Megjelent az Aphrodite Jones könyv magyarul!

Megjelent magyar fordításban Aphrodite Jones amerikai újságírónak a Michael Jackson 2005-ös peréről írt könyve, amit én ajánlok mindenkinek, akit érdekel mi is zajlott konkrétan a tárgyalóteremben. Jones mindvégig jelen volt a per során tudósítóként és sok más kollégájához hasonlóan úgy ült be a tárgyalásra, hogy előítéletei alapján eleve elítélte Jacksont, esélyt sem adva arra, hogy esetleg a bizonyítékok mást fognak alátámasztani. Saját bevallása szerint őt is magával ragadta a szenzációhajhászás egészen addig, amíg ki nem hirdették a 14 “nem bűnös” ítéletet, amikor is elkezdett elgondolkodni a történteken. Visszatért ismét a bíróságra, újra áttekintette, alaposabban tanulmányozta a vallomások jegyzőkönyveit és arra a meggyőződésre jutott, hogy Jackson valóban ártatlan volt. True Crime című televíziós sorozata keretében is szentelt egy epizódot a Jackson ügynek, amiben erről beszélt (magyarul az Investigation Discovery csatornán volt látható), valamint könyvet is írt, amelyet tehát mostantól magyarul is meg lehet vásárolni, mégpedig itt: http://www.mjosszeeskuves.hu/hu

Címe ellenére nem egy összeesküvés-elméletről van szó, hanem a bíróságon történtek konkrét bemutatásáról.

Kategória: A 2005-ös per, Média | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Michael Jackson Zene blog

Örömmel jelzem, hogy elindítottam másik blogomat is Michael Jacksonról, amely kifejezetten a művészetére fókuszál. A link: https://michaeljacksonzene.wordpress.com/

Jó szórakozást hozzá!

Kategória: Általános | Címke: , | Hozzászólás

A rendőrség tisztességtelen módszereiről a Jackson ügyben

Sátánista Rituális Molesztálás morális pánik

A Michael Jackson elleni eljárás sok közös vonást mutat az Egyesült Államokon a ’80-as években és a ’90-es évek elején végigsöprő „sátánista rituális molesztálás” morális pánikkal, valamint a (részben ehhez kapcsolódó, részben független) gyermekmolesztálási hisztériával. Azonnal le kell szögeznem, hogy a gyermekmolesztálás természetesen valós veszély és fontos odafigyelnünk a gyermekekre és kivizsgálni, amennyiben arra utaló jeleket látunk, hogy molesztálás történhetett. Valamint fontos komolyan venni és alaposan eljárni, ha a gyermek ilyen állítást tesz. Ám az is ugyanilyen valós jelenség, hogy a szexuális molesztálás vádját gyakran eszközként használják fel ártatlan emberek lejáratásában, megzsarolásában és meghurcolásában – ráadásul ha valakit egyszer molesztálással vádolnak meg, akkor azt a stigmát sosem fogja tudni lemosni magáról, akkor sem, ha ártatlan és akkor sem, ha felmentik.

A morális pánik kifejezésről és jelenségről átfogóbban itt olvashattok: http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-637/replika/40/TPUBL-A-637.pdf

A „sátánista rituális molesztálás” (Satanic Ritual Abuse, SRA) amerikai morális pánikról pedig (angolul) itt: http://en.wikipedia.org/wiki/Satanic_ritual_abuse .

Azt lényegében egy 1980-ban kiadott könyv, a „Michelle Remembers” (Michelle emlékezik) indította el, amelynek szerzője, Michelle Smith és pszichiáter férje, Lawrence Pazder azt állította, hogy 1976-ban, amikor Pazder depresszió miatt kezelte a nőt, Smith egy alkalommal azt mondta neki, hogy úgy érzi van valami fontos, amit el akar mondani, de nem emlékszik mi az. Pazder ezután hipnotizálta (összesen több, mint 600 órán át) a nőt és eközben a nő azt állította, hogy öt éves korában anyja és mások, akik állítása szerint egy sátánista szekta tagjai voltak, “sátánista rituális molesztálásnak” tették őt ki.

A könyvben Smith képtelenebbnél képtelenebb állításokat tesz, úgy mint például azt, hogy 1954-ben egy 81 napos rituálé végén megjelent maga a Sátán, és Jézus, Szűz Mária valamint Mihály arkangyal beavatkozása mentette meg őt, illetve ők tüntették el a sebeit, amiket állítása szerint a rituális molesztálás során szerzett. Smith azt állította, hogy a rituálék során kínozták, ketrecbe zárták, szexuálisan molesztálták, valamint tanúja volt számos gyermek és felnőtt meggyilkolásának. (Amely gyilkosságok úgy tűnik valahogy elkerülték a hatóságok figyelmét.)

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen könyv maximum ponyvairodalomnak jó. Sok országban így lenne, de nem az Egyesült Államokban. A szélsőséges fundamentalista keresztény tanokon és a hollywoodi filmeken (valamint ezen behatások keverékén) szocializálódott amerikai lélek bizony képes az ilyen állításoknak hitelt adni, pláne, ha – mint a Michelle Remembers esetében – még a média is és egyházi elöljárók is az “ügy” mellé állnak. Ez aztán elindította az USA-ban a 20. század végének legnagyobb boszorkányüldözését, amelyben nagyon sok ember életét tették tönkre a „sátánista rituális molesztálás” koholt vádjával. Úgy látszik nem sokat fejlődött az emberiség a középkor óta… Az egyik legismertebb ügye ennek a szégyenteljes epizódnak az amerikai igazságszolgáltatás történetében a McMartin ügy volt, amelyről ebben a bejegyzésben már írtam.

A legdöbbenetesebb az egészben az, hogy a hatóságok ugyanúgy hitelt adtak Smithék állításainak, mint a közvélemény, sőt a könyvet (amelyet azóta egyébként alaposan megcáfoltak) kézikönyvként használták az ilyen vádak „kivizsgálásában” valamint oktatókönyvként használták a rendőriskolákban! Ezért juthattak az ilyen ügyek bírósági szakaszba, sőt voltak, akiket el is ítéltek ilyen koholt vádakkal.

Michael Jacksont ugyan sosem vádolták meg „sátánista rituális molesztálással”, de némely cikkben, sőt Arvizóék vádjaiban is felbukkannak annak népszerű folklór elemei – pl. az emberrablás vagy a hőlégballonon való menekülés. A médiában pedig „titkos szobákról” szóló állítások. A Vanity Fair újságírónője, Maureen Orth egy cikkében azt állította, hogy Jackson mindenféle voodoo praktikákkal élt, sőt egy alkalommal a sötét erőkkel kokettáló sztár 42 ökröt áldoztatott fel a svájci-francia határon, hogy a vérükkel megtöltött kádban fürödjön rituális „megtisztulásként”. Hát nem lenyűgöző, hogy az USA-ban ilyeneket le lehet írni, nemcsak a bulvármédiában, hanem egy viszonylag komolynak számító magazinban, mint a Vanity Fair és hogy ezeket az emberek komolyan elhiszik? (Ha valakinek esetleg kétségei lennének, az egész történet ott megbukik, hogy egy kádfürdőhöz nem kell leölni 42 ökröt, ugyanis egy kád űrtartalma kb. 75 liter, míg egy ökörben kb. 40 liter vér van, úgyhogy bőven elég lett volna a vérfürdőhöz két ökör levágása. Az egész persze e nélkül a kis matekozás nélkül is hülyeség.)

De hát egy olyan országról beszélünk, amelyben egy olyan könyv, mint a „Michelle Remembers” másfél évtizeden át tartó össznemzeti boszorkányüldözést tudott kiváltani – beleértve a média és a hatóságok közreműködését is, úgyhogy nincs min csodálkozni…

Mindenesetre mindez felidézi az SRA vádak hangulatát, ha Jackson esetében konkrétan nem is mondták ki ezt a vádat. Azonban a nyomozóhatóságok modus operandija sok hasonlóságot mutat az SRA ügyekben lezajlott „vizsgálatokkal”. Az imént belinkelt cikkben arról is írtam, hogy a Jackson ügyekben eljáró pszichológus, Stanley Katz, ugyanaz a pszichológus volt, aki a McMartin ügyben vizsgálatokat lefolytató intézet oktatási igazgatója volt.

A pszichológusról bővebben olvashattok a fenti link alatt, most térjünk vissza a rendőrségre. Az egyik hasonlóság az SRA ügyekkel az, hogy a rendőrség Jackson esetében sem volt elfogulatlan, hanem minden áron ügyet akart – akkor is, ha nem volt. Hogy miért annak megértéséhez tudni kell, hogy az USA-ban a kerületi ügyészi pozíció politikai hivatal. És azt is tudni kell, hogy egy kerületi ügyész akkor fut be igazán nagy karriert és akkor válik igazán híressé, ha valamilyen nagy érdeklődésre számot tartó ügy kapcsolódik a nevéhez. Tom Sneddon is erre pályázhatott – mindazon egyéb tényezők mellett, amiket már más bejegyzésekben (pl. itt fejtegettem). Hogy mennyire politikai ügy volt számára a Jackson elleni nyomozás, azt jól mutatja, hogy míg a popsztár üldözésére másfél évtizedet szánt, időt és pénzt nem kímélve, addig más ügyeket – pl. egy katolikus iskolában elkövetett molesztálások ügyét – meglehetősen félvállról vett. (Lásd itt).

Egy másik hasonlóság, hogy itt is „vezette” egy bulvárkönyv a hatóságokat, nevezetesen Victor Gutierrez „Michael Jackson a szeretőm volt” című könyve, amiről itt és itt olvashattok bővebben. Ugyan az első vádak idején még nem jelent meg a könyv, csak néhány évvel később, azonban Gutierrez szóban már akkor ellátta a hatóságokat légből kapott sztorijaival, ugyanis kihallgatták pusztán abból az apropóból, hogy már akkor írta könyvét. Hogy hogyan és miért és hogy milyen szerepe van Gutierreznek egyáltalán a Jackson elleni vádakban, arról az iménti linkek alatt olvashatsz bővebben. Itt, ebben a bejegyzésben most csak annyi a lényeg, hogy döbbenetes, hogy a hatóság egy no-name újságíró leellenőrizetlen (sőt, többszörösen megcáfolt) állításait felhasználva vizsgálódhat valaki ellen. Azt, hogy Sneddonék használták Gutierrez könyvét „sorvezetőként” abból derült ki, hogy a 2005-ös per során feltettek néhány olyan furcsa kérdést tanúknak, amelyek olyan történetekre vonatkoztak, amik csakis Gutierrez könyvében jelentek meg. Miután Gutierrez könyvéről még maga a Chandler család is azt mondta, hogy hazugság, így furcsa, hogy a hatóságok mégis hitelt adtak a benne lévő történeteknek. De hát a „Michelle Remembers” óta már nem lepődünk meg semmin.

Hogyan kreáljunk több „áldozatot”?

Mint tudjuk Jacksont először 1993-ban a Chandler család vádolta meg gyerekmolesztálással – konkrétan azzal, hogy szexuálisan molesztálta 13 éves fiukat, Jordant. Nagy problémát jelentett azonban mind Chandleréknek, mint a Jackson nyomába szegődő és ellene roppant elfogult kerületi ügyésznek, Tom Sneddonnak, hogy nem voltak további „áldozatok”. Ez pedig nagyon nem jellemző egy pedofil ügyben, lévén, hogy a pedofiloknak rendszerint több tucat, vagy akár több száz áldozatuk is van, nem csupán egy. Tehát adott volt a feladat a Santa Barbara-i és a Los Angeles-i rendőrség, valamint Sneddon hivatala számára: áldozatokat kellett keríteni.

A hatóságok nagy ügybuzgalommal vetették bele magukat a kutatásba, ám hiába hallgattak ki több tucat gyereket, akik valaha kapcsolatban álltak Jacksonnal vagy látogatást tettek a birtokára, mind ugyanazt mondta el: a sztár sosem molesztálta őket és sosem közeledett hozzájuk helytelen vagy gyanúra okot adó módon.

Sneddon és a rendőrség azonban minden áron ügyet akart. Így aztán mindent elkövettek, amit a szakirodalom szerint nem szabad, annak érdekében, hogy valakiből, bárkiből terhelő vallomást csikarjanak ki Jacksonra nézve. A gyerekeket, akiket kihallgattak óriási nyomás alá helyezték a kihallgatások során, hazudtak nekik, érzelmileg manipulálni próbálták őket, szuggesztív és vezető kérdéseket tettek fel nekik, amelyekben benne voltak a válaszok, amiket akartak és egyértelműen a tudtukra adták, hogy mi az, amit hallani szeretnének tőlük. Más szavakkal nem arra voltak kíváncsiak, amiket a tanúk valójában tapasztaltak, hanem csak arra, amit ők hallani akartak. És ez a másik hasonlóság a McMartin üggyel és egyéb SRA vádakkal.

Ez a cikk (angol) azt elemzi milyen jelek árulkodnak arról, ha nem szakszerűen hallgattak ki egy gyermek tanút: http://www.blackstonepolygraph.com/articles/Fallibility_of_Forensic_Interviewing.pdf

Összefoglalva kilenc pontban (11-12. oldal):

a)      A spontán emlékezés hiánya.

A spontán emlékezés hiánya: Jackson vádlói bizony gyakran küzdöttek „memóriazavarral”, ráadásul sokszor ellentmondásba keveredtek önmagukkal, ha többször kellett előadni a történetet. Jordan Chandler a pszichiáternek adott interjújában pedig látjuk, amint Jordan csak akkor “emlékszik” igazán dolgokra, ha a saját szisztematikusan pontokba szedett forgatókönyve alapján mehet végig az állítólagos történeten.

b)      Az interjút készítő elfogultsága a vádlott ellen – egy előre kialakított vélemény arról, hogy a gyermeknek mit kellene mondania.

Egyértelműen megállapítható, hogy az interjút készítő hatóságok roppant elfogultak voltak Jackson ellen, az eljárások során a semlegességnek még csak a látszatát sem próbálják fenntartani. A második tagmondatban megfogalmazottak is pontosan is illenek a Jackson ügyre: a hatóságok előre eldöntötték, hogy Jackson bűnös és nem azt próbálták kideríteni valójában mi történt, hanem nyomásgyakorlással és egyéb megkérdőjelezhető módszerrel próbáltak támogatást szerezni a prekoncepciójukhoz.

c)      Ismétlődő vezető kérdések.

A Jackson ügyben kihallgatott gyermekek interjúiban a vezető kérdések „iskolapéldáit” láthatjuk.

d)      Több interjú.

Sok gyereket többször felkerestek. Jason Francia interjúja két részletben (1993 végén, majd 1994 tavaszán) zajlott, de a hatóságok valósággal zaklattak más gyerekeket is. Brett Barnes-t például több alkalommal felkeresték Ausztráliában, hogy megpróbálják rávenni arra, hogy tegyen terhelő vallomást a sztárra. Sikertelenül.

e)      Szakadatlan kérdésáradat.

Ezt is látjuk a lenti példákon: a hatóság emberei folyamatosan beszélnek, győzködik a tanút, olyannyira, hogy Jason Francia saját bevallása szerint el fejbe akarta vágni őket, valamint a végén már bármit hajlandó volt mondani csak, hogy végre elengedjék.

f)        A vádlott szidása.

Láthatjuk, hogy a rendőrség „gyerekmolesztálónak” és „pedofilnak” nevezi Jacksont a kihallgatott tanúk előtt, ezzel is befolyásolni próbálva őket.

g)      Folyamatos kapcsolat más gyerekekkel és utalások az ő állításaikra.

Itt is pipálhatunk. Bár mivel itt nem voltak vádak más gyerekek részéről, hanem határozottan tagadtak, így itt a hatóságok hazudnak a tanúknak arról, hogy Jackson más gyerekeket molesztált és ha a tanú nem vall ellene, akkor nem tudnak ezeken a gyerekeken segíteni.

h)      Fenyegetések, édesgetés, hízelgés alkalmazása.

Ez is megvolt. Az előző pontban leírtat nevezhetjük egyfajta fenyegetésnek, hiszen lelkiismeret furdalást próbálnak kelteni a gyermekben azzal, hogy ha nem vall Jackson ellen, akkor más gyerekeknek bántódása esik. Édesgetést és hízelgést is láthatunk, amikor például azt mondják Jason Franciának: „Mint téged kiszabadított az anyád, és te, te őszinte vagy és az őszinteséged segíteni fog nekünk. Hogy kiszabadítsuk a következő gyereket. Lehet, hogy Macaulay-nak már túl késő is. De ott vannak ezek a gyerekek, akikkel utazgat most a turnén. Talán őket ki tudjuk szabadítani…”

i)        Az interjút nem vették videóra vagy nem dokumentálták más módon.

Ez az egyetlen pont, aminél nem pipálhatunk. És miután szerencsére rögzítették az interjúkat így módunkban áll kielemezni azokat.

Az első interjú, amire vissza kívánok utalni, az Jason Franciáé. Francia volt az egyetlen a több tucat gyerek közül, aki engedve a nyomozóhatóságok nyomásának végül is Jackson ellen vallott. Ehhez nyilván van annak is köze, hogy az anyja, Blanca Francia, aki 1986 és 1991 között dolgozott Jacksonnak szobalányként, pénzt fogadott el a bulvármédiától azért, hogy mondja azt látta Jacksont kisfiúkat molesztálni. Hogy Blanca és Jason Francia állításai konkrétan mik voltak és azok hogyan dőltek össze 2005-ben a bíróság előtt, valamint, hogy mi hangzott el Jason 1993-94-es rendőrségi kihallgatásán azt ebben a cikkben hosszasan bemutattam, így most nem teszem ismét, de egyértelmű, hogy a fenti helytelen kihallgatási technikák mindegyike vonatkoztatható Jason Francia 1993-94-es kihallgatására (a rögzítés, dokumentálás hiányára vonatkozó pont kivételével). Csupán egy részletet emelek most át ebbe a bejegyzésbe a Franciáékkal bővebben foglalkozóból. Itt Jackson 2005-ös ügyvédje, Tom Mesereau kérdi Franciát a 2005-ös per során arról az 1993-as rendőrségi interjúról:

MESEREAU: Oké. Tulajdonképpen ön oda-vissza ingadozott az interjú során, nem igaz? Egyik pillanatban azt mondta „megcsiklandozott”, aztán a másikban azt, hogy nem biztos benne. Igaz?

FRANCIA: Próbáltam kitalálni hogyan szabadulhatnék meg onnan. [A rendőrségi kihallgatásról.]

MESEREAU: Megértem. És pontosan emlékszik még arra hogyan érezte magát az 1993-as interjú során, igaz?

FRANCIA: Igen, arra, hogy sírtam és vacakul éreztem magam.

Az egész bejegyzést érdemes elolvasni ahhoz, hogy tisztán lássuk mi is történt azon a kihallgatáson!

Amit most újdonságként akarok bemutatni az a színész, Corey Feldman 1993-as rendőrségi kihallgatása. Feldman 22 éves volt a kihallgatás idején, de a kérdések arra az időszakra vonatkoznak, amikor gyereksztárként, a ’80-as években sok időt töltött Jacksonnal. Amit láthatunk az interjúban, hogy a rendőrség – személy szerint Deborah Linden őrmester – minden áron terhelő vallomást igyekszik kicsikarni a színészből Jacksonra nézve, miközben az igazság nem nagyon érdekli. Egy alkalommal például Feldman elmondja neki, hogy ő tudja mi a gyerekmolesztálás, mivel molesztálták gyermekkorában, csak éppen nem Jackson. A riportból megtudjuk, hogy Feldman meg is nevezte az interjú során molesztálóját, de ezzel a rendőrnő egyáltalán nem is törődik! Őt csak az érdekli, hogy Feldman Jacksonra mondjon valami terhelőt! (Egyébként Feldman éppen nemrég tett arra ígéretet, hogy nyilvánosságra fogja hozni annak az embernek a nevét, aki gyermekként molesztálta és aki – az előzetes információk alapján úgy tűnik – a film szakmában dolgozik.)

Íme az interjú részletek. Alant azokat a részeket fordítom le, amelyeket bejátszanak az interjúból.

1. videó

0:53

Corey Feldman: “Soha semmi nem történt Michaellel.”

1:15

Corey Feldman: “Ha lenne valami, amit elrejtettem mindezen évek alatt, akkor semmit sem akarnék jobban, mint felszínre hozni most – hogy Michael biztosan megkapja azt a segítséget, amire szüksége van.”

1:51

Linden őrmester: “Ami engem aggaszt, hogy vajon, ha valami történt volna, ha valami történt, akkor azt te nem mondod el nekünk, nem mondanád el nekünk amiatt.”

Corey Feldman: “Nem. Nem tudom abba a helyzetbe beleképzelni magam, hogy elmondanám-e vagy sem, mert semmi nem történt!”

2:18

Corey Feldman: “Egy ágy volt a szobában és ő kérte, hogy hozzanak fel egy tábori ágyat. Felhozatta a tábori ágyat és egy kicsit beszélgettünk, amíg el nem fáradtunk és ragaszkodott hozzá, hogy én aludjak a rendes ágyon és ő a tábori ágyra feküdt, mert úgy érezte nem lenne udvarias dolog tőle, ha ő feküdne a rendes ágyon.”

2:41

Corey Feldman: “Egész éjjel fenn voltunk és beszélgettünk, meg ilyenek. Együtt imádkoztunk mielőtt lefeküdtünk és ő pizsamában volt. És én is pizsamában voltam.”

2:54

Corey Feldman: “Egyszer a jacuzziban voltunk… beszélgettünk… semmi nem történt.”

Linden őrmester: “Mi volt rajtatok?”

Corey Feldman: “Fürdőruha.”

Linden őrmester: “A jacuzziban.”

Corey Feldman: “Igen. Neki… azt hiszem volt neki egy fölösleges fürdőnadrágja, amit nekem adott.”

3:09

Linden őrmester: “Egy kicsit furcsán néztél ki, amikor a jacuzziról kérdeztelek.”

Corey Feldman: “Tényleg?”

Linden őrmester: “Igen.”

Corey Feldman: “Mm.” (nevet)

3:16

Corey Feldman: “Soha semmi helytelent nem tett. Úgy értem, SEMMIT… tudod. Úgy értem a legközelebb ahhoz, hogy megérintsen akkor került, amikor talán egyszer a lábamra ütött, tudod, amikor arról beszélt, hogy lefogytam.”

3:32

Corey Feldman: “Engem molesztáltak, úgyhogy tudom milyen érzés keresztülmenni azokon az érzelmeken és higgye el, az a személy, aki molesztált engem… ha (Michael) lett volna az a személy, akkor ez most egy nagyon más történet lenne, mert akkor kiállnék mindenki elé, tudod, és tennék valamit azonnal, hogy ez az ember megkapja, ami jár neki.”

4:07

Linden őrmester: “Meginterjúvoltunk egy csomó embert és még mindig ezt tesszük. Nem fedeztünk fel olyan dolgokat eddig, amelyek tisztáznák őt.”

(Vegyük észre a kifacsart „tényállást”! A rendőr nem azt mondja, hogy semmi olyan dolgot nem fedeztek fel eddig, ami alátámasztaná az ügyüket (pedig ez volt a helyzet!), hanem azt, hogy semmi olyan dolgot nem fedeztek fel, amelyek tisztáznák Jacksont. De mint ahogy ebből az interjúból is látszik a rendőrség egyszerűen nem vett figyelembe semmi olyan információt, amelyek tisztázták volna a sztárt!)

5:06

Rendőr tisztviselő: “Sok dolgot hallunk arról, hogy Michael sosem bántana egy gyereket. Persze, hogy nem. Szereti a gyerekeket, nem fogja őket bántani… fizikailag nem. Nem hiszem, hogy ha Michael gyerekeket molesztál, akkor azért teszi, mert bántani akarja őket. Azért teszi, mert szereti őket.”

(“A fenti idézet pedig egy rendőrtisztviselő szájából egyszerűen döbbenetes!”)

2. videó

0:31

Linden őrmester: “A hited benne és az iránta érzett szereteted az útjába áll annak, hogy elmondj nekünk dolgokat?”

Corey Feldman: “Minden, amit elmondtam igaz és… úgy értem semmi nem történt.”

1:10

Linden őrmester: “Annyira aggódom, hogy ha valami történt, akkor azt te nem fogod nekünk elmondani, mert nehéz lenne elmondani nekünk…”

Corey Feldman: “Nem.”

1:33

Corey Feldman: “Tudja hányszor erőltettem az agyamat és gondolkodtam azon: ‘Van valami, amit elfelejtettem? Van valami, tudja, amiről azt gondolom nem történt meg, pedig igen? Ha lenne valami, akkor azt szeretném elmondani önöknek, de semmi nem történt.”

Végezetül íme Jackson ügyvédjének, Bert Fieldsnek egy levele, amit a rendőrségi eljárással kapcsolatban írt Los Angeles rendőrfőnökének, Willie Williamsnek 1993-ban:

Tisztelt Williams Rendőrfőnök Úr!

Én Michael Jacksont képviselem. Egész felnőtt életem során nagy támogatója voltam a Los Angeles-i Rendőrségnek. Évekig képviseltem Jack Webbet. Miközben Jackkel dolgoztam a Dragnet és Adam-12 ügyön, számos rendőrtisztviselővel találkoztam, akiket a mai napig tisztelek és csodálok. Azok a rendőrei, akik naponta kockára teszik az életüket azért, hogy megvédjenek minket, feltétlen nagyrabecsülést érdemelnek.

Néha azonban még egy elkötelezett rendőr is, amikor egy jelentős nyomozás részese lesz, elveszítheti szeme elől a tisztességnek és annak fontosságát, hogy a vádlott jogait tiszteletben tartsa.

A Michael Jackson ellen jelenleg folyó nyomozás során ez történt: az ügyben nyomozó rendőrök elmentek kiskorúak otthonába és nagy nyomás alatt zajló kihallgatásoknak tették ki őket, néha a szüleik jelenléte nélkül. Tudomásomra jutott, hogy az ön rendőrei elképesztő hazugságokkal rémisztgették a fiatalokat, úgy, mint “vannak rólad meztelen képeink” azért, hogy rávegyék őket, hogy vádolják meg Mr. Jacksont. Természetesen nincsenek ilyen fotók ezekről a fiatalokról és nem tudnak őszinte vádat emelni ellene. De az ön rendőrei úgy tűnik készek minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy potenciális bizonyítékot generáljanak Mr. Jackson ellen.

Továbbá az ön rendőrei azt mondták szülőknek, hogy a gyermekeiket molesztálták, pedig a kérdéses gyermekek egyértelműen cáfolták ezt. Ezen kívül Mr. Jacksonra, mint “pedofilra” utaltak, noha nem emeltek vádat ellene és még kevésbé ítélték el.

És az, hogy (a rendőrök) kiskorúakat és szülőket zaklattak még nem minden. A Mr. Jackson birtokán tartott házkutatás során elvitték számos személyes tulajdonát, beleértve a noteszét, amely potenciális tanúk neveit és címeit tartalmazza. Kértük, hogy vagy szolgáltassák vissza ezeket a feljegyzéseket vagy készíthessünk róla egy másolatot a mi költségünkre. Ezt elutasították, azért, hogy hátráltassák a védelmet abban, hogy a saját nyomozását lefolytassa az ügyben.

Ezek a taktikák nem csupán helytelenek, hanem egyenesen felháborítóak…

Még a New York-i rendőrség – amely pedig nem a kedvességéről híres – is tartózkodott az ilyen túlbuzgó kampánytól Woody Allen ügyében, akit hasonló bűncselekménnyel vádoltak. A Los Angeles-i rendőrség miért nem adja meg Michael Jacksonnak ugyanazt a kiegyensúlyozott és tisztességes bánásmódot?

Sürgetem önt, hogy vessen véget ezeknek a visszaéléseknek. Vizsgálják ki ezeket a vádakat olyan alaposan, amennyire csak lehet, de tegyék ezt azon az őszinte, tisztességes módon és magas színvonalon, amely egykor büszkévé tette a Los Angeles-i rendőrséget.

Üdvözlettel,

Bertram Fields

Kategória: A 2005-ös per, Az 1993-as ügy | Címke: , , , , , , , , | 9 hozzászólás

Nyugodj békében, Whitney!

Kategória: Általános | Címke: , , | 1 hozzászólás

Pénz és bulvár

Ennek a bejegyzésnek a témája ismét a média, miután tagadhatatlanul nagy szerepet játszottak ebben a boszorkányüldözésben, amiről a blogom szól és tulajdonképpen a média szerepének vizsgálata nélkül nem lehet a teljes a történetet megvilágítani. A média ugyanis ebben az esetben nem csupán tudósított, hanem tevékenyen járult hozzá a Jackson elleni hamis vádak kreálásához és a modern kori lincseléshez! A tanulságot pedig érdemes mindnyájunknak levonni és megjegyezni.

Korábbi bejegyzésekben már említettem, hogy a média gyakran kiszolgálta, sőt ösztökélte és gerjesztette a Jackson elleni hamis vádakat. Ennek egyik példáját a Robert Newt megkísértése című bejegyzésben fejtem ki, ahol azt írom le hogyan ajánlott a National Enquirer című lap 200 000 dollárt (csaknem 50 millió forint) egy családnak azért, hogy mondják azt Jackson molesztálta az egyik fiukat – noha elmondásuk szerint sosem történt ilyen. Az eset jól dokumentált, mert a család visszautasította az ajánlatot, ám a mai napig rendelkeznek a lap szerkesztője által már aláírt szerződéssel, valamint időközben egy audió felvétel is felbukkant, amelyet – ironikus módon – a National Enquirer azóta elhunyt riportere, Jim Mitteager rögzített titokban a családdal folytatott beszélgetéséről. A részleteket lásd a fenti linken.

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy ez egyszeri eset vagy csupán egy újságíróra, szerkesztőre vagy lapra jellemző etikátlan magatartás volt. A Michael Jackson elleni hadjáratban ez volt a norma, nem pedig a kivétel!

Íme néhány más eset, amelyekre azóta bukkantam egyéb forrásokból:

„Alfonso Ribeiro fellépett a Geraldo show-ban és elmondta, hogy sosem volt olyan, hogy kényelmetlenül érezte volna magát Michael Jacksonnal. Ribeiro 1984-ben, 12 évesen játszott Michael Jacksonnal és a többi Jacksonnal egy Pepsi reklámban. Ribeiro úgy érezte Michael egyike jó barátainak és a Jackson elleni vádak „abszurdak” voltak. Azt is elmondta, hogy egy bulvárlap 100 000 dollárt ajánlott az apjának azért, hogy mondjon bármi negatívat Michael Jacksonról.”

Forrás: Lisa Campbell “Michael Jackson King Of Pop’s Darkest Hour” című könyve

Alfonso Ribeiro 1984-es Pepsi reklámja Jacksonnal:

Ribeiro a magyar nézők számára a Will Smith féle “Fresh Prince of Bel Air” című sorozat Carltonjaként lehet még ismerős:

„Amint a média arra invitálta (Michael Jackson) ex-alkalmazottait, hogy a legvadabb vádakat fogalmazzák meg, óriási, hat számjegyű összegeket ígértek és minél sikamlósabbak voltak a vádak, annál több pénzről szólt a csekk. Azóta megtudtam, hogy Wade édesanyját, Joy Robsont felkereste a National Enquirer és felajánlott neki egy hat számjegyű összeget, ha megváltoztatja a sztoriját és azt mondja Michael molesztálta a fiát. Szerencsére Joynak volt lelkiismerete és sem ő, sem semelyik más olyan gyerek szülei, akik jártak Neverlanden, nem támasztották alá Dr. Chandler vagy bárki más vádjait.”

 Forrás: Jermaine Jackson “You Are Not Alone” című könyve

„A védelem tanúi között volt Tim Whitehead, Michael unokatestvére, aki nagyon közel áll Michaelhez és aki elmondta az esküdtszéknek, hogy 100 000 dollárt ajánlottak neki azért, hogy mondja azt Michael meleg. Visszautasította és azt mondta sosem látott semmi olyan viselkedést, amit gyerekmolesztálásként lehetne értelmezni.”

Forrás: Lisa Campbell “Michael Jackson King Of Pop’s Darkest Hour” című könyve

De nem volt mindenki olyan lelkiismeretes, mint a fent nevezettek. Korábban is sok szó esett már olyanokról ezen a blogon, akik pénzért mindenféle sikamlós történeteket találtak ki és adtak el Michaelről a bulvármédiának – legyenek ex-alkalmazottak ( lásd pl. itt), vagy olyanok, akik kábé két percre találkoztak a sztárral életükben ( lásd pl. Terry George “történetét” itt). Ezek az emberek, ha egyáltalán hajlandóak voltak bíróság előtt is megismételni állításaikat (mert sokan nem voltak – pl. Terry George sem -, nem véletlenül), akkor kegyetlenül elbuktak és pillanatok alatt darabjaira hullottak a történeteik, amint azt korábban bemutattam a blogon.

De voltak olyanok is, akiknek még találkoznia sem kellett Jacksonnal – a média mégis fizetett a történeteikért, noha tudniuk kellett, hogy azok nem igazak…

Daniel Kapon 500 000 dolláros “sztorija”

Ilyen vádló volt egy bizonyos Daniel Kapon. Az akkor 18 éves Kapon a 2003-as ügy kirobbanása után állt elő saját vádjaival, amelyek nemcsak súrolták az abszurditás határát (mint Arvizóék vádjai), de bőven túl is lépték azt! Azt állította Jackson szexuálisan molesztálta, amikor gyerek volt. A vád szerint a molesztálások 1987-ben kezdődtek, két éves korában és 14 éves koráig tartottak. Jackson erőszakkal megcsókolta, maszturbálta és análisan közösült vele – így a fiú állításai. Plusz drogokat és alkoholt adott neki, valamint plasztikai műtétekre kényszerítette, kínozta és verte őt.

Továbbá az énekes többször feleségül vette Kapon anyját, s a ceremóniákon olyan sztárok jelentek meg, mint Elizabeth Taylor, Celine Dion, Elton John, Paul McCartney, Beyonce Knowles és Diana Ross. Ezen kívül Kapon anyja szerepelt a Thriller című videóklipben és több dala és videója elkészítésében segédkezett a sztárnak. Kapon szerint Jackson „őrülten szerelmes volt az anyámba”.

Kapon azt is állította, hogy Jackson több dalát tőle lopta – a Bad, a Dangerous, a HIStory és a Blood On The Dance Floor című albumok dalait. Kapon 1985-ben született, így a Bad album megjelenésekor kettő, a Dangerous megjelenésekor hat, a HIStory megjelenésekor tíz, Blood On The Dance Floor megjelenésekor pedig tizenkét éves volt. Az állítólagos plágium miatt Kapon nemcsak Jacksont, de a Sony lemeztársaságot is beperelte.

Ezen kívül ő nemzette az énekes két idősebb gyermekét mesterséges úton – mert bár Jackson azt akarta, hogy Kapon lefeküdjön Debbie Rowe-val, „nem működött a dolog”.

„Megszállottja volt a zseniknek és a vérvonalaknak és azt mondta nekem, hogy folytatni akarja az én vérvonalamat, amiről úgy hitte rokonságban áll a Rotschieldekkel.” – áll Kapon rendőrségi vallomásában.

Kapon továbbá azt állította, hogy a sztár elrabolta és „földi pokollá”, akarta változtatni az életét, valamint tanúja volt, hogy Jackson együtt ebédelt Fidel Castróval.

Ha valaki még a vádak abszurditása ellenére is hinni akarna Kaponnak, annak van még egy rossz hírem: a srác sosem találkozott Jacksonnal és soha nem járt Neverlanden! 2006 márciusában ennek megfelelően a bíró ki is vágta Kaponék polgári peres vádjait (mert természetesen Kaponék polgári peres úton próbáltak „kártérítést” kiharcolni, azon az úton, amelyen pénzhez juthattak volna…).

Őrültek és szerencsevadászok mindig voltak és mindig lesznek, mondhatnánk. Csakhogy nem sok őrültet és szerencsevadászt szolgált ki olyan mértékben a média, mint az olyanokat, akik hajlandók voltak valami rosszat mondani Michael Jacksonról. És ez a legelképesztőbb az egészben! Kapon és/vagy az anyja lehet, hogy őrült, ám azon újságok szerkesztői, újságírói, akik csuklás nélkül leközölték a sztorijaikat (vagy mások szintén hamis sztorijait) nem lehetnek mind őrültek. Ezt csakis szándékosan lehet művelni!

Gloria Allred

Arról nem beszélve, hogy Kapont az a Gloria Allred ügyvédnő képviselte, aki annak idején egy ideig az 1993-as vádló családját, Chandleréket is, mielőtt ők leváltották volna Larry Feldmanre. Allred is azok között volt, akik megszállottan üldözték Jacksont az évek során, rendszeres vendégei voltak televíziós műsoroknak vele kapcsolatban és úgy érezték lépten-nyomon be kell avatkozniuk a sztár magánéletébe. Például eljárást kezdeményezett Jackson ellen azon eset után, hogy Jackson egy alkalommal egy pillanatra “kilógatta” legkisebb gyermekét egy balkonról, amikor meg akarta mutatni a rajongóknak. Ez valóban egy szerencsétlen eset volt, amit Jackson meg is bánt, de minden szülő elkövet néha hibát. Csak nem mindenkinek figyeli és elemzi minden mozdulatát a média és olyan opportunista ügyvédek, mint Allred. Allred a 2003-as vádak kirobbanása után újra a hatóságokhoz fordult, ezúttal azt kezdeményezve, hogy vegyék el Jacksontól a gyerekeit, mivel azok “veszélyben vannak” egy gyermekmolesztálással megvádolt embernél. (Ne zavarjon senkit, hogy a vád az nem jelent bizonyosságot.)

Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy amikor Jacksont egy alkalommal arról kérdezték mi a véleménye Allredről, csak annyit mondott: “menjen a pokolba”.

(Allred egy cikkben kifejezetten sértőnek találta azt, hogy amikor a fenti jelenetben említik Jacksonnak a nevét, a sztár először visszakérdezett, hogy “az ki?“. Szerinte Jacksonnak kapásból ismernie kellene a nevét, hiszen annyiszor feljelentette már…)

Gloria Allred egyike azon ügyvédeknek, akik azzal szereztek maguknak hírnevet, hogy piócaként tapadtak a “celeb-ügyekre” és az életük a média szereplés.

Carole Lieberman

Nos, ezek után nem csodálkozhatunk, hogy Allred még egy olyan nyilvánvalóan abszurd ügy képviseletét is elvállalta, mint a Kaponé. Karöltve “barátnéjával” Carole Lieberman pszichiáterrel, aki hasonlóan nagy média-szajha, mint ő, és aki elképesztő módon hitelt adott Kapon állításainak!

***

Biztosan emlékszünk még a botrányra, amibe tavaly belebukott a News Of The World. A lényege az volt, hogy kiderült a bulvárlap újságírói rendszeresen és szisztematikusan lehallgatták emberek telefonjait és így jutottak róluk információkhoz. A lehallgatottak között volt számos híres ember is, azonban ha csak híres emberek lettek volna az áldozatok között én nem vagyok biztos abban, hogy ez ekkora botrány lett volna. Amitől a brit közvélemény igazán besokallt az volt, hogy kiderült hétköznapi emberek telefonjait is lehallgatták – olyanokét, akik néhány napra valamiért érdekesek voltak a hírgyártók számára.

Számomra itt nemcsak a média szerepe érdekes, hanem a közönségéé is. Ha híres emberek ellen követnek el jogsértő vagy erkölcstelen, etikátlan dolgokat, akkor azt valahogy elfogadja – sőt egyenesen támogatja – az újságolvasó nagyközönség, általában azzal a demagóg indokkal, hogy „ezt viseljék el azért mert híresek és pénzük van”. Csak akkor lesz világrengető botrány a dologból, amint ugyanaz az elbánás már az ún. „kisembert” is érinti.

Azt gondolom itt nekünk, „kisembereknek” is le kell vonnunk a tanulságot: amit magunknak nem szeretnénk, azt ne fogadjuk el más esetében sem, akkor sem, ha az illető gazdag és híres. Az erkölcstelen újságírói magatartás az erkölcstelen újságírói magatartás, mindegy ki ellen irányul.

A News Of The World botránnyal tele volt a média tavaly és olvastuk a felháborodott cikkeket, néztük az elítélő nyilatkozatokat. De ez csupán a jéghegy csúcsa! Ne gondoljuk, hogy a megmaradt bulvármédia sokkal erkölcsösebb módszerekkel él. Michael Jackson esetében például bevett szokás volt az, amit a fentiekben leírtam, nevezetesen, hogy kisebb vagyonokat fizettek a lapok szinte bárkinek, aki hajlandó volt molesztálással megvádolni az énekest, vagy akár csak azzal, hogy homoszexuális!

A fenti bizarr Daniel Kapon sztoriért nem kevesebb mint 500 000 dollárt fizetett a News Of The World (az úgy 120 milliárd forintnak felel meg)! Úgy, hogy tudták, hogy nem igaz (Őszintén szólva, olvasva a történetet gondolhatta-e bárki is, aki egy fél agynál többel rendelkezik, hogy igaz? Jó, Gloria Allreden és Carole Liebermanon kívül…). De a lap szerkesztősége már csak azért is biztosan tudta, hogy nem igaz a történet, mivel két nappal a cikk megjelenése előtt, 2004. május 28-án a Los Angeles-i rendőrség lezárta nyomozását Kapon állításaival kapcsolatban azzal a megállapítással, hogy „nincs rá bizonyíték, hogy bűncselekmény történt volna”. A News Of The World cikke 2004. május 30-án jelent meg.

Magyarul: Nem létezik, hogy a News Of The World ne tudta volna, hogy Kapon állításai hamisak, mégis leközölték a cikket úgy, mintha azok teljesen legitim vádak lennének, egy szót sem szólva a rendőrségi nyomozás eredményéről!

Hasonló módon Jackson halála után néhány nappal (csak hogy nehogy véletlenül úgy teljenek a gyász és megemlékezés napjai, hogy nem idéződnek fel a gyerekmolesztálási vádak) az egyik bulvárlap (ha jól emlékszem a National Enquirer) egy olyan cikket közölt, amelyben Victor Gutierrez könyvéből közölnek részleteket.

Erről a könyvről korábban már szóltam itt, mint ahogy a szerzőjéről is. A részleteket lásd az imént megadott linkeken, azonban ennek a bejegyzésnek a szempontjából most annyi a lényeg, hogy Gutierrez azt állítja könyve Jackson 1993-as vádlójának, Jordan Chandlernek a naplóján alapul, amelyben a fiú állítólag részletesen leírta “viszonyának” részleteit Jacksonnal. A könyv gyermekpornográfiának is beillik (az USA-ban be is tiltották), akkora részletességgel és élvezettel taglalja az állítólagos “szexuális kapcsolatot”. Miután Gutierrez szimpatizál a pedofilokkal – és könyve valójában egy pedofil propaganda anyag – ezért mindezt pozitív színben tünteti fel. A bökkenő azonban az, hogy Jordan Chandlernek sosem volt naplója! Tehát az egész Gutierrez agyszüleménye.  Ezt még a Chandler család is leszögezte, Jordan nagybátyja, Ray Chandler pedig “szemétládának” nevezte Gutierrezt! (Az már más kérdés, hogy korábban együttműködtek vele, de erről bővebben a fenti cikkekben írok.)

Így tehát amikor a bulvárlap mindössze néhány nappal Jackson halála után ebből a könyvből idézett szaftos részleteket, akkor tudniuk kellett, hogy az egész szemen szedett hazugság – akárhonnan nézzük! Mégis leközölték. Mégis úgy tettek, mintha ha az idézetek valóban Jordan naplójából származnának. Nem közölték hozzá, hogy Chandlerék is tagadják a könyv tartalmát. Nem közölték hozzá, hogy Jackson a ’90-es években beperelte Victor Gutierrez-t egy másik hamis sztoriért, amit róla terjesztett és a bíróság az újságírót 2,7 millió dolláros kártérítésre kötelezte Jacksonnal szemben, amit ő nem fizetett ki, hanem elmenekült az USA-ból. Ehelyett úgy tettek mintha a sztori teljesen hiteles lenne.

Egyébként is mi volt a célja annak, hogy a megemlékezések kellős közepén leközöljenek egy ilyen cikket egy olyan könyvből, ami már több, mint tíz évvel azelőtt jelent meg? Mit akartak ezzel elérni? Gondolom azt, hogy a világ nehogy egy pillanatra is szép emlékeket tápláljon erről az emberről…

Az évek során sokszor olvastam olyan vádat, hogy Jackson paranoiás volt. Tényleg az volt? Vagy pedig teljes joggal érezhette úgy, hogy minden lehetséges módszerrel el akarják lehetetleníteni, ki akarják csinálni?

Visszatérve a fizetett történetekhez: az is elgondolkodtató, hogy a bulvárlapoknak megérte ekkora összegeket áldozni Jacksonról szóló hamis történetekre! Ennek oka nyilván az, hogy az ilyen történetek jelentősen megdobták a lapok eladási példányszámait. Ha így van, akkor az a közönség kritikája is. Mindent beveszünk, amit elénk tesznek? Sőt, éhezzük a szaftos sztorikat, nem számít igazak-e, nem számít kinek mekkora kárt okoznak velük? Csak mi szórakozzunk jól?

Egy másik ok lehet, hogy bizonyos érdekkörök is állhattak a lejárató kampány mögött. Egyrészről Jackson nem csupán egy popsztár volt, hanem egy olyan popsztár, aki felborította a status quo-t, nemcsak azzal, hogy fekete előadóként olyan híres és népszerű lett, mint amilyen, hanem azzal is, hogy megvásárolta például a “Beatles katalógusnak” is nevezett ATV katalógust, amely a Beatles dalainak szerzői jogai mellett mára már több, mint 500 000 dal szerzői jogait tartalmazza! (Hogy kikét, lásd itt: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Sony/ATV_Music_Publishing_artists.) Összeesküvés elméleteket nem akarok gyártani, de az biztos, hogy sokaknak nem tetszett, hogy éppen egy fekete birtokolja ezt a katalógust és rendelkezik ezen dalok szerzői jogai felett és ez mindenképpen egy lehetséges forrása a támadásoknak.

A másik érdekcsoport azok, akikről korábban már szóltam ezen a blogon részletesen, így ide, a bejegyzés végére most csak egy linket illesztek ezzel kapcsolatban: http://jacksonaktak.wordpress.com/2010/10/17/michael-jackson-a-pedofil-maffia-aldozata-volt/

Kategória: Média | Címke: , , , , , , , , | 5 hozzászólás

Kellemes Ünnepeket!

Barry Gibb (Bee Gees) és Michael Jackson nemrég felbukkant duettjével, az “All In Your Name”-el kívánok mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet.

A háború ellenes dalt 2002 végén vette fel a két sztár. A stúdiófelvételekből álló klipet Barry Gibb a héten tette közzé hivatalos honlapján.

Kategória: Általános | Címke: , , , , , | 3 hozzászólás

A Petrocelli blog a hamis gyerekmolesztálási vádakról

Egy érdekes cikket találtam a Petrocelli blogon a hamis pedofília vádakkal kapcsolatban: http://petrocelli.blog.hu/2011/12/03/artatlanul_vadolt_apak_vagy_pedofil_szornyetegek

Ebből idézek néhány részletet:

Mi az a PAS szindróma?

A jelenség olyannyira gyakori, hogy önálló pszichológiai – és ennek nyomán büntetőjogi – kategória is született a meghatározására: a PAS szindróma (Parental Alientation Syndrome/Szülői Elidegenítési Szindróma). A 80-as években Richard Gardner, a Columbia Egyetem pszichiátria professzora vezette be a fogalmat. A PAS lényegében a másik szülő-fél (tipikusan az apa) elleni “hadjárat”, melynek során a gyermek elhelyezését megnyert szülő-fél (tipikusan az anya) volt partnere ellen neveli a gyermeket. Fontos komponense a szindrómának az is, hogy ebben a folyamatban a gyermek nem pusztán elszenvedő, hanem aktív résztvevő, akit az anya szeretetmegvonással büntet, ha az nem vonódik be a másik szülő elleni háborúba. További részletek itt. Súlyosabb megjelenési formája az ún. DRMMS szindróma (Divorce Related Maliciosus Mother Syndrome / Válással Összefüggő Rosszindulatú Anya Szindróma). A “kórkép” lényege, hogy az anya a legmesszebbmenő rosszindulatot és ártó szándékot tanúsítja elvált férjével szemben. A legfőbb cél: minél több fájdalmat és keserűséget okozni a másik félnek. Ebben lojális fékjei nem igazán vannak (vagy, ha vannak, akkor azokat racionalizálja: pl. a gyermek érdekében teszi), ezért ezekhez gátlástalanul használja a gyermeket is. Feljegyeztek olyan szélsőséges esetet is, amikor a gyermekét meggyilkoló pszichiátriai beteg anya motivációja az apa “megbüntetése” volt.

Dr. Richard Gardnerrel már mi is találkoztunk. Ő készítette Michael Jackson 1993-as megvádlójával, Jordan Chandlerrel azt a pszcihiátriai interjút, amiről ebben a bejegyzésben írok részletesen.

Arról én abban a bejegyzésben nem írtam, hogy Dr. Gardner szakértője a PAS szindrómának is, de valóban így van. Ez pedig egy újabb ok amiért úgy hiszem, hogy ő valószínűleg átlátott Chandlerék szitáján, de természetesen mivel Gardner konklúzióját sosem ismerhettük meg, így erről biztosat nem lehet mondani. Mindenesetre Jordan ebben az interjúban a PAS szindróma számos tünetét produkálta. Ebben az esetben azonban az általában megszokott szereposztás – amiben az anya idegeníti el a gyermeket az apától – megfordult, és itt az apa volt az, aki ezt tette és komplikálta a képet, hogy a gyermekmolesztálás vádját nem a másik szülő ellen fogalmazták meg, hanem a család egy ismerőse ellen, azaz Michael Jackson ellen.

A cikkben látható videóban is elhangzik, ami aztán leírva is:

Jellemző az úgynevezett kölcsönvett szövegkönyv: a gyermek olyan kifejezéseket, frázisokat, mondatokat használ, amit mondjuk az elidegenítő szülő, és persze nem jellemző a gyermekek szavajárására. Ide tartozik az ellenségesség kiterjesztése az elidegenített szülő barátaira vagy családjára is. Ha valódi bántalmazásról van szó, elég egy szó vagy egy mondat, és az egész incidens a gyermek eszébe ötlik, elfogadható pontossággal elő tudja hívni az eseményt. Ezzel szemben a programozott gyermeknek nincs aktuális tapasztalata a kapcsolódásokról, jóval több segítséget és támogatást igényel a programozó szülőtől, hogy végigmondhassa a történetet.

(Tomasovkszi László, pszichológus)

Ezeket a mondatokat nagyon érdemes megjegyezni, amikor ismét elolvassuk Richard Gardner interjúját Jordannel! Amint abban a cikkben is bemutattam, bizonyítható, hogy Jordan az interjúban olyan szavakat, kifejezéseket, sőt egész mondatokat használt, amiket az apja korábban a mostohaapával, David Schwartzzal fojtatott rögzített telefonbeszélgetésében! Tehát ebben az esetben szóról szóra teljesül az a legfőbb jel, amiből a pszichológusok következtetni szoktak arra, hogy a vád hamis.

Szintén jellemző Jordan interjújára, hogy sok dologra nem emlékszik, valamint módszeresen építi fel a történetet és akkor tudja a legbiztosabban követni annak fonalát, amikor ennek a felépített szerkezetnek a mentén haladhat. Ezért előfordul, hogy figyelmen kívül hagyja Gardner kérdéseit és megy a saját kis forgatókönyve után – nyilván, hogy ki ne zökkenjen belőle.

Az is megfigyelhető, hogy érzelmileg egyáltalán nem tud azonosulni a történettel. Ez például abból derül ki, hogy amikor Dr. Gardner azt tudakolja tőle, hogy szerinte mi a rossz abban, ami állítólag történt vele, ő erre egyáltalán nem képes koherens választ adni. Csak olyanokat mond, hogy “ha nem lenne rossz, nem lenne bűncselekmény”, de többszöri kérdésre sem látunk semmi olyat, amiről arra következtethetnénk, hogy érzelmileg érintett lenne benne. Amikor például Dr. Gardner azt kérdi tőle vannak-e félelmei – amint az gyakran előfordul a molesztálások áldozatainál -, ő erre azt válaszolja, hogy csupán a keresztkihallgatástól fél. Dr. Gardner egyáltalán nem ilyesfajta félelemre próbált utalni. Az mindenestre beszédes, hogy a gyerek a keresztihallgatástól félt…

Ezeket már leírtam az interjúval foglalkozó cikkben, de a fentieket olvasva mindez megerősítést nyer.

Korábban részletes foglalkoztunk már a magyar börtönviszonyokkal. Itt és most annyi a fontos, hogy leszögezzük: minden börtönbe kerülő közül a pedofíliával vádoltak sorsa a legnehezebb. De ha nem is kerül előzetesbe, az élete akkor is szinte menedzselhetetlenné válik: ha az ügyről értesülő mikroközösség hitelt ad a vádaknak, akkor a hétköznapi létezés, a munka, a közlekedés, a társas érintkezés számára mind ellehetetlenül. A híradások alapján a távoli ismerősök is szinte mindig képesek beazonosítani az eljárás alá vont személyét. Személyes és szakmai reputációja, hírneve romokban, és egy esetleges, sok év elteltével érkező felmentő ítélet után is a “kabátlopási ügy” kísérti.

Nos, igen. Szörnyű dolog a gyerekmolesztálás, de ugyanolyan szörnyű annak hamis vádja is. Egy hétköznapi embert ugyanúgy ellehetetleníthet, mint ahogy Michael Jacksont 16 éven át egy egész világ előtt ellehetetlenítette. Hiszen ezt a stigmát nagyon nehéz lemosni magáról valakinek. Jackson a mai napig, még halála után is hordozza. Pedig a vádak az ő esetében is hamisak voltak.

Kategória: A 2005-ös per, Az 1993-as ügy | Címke: , , , , | 5 hozzászólás