A hipnotikus drogról, a Sodium Amytal-ról

Megmondom őszintén, hogy amikor sok-sok évvel ezelőtt először olvastam Mary A. Fischer cikkét, a Sodium Amytalról szóló rész meglehetősen fantasztikusnak tűnt fel számomra. Nem volt ennek az érzésnek különösebb magyarázata, csupán maga az a tény, hogy léteznek olyan szerek, amelyekkel lehet módosítani egy ember tudatát, emlékeit, kicsit sci-finek tűnt.

Ma már tudom, hogy nem az. Sőt, az Amerikai Egyesült Államokban nagy vitákat váltott ki az úgynevezett „elnyomott memória jelenség”, illetve az a tény, hogy a pszichiáterek előszeretettel hoztak felszínre emberekben ilyen „elnyomott emlékeket” (és gyakran éppen a szexuális molesztálás témakörében), amelyekről később kiderült, hogy hamisak. S ezeknek a történeteknek gyakori főszereplője volt a Sodium Amytal….

Itt két videó részletet szeretnék bemutatni egy az 1990-es években készült amerikai műsorból, amely ezt a témát boncolgatja. Csak a témánk szempontjából leginkább releváns részeket láttam el magyar felirattal (1. részben: 0:34-2:53 (Itt név szerint is említik a Sodium Amytal-t és egy konkrét ügyet is felhoznak vele kapcsolatban.), 2. részben: 0:45-3:20).

A Michael Jacksont vádolók általában nem is azt a tényt vitatják, hogy Sodium Amytal segítségével lehet valakinek manipulálni a memóriáját, hanem azt, hogy valóban használták-e ezt a szert Jordan Chandleren. Természetesen 100 százalékosan nem tudjuk bebizonyítani, hogy igen. Amit viszont Chandlerék sem vitatnak az az, hogy az apja valóban elaltatta Jordant valamivel ahhoz a bizonyos, a GQ cikkben említett, fogászati kezeléshez. Íme az erre vonatkozó rész magától Jordan Chandlertől, 1993-as rendőrségi kihallgatásából:

”Egy alkalommal ki kellett húznia a fogamat, amikor nála voltam. Nem szeretem a fájdalmat, úgyhogy azt mondtam neki: el tudnál altatni? Ő pedig azt mondta: persze. Úgyhogy a barátja elaltatott – ő aneszteziológus. És, őő, amikor felébredtem a fogam ki volt húzva és rendben voltam – egy kicsit kába, de eszméletemnél voltam. És az apám azt mondta – ekkor már a barátja elment, csak ő és én voltunk – az apám azt mondta: „Szeretném, ha elmondanád: történt valami közted és Michael között?” És én azt mondtam: „Igen.” És akkor megölelt és ennyi volt.”

A másik ami árulkodó az ennek a bizonyos aneszteziológus barátnak, Mark Torbinernek a válasza, amikor Mary A. Fischer egyenesen megkérdezte a GQ-cikkhez: „Amikor ezen cikkhez megkérdeztem Torbinert arról, hogy használta-e a szert a fiún, azt válaszolta: „Ha igen, akkor csakis fogászati célból.”

Tehát nem kaptunk egyértelmű cáfolatot. Sőt, még később sem! Amikor egy Jackson-ellenes újságíró (a cikk amiben ezt említi név nélkül jelent meg, ezért nem írok én sem nevet – bár abból, hogy CourtTV weboldalán jelent meg én Diane Dimondra gyanakszom) felkereste néhány évvel később, hogy erről kérdezze, Torbiner akkor sem volt hajlandó egyértelmű igent vagy nemet mondani arra, hogy valóban ezt mondta-e Fischernek. Ehelyett azt üzente, hogy köti az orvosi titoktartás.
Én elég beszédesnek tartom a konkrét válaszadás kerülgetését. Mi sem lenne egyszerűbb egy rövidke nem-nél – már amennyiben a válasz nem lenne, természetesen. Igen esetében persze érthető a mismásolás.

A Jackson-ellenes tábor – élükön Diane Dimond bulvár újságírónővel – általában a következő érveket hozza fel a Sodium Amytal-történet ellen:

1)      Ahhoz, hogy Sodium Amytal-t használhasson, Mark Torbinernek kérvényt kellett volna benyújtania a Drog Ellenőrzési Osztályhoz (DEA), ám ilyen dokumentumok nincsenek.

Válasz: Nyilván, ha a drogot legálisan szerezték volna be. De mind jól tudjuk, hogy drogokat és gyógyszereket nemcsak legálisan lehet beszerezni. Torbinerre pedig már korábban is vetült a drogokkal való visszaélés árnyéka (lásd ismét a GQ cikket) – mondhatni ő is egyfajta Conrad Murray volt abban az időben ott Hollywoodban. Én úgy gondolom, ha valaki illegális és/vagy indokolatlan célból (mert nem hiszem, hogy egy fogászati kezelés jó indok egy pszichiátriai drog alkalmazására) akar Sodium Amytal-t használni, akkor minden bizonnyal illegálisan fogja azt beszerezni.

2)      Egy másik érve az a Chandler-pártiaknak, hogy mind Evan Chandler, mind Mark Torbiner fogászok voltak, nem pszichológusok, így aztán nem rendelkeztek megfelelő képesítéssel ahhoz, hogy ezt a dolgot véghezvigyék.

Válasz: Egyrészt nem tudjuk, hogy valóban nem rendelkeztek-e ilyen képesítéssel. Másrészt, ha nem is rendelkeztek: ha tudtak a Sodium Amytal-ról (vagy ha Torbiner kifejezetten visszaélt vele – esetleg már máskor is), akkor nyilván tudtak annak alkalmazási területeiről is és bizonyára rendelkezésükre állt szakirodalom, amiből utánajárhattak annak hogy is működik ez az egész. A GQ cikkben Dr. Philip Resnick, clevelandi pszichiáter azt mondja Mary A. Fischernek, hogy már pusztán nem semleges, úgynevezett „vezető” kérdések segítségével is el lehet valakiben hamis emlékeket ültetni egy ilyen drog hatása alatt. Ha ez is elég, akkor bizonyára nem lehet olyan nehéz a dolog, amit ne lehetne akár autodidakta módon elsajátítani…

Kategória: Az 1993-as ügy
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Jordan Chandler: Tettes vagy áldozat? |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s