 2012-re mindennek a nyomásnak a hatása annyira felgyülemlett benne, hogy ez vezetett az idegösszeroppanásokhoz. Tulajdonképpen az, hogy ezeket az idegösszeroppanásokat Michael Jackson „próféciájához” köti, miszerint nagyobb rendező lesz belőle, mint Steven Spielberg, árulkodik is erről. Úgy tűnik nagy nyomás alá helyezte magát azért, hogy beteljesítse az életében Jackson „próféciáját”. Első nagy játékfilmje rendezésénél – és talán amiatt is, hogy a korábbi filmes tervei is kútba estek – azonban talán rájött, hogy ez neki nem fog menni, prófécia ide vagy oda, de ehhez neki nincs elég tehetsége. Lehetséges, hogy a kudarc végül egy Jackson elleni haragot generált benne és őt tette meg bűnbaknak azért, hogy félresiklott a karrierje. Pedig igazából Jackson olyan sok szerepet nem játszott a gyerekkori karrierjében. Igen, segített nekik az USA-ban megtelepedni és tanácsokkal, biztatással is ellátta Wade-et (nem kétlem, hogy valóban mondhatta neki, hogy nagyobb rendező lesz Spielbergnél), de az anya, Joy Robson volt az, aki folyamatosan és agresszíven nyomta a gyermekét a karrier irányába, aki napi három-négy válogatásra vitte stb. Mégis az anya szerepe teljesen hiányzik Robson történetéből, abban minden rá nehezedő nyomás, az idegösszeroppanás és az annak következtében összeomlott karrierje Jackson hibája, ami árulkodik arról, hogy mire is megy ki ez az egész. Ha ugyanis őszinte lenne a sztori, akkor azért meg kellene benne jelennie az anya szerepének is.

Elképzelhető tehát, hogy Robson agyában Jacksonnak, mint bűnbaknak, fizetnie kell az ő összeomlott karrierjéért, meg nem valósult prófécia miatt azonban senkit nem lehet beperelni. Mi tehát a kézenfekvő egy olyan embernek, aki gyerekként megfordult Jackson körül? Természetesen a gyerekmolesztálás vádja, miután ez a stigma a korábbi vádak miatt már amúgy is rajta van Jacksonon, így könnyebb elhitetni az emberekkel, mint bármi mást.

Arról egyébként, hogy Robson polgári keresete valóban az “igazság kibeszéléséről” szól-e annyit, hogy amikor Robson benyújtotta a keresetét arra kérte a bírót, hogy titkosítsa az ügyet. Mégpedig a vádlott személyiségi jogaira és a vádlott magánéletének védelmére hivatkozva! [4] Ez pedig teljesen ellentmond annak az állításnak, hogy Robson polgári keresete nem a pénzről, hanem úgymond az igazság kibeszéléséről szól. Ha a kérésének megfelelően titkosították volna a beadványt (amit nem tett meg a bíró), akkor az állítólagos “igazságot” Robson nem beszélhette volna ki – az egészből egyetlen dolgot nyerhetett volna: pénzt, de nyilvánosságot nem. Ha valóban az igazság kibeszélése a cél, mint a gyógyulási folyamatod része, akkor éppen hogy kiabálni akarod a háztetőről, hogy a szemétláda molesztálód mit tett veled, nem pedig védeni akarod a magánéletét.

Az is elég furcsa, amit a gyerekéről mond: nézte és elképzelte vele a szexuális aktusokat? És még mindig nem gondolta, hogy az ilyen tettek szexuális molesztálás? WTF? Mint mondtam majd az elévülési idő tárgyalásánál látni fogjuk miért kell magát ennyire hülyének tettetnie.

Mennyi pénzt követel Wade Robson?

Robson keresete ugyan a bíróságra bízza a konkrét kártérítési összeg meghatározását, de egyértelművé teszi, hogy sok-sok pénzt szeretne.

“Ha nem lett volna a gyermekkoromban elszenvedett szexuális molesztálás és az ebből eredő idegösszeroppanások valamint az ebből eredő képtelenség arra, hogy visszatérjek ahhoz az élethez, amit [Jackson] “prófétált” a számomra, akkor úgy hiszem, hogy a karrierem folytatta volna a felfelé ívelő pályáját.” [2; 7. oldal; 28. pont] – írja Robson deklarációjában.

Ügyvédje pedig megmosolyogtató túlzásokba esik Robson karrierjének és kilátásainak jellemzésénél – nyilvánvalóan azért, hogy minél magasabbra strófolja a lehetséges kártérítés összegét:

“Az itt állított gyermekkori szexuális molesztálás által okozott pszichológiai sérülés, betegség és kár nélkül a Felperes folytatta volna pályafutását, mint a szórakoztatóipar egyik legsikeresebb tehetsége. Gyakorlatilag eddig a szórakoztatóiparban senki nem ért el sikereket ennyi különféle területen. Nem az a kérdés, hogy Felperes sikeres lett-e volna; Felperes már sikeres volt a következő területeken: 1) lemezsztárként, akit egy nagy lemeztársaság szerződtetett és akinek más nagy lemeztársaságok is ajánlottak lemezszerződést; 2) multi-platina eladásokat produkáló dalszerzőként és zenei producerként, akinek a dalait olyan albumok tartalmazták, amelyek világszerte 17 millió példányban keltek el; 3) táncosként és Emmy-díjas koreográfusként, valamint egy nagy televíziós társaság tehetségkutató műsorának zsűritagjaként; 4) élő színpadi produkciók, nagy stadion turnék rendezőjeként, valamint számos televíziós fellépés rendezőjeként a Grammy-díjátadókon, az MTV Music Video Awardson, a Billboard Awardson és sok más helyen, zenei videók és mozifilmek rendezőjeként; 5) színészként (miután saját televíziós sorozata volt az MTV-n Wade Robson Project címmel) és ajánlatokat is kapott vezető szerepekre más televíziós sorozatokban. A Felperes nemzetközi szupersztár együtteseknek rendezett világkörüli stadion turnékat, amelyek során 8-9 millió dolláros költségvetésekért felelt, valamint koreográfiát rendezett különféle élő színpadi showkba, beleértve a Cirque du Soleilt Las Vegasban és ajánlatot kapott arra, hogy megrendezze az Oscar-díjátadó nyitó műsorszámát, valamint a már fent említett mozifilmet. [...] Csak nagyon keveseknek sikerült sikereket elérni ennyi különféle területen, de mindennek most vége.

A Vádlottak (megj.: majd később rátérek miért a többes szám – a ford.) által elkövetett gyerekkori szexuális molesztálás közvetlen eredményeként ahelyett, hogy folytatná a karrierjét és nemzetközi szupersztárrá válna, a Felperes most már a szórakoztatóipart csak a pszichológiai sérüléssel, betegséggel és kárral azonosítja, amelyet a Vádlottak ocsmány magatartása okozott. A Felperes nem képes dolgozni és arra kényszerült, hogy lemondjon számos nagy presztízsű és jól jövedelmező ajánlatot, mint például az Oscar-díjátadó nyitó számának a megrendezését, nagyszabású világkörüli turnékat [kitakarva]-nak és különféle stadion koncertprodukciókat más szupersztároknak. Ráadásul a Felperes már nem képes dalokat írni és zenei produkciókat készíteni, nem képes előadni és nem képes rendezni semmilyen formában és kapacitásban.”  [3; 42-43. oldal; 57-58. pont]

Akkor maradjunk a tények talaján!

Robson kétségtelenül tehetséges és sikeres táncos és koreográfus volt. Egy darabig. Az utóbbi időben azonban, amint láttuk megtorpant a karrierje.

Zenészként, lemezsztárként: egy albumot adott ki gyerekkorában a korábban említett Quo duó tagjaként. Gondolom nem sokan ismerték eddig ennek a csapatnak a nevét nálunk. Megnyugtatok mindenkit az USA-ban és máshol sem értek el különösebb sikereket. Felnőtt korában Robson 2006-ban adott ki egy albumot Wade Robson Project: Dance Beats Vol. 1 címmel, amin mindenféle műsorához készített bevonuló és kivonuló zenék, tánc beatek találhatók, többnyire 1-2 perces “zajok”, nem is igazán dalok. A Spotify-on megtalálható. Az album nem ért el sikert.

Amikor azt írja az ügyvédje, hogy Robson “multi-platina eladásokat produkáló dalszerző és zenei producer, akinek a dalait olyan albumok tartalmazták, amelyek világszerte 17 millió példányban keltek el” az is csúsztatás. Mint mondtam az ‘N Sync fiúzenekar utolsó albumán volt négy dal társszerzője – több, mint 10 évvel ezelőtt, 2001-ben. Ilyen címen formál jogot Robson erre a “multi-platina eladásokat produkáló dalszerző” státuszra, nem pedig önállóan. Önálló lemezsztárként, zenészként soha nem ért el sikereket.

Mozifilmek rendezőjeként: Robson sosem rendezett mozifilmet. Az első a fentiekben említett Step Up 4 lett volna, amiből kihátrált.

Színészként: néhány szappanopera apróbb epizódszerepeiről beszélünk még gyerekkorában. Egy MTV-s tánc műsor műsorvezetőjének, házigazdájának lenni nem gondolom, hogy “színészet” lenne.

Cirque du Soleil: Amint említettem ez a Criss Angel show volt, ami a Cirque történetének egyik legnagyobb bukása lett…

Robson ügyvédje igyekszik páratlannak beállítani Robson tehetségét és sokoldalúságát és azt állítja, hogy ha nincs az állítólagos molesztálása, akkor Robson nemzetközi szupersztárrá vált volna, de azért a tények ismeretében mindez erős túlzás.

Az ügyvéd kijelenti, hogy az állítólagos molesztálás minden eddigi tevékenységére és munkájára immár alkalmatlanná teszi Robsont és ezért természetesen nagy kártérítés illeti meg. Többek között már “nem képes rendezni semmilyen formában és kapacitásban”. Ezt azért emelem ki, mert Robson a keresete benyújtása óta is rácáfolt erre az állításra, hiszen Hawaii-on, ahol most él, számos cégnek és szervezetnek készített kisfilmeket. Jó, ezek nem hollywoodi szuperprodukciók, de az állítás az, hogy “semmilyen formában és kapacitásban” nem képes már rendezni és ez egyértelműen nem igaz.

Egyébként az is érdekes, hogy míg a beadványában azt állítja soha többé nem lesz képes a szórakoztatóiparban dolgozni addig továbbra is fenntartja Wajero Entertainment Inc. nevű cégét, amely a szórakoztatóipari tevékenységét fogja össze. Miért, ha többet nem lesz rá szüksége? A nyilvános cégadatok szerint 2014. januárjában is különféle papírokat nyújtott be a céggel kapcsolatban – pl. székhelyváltozásról.

Ki az a James Safechuck, hogy kerül az ügybe és mi az összefüggés Wade Robsonnal?

profile_pic

James Safechuck

Miután Robson vádjai a nyilvánosságra kerültek 2013. májusában Robson a médiában is megjelent – nevezetesen a Today’s Show nevű reggeli programban adott interjút, ahol ismét elmondta, hogy célja nem a pénz, hanem úgymond „az igazság kibeszélése”, ami, mint fentebb rámutattam éles ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy eredetileg titkosíttatni szerette volna a beadványát, csak a bíró nem engedte. Egy hitelezői követelésnek is csak egyetlen célja van: a pénz. A nyilvános szereplésnek volt egy olyan oka is, hogy Robson és az ügyvédje megpróbáltak másokat is, akik gyerekként megfordultak Jackson körül, arra ösztökélni, hogy csatlakozzanak, hiszen ezzel erősebbnek lehet feltüntetni a vádakat.

És a kampány sikerrel is járt, ugyanis 2014. májusában Robson ügyvédje egy újabb férfi, James Safechuck nevében is keresetet nyújtott be Jackson ellen gyerekmolesztálás vádjával.

Safechuck a ’80-as évek végén találkozott Jacksonnal, amikor egy Pepsi reklámot forgattak együtt. Jackson összebarátkozott a gyerekkel és a családjával és az 1988-as Bad turnéjára is meghívta őket. Akárcsak Robsont és gyakorlatilag minden gyereket Jackson körül, korábban Safechuckot is többször kihallgatták a hatóságok, de mindvégig azt mondta, hogy soha semmi helytelent nem tett vele a sztár. Több, mint 20 év után azonban 180 fokos fordulatot vett – s ezt a fordulatot természetesen itt is pénzügyi követelés kíséri.

Safechucknak nemcsak az ügyvédje ugyanaz, mint Robsonnak, de a sztorija is kísértetiesen hasonlít az övéhez: azt állítja, hogy Jackson „agymosásának” következtében 35 éves koráig, 2013-ig nem jött rá arra, hogy ami vele állítása szerint történt az szexuális molesztálás volt. Ahhoz, hogy rájöjjön az kellett, hogy lássa Wade Robsont nyilatkozni, minek hatására felkeresett egy pszichoterapeutát, s hogy-hogy nem, ekkor végre ő is rádöbbent, hogy Jackson szexuálisan molesztálta gyerekkorában. És persze arra is rádöbbent, hogy ezzel az állítással több millió dolláros követelést nyújthat be Jackson hagyatékkezelőjével szemben…

A dolog már csak azért is érdekes, mert akárcsak Robson esetében Safechuck számára sem az 1993-as Chandler-vádak, sem Jackson 2005-ös büntetőpere (utóbbi idején Safechuck már 27 éves volt) nem hozta el ugyan a megvilágosodást arról, hogy Jackson molesztálta őt, de látni Robsont egy polgári keresetről nyilatkozni az igen…

Safechuck azt állítja, hogy 10 és 14 éves kora között (1988-1992) Jackson körülbelül 100 alkalommal molesztálta. Vádjai között szerepel egy olyan tétel is, miszerint Jackson olyannyira szerelmes volt belé, hogy össze is házasodott vele – gyűrűvel és anyakönyvi kivonattal… (Arról egyelőre nem szól a fáma vajon miféle anyakönyvvezető adná áldását egy ilyen frigyre.) Azt is állítja, hogy Jackson bort itatott és gyerekpornót nézetett vele. Vajon azt mivel magyarázza akkor, hogy sem az 1993-as, sem a 2003-as házkutatás során nem találtak gyerekpornót Jacksonnál?

Safechuck vádjai összességében olyanok, mint valamiféle válogatás az elmúlt 20 év bulvársztorijaiból Jacksonnal kapcsolatban. Figyelemre méltó például egy olyan állítás, miszerint Jackson a hálószobája mellett található „titkos kamrában” molesztálta. Ezzel az állítással tetten érhető az, hogy hogy Safechuck bulvársztorikat használt fel a vádjai megkreálásához. Ezt a bizonyos kamrát, amihez a bulvármédia előszeretettel csatolta a „titkos” jelzőt, hogy megpróbálja valamiféle sötét titkok őrzőjének beállítani, valójában még a ház előző tulajdonosa építette. Egy egyszerű kamra és az Jacksonnál végzett házkutatások során soha semmi bűncselekményre utaló nyomot nem találtak benne. Viszont amióta a média megtudta a létezését, azóta mindenféle bulvársztorik keletkeztek arról, hogy Jackson arra használta ezt a kamrát, hogy ott molesztáljon gyerekeket. Ennek a valóságban semmilyen alapja nem volt, mert nemcsak hogy semmi erre utaló nyomot nem találtak ott a hatóságok, de még csak nem is állította soha senki Jackson korábbi vádlói közül sem, hogy a sztár ott molesztálta volna őket. Most azonban Safechuck érdekes módon ezt állítja. Tehát előbb voltak a bulvár latolgatások a kamrával kapcsolatban és azután a vád…

Safechuck azt is állítja, hogy amikor 2005-ben sor került Jackson perére, a sztár felhívta őt, de amikor ő nem volt hajlandó tanúskodni mellette dühös lett és megfenyegette. Ha eltekintünk attól a ténytől, hogy Jackson nem volt egy fenyegetőzős fajta (a körülötte lévők szerint inkább a konfliktuskerülés jellemezte – sokszor túlzottan is), ez akkor is furcsa. Vajon miért akarna Jackson ennyire kétségbeesetten a tanúk padjára citálni egy embert, akit állítólag 100-szor molesztált? Nem inkább az lenne az érdeke, hogy ez az ember maradjon minél távolabb a bíróságtól? Különösen, hogy Safechuckkal kapcsolatban nem is hangzottak el vádak a bíróságon ebben a perben.

Az alábbi fotón Jackson feleségével Lisa Marie Presley-vel látható 1994-ben Budapesten. Az esernyőtartó a mostani vádló James Safechuck. Amint látható, itt már bőven elmúlt 14 éves, s úgy tűnik nem zavarja az sem, hogy Jackson immár mással kötött házasságot…

Michael Jackson, Lisa Marie Presley és James Safechuck 1994-ben Budapesten

Michael Jackson, Lisa Marie Presley és James Safechuck 1994-ben Budapesten

És hol voltak a szülők?

Ami feltűnő mind Robson, mind Safechuck sztorijában, hogy mennyire hiányoznak belőlük a szülők. Robson keresetében csupán futólag említi az anyját, s akkor sem fejez ki semmiféle vádlást, haragot vele szemben. Pedig, ha amit állít megtörtént, akkor majdnem ugyanannyira haragudnia kellene rá, mint Jacksonra, hiszen az anyja tette lehetővé, hogy Jackson úgymond „hozzáférjen” Robsonhoz és mekkora szülői felelőtlenség és hanyagság kell ahhoz, hogy valaki semmit ne vegyen észre, ha a fiát 7 éven át gyerekként megerőszakolják! De az anyával kapcsolatban semmiféle ilyen vád nem fogalmazódik meg. Ehelyett Robson Jackson két cégét, az MJJ Productionst és az MJJ Venturest vádolja azzal, hogy „elősegítették” a molesztálását azzal, hogy előmozdították az Egyesült Államokba való átköltözését, valamint azzal, hogy szemet hunytak az állítólagos molesztálása felett. Pedig korábbi interjúkból és dokumentumokból kiderül, hogy éppenséggel az anyja szorgalmazta az amerikai költözést a karrier miatt és ha a cégek, amiknek semmi köze sincs Jackson magánéletéhez, szemet hunytak az állítólagos molesztálás felett, akkor vajon mit mondjunk Robson saját anyjáról? Robson azonban nem mond róla semmit, ami igen csak beszédes arról, hogy mi is a célja ennek az egész vádaskodásnak. A beadványban egyébként a „vádlottak” szó éppen a cégek miatt szerepel többes számban és a későbbiekben majd látni fogjuk mi a jogi jelentősége a cégek megvádolásának.

Safechuck esetében maga a beadvány teljes egészében még nem ismert, de az eddig kiszivárgott sztorikból itt is teljes egészében hiányoznak a szülők és az ő felelősségük, pedig pl. a Bad turnén az anya is elkísérte Jacksont, nemcsak James.

Hol tart most az ügy?

És most lássuk az ügy jogi oldalát, amiből azt is meg fogjuk látni, hogy Robson és Safechuck miért állít – miért kell, hogy állítson – bizonyos dolgokat ahhoz, hogy egyáltalán bármilyen esélye legyen!

Robson két fronton indított támadást Jackson hagyatékkezelője ellen. Egyrészt egy úgynevezett hitelezői követelés (creditor’s claim), másrészt egy polgári kereset (civil lawsuit) benyújtásával.

Hitelezői követelést egy elhunyt hagyatékkezelőjével szemben lehet benyújtani mindazoknak, akik úgy vélik valamiféle anyagi kintlévőségük van az elhunyttal szemben. Aztán az örökösödési bíróság (probate court) eldönti, hogy jogos-e ez a követelés vagy sem. Azonban ennek a procedúrának megvan a maga rendje és ideje. Robson már itt problémába ütközik, ugyanis amikor benyújtotta a hitelezői követelését 2013. május 1-jén, addigra már régen letelt az erre törvény szerint alap esetben nyitva álló időszak.

A törvény kizárólag akkor engedi az időn túli hitelezői követelés benyújtását, ha a hitelezőnek korábban nem volt tudomása a követelés alapjául szolgáló tényekről vagy nem tudott a hagyatékkezelő kinevezéséről. Ezekben az esetekben a törvény lehetőséget ad arra, hogy hitelezői követelést nyújtson be 60 napon belül ahhoz képest, hogy felfedezte a követelés alapjául szolgáló tényeket vagy felfedezte a hagyatékkezelő kinevezésének tényét.

Robson azt állítja, hogy 2012. május 8. előtt, amikor először fogalmazta meg állításait egy pszichoterapeutának, nem ismerte fel, hogy gyermekkorában Jackson szexuálisan molesztálta, mint ahogy azt sem, hogy ez pszichés problémákhoz vezetett nála, ezért ezen időpont előtt nem volt birtokában azoknak a tényeknek, amelyek megalapozzák a hitelezői követelését. Ezért állítja tehát mindazokat, amiket fent idéztem, hogy a 20-as, 30-as éveiben járó felnőtt férfi létére sem a 2005-ös per során, sem később nem ismerte fel, hogy állítólag szexuális molesztálás áldozata volt – egészen 2012. májusáig.

De ha esetleg még el is fogadnák ezt az érvelését, akkor is bajban lenne. Ugyanis, mint mondtam, 2013. május 1-jén nyújtotta be a hitelezői követelését, tehát csaknem egy évvel a nagy „felismerés” után – azaz így is kicsúszott a törvény által biztosított 60 napból. Viszont ott van az a kitétel is, hogy a hitelezőnek tudatában kell lennie a hagyatékkezelő kinevezésének a tényével is. Azt hiszem már kitalálható, hogy most mi jön. Az, hogy „természetesen” Robson a hagyatékkezelő kinevezésének a tényével sem volt tisztában – mégpedig egészen 2013. március 4-ig és innen számítva benne van a 60 napban, amikor 2013. május 1-jén benyújtotta a keresetét.

Robson beadványa szerint 2013. március 4-én az ebben az ügyben eljáró ügyvédei, Henry Gradstein és Maryann Marzano világosították fel először Michael Jackson hagyatékkezelőjének a létezéséről és arról, hogy hitelezői keresetet nyújthat be ellenük. Mindez csak azért érdekes, mert azon túl, hogy az USA-ban minden vagyonnal rendelkező embernek van hagyatékkezelője, ráadásul Michael Jackson hagyatékkezelőjének a kinevezése világhír volt. Rengeteg cikk jelent meg annak idején Jackson végrendeletéről, arról, hogy John Brancára és John McClainre bízta a hagyatékkezelőjének az irányítását. Ha Robson nem élt a Marson, akkor elég valószínűtlen, hogy elkerülhették ezek a hírek a figyelmét, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ő maga is a szórakoztatóiparban dolgozott, ráadásul, mint Jacksonhoz közelálló személy feltételezhetően azért odafigyelt a vele kapcsolatos fejleményekre.

De ha még valahogy ezt is le tudná nyomni a torkunkon és elhinnénk, hogy Robson ezen időben nem nézett tévét, nem olvasott újságot vagy internetes weblapokat és úgy általában egy szikla alatt élt, akkor íme még néhány adalék:

  • Jackson halála után megjelent egy nagy alapú képes album The Official Michael Jackson Opus címmel, amelynek előszavában Robson áradozik Jacksonról. Nos, ez a könyv Michael Jackson hagyatékkezelőjének a jóváhagyásával és hivatalos támogatásával készült.
  • 2011-ben Robson maga nyilatkozott arról, hogy rendezője lesz a Cirque du Soleil Immortal című Michael Jackson showjának. Nos, ez a show a Cirque du Soleil és Michael Jackson hagyatékkezelője közötti együttműködésben jött létre.
  • És aztán itt van egy cikk 2009 novemberéből, amelyben Helen Yu (nem rokona a Jacksont 2005-ben védő ügyvédi csapatban résztvevő Susan Yu-nak), egy ügyvéd, aki gyerekkorától ellátja Robson képviseletét, nyilatkozik Michael Jackson hagyatékkezelőjéről:

“Gyakran a hagyatékkezelők virágzó vállalkozásokká válnak, mert már nem a művész irányít.” [5] – mondja a Los Angeles-i szórakoztatóipari ügyvéd, Helen Yu.

Ezután a cikk a Yu által képviselt Wade Robsont és Charles Klapow-ot méltatja és azt, hogy különféle táncos megemlékezéseket rendeztek a sztár emlékére:

“Helen azt mondja: “Gyerekkoruk óta ismerem Wade Robsont és Charles Klapow-ot. Mindketten egész életükben Michael tanítványai voltak és nagyszerű, hogy így tisztelegnek előtte.” [5]

“Yu megjegyzi, hogy egy híres művész hagyatékkezelőjének gazdasági realitásaiba beletartozik, „hogy a már létező eszközöknek találnak kereskedelmi lehetőségeket és a már létezőkre építenek. Gracelandet (Elvis Presley birtoka – a ford.) teljesen átalakították és múzeumot csináltak belőle, ami most a cég legnépszerűbb eleme. Michael Jacksonnak ott van a film és talán végül múzeumot is fognak csinálni.

Yu, aki egyszer elment egy árverésre megnézni az akkor még élő popkirály tárgyait, megjegyzi, hogy a most már elhunyt Jackson példátlan bevételi forrást képvisel: “Mindenképpen nagyszerű dalszerző, előadó és táncos volt, de néha rossz embereket engedett az életébe. Most, hogy a hagyatékkezelőjének John Branca és John McClain a tanácsadója, olyan veteránok, akik tudják hogyan tegyék pénzzé az üzletet, sajnos valószínűleg holtan többet fog keresni, mint életében.” [5]

Nos, számomra ebből úgy tűnik, hogy a Robson körüli emberek, beleértve a jogi képviselőjét, nagyon is tisztában voltak a Jackson hagyatékkezelője körüli fejleményekkel, tehát nehéz elhinni a sztorit, hogy neki magának fogalma sem volt.

Robson a beadványában azt is megpróbálja elsütni, hogy a hagyatékkezelő nem küldött neki értesítést a megalakulásáról, de hát miért is kellett volna, amikor Robsonnak akkor még nem volt semmiféle követelése Jacksonnal szemben?

A bíróság 2015 februárjára tűzte ki a hitelezői kérelemmel kapcsolatos döntést. Az amerikai törvényeket tanulmányozva úgy tűnik, hogy ez a döntés tehát attól fog függeni, hogy a bíró elhiszi-e, hogy Robson nem tudott Jackson hagyatékkezelőjének a kinevezéséről 2013. március 4. előtt.

Ha esetleg elhinné, ez még akkor sem feltétlenül jelentené, hogy a hagyatékkezelő kifizeti Robson követelését, hanem akkor bizonyára vitatni fogják annak jogosságát – nevezetesen azt az állítást, hogy Jackson molesztálta őt gyerekkorában. Ebben az esetben pedig polgári peres bíróság dönt a felek között. Ha ez a verzió valósulna meg, akkor Robson 2015 júniusára kérte a tárgyalás kitűzését, ami elég cinikusnak tűnik figyelembe véve, hogy júniusban van Jackson halálának évfordulója, amikor mindig kicsit nagyobb figyelem fordul felé. Jackson hagyatékkezelője szerint a február és június közötti idő kevés arra, hogy felkészüljenek egy perre, amennyiben arra kerül sor.

Robson másik vasa, amit a tűzben tart az egy polgári kereset, amely független a hitelezői követeléstől. Ebben Robson három vádlottat nevez meg: Michael Jacksont és két cégét, az MJJ Productionst és az MJJ Venturest. Hogy Jacksont mivel vádolja, azt már részleteztük. Lássuk most azt is, hogy a cégei hogyan kerülnek a történetbe és hogy ennek mi a jogi háttere!

Polgári kereset benyújtása esetén is élnek bizonyos elévülési határidők és egyéb korlátok. Egyrészről halott embert nem lehet perelni egy polgári perben. Lehet perelni a hagyatékkezelőjét, de őt, mint természetes személyt nem. Ebben elég egyértelműen fogalmaz a törvény, így aztán Jackson hagyatékkezelője e-mailben kérte Robson ügyvédjét, hogy önként távolítsa el Michael Jackson nevét a vádlottak sorából, mert az ő természetes személykénti perelésének egész egyszerűen nincs jogalapja. Robson ügyvédje egy e-mailben tulajdonképpen elismerte, hogy ez így is van, ennek ellenére visszautasította azt, hogy önként kivegye Jacksont a vádlottak sorából. Ennek következtében Jackson hagyatékkezelője egy úgynevezett pergátló kifogást (demurrer) nyújtott be a bírósághoz, amelyben a bíróságot kéri a törvény szerint megfelelő intézkedésre ebben a kérdésben, nevezetesen, hogy Jacksont, mint természetes személyt vegyék ki a vádlottak sorából. [6] Az ügyben 2014. október 1-jén lesz a meghallgatás.

Egy másik pergátló kifogásban pedig azzal érvel Jackson hagyatékkezelője, hogy arra sincs jogalapja Robsonéknak, hogy Jackson cégeit pereljék.

“A vállalati vádlottakat egy oknál és csak ennél az egy oknál fogva nevezik meg félként ebben az ügyben: Michael Jackson elhunyt és Robson követelését a hagyatékkezelője ellen az elévülési idő gátolja.” [7] – írja pergátló kifogásában a vádlottak képviseletében eljáró ügyvéd [7; 7. olda].

Más szóval, Robsonék azért próbálkoznak Jackson cégeinek a perelésével, mert nagyon jól tudják, hogy Michael Jackson, mint természetes személy nem perelhető, lévén elhunyt, valamint azzal is tisztában vannak, hogy hagyatékkezelő ellen benyújtott hitelezői követelés valószínűleg fent fog akadni az elévülési időn, amit a fentiekben részleteztem.

Viszont a cégek perelésével is legalább annyi a probléma, mint a másik két variációval. Egyrészt cégeket nem lehet szexuális molesztálással megvádolni. Ez logikus, hiszen egy jogi személy képtelen szexuális molesztálás elkövetésére. Másrészről itt is köti az elévülési idő a bíróságot: Robson alap esetben a nagykorúvá válástól számított nyolc évig, azaz 26 éves koráig perelhette volna be Jackson cégeit azzal a váddal, amit majd alább részletezek (lévén, hogy szexuális molesztálással közvetlenül nem lehet megvádolni egy céget). 2013-ban, amikor a beadványát benyújtotta, már elmúlt 30.

Egyetlen kivételt enged meg a törvény, mégpedig azt, ha

“a szervezet tudta, vagy volt oka rá, hogy tudja, vagy más módon észrevegye egy alkalmazottja, önkéntese, képviselője vagy ügynöke bármilyen törvénytelen szexuális magatartását és nem tette meg az ésszerű lépéseket, nem foganatosított ésszerű óvintézkedéseket arra, hogy elkerülje a jövőben ennek a személynek a törvénytelen szexuális magatartását, beleértve, de nem korlátozó értelemben, annak elkerülésére irányuló intézkedéseket, hogy az a személy olyan funkcióba és környezetbe kerüljön, amelyben a gyerekekkel való érintkezés elkerülhetetlen része annak a funkciónak vagy környezetnek.” [7; 14-15. oldal]

Ez tipikusan olyan esetekben szokott felmerülni, amikor például egyházak vagy iskolák (persze lehetne bármilyen más szervezetet is mondani) tudnak arról, hogy mondjuk egy pap vagy egy tanár gyerekeket molesztál, de szemet hunynak felette, nem jelentik azt hatóságok felé, sőt meghagyják az illetőt olyan pozícióban, ahol gyerekekkel érintkezhet.

Itt azonban Robson milyen alapon próbálja Jackson cégeit belerángatni az ügybe? Azon az alapon, hogy amikor gyerek volt, akkor Jackson cégei segítették az áttelepedését az USA-ba, s ezáltal szerinte elősegítették az állítólagos molesztálását, valamint szemet hunytak felette. Elég erőltetett a dolog, különösen úgy, hogy annak az állításának az alátámasztására, hogy a cégek, mint jogi személyek tudtak vagy tudniuk kellett volna az állítólagos molesztálásáról semmiféle érvet nem hoz fel a beadványában. Mégpedig azért mert nem is igen tud. Mint fentebb írtam, Robson anyja agresszív színpadi szülőként nyomult Jacksonnál azért, hogy segítsen nekik karriert csinálni az USA-ban, Jackson pedig a cégei révén zöld kártyához segítette őket. Ennyi történt. Robsonék semmilyen érvet nem tudtak eddig felhozni amellett, hogy ez miért tenné Jackson cégeit felelőssé az ő állítólagos molesztálásáért, vagy miért kellene azt feltételezni, hogy a cégek, mint cégek, tudtak az állítólagos molesztálásról. Robson még csak állítani sem tud semmilyen ezt alátámasztó dolgot a beadványában azon túl, hogy a cégek elősegítették az USA-ba költözését.

És itt hívom fel megint a figyelmet arra, hogy míg Robson ilyen kétségbeesetten próbálja az ügybe belerángatni Jackson cégeit, csak hogy tudjon valakit perelni, addig a saját anyját semmivel nem vádolja. Tehát Jackson cégei felelősek és perelendők az ő USA-ba hozataláért és így állítólagos molesztálásáért, de az anyja, aki voltaképpen szorgalmazta és kiharcolta ezt az USA-ba költözést és a zöld kártyákat nem kerül megnevezésre, mint felelős sehol a beadványában vagy akárhol az ügyében, sőt Robson most is nagyon jóban van vele. Ez is egy újabb részlet, amely mutatja, hogy voltaképpen miről is szól ez az egész.

A Jackson oldalát képviselő ügyvéd továbbá azzal is érvel, hogy Jackson a saját cégeinek nem alkalmazottja, önkéntese, képviselője vagy ügynöke, hanem a tulajdonosa, márpedig a törvény akkor ad lehetőséget arra, hogy ilyen dologban egy céget felelőssé tegyenek, ha a kontrollja alá tartozó emberek esetén nem akadályozza meg az állítólagos törvénytelen viselkedést. Egy cég a tulajdonosa felett nem gyakorol kontrollt, hanem éppen fordítva. A törvény olyan alapon pedig nem ad lehetőséget egy cég beperelésére, hogy a tulajdonosa állítólag törvénytelen cselekedetet követett el a cégen kívüli kapacitásában, pl. a magánéletében.

Erről a pergátló kifogásról is 2014. október 1-jén tart meghallgatást a bíróság.

Ezek az oda-vissza érvelések, mint látható egyelőre leginkább az elévülési idő és a pergátló kifogások körül forognak, hiszen az ügy még csak ebben a szakaszában tart, de már ezekből is kiviláglik, hogy Robson vádjai nagyon tudatosan úgy vannak eleve megkonstruálva, hogy próbálják megcélozni azokat a halvány reményeket, amiket esetleg látnak a törvény adta lehetőségekben arra, hogy valahogy átugorják az elévülési idő problémáját. Ezért állít olyanokat, hogy 30 éves koráig nem volt tisztában azzal, hogy ami vele állítása szerint történt az szexuális molesztálás, hogy 2013. márciusáig fogalma sem volt arról, hogy Jacksonnak van hagyatékkezelője (minden vagyonos elhunytnak van), vagy éppen hogy ugyan a saját anyja nem visel semmiféle felelősséget azért, hogy az USA-ba jöttek és ezzel – állítása szerint – ő molesztálásnak lett kitéve, de Jackson cégei igen.

Robson az elévülési idő megkerülésére próbálja bevetni az ún. equitable estoppel doktrínáját is. [3] Leegyszerűsítve: a törvény rendelkezik arról, hogy az elévülési idő meghosszabbítható akkor, ha valaki egy olyan körülmény miatt nem keresett az elévülési időn belül jogorvoslatot, amely magából bűncselekményből ered. Hogy világosabb legyen, itt olyan dolgokról van szó, hogy például egy bűncselekmény áldozatát megfélemlíti az elkövető és az emiatt mulasztja el, hogy az elévülési időn belül jogorvoslatot kezdeményezzen.

Robson emiatt állítja azt, hogy az a mentális állapot, minek következtében 2012 májusáig nem ismerte fel, hogy Jackson állítólag szexuálisan molesztálta gyerekként, abból ered, hogy a sztár korábban megfélemlítette és manipulálta. Robson érvelése szerint emiatt ő jogosult az equitable estoppel doktrínájának alkalmazására.

Mi is volt ez a megfélemlítés és manipulálás állítása szerint? Az, hogy a Jackson Robson állítása szerint mind 1993-ban, mint 2005-ben azt mondta neki, hogy ha bárki megtudná, amiket állítólag csináltak, akkor mindketten börtönbe kerülnének és a karrierjüknek vége lenne. Hogy egy ilyen szöveg egy 11 éves gyereknél (1993) hatásos lehet az még elképzelhető, de hogy egy felnőtt férfinél (2005)? Robson ráadásul láthatta, hogy Jackson semelyik másik vádlója nem került börtönbe, sőt mind a hatóságok, mint a Jacksonnal ellenséges bulvármédia a tenyerén hordozta őket. 22 éves fejjel talán ebből már összerakhatta volna, hogy ő sem kerülne börtönbe, de állítása szerint ezeket ő még akkor is elhitte, sőt elhitte 30 éves koráig, a 2012-es nagy „felismeréséig” …

Robson tehát erre hivatkozva kéri az equitable estoppel alkalmazását az ügyében és hoz néhány precedenst is a beadványában. De amikor megnézzük a precedens ügyeket, amiket idéz, azok még inkább rávilágítanak a saját állításai nevetségességére.

Az egyik ügyben egy tizenéves diák szerepel, akit a matematika tanára molesztált. A tanár megfenyegette azzal, hogy ha elmondja, akkor lerontja a jegyeit. A diák emiatt 10 hónapig nem mondta el a szüleinek, de végül aztán kitálalt. Itt egy gyerekről beszélünk, akit sokkal reálisabb módon fenyegetett meg a tanára, hiszen egy tanárnak valóban módjában áll lerontani egy diák jegyeit. Ennek ellenére a diák 10 hónap múlva (nem pedig 20 év múlva) mégis elmondta. [8]

A másik ügy főszereplője egy 11 éves fiú, akit egy táborban molesztált egy tanár. A tanár fizikailag fenyegette meg a diákot, ha elmondja. Ennek ellenére a diák mintegy fél évvel később (nem 20 évvel később) elmondta, amikor a rendőrség kihallgatta egy ugyanezen tanár ellen egy másik diák által tett feljelentés nyomán. A diák még akkor is valósnak érezte a fizikai fenyegetettséget, mégis elmondta. [9]

Robson tehát a precedenseivel gyerekekkel veti össze saját felnőttkori önmagát, de még így is alulmarad értelmi képességekben és bátorságban – legalábbis ha hinni akarjuk, hogy 2005-ben felnőtt fejjel valóban elhitte a fent idézett állítólagos fenyegetéseket -, miközben ezek a gyerekek számukra sokkal valósabb fenyegetettség ellenére ésszerű időn belül feltárták a molesztálásukat – nem 20 év múlva, azt mondva, hogy még felnőtt fejjel is mindig attól rettegtek, hogy a tanár mondjuk lerontja a jegyüket.

Idéz egy olyan precedenst is, amelyben egy felnőtt, huszonéves férfi szerepel, de ez is teljesen eltér az ő ügyétől. Ebben a férfit középiskolás korában kezdte el molesztálni az egyik tanára, majd azután is mindenhová követte, miután már elhagyta az iskolát, sőt nagykorúvá válása után is – egészen 20 éves koráig. A tanár mindig olyan helyzetbe hozta magát, hogy az áldozat közelében legyen, például rábeszélte az áldozat szobatársát, hogy engedje be az áldozat szobájába. Mindeközben folyamatosan fenyegette az áldozatot azzal, hogy ha kitudódik a dolog, akkor vannak magas pozícióban lévő emberei, akik elintézik az áldozatot. Itt tehát aktív fenyegetésről beszélünk, nemcsak szóban, hanem magatartásban is – követés, folyamatos fenyegető telefonhívások stb. – , amely ráadásul az áldozat 20 éves koráig folytatódott. Mégis az áldozat mindössze egy évvel a zaklatások abbamaradása után jelentette az esetet. Nem 20 évvel később. [10]

Vesd össze ezt azzal, amit Robson próbál elsózni nekünk: állítása szerint Jackson  azt mondta neki, hogy mindketten börtönbe kerülnek, amit ő még felnőtt fejjel, 2005-ben is elhitt, annak ellenére, hogy senki nem került soha börtönbe azért, mert megvádolta Jacksont. És emiatt őt olyan lelki trauma érte aminek következtében 30 éves koráig, 2012-ig nem volt képes felismerni, hogy Jackson gyerekkorában molesztálta őt, illetve nem volt képes azt sem felismerni, hogy mi a szexuális molesztálás!

Hát itt tart a történet egyelőre Robson ügye, Safechuck beadványa ügyében pedig szeptember elején lesz az első meghallgatás.

Wade Robson a vádjairól nyilatkozok 2013 májusában a Today's Show- ban

Wade Robson a vádjairól nyilatkozok 2013 májusában a Today’s Show- ban

Források:

[1] The Inside Story on life in Michael Jackson’s shadow (1995) – On with the Show (2012. december 9.)
http://onwiththeshow.com.au/the-inside-story-on-life-in-michael-jacksons-shadow-1995/

[2] Declaration of Wade Robson (2013. április 30.)
wade-robson354b0046b – wades declaration

[3] Notice of Petition and Petition for Order to Allow Filing of Late Claim Against Estate; Memorandum of Points and Authorities in Support Thereof (2013. áprlis 30.)
robsonclaim

[4] Claimant Wade Robson’s Notice of Motion and Motion to File Under Seal; Memorandum of Points and Authorities and Declaration of Maryann R. Marzano in Support Thereof (2013. április 30.)
wade-robson-motion to file under seal May 1 2013

[5] Musical Artists: Worth More Dead Than Alive? Michael Jackson and Elvis Generate Millions for Their Estates (2009. november 25.)
http://www.yuleseberg.com/news/worthmoredeadthanalive.php

[6] Notice of Demurrer and Motion to Dismiss “Doe 1″ – A Deceased Person – As A Party Defendant In This Action for Lack of Jurisdiction; Demurrer and Motion to Dismiss; Memorandum of Points and Authorities in Support; And Declaration of Jonathan P. Steinsapir
http://www.scribd.com/doc/235319853/Robson-Estate-Demurrer-Doe1

[7] Notice of Hearing on Demurrer and Demurrer to Second Amended Complaint by Defendants MJJ Productions, Inc. and MJJ Ventures, Inc.; Memorandum of Points and Authorities in Support
http://www.scribd.com/doc/235319852/Robson-Estate-Demurrer-Corporate-Defendants

[8] John R. v. Oakland Unified School Dist. (1989)
http://law.justia.com/cases/california/cal3d/48/438.html

[9] Christopher P. v. Mojave Unified School Dist. (1993)
http://law.justia.com/cases/california/caapp4th/19/165.html

[10] Doe vs. Bakersfield City School District (2006)
http://caselaw.findlaw.com/ca-court-of-appeal/1217613.html

Kategória: Uncategorized | 13 hozzászólás

Megjelent az Aphrodite Jones könyv magyarul!

Megjelent magyar fordításban Aphrodite Jones amerikai újságírónak a Michael Jackson 2005-ös peréről írt könyve, amit én ajánlok mindenkinek, akit érdekel mi is zajlott konkrétan a tárgyalóteremben. Jones mindvégig jelen volt a per során tudósítóként és sok más kollégájához hasonlóan úgy ült be a tárgyalásra, hogy előítéletei alapján eleve elítélte Jacksont, esélyt sem adva arra, hogy esetleg a bizonyítékok mást fognak alátámasztani. Saját bevallása szerint őt is magával ragadta a szenzációhajhászás egészen addig, amíg ki nem hirdették a 14 “nem bűnös” ítéletet, amikor is elkezdett elgondolkodni a történteken. Visszatért ismét a bíróságra, újra áttekintette, alaposabban tanulmányozta a vallomások jegyzőkönyveit és arra a meggyőződésre jutott, hogy Jackson valóban ártatlan volt. True Crime című televíziós sorozata keretében is szentelt egy epizódot a Jackson ügynek, amiben erről beszélt (magyarul az Investigation Discovery csatornán volt látható), valamint könyvet is írt, amelyet tehát mostantól magyarul is meg lehet vásárolni, mégpedig itt: http://www.mjosszeeskuves.hu/hu

Címe ellenére nem egy összeesküvés-elméletről van szó, hanem a bíróságon történtek konkrét bemutatásáról.

Kategória: A 2005-ös per, Média | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Michael Jackson Zene blog

Örömmel jelzem, hogy elindítottam másik blogomat is Michael Jacksonról, amely kifejezetten a művészetére fókuszál. A link: https://michaeljacksonzene.wordpress.com/

Jó szórakozást hozzá!

Kategória: Általános | Címke: , | Hozzászólás

A rendőrség tisztességtelen módszereiről a Jackson ügyben

Sátánista Rituális Molesztálás morális pánik

A Michael Jackson elleni eljárás sok közös vonást mutat az Egyesült Államokon a ’80-as években és a ’90-es évek elején végigsöprő „sátánista rituális molesztálás” morális pánikkal, valamint a (részben ehhez kapcsolódó, részben független) gyermekmolesztálási hisztériával. Azonnal le kell szögeznem, hogy a gyermekmolesztálás természetesen valós veszély és fontos odafigyelnünk a gyermekekre és kivizsgálni, amennyiben arra utaló jeleket látunk, hogy molesztálás történhetett. Valamint fontos komolyan venni és alaposan eljárni, ha a gyermek ilyen állítást tesz. Ám az is ugyanilyen valós jelenség, hogy a szexuális molesztálás vádját gyakran eszközként használják fel ártatlan emberek lejáratásában, megzsarolásában és meghurcolásában – ráadásul ha valakit egyszer molesztálással vádolnak meg, akkor azt a stigmát sosem fogja tudni lemosni magáról, akkor sem, ha ártatlan és akkor sem, ha felmentik.

A morális pánik kifejezésről és jelenségről átfogóbban itt olvashattok: http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-637/replika/40/TPUBL-A-637.pdf

A „sátánista rituális molesztálás” (Satanic Ritual Abuse, SRA) amerikai morális pánikról pedig (angolul) itt: http://en.wikipedia.org/wiki/Satanic_ritual_abuse .

Azt lényegében egy 1980-ban kiadott könyv, a „Michelle Remembers” (Michelle emlékezik) indította el, amelynek szerzője, Michelle Smith és pszichiáter férje, Lawrence Pazder azt állította, hogy 1976-ban, amikor Pazder depresszió miatt kezelte a nőt, Smith egy alkalommal azt mondta neki, hogy úgy érzi van valami fontos, amit el akar mondani, de nem emlékszik mi az. Pazder ezután hipnotizálta (összesen több, mint 600 órán át) a nőt és eközben a nő azt állította, hogy öt éves korában anyja és mások, akik állítása szerint egy sátánista szekta tagjai voltak, “sátánista rituális molesztálásnak” tették őt ki.

A könyvben Smith képtelenebbnél képtelenebb állításokat tesz, úgy mint például azt, hogy 1954-ben egy 81 napos rituálé végén megjelent maga a Sátán, és Jézus, Szűz Mária valamint Mihály arkangyal beavatkozása mentette meg őt, illetve ők tüntették el a sebeit, amiket állítása szerint a rituális molesztálás során szerzett. Smith azt állította, hogy a rituálék során kínozták, ketrecbe zárták, szexuálisan molesztálták, valamint tanúja volt számos gyermek és felnőtt meggyilkolásának. (Amely gyilkosságok úgy tűnik valahogy elkerülték a hatóságok figyelmét.)

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen könyv maximum ponyvairodalomnak jó. Sok országban így lenne, de nem az Egyesült Államokban. A szélsőséges fundamentalista keresztény tanokon és a hollywoodi filmeken (valamint ezen behatások keverékén) szocializálódott amerikai lélek bizony képes az ilyen állításoknak hitelt adni, pláne, ha – mint a Michelle Remembers esetében – még a média is és egyházi elöljárók is az “ügy” mellé állnak. Ez aztán elindította az USA-ban a 20. század végének legnagyobb boszorkányüldözését, amelyben nagyon sok ember életét tették tönkre a „sátánista rituális molesztálás” koholt vádjával. Úgy látszik nem sokat fejlődött az emberiség a középkor óta… Az egyik legismertebb ügye ennek a szégyenteljes epizódnak az amerikai igazságszolgáltatás történetében a McMartin ügy volt, amelyről ebben a bejegyzésben már írtam.

A legdöbbenetesebb az egészben az, hogy a hatóságok ugyanúgy hitelt adtak Smithék állításainak, mint a közvélemény, sőt a könyvet (amelyet azóta egyébként alaposan megcáfoltak) kézikönyvként használták az ilyen vádak „kivizsgálásában” valamint oktatókönyvként használták a rendőriskolákban! Ezért juthattak az ilyen ügyek bírósági szakaszba, sőt voltak, akiket el is ítéltek ilyen koholt vádakkal.

Michael Jacksont ugyan sosem vádolták meg „sátánista rituális molesztálással”, de némely cikkben, sőt Arvizóék vádjaiban is felbukkannak annak népszerű folklór elemei – pl. az emberrablás vagy a hőlégballonon való menekülés. A médiában pedig „titkos szobákról” szóló állítások. A Vanity Fair újságírónője, Maureen Orth egy cikkében azt állította, hogy Jackson mindenféle voodoo praktikákkal élt, sőt egy alkalommal a sötét erőkkel kokettáló sztár 42 ökröt áldoztatott fel a svájci-francia határon, hogy a vérükkel megtöltött kádban fürödjön rituális „megtisztulásként”. Hát nem lenyűgöző, hogy az USA-ban ilyeneket le lehet írni, nemcsak a bulvármédiában, hanem egy viszonylag komolynak számító magazinban, mint a Vanity Fair és hogy ezeket az emberek komolyan elhiszik? (Ha valakinek esetleg kétségei lennének, az egész történet ott megbukik, hogy egy kádfürdőhöz nem kell leölni 42 ökröt, ugyanis egy kád űrtartalma kb. 75 liter, míg egy ökörben kb. 40 liter vér van, úgyhogy bőven elég lett volna a vérfürdőhöz két ökör levágása. Az egész persze e nélkül a kis matekozás nélkül is hülyeség.)

De hát egy olyan országról beszélünk, amelyben egy olyan könyv, mint a „Michelle Remembers” másfél évtizeden át tartó össznemzeti boszorkányüldözést tudott kiváltani – beleértve a média és a hatóságok közreműködését is, úgyhogy nincs min csodálkozni…

Mindenesetre mindez felidézi az SRA vádak hangulatát, ha Jackson esetében konkrétan nem is mondták ki ezt a vádat. Azonban a nyomozóhatóságok modus operandija sok hasonlóságot mutat az SRA ügyekben lezajlott „vizsgálatokkal”. Az imént belinkelt cikkben arról is írtam, hogy a Jackson ügyekben eljáró pszichológus, Stanley Katz, ugyanaz a pszichológus volt, aki a McMartin ügyben vizsgálatokat lefolytató intézet oktatási igazgatója volt.

A pszichológusról bővebben olvashattok a fenti link alatt, most térjünk vissza a rendőrségre. Az egyik hasonlóság az SRA ügyekkel az, hogy a rendőrség Jackson esetében sem volt elfogulatlan, hanem minden áron ügyet akart – akkor is, ha nem volt. Hogy miért annak megértéséhez tudni kell, hogy az USA-ban a kerületi ügyészi pozíció politikai hivatal. És azt is tudni kell, hogy egy kerületi ügyész akkor fut be igazán nagy karriert és akkor válik igazán híressé, ha valamilyen nagy érdeklődésre számot tartó ügy kapcsolódik a nevéhez. Tom Sneddon is erre pályázhatott – mindazon egyéb tényezők mellett, amiket már más bejegyzésekben (pl. itt fejtegettem). Hogy mennyire politikai ügy volt számára a Jackson elleni nyomozás, azt jól mutatja, hogy míg a popsztár üldözésére másfél évtizedet szánt, időt és pénzt nem kímélve, addig más ügyeket – pl. egy katolikus iskolában elkövetett molesztálások ügyét – meglehetősen félvállról vett. (Lásd itt).

Egy másik hasonlóság, hogy itt is „vezette” egy bulvárkönyv a hatóságokat, nevezetesen Victor Gutierrez „Michael Jackson a szeretőm volt” című könyve, amiről itt és itt olvashattok bővebben. Ugyan az első vádak idején még nem jelent meg a könyv, csak néhány évvel később, azonban Gutierrez szóban már akkor ellátta a hatóságokat légből kapott sztorijaival, ugyanis kihallgatták pusztán abból az apropóból, hogy már akkor írta könyvét. Hogy hogyan és miért és hogy milyen szerepe van Gutierreznek egyáltalán a Jackson elleni vádakban, arról az iménti linkek alatt olvashatsz bővebben. Itt, ebben a bejegyzésben most csak annyi a lényeg, hogy döbbenetes, hogy a hatóság egy no-name újságíró leellenőrizetlen (sőt, többszörösen megcáfolt) állításait felhasználva vizsgálódhat valaki ellen. Azt, hogy Sneddonék használták Gutierrez könyvét „sorvezetőként” abból derült ki, hogy a 2005-ös per során feltettek néhány olyan furcsa kérdést tanúknak, amelyek olyan történetekre vonatkoztak, amik csakis Gutierrez könyvében jelentek meg. Miután Gutierrez könyvéről még maga a Chandler család is azt mondta, hogy hazugság, így furcsa, hogy a hatóságok mégis hitelt adtak a benne lévő történeteknek. De hát a „Michelle Remembers” óta már nem lepődünk meg semmin.

Hogyan kreáljunk több „áldozatot”?

Mint tudjuk Jacksont először 1993-ban a Chandler család vádolta meg gyerekmolesztálással – konkrétan azzal, hogy szexuálisan molesztálta 13 éves fiukat, Jordant. Nagy problémát jelentett azonban mind Chandleréknek, mint a Jackson nyomába szegődő és ellene roppant elfogult kerületi ügyésznek, Tom Sneddonnak, hogy nem voltak további „áldozatok”. Ez pedig nagyon nem jellemző egy pedofil ügyben, lévén, hogy a pedofiloknak rendszerint több tucat, vagy akár több száz áldozatuk is van, nem csupán egy. Tehát adott volt a feladat a Santa Barbara-i és a Los Angeles-i rendőrség, valamint Sneddon hivatala számára: áldozatokat kellett keríteni.

A hatóságok nagy ügybuzgalommal vetették bele magukat a kutatásba, ám hiába hallgattak ki több tucat gyereket, akik valaha kapcsolatban álltak Jacksonnal vagy látogatást tettek a birtokára, mind ugyanazt mondta el: a sztár sosem molesztálta őket és sosem közeledett hozzájuk helytelen vagy gyanúra okot adó módon.

Sneddon és a rendőrség azonban minden áron ügyet akart. Így aztán mindent elkövettek, amit a szakirodalom szerint nem szabad, annak érdekében, hogy valakiből, bárkiből terhelő vallomást csikarjanak ki Jacksonra nézve. A gyerekeket, akiket kihallgattak óriási nyomás alá helyezték a kihallgatások során, hazudtak nekik, érzelmileg manipulálni próbálták őket, szuggesztív és vezető kérdéseket tettek fel nekik, amelyekben benne voltak a válaszok, amiket akartak és egyértelműen a tudtukra adták, hogy mi az, amit hallani szeretnének tőlük. Más szavakkal nem arra voltak kíváncsiak, amiket a tanúk valójában tapasztaltak, hanem csak arra, amit ők hallani akartak. És ez a másik hasonlóság a McMartin üggyel és egyéb SRA vádakkal.

Ez a cikk (angol) azt elemzi milyen jelek árulkodnak arról, ha nem szakszerűen hallgattak ki egy gyermek tanút: http://www.blackstonepolygraph.com/articles/Fallibility_of_Forensic_Interviewing.pdf

Összefoglalva kilenc pontban (11-12. oldal):

a)      A spontán emlékezés hiánya.

A spontán emlékezés hiánya: Jackson vádlói bizony gyakran küzdöttek „memóriazavarral”, ráadásul sokszor ellentmondásba keveredtek önmagukkal, ha többször kellett előadni a történetet. Jordan Chandler a pszichiáternek adott interjújában pedig látjuk, amint Jordan csak akkor “emlékszik” igazán dolgokra, ha a saját szisztematikusan pontokba szedett forgatókönyve alapján mehet végig az állítólagos történeten.

b)      Az interjút készítő elfogultsága a vádlott ellen – egy előre kialakított vélemény arról, hogy a gyermeknek mit kellene mondania.

Egyértelműen megállapítható, hogy az interjút készítő hatóságok roppant elfogultak voltak Jackson ellen, az eljárások során a semlegességnek még csak a látszatát sem próbálják fenntartani. A második tagmondatban megfogalmazottak is pontosan is illenek a Jackson ügyre: a hatóságok előre eldöntötték, hogy Jackson bűnös és nem azt próbálták kideríteni valójában mi történt, hanem nyomásgyakorlással és egyéb megkérdőjelezhető módszerrel próbáltak támogatást szerezni a prekoncepciójukhoz.

c)      Ismétlődő vezető kérdések.

A Jackson ügyben kihallgatott gyermekek interjúiban a vezető kérdések „iskolapéldáit” láthatjuk.

d)      Több interjú.

Sok gyereket többször felkerestek. Jason Francia interjúja két részletben (1993 végén, majd 1994 tavaszán) zajlott, de a hatóságok valósággal zaklattak más gyerekeket is. Brett Barnes-t például több alkalommal felkeresték Ausztráliában, hogy megpróbálják rávenni arra, hogy tegyen terhelő vallomást a sztárra. Sikertelenül.

e)      Szakadatlan kérdésáradat.

Ezt is látjuk a lenti példákon: a hatóság emberei folyamatosan beszélnek, győzködik a tanút, olyannyira, hogy Jason Francia saját bevallása szerint el fejbe akarta vágni őket, valamint a végén már bármit hajlandó volt mondani csak, hogy végre elengedjék.

f)        A vádlott szidása.

Láthatjuk, hogy a rendőrség „gyerekmolesztálónak” és „pedofilnak” nevezi Jacksont a kihallgatott tanúk előtt, ezzel is befolyásolni próbálva őket.

g)      Folyamatos kapcsolat más gyerekekkel és utalások az ő állításaikra.

Itt is pipálhatunk. Bár mivel itt nem voltak vádak más gyerekek részéről, hanem határozottan tagadtak, így itt a hatóságok hazudnak a tanúknak arról, hogy Jackson más gyerekeket molesztált és ha a tanú nem vall ellene, akkor nem tudnak ezeken a gyerekeken segíteni.

h)      Fenyegetések, édesgetés, hízelgés alkalmazása.

Ez is megvolt. Az előző pontban leírtat nevezhetjük egyfajta fenyegetésnek, hiszen lelkiismeret furdalást próbálnak kelteni a gyermekben azzal, hogy ha nem vall Jackson ellen, akkor más gyerekeknek bántódása esik. Édesgetést és hízelgést is láthatunk, amikor például azt mondják Jason Franciának: „Mint téged kiszabadított az anyád, és te, te őszinte vagy és az őszinteséged segíteni fog nekünk. Hogy kiszabadítsuk a következő gyereket. Lehet, hogy Macaulay-nak már túl késő is. De ott vannak ezek a gyerekek, akikkel utazgat most a turnén. Talán őket ki tudjuk szabadítani…”

i)        Az interjút nem vették videóra vagy nem dokumentálták más módon.

Ez az egyetlen pont, aminél nem pipálhatunk. És miután szerencsére rögzítették az interjúkat így módunkban áll kielemezni azokat.

Az első interjú, amire vissza kívánok utalni, az Jason Franciáé. Francia volt az egyetlen a több tucat gyerek közül, aki engedve a nyomozóhatóságok nyomásának végül is Jackson ellen vallott. Ehhez nyilván van annak is köze, hogy az anyja, Blanca Francia, aki 1986 és 1991 között dolgozott Jacksonnak szobalányként, pénzt fogadott el a bulvármédiától azért, hogy mondja azt látta Jacksont kisfiúkat molesztálni. Hogy Blanca és Jason Francia állításai konkrétan mik voltak és azok hogyan dőltek össze 2005-ben a bíróság előtt, valamint, hogy mi hangzott el Jason 1993-94-es rendőrségi kihallgatásán azt ebben a cikkben hosszasan bemutattam, így most nem teszem ismét, de egyértelmű, hogy a fenti helytelen kihallgatási technikák mindegyike vonatkoztatható Jason Francia 1993-94-es kihallgatására (a rögzítés, dokumentálás hiányára vonatkozó pont kivételével). Csupán egy részletet emelek most át ebbe a bejegyzésbe a Franciáékkal bővebben foglalkozóból. Itt Jackson 2005-ös ügyvédje, Tom Mesereau kérdi Franciát a 2005-ös per során arról az 1993-as rendőrségi interjúról:

MESEREAU: Oké. Tulajdonképpen ön oda-vissza ingadozott az interjú során, nem igaz? Egyik pillanatban azt mondta „megcsiklandozott”, aztán a másikban azt, hogy nem biztos benne. Igaz?

FRANCIA: Próbáltam kitalálni hogyan szabadulhatnék meg onnan. [A rendőrségi kihallgatásról.]

MESEREAU: Megértem. És pontosan emlékszik még arra hogyan érezte magát az 1993-as interjú során, igaz?

FRANCIA: Igen, arra, hogy sírtam és vacakul éreztem magam.

Az egész bejegyzést érdemes elolvasni ahhoz, hogy tisztán lássuk mi is történt azon a kihallgatáson!

Amit most újdonságként akarok bemutatni az a színész, Corey Feldman 1993-as rendőrségi kihallgatása. Feldman 22 éves volt a kihallgatás idején, de a kérdések arra az időszakra vonatkoznak, amikor gyereksztárként, a ’80-as években sok időt töltött Jacksonnal. Amit láthatunk az interjúban, hogy a rendőrség – személy szerint Deborah Linden őrmester – minden áron terhelő vallomást igyekszik kicsikarni a színészből Jacksonra nézve, miközben az igazság nem nagyon érdekli. Egy alkalommal például Feldman elmondja neki, hogy ő tudja mi a gyerekmolesztálás, mivel molesztálták gyermekkorában, csak éppen nem Jackson. A riportból megtudjuk, hogy Feldman meg is nevezte az interjú során molesztálóját, de ezzel a rendőrnő egyáltalán nem is törődik! Őt csak az érdekli, hogy Feldman Jacksonra mondjon valami terhelőt! (Egyébként Feldman éppen nemrég tett arra ígéretet, hogy nyilvánosságra fogja hozni annak az embernek a nevét, aki gyermekként molesztálta és aki – az előzetes információk alapján úgy tűnik – a film szakmában dolgozik.)

Íme az interjú részletek. Alant azokat a részeket fordítom le, amelyeket bejátszanak az interjúból.

1. videó

0:53

Corey Feldman: “Soha semmi nem történt Michaellel.”

1:15

Corey Feldman: “Ha lenne valami, amit elrejtettem mindezen évek alatt, akkor semmit sem akarnék jobban, mint felszínre hozni most – hogy Michael biztosan megkapja azt a segítséget, amire szüksége van.”

1:51

Linden őrmester: “Ami engem aggaszt, hogy vajon, ha valami történt volna, ha valami történt, akkor azt te nem mondod el nekünk, nem mondanád el nekünk amiatt.”

Corey Feldman: “Nem. Nem tudom abba a helyzetbe beleképzelni magam, hogy elmondanám-e vagy sem, mert semmi nem történt!”

2:18

Corey Feldman: “Egy ágy volt a szobában és ő kérte, hogy hozzanak fel egy tábori ágyat. Felhozatta a tábori ágyat és egy kicsit beszélgettünk, amíg el nem fáradtunk és ragaszkodott hozzá, hogy én aludjak a rendes ágyon és ő a tábori ágyra feküdt, mert úgy érezte nem lenne udvarias dolog tőle, ha ő feküdne a rendes ágyon.”

2:41

Corey Feldman: “Egész éjjel fenn voltunk és beszélgettünk, meg ilyenek. Együtt imádkoztunk mielőtt lefeküdtünk és ő pizsamában volt. És én is pizsamában voltam.”

2:54

Corey Feldman: “Egyszer a jacuzziban voltunk… beszélgettünk… semmi nem történt.”

Linden őrmester: “Mi volt rajtatok?”

Corey Feldman: “Fürdőruha.”

Linden őrmester: “A jacuzziban.”

Corey Feldman: “Igen. Neki… azt hiszem volt neki egy fölösleges fürdőnadrágja, amit nekem adott.”

3:09

Linden őrmester: “Egy kicsit furcsán néztél ki, amikor a jacuzziról kérdeztelek.”

Corey Feldman: “Tényleg?”

Linden őrmester: “Igen.”

Corey Feldman: “Mm.” (nevet)

3:16

Corey Feldman: “Soha semmi helytelent nem tett. Úgy értem, SEMMIT… tudod. Úgy értem a legközelebb ahhoz, hogy megérintsen akkor került, amikor talán egyszer a lábamra ütött, tudod, amikor arról beszélt, hogy lefogytam.”

3:32

Corey Feldman: “Engem molesztáltak, úgyhogy tudom milyen érzés keresztülmenni azokon az érzelmeken és higgye el, az a személy, aki molesztált engem… ha (Michael) lett volna az a személy, akkor ez most egy nagyon más történet lenne, mert akkor kiállnék mindenki elé, tudod, és tennék valamit azonnal, hogy ez az ember megkapja, ami jár neki.”

4:07

Linden őrmester: “Meginterjúvoltunk egy csomó embert és még mindig ezt tesszük. Nem fedeztünk fel olyan dolgokat eddig, amelyek tisztáznák őt.”

(Vegyük észre a kifacsart „tényállást”! A rendőr nem azt mondja, hogy semmi olyan dolgot nem fedeztek fel eddig, ami alátámasztaná az ügyüket (pedig ez volt a helyzet!), hanem azt, hogy semmi olyan dolgot nem fedeztek fel, amelyek tisztáznák Jacksont. De mint ahogy ebből az interjúból is látszik a rendőrség egyszerűen nem vett figyelembe semmi olyan információt, amelyek tisztázták volna a sztárt!)

5:06

Rendőr tisztviselő: “Sok dolgot hallunk arról, hogy Michael sosem bántana egy gyereket. Persze, hogy nem. Szereti a gyerekeket, nem fogja őket bántani… fizikailag nem. Nem hiszem, hogy ha Michael gyerekeket molesztál, akkor azért teszi, mert bántani akarja őket. Azért teszi, mert szereti őket.”

(“A fenti idézet pedig egy rendőrtisztviselő szájából egyszerűen döbbenetes!”)

2. videó

0:31

Linden őrmester: “A hited benne és az iránta érzett szereteted az útjába áll annak, hogy elmondj nekünk dolgokat?”

Corey Feldman: “Minden, amit elmondtam igaz és… úgy értem semmi nem történt.”

1:10

Linden őrmester: “Annyira aggódom, hogy ha valami történt, akkor azt te nem fogod nekünk elmondani, mert nehéz lenne elmondani nekünk…”

Corey Feldman: “Nem.”

1:33

Corey Feldman: “Tudja hányszor erőltettem az agyamat és gondolkodtam azon: ‘Van valami, amit elfelejtettem? Van valami, tudja, amiről azt gondolom nem történt meg, pedig igen? Ha lenne valami, akkor azt szeretném elmondani önöknek, de semmi nem történt.”

Végezetül íme Jackson ügyvédjének, Bert Fieldsnek egy levele, amit a rendőrségi eljárással kapcsolatban írt Los Angeles rendőrfőnökének, Willie Williamsnek 1993-ban:

Tisztelt Williams Rendőrfőnök Úr!

Én Michael Jacksont képviselem. Egész felnőtt életem során nagy támogatója voltam a Los Angeles-i Rendőrségnek. Évekig képviseltem Jack Webbet. Miközben Jackkel dolgoztam a Dragnet és Adam-12 ügyön, számos rendőrtisztviselővel találkoztam, akiket a mai napig tisztelek és csodálok. Azok a rendőrei, akik naponta kockára teszik az életüket azért, hogy megvédjenek minket, feltétlen nagyrabecsülést érdemelnek.

Néha azonban még egy elkötelezett rendőr is, amikor egy jelentős nyomozás részese lesz, elveszítheti szeme elől a tisztességnek és annak fontosságát, hogy a vádlott jogait tiszteletben tartsa.

A Michael Jackson ellen jelenleg folyó nyomozás során ez történt: az ügyben nyomozó rendőrök elmentek kiskorúak otthonába és nagy nyomás alatt zajló kihallgatásoknak tették ki őket, néha a szüleik jelenléte nélkül. Tudomásomra jutott, hogy az ön rendőrei elképesztő hazugságokkal rémisztgették a fiatalokat, úgy, mint “vannak rólad meztelen képeink” azért, hogy rávegyék őket, hogy vádolják meg Mr. Jacksont. Természetesen nincsenek ilyen fotók ezekről a fiatalokról és nem tudnak őszinte vádat emelni ellene. De az ön rendőrei úgy tűnik készek minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy potenciális bizonyítékot generáljanak Mr. Jackson ellen.

Továbbá az ön rendőrei azt mondták szülőknek, hogy a gyermekeiket molesztálták, pedig a kérdéses gyermekek egyértelműen cáfolták ezt. Ezen kívül Mr. Jacksonra, mint “pedofilra” utaltak, noha nem emeltek vádat ellene és még kevésbé ítélték el.

És az, hogy (a rendőrök) kiskorúakat és szülőket zaklattak még nem minden. A Mr. Jackson birtokán tartott házkutatás során elvitték számos személyes tulajdonát, beleértve a noteszét, amely potenciális tanúk neveit és címeit tartalmazza. Kértük, hogy vagy szolgáltassák vissza ezeket a feljegyzéseket vagy készíthessünk róla egy másolatot a mi költségünkre. Ezt elutasították, azért, hogy hátráltassák a védelmet abban, hogy a saját nyomozását lefolytassa az ügyben.

Ezek a taktikák nem csupán helytelenek, hanem egyenesen felháborítóak…

Még a New York-i rendőrség – amely pedig nem a kedvességéről híres – is tartózkodott az ilyen túlbuzgó kampánytól Woody Allen ügyében, akit hasonló bűncselekménnyel vádoltak. A Los Angeles-i rendőrség miért nem adja meg Michael Jacksonnak ugyanazt a kiegyensúlyozott és tisztességes bánásmódot?

Sürgetem önt, hogy vessen véget ezeknek a visszaéléseknek. Vizsgálják ki ezeket a vádakat olyan alaposan, amennyire csak lehet, de tegyék ezt azon az őszinte, tisztességes módon és magas színvonalon, amely egykor büszkévé tette a Los Angeles-i rendőrséget.

Üdvözlettel,

Bertram Fields

Kategória: A 2005-ös per, Az 1993-as ügy | Címke: , , , , , , , , | 9 hozzászólás

Nyugodj békében, Whitney!

Kategória: Általános | Címke: , , | 1 hozzászólás

Pénz és bulvár

Ennek a bejegyzésnek a témája ismét a média, miután tagadhatatlanul nagy szerepet játszottak ebben a boszorkányüldözésben, amiről a blogom szól és tulajdonképpen a média szerepének vizsgálata nélkül nem lehet a teljes a történetet megvilágítani. A média ugyanis ebben az esetben nem csupán tudósított, hanem tevékenyen járult hozzá a Jackson elleni hamis vádak kreálásához és a modern kori lincseléshez! A tanulságot pedig érdemes mindnyájunknak levonni és megjegyezni.

Korábbi bejegyzésekben már említettem, hogy a média gyakran kiszolgálta, sőt ösztökélte és gerjesztette a Jackson elleni hamis vádakat. Ennek egyik példáját a Robert Newt megkísértése című bejegyzésben fejtem ki, ahol azt írom le hogyan ajánlott a National Enquirer című lap 200 000 dollárt (csaknem 50 millió forint) egy családnak azért, hogy mondják azt Jackson molesztálta az egyik fiukat – noha elmondásuk szerint sosem történt ilyen. Az eset jól dokumentált, mert a család visszautasította az ajánlatot, ám a mai napig rendelkeznek a lap szerkesztője által már aláírt szerződéssel, valamint időközben egy audió felvétel is felbukkant, amelyet – ironikus módon – a National Enquirer azóta elhunyt riportere, Jim Mitteager rögzített titokban a családdal folytatott beszélgetéséről. A részleteket lásd a fenti linken.

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy ez egyszeri eset vagy csupán egy újságíróra, szerkesztőre vagy lapra jellemző etikátlan magatartás volt. A Michael Jackson elleni hadjáratban ez volt a norma, nem pedig a kivétel!

Íme néhány más eset, amelyekre azóta bukkantam egyéb forrásokból:

„Alfonso Ribeiro fellépett a Geraldo show-ban és elmondta, hogy sosem volt olyan, hogy kényelmetlenül érezte volna magát Michael Jacksonnal. Ribeiro 1984-ben, 12 évesen játszott Michael Jacksonnal és a többi Jacksonnal egy Pepsi reklámban. Ribeiro úgy érezte Michael egyike jó barátainak és a Jackson elleni vádak „abszurdak” voltak. Azt is elmondta, hogy egy bulvárlap 100 000 dollárt ajánlott az apjának azért, hogy mondjon bármi negatívat Michael Jacksonról.”

Forrás: Lisa Campbell “Michael Jackson King Of Pop’s Darkest Hour” című könyve

Alfonso Ribeiro 1984-es Pepsi reklámja Jacksonnal:

Ribeiro a magyar nézők számára a Will Smith féle “Fresh Prince of Bel Air” című sorozat Carltonjaként lehet még ismerős:

„Amint a média arra invitálta (Michael Jackson) ex-alkalmazottait, hogy a legvadabb vádakat fogalmazzák meg, óriási, hat számjegyű összegeket ígértek és minél sikamlósabbak voltak a vádak, annál több pénzről szólt a csekk. Azóta megtudtam, hogy Wade édesanyját, Joy Robsont felkereste a National Enquirer és felajánlott neki egy hat számjegyű összeget, ha megváltoztatja a sztoriját és azt mondja Michael molesztálta a fiát. Szerencsére Joynak volt lelkiismerete és sem ő, sem semelyik más olyan gyerek szülei, akik jártak Neverlanden, nem támasztották alá Dr. Chandler vagy bárki más vádjait.”

 Forrás: Jermaine Jackson “You Are Not Alone” című könyve

„A védelem tanúi között volt Tim Whitehead, Michael unokatestvére, aki nagyon közel áll Michaelhez és aki elmondta az esküdtszéknek, hogy 100 000 dollárt ajánlottak neki azért, hogy mondja azt Michael meleg. Visszautasította és azt mondta sosem látott semmi olyan viselkedést, amit gyerekmolesztálásként lehetne értelmezni.”

Forrás: Lisa Campbell “Michael Jackson King Of Pop’s Darkest Hour” című könyve

De nem volt mindenki olyan lelkiismeretes, mint a fent nevezettek. Korábban is sok szó esett már olyanokról ezen a blogon, akik pénzért mindenféle sikamlós történeteket találtak ki és adtak el Michaelről a bulvármédiának – legyenek ex-alkalmazottak ( lásd pl. itt), vagy olyanok, akik kábé két percre találkoztak a sztárral életükben ( lásd pl. Terry George “történetét” itt). Ezek az emberek, ha egyáltalán hajlandóak voltak bíróság előtt is megismételni állításaikat (mert sokan nem voltak – pl. Terry George sem -, nem véletlenül), akkor kegyetlenül elbuktak és pillanatok alatt darabjaira hullottak a történeteik, amint azt korábban bemutattam a blogon.

De voltak olyanok is, akiknek még találkoznia sem kellett Jacksonnal – a média mégis fizetett a történeteikért, noha tudniuk kellett, hogy azok nem igazak…

Daniel Kapon 500 000 dolláros “sztorija”

Ilyen vádló volt egy bizonyos Daniel Kapon. Az akkor 18 éves Kapon a 2003-as ügy kirobbanása után állt elő saját vádjaival, amelyek nemcsak súrolták az abszurditás határát (mint Arvizóék vádjai), de bőven túl is lépték azt! Azt állította Jackson szexuálisan molesztálta, amikor gyerek volt. A vád szerint a molesztálások 1987-ben kezdődtek, két éves korában és 14 éves koráig tartottak. Jackson erőszakkal megcsókolta, maszturbálta és análisan közösült vele – így a fiú állításai. Plusz drogokat és alkoholt adott neki, valamint plasztikai műtétekre kényszerítette, kínozta és verte őt.

Továbbá az énekes többször feleségül vette Kapon anyját, s a ceremóniákon olyan sztárok jelentek meg, mint Elizabeth Taylor, Celine Dion, Elton John, Paul McCartney, Beyonce Knowles és Diana Ross. Ezen kívül Kapon anyja szerepelt a Thriller című videóklipben és több dala és videója elkészítésében segédkezett a sztárnak. Kapon szerint Jackson „őrülten szerelmes volt az anyámba”.

Kapon azt is állította, hogy Jackson több dalát tőle lopta – a Bad, a Dangerous, a HIStory és a Blood On The Dance Floor című albumok dalait. Kapon 1985-ben született, így a Bad album megjelenésekor kettő, a Dangerous megjelenésekor hat, a HIStory megjelenésekor tíz, Blood On The Dance Floor megjelenésekor pedig tizenkét éves volt. Az állítólagos plágium miatt Kapon nemcsak Jacksont, de a Sony lemeztársaságot is beperelte.

Ezen kívül ő nemzette az énekes két idősebb gyermekét mesterséges úton – mert bár Jackson azt akarta, hogy Kapon lefeküdjön Debbie Rowe-val, „nem működött a dolog”.

„Megszállottja volt a zseniknek és a vérvonalaknak és azt mondta nekem, hogy folytatni akarja az én vérvonalamat, amiről úgy hitte rokonságban áll a Rotschieldekkel.” – áll Kapon rendőrségi vallomásában.

Kapon továbbá azt állította, hogy a sztár elrabolta és „földi pokollá”, akarta változtatni az életét, valamint tanúja volt, hogy Jackson együtt ebédelt Fidel Castróval.

Ha valaki még a vádak abszurditása ellenére is hinni akarna Kaponnak, annak van még egy rossz hírem: a srác sosem találkozott Jacksonnal és soha nem járt Neverlanden! 2006 márciusában ennek megfelelően a bíró ki is vágta Kaponék polgári peres vádjait (mert természetesen Kaponék polgári peres úton próbáltak „kártérítést” kiharcolni, azon az úton, amelyen pénzhez juthattak volna…).

Őrültek és szerencsevadászok mindig voltak és mindig lesznek, mondhatnánk. Csakhogy nem sok őrültet és szerencsevadászt szolgált ki olyan mértékben a média, mint az olyanokat, akik hajlandók voltak valami rosszat mondani Michael Jacksonról. És ez a legelképesztőbb az egészben! Kapon és/vagy az anyja lehet, hogy őrült, ám azon újságok szerkesztői, újságírói, akik csuklás nélkül leközölték a sztorijaikat (vagy mások szintén hamis sztorijait) nem lehetnek mind őrültek. Ezt csakis szándékosan lehet művelni!

Gloria Allred

Arról nem beszélve, hogy Kapont az a Gloria Allred ügyvédnő képviselte, aki annak idején egy ideig az 1993-as vádló családját, Chandleréket is, mielőtt ők leváltották volna Larry Feldmanre. Allred is azok között volt, akik megszállottan üldözték Jacksont az évek során, rendszeres vendégei voltak televíziós műsoroknak vele kapcsolatban és úgy érezték lépten-nyomon be kell avatkozniuk a sztár magánéletébe. Például eljárást kezdeményezett Jackson ellen azon eset után, hogy Jackson egy alkalommal egy pillanatra “kilógatta” legkisebb gyermekét egy balkonról, amikor meg akarta mutatni a rajongóknak. Ez valóban egy szerencsétlen eset volt, amit Jackson meg is bánt, de minden szülő elkövet néha hibát. Csak nem mindenkinek figyeli és elemzi minden mozdulatát a média és olyan opportunista ügyvédek, mint Allred. Allred a 2003-as vádak kirobbanása után újra a hatóságokhoz fordult, ezúttal azt kezdeményezve, hogy vegyék el Jacksontól a gyerekeit, mivel azok “veszélyben vannak” egy gyermekmolesztálással megvádolt embernél. (Ne zavarjon senkit, hogy a vád az nem jelent bizonyosságot.)

Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy amikor Jacksont egy alkalommal arról kérdezték mi a véleménye Allredről, csak annyit mondott: “menjen a pokolba”.

(Allred egy cikkben kifejezetten sértőnek találta azt, hogy amikor a fenti jelenetben említik Jacksonnak a nevét, a sztár először visszakérdezett, hogy “az ki?“. Szerinte Jacksonnak kapásból ismernie kellene a nevét, hiszen annyiszor feljelentette már…)

Gloria Allred egyike azon ügyvédeknek, akik azzal szereztek maguknak hírnevet, hogy piócaként tapadtak a “celeb-ügyekre” és az életük a média szereplés.

Carole Lieberman

Nos, ezek után nem csodálkozhatunk, hogy Allred még egy olyan nyilvánvalóan abszurd ügy képviseletét is elvállalta, mint a Kaponé. Karöltve “barátnéjával” Carole Lieberman pszichiáterrel, aki hasonlóan nagy média-szajha, mint ő, és aki elképesztő módon hitelt adott Kapon állításainak!

***

Biztosan emlékszünk még a botrányra, amibe tavaly belebukott a News Of The World. A lényege az volt, hogy kiderült a bulvárlap újságírói rendszeresen és szisztematikusan lehallgatták emberek telefonjait és így jutottak róluk információkhoz. A lehallgatottak között volt számos híres ember is, azonban ha csak híres emberek lettek volna az áldozatok között én nem vagyok biztos abban, hogy ez ekkora botrány lett volna. Amitől a brit közvélemény igazán besokallt az volt, hogy kiderült hétköznapi emberek telefonjait is lehallgatták – olyanokét, akik néhány napra valamiért érdekesek voltak a hírgyártók számára.

Számomra itt nemcsak a média szerepe érdekes, hanem a közönségéé is. Ha híres emberek ellen követnek el jogsértő vagy erkölcstelen, etikátlan dolgokat, akkor azt valahogy elfogadja – sőt egyenesen támogatja – az újságolvasó nagyközönség, általában azzal a demagóg indokkal, hogy „ezt viseljék el azért mert híresek és pénzük van”. Csak akkor lesz világrengető botrány a dologból, amint ugyanaz az elbánás már az ún. „kisembert” is érinti.

Azt gondolom itt nekünk, „kisembereknek” is le kell vonnunk a tanulságot: amit magunknak nem szeretnénk, azt ne fogadjuk el más esetében sem, akkor sem, ha az illető gazdag és híres. Az erkölcstelen újságírói magatartás az erkölcstelen újságírói magatartás, mindegy ki ellen irányul.

A News Of The World botránnyal tele volt a média tavaly és olvastuk a felháborodott cikkeket, néztük az elítélő nyilatkozatokat. De ez csupán a jéghegy csúcsa! Ne gondoljuk, hogy a megmaradt bulvármédia sokkal erkölcsösebb módszerekkel él. Michael Jackson esetében például bevett szokás volt az, amit a fentiekben leírtam, nevezetesen, hogy kisebb vagyonokat fizettek a lapok szinte bárkinek, aki hajlandó volt molesztálással megvádolni az énekest, vagy akár csak azzal, hogy homoszexuális!

A fenti bizarr Daniel Kapon sztoriért nem kevesebb mint 500 000 dollárt fizetett a News Of The World (az úgy 120 milliárd forintnak felel meg)! Úgy, hogy tudták, hogy nem igaz (Őszintén szólva, olvasva a történetet gondolhatta-e bárki is, aki egy fél agynál többel rendelkezik, hogy igaz? Jó, Gloria Allreden és Carole Liebermanon kívül…). De a lap szerkesztősége már csak azért is biztosan tudta, hogy nem igaz a történet, mivel két nappal a cikk megjelenése előtt, 2004. május 28-án a Los Angeles-i rendőrség lezárta nyomozását Kapon állításaival kapcsolatban azzal a megállapítással, hogy „nincs rá bizonyíték, hogy bűncselekmény történt volna”. A News Of The World cikke 2004. május 30-án jelent meg.

Magyarul: Nem létezik, hogy a News Of The World ne tudta volna, hogy Kapon állításai hamisak, mégis leközölték a cikket úgy, mintha azok teljesen legitim vádak lennének, egy szót sem szólva a rendőrségi nyomozás eredményéről!

Hasonló módon Jackson halála után néhány nappal (csak hogy nehogy véletlenül úgy teljenek a gyász és megemlékezés napjai, hogy nem idéződnek fel a gyerekmolesztálási vádak) az egyik bulvárlap (ha jól emlékszem a National Enquirer) egy olyan cikket közölt, amelyben Victor Gutierrez könyvéből közölnek részleteket.

Erről a könyvről korábban már szóltam itt, mint ahogy a szerzőjéről is. A részleteket lásd az imént megadott linkeken, azonban ennek a bejegyzésnek a szempontjából most annyi a lényeg, hogy Gutierrez azt állítja könyve Jackson 1993-as vádlójának, Jordan Chandlernek a naplóján alapul, amelyben a fiú állítólag részletesen leírta “viszonyának” részleteit Jacksonnal. A könyv gyermekpornográfiának is beillik (az USA-ban be is tiltották), akkora részletességgel és élvezettel taglalja az állítólagos “szexuális kapcsolatot”. Miután Gutierrez szimpatizál a pedofilokkal – és könyve valójában egy pedofil propaganda anyag – ezért mindezt pozitív színben tünteti fel. A bökkenő azonban az, hogy Jordan Chandlernek sosem volt naplója! Tehát az egész Gutierrez agyszüleménye.  Ezt még a Chandler család is leszögezte, Jordan nagybátyja, Ray Chandler pedig “szemétládának” nevezte Gutierrezt! (Az már más kérdés, hogy korábban együttműködtek vele, de erről bővebben a fenti cikkekben írok.)

Így tehát amikor a bulvárlap mindössze néhány nappal Jackson halála után ebből a könyvből idézett szaftos részleteket, akkor tudniuk kellett, hogy az egész szemen szedett hazugság – akárhonnan nézzük! Mégis leközölték. Mégis úgy tettek, mintha ha az idézetek valóban Jordan naplójából származnának. Nem közölték hozzá, hogy Chandlerék is tagadják a könyv tartalmát. Nem közölték hozzá, hogy Jackson a ’90-es években beperelte Victor Gutierrez-t egy másik hamis sztoriért, amit róla terjesztett és a bíróság az újságírót 2,7 millió dolláros kártérítésre kötelezte Jacksonnal szemben, amit ő nem fizetett ki, hanem elmenekült az USA-ból. Ehelyett úgy tettek mintha a sztori teljesen hiteles lenne.

Egyébként is mi volt a célja annak, hogy a megemlékezések kellős közepén leközöljenek egy ilyen cikket egy olyan könyvből, ami már több, mint tíz évvel azelőtt jelent meg? Mit akartak ezzel elérni? Gondolom azt, hogy a világ nehogy egy pillanatra is szép emlékeket tápláljon erről az emberről…

Az évek során sokszor olvastam olyan vádat, hogy Jackson paranoiás volt. Tényleg az volt? Vagy pedig teljes joggal érezhette úgy, hogy minden lehetséges módszerrel el akarják lehetetleníteni, ki akarják csinálni?

Visszatérve a fizetett történetekhez: az is elgondolkodtató, hogy a bulvárlapoknak megérte ekkora összegeket áldozni Jacksonról szóló hamis történetekre! Ennek oka nyilván az, hogy az ilyen történetek jelentősen megdobták a lapok eladási példányszámait. Ha így van, akkor az a közönség kritikája is. Mindent beveszünk, amit elénk tesznek? Sőt, éhezzük a szaftos sztorikat, nem számít igazak-e, nem számít kinek mekkora kárt okoznak velük? Csak mi szórakozzunk jól?

Egy másik ok lehet, hogy bizonyos érdekkörök is állhattak a lejárató kampány mögött. Egyrészről Jackson nem csupán egy popsztár volt, hanem egy olyan popsztár, aki felborította a status quo-t, nemcsak azzal, hogy fekete előadóként olyan híres és népszerű lett, mint amilyen, hanem azzal is, hogy megvásárolta például a “Beatles katalógusnak” is nevezett ATV katalógust, amely a Beatles dalainak szerzői jogai mellett mára már több, mint 500 000 dal szerzői jogait tartalmazza! (Hogy kikét, lásd itt: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Sony/ATV_Music_Publishing_artists.) Összeesküvés elméleteket nem akarok gyártani, de az biztos, hogy sokaknak nem tetszett, hogy éppen egy fekete birtokolja ezt a katalógust és rendelkezik ezen dalok szerzői jogai felett és ez mindenképpen egy lehetséges forrása a támadásoknak.

A másik érdekcsoport azok, akikről korábban már szóltam ezen a blogon részletesen, így ide, a bejegyzés végére most csak egy linket illesztek ezzel kapcsolatban: http://jacksonaktak.wordpress.com/2010/10/17/michael-jackson-a-pedofil-maffia-aldozata-volt/

Kategória: Média | Címke: , , , , , , , , | 5 hozzászólás