Ray Chandler színre lép

A Michael Jacksont 1993-ban gyermekmolesztálással megvádoló fiú apjáról, Evan Chandlerről már írtam egy külön bejegyzést, de legalább ennyire érdemes foglalkoznunk Evan testvérével, Ray Chandlerrel, aki 1993 óta mintegy a család szóvivőjeként tevékenykedett a médiában, „életművét” pedig egy könyv – az „All That Glitters” (Kb.: „Nem minden arany, ami…”) – kiadásával koronázta meg, amely állítása szerint hiteles beszámoló Jackson és unokaöccse, Jordan Chandler kapcsolatáról, illetve az azt övező botrányról.

Ray Chandler

Mielőtt belevágnánk elevenítsük fel egy kicsit az 1994-es peren kívüli megállapodásról szóló bejegyzésemet, amelyet ezzel fejeztem be:

”A megállapodásnak egyébként voltak más érdekes következményei is: az ugyanis leszögezte, hogy egyik fél sem beszélhet nyilvánosan az ügyről. Egy másik cikkben be fogom majd mutatni, hogy ezt ki és milyen trükkökkel szegte meg….”

Akkor legyen ez az a cikk! Azt már az „EVANStory és 60 millió dollár” című bejegyzésemben megmutattam, hogy Evan Chandler a peren kívüli megállapodást követően is árgus szemekkel figyelte Michael Jackson minden lépését és amikor úgy érezte, hogy a sztár megszegte a titoktartási kötelezettségét, akkor könyörtelenül lecsapott – még több pénzt követelve tőle. A fent hivatkozott cikkben leírtakat most nem ismétlem meg – a lényeg az, hogy a hatóságok úgy találták, hogy Jackson nem szegett meg semmit, így Evan nem kapta meg a követelt 60 millió dollárt, a lemezszerződést és amit még akart.

Evan hőzöngésének azonban külön pikantériája, hogy ő maga viszont mindenféle trükkön és kiskapun keresztül súlyosan megszegte a titoktartási kötelezettséget! Ennek egyik ékes példája testvére könyve és rendszeres jelenléte a médiában.

Ray Chandler persze azzal érvelt, hogy őt nem kötötte a megállapodás, ő írhatott könyvet. (Megjegyzem Lisa Marie Presley-t sem, ez mégsem rettentette vissza Evant attól, hogy őt is beperelje, csak mert a Diane Sawyer-interjúban megvédte férjét.) Azonban az „All That Glitters”-ből (a továbbiakban ATG) egyértelmű, hogy Ray olyan dokumentumokból dolgozik, amelyeket csakis testvérétől kaphatott. És az egész könyv tele van olyan információkkal, jelenetekkel, állításokkal, párbeszédekkel, amelyekről első kézből Ray nem tudhatott, hiszen nem volt ott, csakis akkor, ha azokat Evan mondta neki tollba….

Ezt erősíti meg az egyik könyvkiadó vezetőjének, Judith Regannek a nyilatkozata, aki így emlékszik vissza arra, amikor Ray Chandler nem sokkal a peren kívüli megállapodás nyélbe ütése után felhívta:

„Kaptam egy telefonhívást Jordan nagybátyjától. Könyvet akart írni, amelyben részletekbe menően jellemezné a molesztálás vádját Michael Jackson ellen. Megkérdeztem tőle hogyan kívánja ezt megvalósítani, figyelembe véve a tényt, hogy Chandlerék éppen most írtak alá egy titoktartási nyilatkozatot és vették fel a 20 millió dollárt. Azt mondta, hogy Jordan apja minden információt megadott neki, amire szüksége volt a könyvhöz és úgy véli, hogy őt nem köti a titoktartási nyilatkozat – ezt azért mondta mivel ő lett volna az író. Az volt a benyomásom, hogy Chandlerék szemtelen opportunisták és a nagybáty egész ajánlatát ízléstelennek találtam. Aláírtak egy titoktartási nyilatkozatot és még mielőtt megszáradt volna rajta a tinta máris olyan üzletért házaltak, amivel megszegték volna azt?”

Ez egyúttal arra is rámutat, hogy Chandlerék nem válaszul Jackson Diane Sawyernek adott interjújára kezdtek-e el a könyvkiadás gondolatával kacérkodni, hanem már közvetlenül megállapodás aláírása után (tehát 1994 elején) házaltak ajánlatukkal könyvkiadóknál. Jackson interjúja 1995 nyarán volt.

Annak ellenére, hogy Ray Chandler váltig állította: őt nem köti a titoktartási megállapodás, úgy tűnik a kiadók mégis óvatosak voltak: az ATG ugyanis végül csak 2004 szeptemberében jelent meg – közvetlenül Jackson pere előtt, amikor ismét nagyon kapósak lettek az ilyen témájú könyvek, és amikor amúgy is a tetőfokára hágott a Jackson-ellenes hangulat a médiában és a közvéleményben. Meg amikor Jacksonnak amúgy is volt elég baja ahhoz, hogy ne foglalkozhasson mindenkivel, aki valami hazugságot állít róla (megjegyzem: ezt általában „békeidőben” sem tette meg – talán épp ez volt az egyik oka, amiért elkanászodott a média vele szemben).

Az újabb, Arvizo-féle vádak egy csapásra sztárt csináltak Uncle Ray-ből. Egyik talk show a másik után szerepeltette, hogy beszéljen az 1993-as vádakról – és közben reklámozhatta újonnan megjelenő könyvét. Az NBC Dateline című műsora egy dokumentumfilmhez egyik elsődleges forrásaként használta fel Ray Chandler állításait (a médiára jellemző módon roppant egyoldalúan).

Egy névtelen, keltezés nélküli cikk

Mi több, Ray saját weboldalat is létre hozott, amelyen olyan „hiteles” dokumentumokat tett közzé, amelyek állítása szerint „bizonyítják” Jackson bűnösségét. Hogy valójában mit bizonyítanak és mennyire hitelesek, arról majd később. Előbb azonban ki kell térnünk egy titokzatos, az Interneten névtelenül és dátum nélkül megjelent cikkre, amely ma is fellelhető például itt: http://web.archive.org/web/20050208010747/atgbook.net/GQFinal.html

A cikk válasz Mary A. Fischer „Michael Jacksont tőrbe csalták?” című cikkére, amelyet erre a linkre kattintva magyarul nálam is elolvashatsz.

Miért pont Ray Chandler tárgyalásánál hozakodom ezzel elő? Mert erős a gyanú, hogy a cikket ő – vagy testvére, Evan Chandler, esetleg ketten együtt – írta. Mindez a stílusból, a személyes hangvételből (például abból, hogy kifejezetten személyes sérelemként éli meg Fischer azon állításait, amelyek szerint Evan nem volt jó apa és kifejezetten sokat időzik olyan dolgok cáfolatánál, amelyek bármilyen módon negatív színben tűntették fel Evant a Fischer-cikkben, akármennyire is lényegtelenek azok az ügy egésze szempontjából), az érvek és hazugságok, féligazságok tartalmából (amelyek kísértetiesen hasonlítanak Ray egyes interjúkban és ATG-ben elmondott érveire, hazugságaira és féligazságaira), valamint abból a tényből következtethető ki, hogy többször hivatkozik az ATG című könyvre, a cikk elején az egyik témáról például azt írja: „Ezt tárgyalta az ATG, ezért itt nem ismétlem meg.”

Bizonyítékom persze nincs rá, hogy a cikket Ray írta, de a fentiek alapján meggyőződésem, hogy igen, ezért említem itt. (Ha mégsem Ray írta, az alább elmondottak akkor is érvényesek rá, legfeljebb a megállapításoknak nem ebben a cikkben lenne a helye.)

Akárki is írta, annyi nem volt benne, hogy a nevét is adja hozzá. Arra is csak következtethetni lehet, hogy körülbelül mikor jelenhetett meg. A cím alatt ugyan van egy „1994. október” dátum, de ez egészen biztosan nem ennek a cikknek dátumát jelzi, hanem az eredeti Fischer-cikkét, amely valóban 1994 októberében jelent meg a GQ Magazinban. Ez a cikk viszont nem jelenhetett meg akkor, hiszen hivatkozik az ATG című könyvre, amely 2004-ben jelent meg, vagy Jackson „gyerekkilógatós” botrányára, ami 2003-ban történt. Tehát nagy valószínűséggel egy olyan cikkről beszélünk, amelyet Jackson perének idején tett fel az Internetre névtelenségbe burkolózó szerzője.

Összességében az egész cikk egy roppant rosszul megírt, logikátlanságokkal, gyenge érvekkel és hazugságokkal, féligazságokkal, csúsztatásokkal és terelésekkel teli írás, amelynek szerzője próbálja az egészet úgy feltüntetni, mintha azt alapos és körültekintő kutatómunka előzte volna meg. Valójában érezhető az érzelmi kötődés a cikk szerzője és Evan Chandler között – ebből is feltételezem, hogy Ray áll mögötte.

A csúsztatások már ott jelentkeznek, hogy sokszor olyan dolgokat „cáfol” vagy olyan dolgok ellen „érvel”, amelyek Fischer eredeti cikkében el sem hangzottak, vagy nem úgy hangzottak el. Például egy helyen Fischer azt írta – idézve Chandlerék egy családi barátját -, hogy az egyik ok, amiért June elhagyta Evant az a vérmérséklete volt. Ray (vagy akárki) cikke ezt azzal „cáfolja”, hogy azt írja, June egy 1994-es kihallgatáson ugyan beszélt arról, hogy 1992 januárjában tanúja volt Evan és akkori felesége között egy szóváltásnak, amely „fizikaivá vált”, de olyat sosem állított, hogy Evan vele bármikor erőszakos lett volna. Dehát Fischer nem is ezt állította! Mindenesetre kösz, Ray (vagy akárki), hogy további adalékkal szolgáltál Evan viselt dolgairól – eddig erről a „fizikaivá vált” konfliktusról nem is tudtunk…

Ez csupán egy példa, de jellemző az egész cikkre. Ray (vagy akárki) sok helyen túlságosan is magyarázkodó, olyannyira, hogy végül olyan dolgok magyarázatába bonyolódik bele, amelyek az eredeti Fischer-cikkben nem is fogalmazódtak meg állításként, így éppen maga a magyarázkodás fed fel újabb, nem túl hízelgő részleteket a Chandler-családról. és főképpen Evanról…. (ez egyébként jellemző az ATG könyvre is).

Itt is tetten érhető, hogy a szerző olyan részleteket tud Evanról és a Chandler-családról, amelyek máshonnan nem igen származhatnak, mint tőlük. Egy helyen pedig azt is kiböki, hogy több évig dolgozott együtt Evannal egy bizonyos projekten – tehát a személyes kapcsolatot innentől elismertnek vehetjük.

A cikk kifejezetten sokat időzik olyan kérdések „tisztázásánál”, amelyeknek sok relevanciája nincs az ügy szempontjából és csak annak lehet fontos, aki nagyon a szívén viseli Evan nyilvános imázsát. Például, hogy azért változtatta-e meg a nevét, mert – ahogy Fischer cikkében elhangzott – „túl zsidó hangzású volt”, vagy másért; hogy tényleg utált-e fogorvosnak lenni, vagy, hogy azért költözött-e Los Angeles-be mert forgatókönyvíró akart lenni és így tovább. Roppant sok időt elidőzik Evan és June válásának és a gyermektartás körüli problémák ügyének magyarázatánál is, valamint úgy tűnik kifejezetten érzékenyen érinti az az állítás, hogy Evan csak ígérgetett egy számítógépet Jordie-nak, s végül Jackson vette azt meg neki. Összességében úgy tűnik a cikk szerzőjének leginkább azok az állítások vágnak húsba, amelyek Evan apai kvalitásait kérdőjelezik meg, illetve amelyek zsarolással vádolják meg.

Fischert jól a földbe is döngöli amiatt mert azt sugallja cikkében, hogy Evan nem volt jó apa, de érdekes lenne hallani, hogy Ray (vagy akárki) azt vajon mivel magyarázná meg, ami 2005 nyarán – tehát nem sokkal ezen cikk megírása után – történt, amikor is Evan hátulról egy hat kilós súlyzóval leütötte Jordant, majd gázspray-t fújt a szemébe és még fojtogatta is. (Hivatalos hatósági feljegyzés az ügyről: jordan-versus-evan-chandler-2006)  Úgy tűnik mégiscsak Mary A. Fischernek és forrásainak volt igaza Evan szülőként való jellemzésében és temperamentumának, agresszív természetének a megítélésében….

A cikkben a csúsztatások és féligazságok mellett sok a kifejezett hazugság is: a legalapvetőbb a cikk végén található, amikor is azt írja, hogy Fischer azóta megváltoztatta a véleményét az ügyről és azt sugallja, hogy megbánta és visszavonta a cikkét. Nos, ez nem igaz! Fischer 2003. november 25-én, közvetlenül Jackson letartóztatása után adott egy interjút a Fox News-nak, amelyben ugyanúgy fenntartotta az állításait a cikkével és Jackson ártatlanságával kapcsolatban, mint kilenc évvel korábban, amikor megírta azt! (Ezt az interjút később majd lefordítom.) Ezenkívül nemrég az AboveTopSecret.com weboldal ismét leközölte a cikket – Fischer személyes engedélyével. Az újságírónő hivatalos honlapján pedig szintén továbbra is büszkén vállalja a cikket a munkái között: http://www.maryafischer.com/aboutMAF.html. És nincs is rá oka, hogy ne tegye, hiszen az azóta napvilágot látott információk és események mind-mind az ő álláspontját igazolják.

Erre egy jó példa a Ray (vagy akárki) féle cikk azon része, amelyben hivatkozik Jackson egykori szobalányára, Blanca Franciára és Jackson egykori testőreire, akik azt állították, hogy tanúi voltak, amint az énekes kisfiúkat molesztál. A cikk itt megint csak ledorongolja Fischert azért amiért kétségbe vonja ezeket az állításokat és ezen „tanúk” szavahihetőségét, azonban azóta tudjuk: ebben is (mint egyébként majd’ minden, a cikkben felmerülő vitatott kérdésben) neki volt igaza!

A fent nevezett „tanúk” ugyanis Jackson 2005-ös perében a bíróságon is megismételték állításaikat – hogy azután a védelem darabokra tépje őket azzal, hogy a tanúk padjára szólította magukat azokat a fiúkat (immár felnőtt férfiakat), akikről ezek az emberek azt állították, hogy látták, amint Jackson molesztálja őket (Wade Robson, Brett Barnes és Macaulay Culkin), és ők mind elmondták, hogy a sztár sosem tett velük ilyet! A tárgyalás során az is kiderült, hogy a fenti ex-alkalmazottaknak kivétel nélkül anyagi érdekük fűződött ahhoz, hogy ilyeneket állítsanak Jacksonról: Francia korábban a bulvármédiának adta el a sztoriját jó pénzért, a testőrök pedig sok pénzzel tartoztak az énekesnek, miután kirúgta őket és munkaügyi pert nyert velük szemben, mivel loptak a birtokról…

Zsarolás vagy sem?

A cikk fő motívuma az, hogy megpróbálja azt bizonyítani – vagy inkább bizonygatni -, hogy szó sem volt Chandlerék részéről zsarolásról, hanem Fischer egy teljesen legális, a törvény által is bátorított peren kívüli megállapodáshoz vezető tárgyalássorozatot állít be zsarolási kísérletnek.

Az alapvető kérdés azonban az: ki ajánlott vagy kért először pénzt? Ha Jackson volt az, akkor jogos a feltételezés, hogy ezzel akarta eltusolni az ügyet. Ha azonban Chandler, akkor egészen más a leányzó fekvése! Tulajdonképpen elég váratlan dolog, hogy kérdésünkre éppen Ray (vagy akárki) cikkéből kapunk választ, pedig – bizonyára nem akarattal -, tényleg kisegít minket. Azt írja ugyanis:

”Az 1993. augusztus 4-én Westwood Marquis-ben lezajlott találkozó Evan, Jordan, Michael és Pellicano között nem vezetett eredményre, ezért Pellicano (a Jacksont képviselő magánnyomozó – a ford.) és Rothman (a Chandlert képviselő ügyvéd – a ford.) később a nap folyamán találkozott Rothman irodájában, amikor is Rothman tett egy 20 millió dolláros követelést.

Köszönjük, Ray (vagy akárki)!

Vegyük észre, hogy időben még mindig azelőtt járunk, hogy a botrány a nyilvánosság elé került volna. Tehát Michael Jacksonnak csak annyit kellett volna tennie ahhoz, hogy elkerülje a botrányt és a stigmát, ami ezután örökké ráragadt, hogy leperkál Chandleréknek 20 millió dollárt (ami neki semmiség lett volna). Mit mond el az nekünk, hogy nem tette? Úgy gondolom az a logikus, hogy ha bűnös lett volna, akkor élt volna ezzel a kedvező ajánlattal. Mi Michael Jacksonnak 20 millió dollár a hírnevéhez, karrierjéhez, imázsához képest? Egy nem bűnös ember viszont harcolni akar a becsületéért (más kérdés, hogy később ezek a harcok annyira megtörték, hogy 1994 januárjában mégis beadta a derekát és kifizette a követelt pénzt).

”Ha Michael már augusztusban kifizette volna a 20 millió dollárt, amit követeltek tőle, ahelyett, hogy csak a következő januárban, akkor a következő tíz évet a világ leghíresebb szórakoztatóművészeként tölthette volna, nem pedig a világ leghírhedtebb gyerekmolesztálójaként.”

A fenti döbbenetes – beismerő vallomásnak is beillő idézet – Ray Chandler ATG könyvének 128. oldalán található! (Igen, ennyire hülye, hogy ezt le is írja a könyvében!)

Persze a zsarolást egyenesen nem ismerte el, tagadja, cáfolja – na de a fenti idézetből mire következtetünk? Nem lehet semmi másra, mint arra, hogy de bizony, ez ZSAROLÁS volt! Gondoljunk csak bele mi mit tennénk, ha a gyermekünket molesztálnák! Pénzt követelnénk vagy igazságot? És felajánlanánk-e a hallgatásunkat a molesztálónak pénzért cserébe? Ugyan már! Egy molesztált gyermek szülei, rokonai nem így viselkednek!

Hazugságok élő, egyenes adásban

Ray Chandler a Larry King Live-ban 2003. nov. 25.

Ray Chandler nemcsak írásban, de szóban is igen aktív volt a 2005-ös per előtt és alatt. És legalább annyit hazudott az interjúiban is. Ezek közül a hazugságok közül csak példaként hozom fel azt, amikor azt állította, hogy első találkozásuk alkalmával Jackson erőltette rá magát a Chandler családra, miközben minden más tanú (beleértve magát Jordant és édesanyját, June-t is) szerint ez éppen fordítva történt (bővebben lásd ebben a cikkben: https://jacksonaktak.wordpress.com/2010/07/03/aki-elinditotta-a-lavinat-evan-chandler/ ), vagy azt, hogy több helyen azt állította, hogy az 1993-as házkutatás során “hard core” gyermekpornográfiát találtak Jackson birtokában.

Nagyon fontos TÉNY: SOHA, sem az az 1993-as, sem pedig a 2003-as házkutatás során, NEM találtak gyermekpornográfiát Jackson birtokában! Honnan tudjuk ezt? Egyrészt onnan, hogy a 2005-ös per dokumentumai mindenki számára nyilvánosak – így azok a listák is, amelyek felsorolják mi mindent foglaltak le Jacksonnál. Gyermekpornográfiát NEM! Sem a számítógépein (ezt megerősítik Jackson tavaly nyilvánosságra hozott FBI aktái is), sem egyéb formában!

Másrészt pedig abból a tényből, hogy Jackson ellen soha nem emeltek még csak vádat sem gyermekpornográfia birtoklásáért! A gyermekpornográfia birtoklása önmagában is bűncselekmény az Egyesült Államokban, így ha találtak volna nála ilyet 1993-ban, akkor azért AZONNAL letartóztatták volna és vádat emeltek volna ellene akár hajlandók voltak tanúskodni Chandlerék, akár nem! A 2005-ös perben pedig ott lett volna a vádpontok között a gyermekpornográfia birtoklása, de NEM volt!

Nem ezek Ray Chandler egyetlen hazugságai, de estig sem végeznénk, ha minddel egyenként foglalkoznánk. Még eggyel azonban muszáj, mégpedig azért, mert igazi megvilágosodásként fog ránk hatni (már ha még mindig lennének kétségeink) Ray (és úgy az egész Chandler család) karakterével és motivációival kapcsolatban!

Okirat hamisítás?

Szóval ott tartunk, hogy a 2005-ös per előtt és alatt Ray nagybácsi bőszen rója médiaköreit. És közben azt állítja, hogy birtokában vannak olyan dokumentumok az 1993-as ügyről, amelyek „bizonyítják” Jackson bűnösségét. Arra is ígéretet tesz, hogy ezek közül néhányat feltesz majd (azóta már nem létező) honlapjára – és valóban tett is fel néhány dokumentumot, amelyek azonban semmit sem bizonyítanak. Csupán Barry Rothman (Evan Chandler ügyvédje) által(?) írt levelekről, feljegyzésekről van szó – egészen egyszerűen azokról az egyoldalú, keresztvizsgálaton át nem esett, megalapozatlan állításokról, amelyekkel Rothman elindította a ’93-as vizsgálatot. Ennyi.

Vagyis mégsem. Alaposabb vizsgálatnak alávetve a dokumentumokat ennél azért érdekesebb dolgokra is fény derül – de ez nem Jacksonra nézve terhelő. Két kérdés merül fel a dokumentumokkal kapcsolatban:

1) Kitől kapta őket Ray Chandler?

Nem sok helyről kaphatta: az első számú jelölt akitől igen, az testvére, Evan. Ha így volt, akkor azzal Evan megszegte-e vajon az 1994-es titoktartási megállapodást? Minden bizonnyal igen.

2) Hitelesek-e egyáltalán ezek a dokumentumok?

Barry Rothman aláírásai? Egyik nem hasonlít a másikra

Barry Rothman akkori titkárnője, Geraldine Hughes szerint nem azok! A képen láthatjátok Rothman aláírásait a dokumentumok végén – vagyis azt, ami állítólag az ő aláírása. Viszont észrevehető, hogy az írás mindenütt más, egy helyen pedig teljesen hiányzik is. Geraldine Hughes azt mondta erről a MJEOL-nak: „Miután áttekintettem ezeket a dokumentumokat [Ray Chandler] weboldalán, meggyőződésem, hogy ezek közül több – noha a monogramomat is viselik, mint gépíróét, én nem gépeltem ezeket a dokumentumokat. Ezek közül a dokumentumok közül több hamisítvány és még csak nem is helyesen szerepel rajtuk az ügyvéd, Barry Rothman aláírása.”

Szóval akkor most már azt is tudjuk, hogy Chandlerék amellett, hogy kóros hazudozók, szerződésszegők és zsarolók még valószínűleg okirat hamisítók is.

A slusszpoén: Ray bácsi menekülése a bíróság elől

Ráérzett erre Jackson védelme is. Az ATG 2004. szeptember 12-én jelent meg. Ray már a könyvben is arra hivatkozik, hogy állításait az 1993-as ügyről „hiteles dokumentumok” támasztják alá, amelyek az ő birtokában vannak. Mindössze a könyv megjelenése után egy héttel, szeptember 19-én Jackson VÉDELME tanúként jelölte meg Ray Chandlert a hamarosan induló perre “Duces Tecum” megjelöléssel, ami azt jelenti, hogy Raynek magával kell vinnie a bizonyítékot (azaz az állítása szerint birtokában lévő bizonyító erejű dokumentumokat) is!

Ray Chandler a Larry King Live-ban 2003. nov. 25.

Itt volt tehát a nagy alkalom Ray Chandler számára, hogy ahelyett, hogy a médiában túráztatja a száját, végre bíróság előtt, eskü alatt is tanúvallomást tegyen és segítsen bebizonyítani, hogy Jackson pedofil, gyerekmolesztáló és rács mögött a helye. Az ember azt hinné, hogy egy ember, akinek az unokaöccsét Jackson állítólag molesztálta kapva-kapna ezen a lehetőségen, azonban ehelyett egészen más történt….

Elsőként Ray (aki egyébként maga is ügyvéd – jogi diplomáját 2001-ben szerezte abban az iskolában, ahol Tom Sneddon is tanít….) 20 nap haladékot kért, hogy válaszoljon a tanúként való megjelölésre. Majd pedig jogi képviseletet keresett, amelynek segítségével tiltakozást nyújtott be a tanúként való megjelölés ellen! A beadvány azzal érvel, hogy „lehetetlen” és „szükségtelen”, hogy Ray Chandler tanúvallomást tegyen és a bíróság elé tárja dokumentumait.

Végül Ray Chandler nyert. Nemcsak hogy nem kellett tanúként megjelennie a bíróságon, de azt is elérte, hogy a felkérést titkosítsák, azaz a per során az esküdtek nem szerezhettek tudomást erről a kis közjátékról. Ő maga pedig szabadon garázdálkodhatott tovább talk showról talk showra, ahol senki nem vetette alá kihallgatásnak és keresztkihallgatásnak, és senki nem vizsgálta meg az általa lobogtatott dokumentumok és elmondott állítások hitelességét, ahogy az a bíróságon történt volna. A média pedig ehhez vastapssal és mély együttérzéssel asszisztált…

Íme két dokumentum, amely a fent vázolt eseményeket alátámasztja:

102504verobjsnonpty

102504appsealwonotpeop

Az első 2004. október 25-én kelt. Egy rövid összefoglaló a főbb pontjaiból. Először mindig a Jackson védelem kérését fogom feltüntetni, majd pedig Ray Chandler arra adott válaszát a fenti dokumentumok szerint:

1. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT, amely rendelkezésére áll Jordan Chandler és Michael Jackson kapcsolatáról 1992. január 1. óta.

Chandler válaszában tiltakozik ezen dokumentumok bemutatása ellen a következő okokat megjelölve: „(a) a kérés túlzó és roppant terhes mivel ezen dokumentumok többsége – több száz oldal – újság és magazin cikkekből, valamint bírósági beadványokból áll; (b) ezek a dokumentumok nyilvános dokumentumok, amelyek bármikor elérhetők az alperes számára; (c) amennyiben ezek közül a dokumentumok közül valamelyik nem nyilvános, akkor az újságírói „pajzs törvény” miatt nem lehet nyilvánosságra hozni őket.”

(A „pajzs törvény” az a törvény, amely arra vonatkozik, hogy egy újságírót nem lehet arra kényszeríteni, hogy felfedje a forrásait. De Ray Chandler mióta újságíró és az általa nevezett dokumentumok mióta tartoznak ezen törvény hatálya alá?)

Azokat a dokumentumokat, amelyekre egyik eset sem áll fenn, folytatja a beadvány, „in camera” hajlandó bemutatni. „In camera” egy latin kifejezés, amely azt jelenti, hogy „kamrában”, azaz a bíró „kamrájának” (szobájának) magányában, négyszemközt, a nyilvánosság, a vád és a védelem képviselőinek és az esküdtszék kizárásával.

Remélem figyeltünk! Szóval Ray Chandler elismeri, hogy az általa oly sokszor, oly szívesen emlegetett exkluzív, bizonyító erejű „okiratok” nagy része nem más, mint egy halom újság- és magazinkivágás? Vagy olyan dokumentumok, amelyek nyilvánosan elérhetők és semmi titkos nem volt bennük eddig sem? Wow!

2. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT, amely rendelkezésére áll a közte és a Tellem Worldwide közötti megállapodásokról, kapcsolatról, szolgáltatásokról.

(A Tellem Worldwide egy 1994-ben létrehozott PR cég, amely többek között dolgozott Tom Sneddonnak a 2005-ös per idején, korábban pedig Dave Schwartzot, Jordan Chandler mostohaapját is képviselte. Hogy a Ray Chandlerhez fűződő kapcsolatuk miért volt lényeges a védelem számára az nem világos teljesen – elképzelhető, hogy Sneddon miatt.)

Chandler válaszában azt mondta, hogy ezek a dokumentumok irrelevánsak az ügy szempontjából. Majd hozzáteszi, hogy egyébként sem tud ilyen dokumentumokat szolgáltatni, mert ezek sosem léteztek.

3. kérés: Ray Chandler muttasson be MINDEN DOKUMENTUMOT, amely bármiféle kommunikációt, levelezést, tárgyalást stb. reprezentál közte és a Tellem Worldwide vagy a cég bármely képviselője között 1992. január 1-től.

Chandler itt is azt válaszolja, hogy a dokumentumok irrelevánsak az ügy szempontjából, valamint amúgy sem képeznének a bíróság elé vihető bizonyítékot. Ezen kívül pedig nem is léteznek.

4. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT bármilyen olyan kommunikációról, levelezésről, tárgyalásról stb. önmaga és bárki más között, amelyben megemlítették vagy tárgyalták Michael Jacksont 1992. január 1. után.

Chandler válasza az, hogy a kérés túlzó és roppant terhes, ezen kívül a magánszférája megsértését jelenti, valamint a dokumentumokat amúgy is védi a „pajzs törvény” és ezek egyébként sem lennének bíróság elé vihető bizonyítékok.

5. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT bármilyen olyan kommunikációról, levelezésről, tárgyalásról stb. önmaga és hatósági vagy kormányzati egységek, rendőri személyzet, a sheriffi hivatal személyzete, a gyermekvédelmi szolgálat személyzete között – szövetségi, állami vagy helyi szinten – amelyben megemlítették vagy tárgyalták Michael Jacksont vagy Jordan Chandlert 1992. január 1. után.

Chandler azt válaszolja, hogy ezek a dokumentumok nem relevánsak az ügy szempontjából és ezen dokumentumok egyike sem tartalmaz semmilyen információt vagy állítást gyermekmolesztálással kapcsolatban.

Hoppá!

6. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT bármilyen olyan kompenzációról, kifizetésről, költségtérítésről, csekkről vagy bármilyen más fizetési eszközről, amelyet bármilyen olyan beszédért, írásért, kéziratért, könyvért, előadásért, konzultációért, munkáért kapott, amelynek témája Michael Jackson vagy Jordan Chandler volt.

Chandler válasza az, hogy ez a kérés túlzó és roppant terhes, ezen kívül a magánszférája megsértését jelenti, irreleváns az ügy szempontjából és egyébként sem lennének bíróság elé vihető bizonyítékok.

7. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT bármilyen olyan tárgyalásról, levélről, kommunikációról stb. közte és Jordan Chandler vagy bármilyen képviselője között, amelynek témája Michael Jackson volt 1992. január 1. után.

Chandler válasza a szokásos: a kérés túlzó, magánszféra megsértése, a „pajzs törvény” védi, nem képez bíróság elé vihető bizonyítékot, ráadásul nem is létezik.

8. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT bármilyen olyan tárgyalásról, levélről, kommunikációról stb. közte és Evan Chandler vagy bármilyen képviselője között, amelynek témája Michael Jackson vagy Jordan Chandler volt volt 1992. január 1. után.

Chandler: túlzó, magánszféra megsértése, „pajzs törvény”, nem bíróság elé vihető bizonyíték.

9. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT bármilyen olyan tárgyalásról, kéziratról, kutatási jegyzetről, interjú jegyzetről, interjú audióról és videóról, tanúkkal történő levelezésről és tárgyalásokról, amelyeknek köze van az általa írt “All that Glitters: The Crime and the Cover-up” című könyvhöz.

Chandler: túlzó, magánszféra megsértése, „pajzs törvény”, nem bíróság elé vihető bizonyíték.

10. kérés: Ray Chandler mutasson be MINDEN DOKUMENTUMOT, amely az általa írt “All that Glitters: The Crime and the Cover up” című könyvvel kapcsolatos szerződést, megállapodást tárgyal vagy említ a könyv nyomtatásáról, terjesztéséről, promótálásáról és árusításáról.

Chandler: ezek a dokumentumok nem relevánsak az ügy szempontjából, mivel nem tartalmaznak semmilyen információt vagy állítást az alperes cselekedeteiről, plusz magánszféra megsértése, mivel személyes pénzügyi információkat fednek fel.

A második dokumentum „csupán” arról szól, hogy titkosítják azt az információt, hogy Jackson védelme a tanúk padjára kérte Chandlert – azaz nem tudhatják meg az „Emberek” („Emberek” alatt itt az esküdtszéket kell érteni).

Néhány további megjegyzés a fentiekhez:

–  Jackson védelmének az a lépése, hogy a tanúk padjára kérte Chandlert az összes olyan dokumentummal, amelyekre a könyvében és interjúiban hivatkozott, mint terhelő „bizonyítékokra” Jackson ellen, jól mutatja, hogy abszolút hittek védencük ártatlanságában és abban, hogy Chandler semmivel sem fogja tudni meglepni őket. Sőt, nyilvánvalóan azt várták Chandler tanúvallomásától, hogy azt a maguk javára fordíthatják és megmutathatják, hogy Chandlerék is hazudtak.

– Hozzá kell tenni, hogy maga Jordan Chandler ugyanígy menekült azelől, hogy vallomást kelljen tennie a 2005-ös perben.  Őt a vád próbálta meg tanúnak beidézni, ám az akkor 24-25 éves fiatalember azt válaszolta, hogy nem kíván tanúskodni és jogi lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben megpróbálnák rákényszeríteni. Továbbá hozzátette némileg homályosan: „Én megtettem a magamét.” (Mindez Jackson FBI aktáiban olvasható.)

Miért hadakozott a Chandler család kézzel-lábbal az ellen, hogy eskü alatt, bíróságon is el kelljen ismételniük korábbi vádjaikat Jacksonnal szemben? A famíliából egyedül Jordan édesanyja, June ment el vallomást tenni, de igazándiból nem mondott semmi lényegeset: néhány nyilvánvaló hazugságba belegabalyodott a tanúk padján (pl. a saját egykori ügyvédjére azt mondta sosem hallott róla), de a vád szempontjából értéktelen volt a vallomása: mint elmondta molesztálásnak soha nem volt tanúja.

–  Vegyük észre, hogy annál a résznél, amikor a védelem azokat a dokumentumokat kérte be, amelyek Ray Chandler és a hatóságok közötti kommunikációról szóltak Michael Jacksonnal és Jordan Chandlerrel kapcsolatban, akkor azt mondja, hogy azok „egyike sem tartalmaz semmilyen információt vagy állítást gyermekmolesztálással kapcsolatban”.

– Az egész jogi manőverezésből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Ray minden erejével azon volt, hogy ne kelljen tanúvallomást tennie. De ez önmagában nem volt elég. Azt is elérte, hogy az esküdtszék ne is szerezhessen tudomást erről a dologról a tárgyalás során, ugyanis titkosították ezt az információt.

Ah, egyébként Ray „jó” ember. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy 1995-ben egy az Entertainment Weekly-nek adott interjúban azt mondta az egész családja roppantul sajnálja, hogy Jackson karrierjére árnyékot vetett az általuk elindított ügy és remélik, hogy újjá tudja azt építeni. (Ez megint csak úgy hangzik, mint egy molesztált fiú nagybátyja, nem?) De Jackson halálát is kommentálta: „Nyugodjon békében. Michaelnek nagyon zaklatott élete volt. Remélem, hogy boldog ott, ahol most van.”

Azt hiszem erre mondják: ehhez már pofa kell!

Advertisements
Kategória: Az 1993-as ügy
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Ray Chandler színre lép bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Jordan Chandler: Tettes vagy áldozat? |

  2. Visszajelzés: Mi a különbség a büntetőeljárás (criminal case) és a polgári per (civil case) között? |

  3. Visszajelzés: Ray Chandler menekülése a tanúskodás elől – második rész |

  4. Visszajelzés: Hogyan hálózta be Martin Bashir Michael Jacksont? |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s