Mi a különbség a büntetőeljárás (criminal case) és a polgári per (civil case) között?

A címben szereplő kérdés tisztázása esetünkben annak bemutatásához szükséges, hogy mi motiválta Michael Jackson vádlóit mind 1993-ban, mind 2005-ben. Az Egyesült Államokban ugyanis kétféle módon lehet bíróság elé vinni egy ügyet: a vádló kezdeményezhet büntetőeljárást vagy kezdeményezhet polgári pert.

A büntetőeljárás során a kormány a Felperes és a kormány képviseli a vádat. Jackson 2005-ös pere büntetőeljárás volt, ezért van az, hogy az a „Kalifornia Állam Népe vs. Michael Joseph Jackson” titulust viselte (“The People of the State of California vs. Michael Joseph Jackson”), nem pedig azt, hogy „Arvizo vs. Jackson”.

A büntetőeljárás célja – amint az a nevében is benne van – a büntetés, amennyiben a Vádlott bűnössége megállapítható: börtönbüntetés vagy halálbüntetés (utóbbi nyilván gyilkossági ügyekre érvényes). Büntetőeljárás esetén a felek nem egyezhetnek meg egymással peren kívül.

A polgári perben a Felperes maga a vádló. A vádlottat akkor sem lehet börtön- vagy halálbüntetésre ítélni, ha bűnösnek találják – a „bűnös” ítélet itt csupán annyit jelent, hogy kártérítést kell fizetnie a vádlónak.

És akkor itt válik érdekessé Michael Jackson két ügye. 1993-ban ugyanis Jackson vádlói nem büntetőeljárást, hanem polgári peres eljárást kezdeményeztek. Magyarul: nem börtönben akarták látni az állítólagos pedofilt és gyerekmolesztálót, hanem pénzt akartak tőle… Nem furcsa? Te is ezt akarnád, ha valaki molesztálná a gyerekedet?

A polgári per abban is különbözik a büntetőeljárástól, hogy nem szükséges annyi bizonyíték a „bűnös” ítélethez, elegendő, ha az esküdtszék úgy véli alapos a gyanú, hogy a vádlott elkövette a bűncselekményt. Ezért történhetett meg például az OJ Simpson gyilkossági ügyben, hogy míg a büntetőeljárás során meggyőző bizonyíték hiányában felmentették a volt futballistát, addig később, a polgári perben alapos gyanú miatt bűnösnek találták. Börtönbe azonban emiatt nem kellett vonulnia, csupán kártérítést kellett fizetnie a Felperesnek.

Mindez persze kétélű fegyver: OJ Simpson ügyében úgy tűnik a polgári peres eljárás hozott igazságos ítéletet. Elképzelhető azonban fordított eset is, amikor éppen a polgári per kisebb bizonyítási kényszere vezet rossz, megalapozatlan ítélethez. Mindenesetre egy olyan valakinek, aki pénzt akar a vádlottól – nem pedig börtönbe küldeni őt – a polgári perre kell rámennie: kisebb a bizonyítási kényszer és a végén ott a pénz ígérete…

Chandlerék pedig éppen ezt az utat választották 1993-ban. Ez különösen akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a Jordant addig képviselő ügyvédnőt, Gloria Allredet leváltották Larry Feldmanra. Allred – egy roppant ambiciózus, a nyilvánosságra éhes ügyvédnő – ugyanis igyekezett a büntetőeljárás irányába terelni kliensét, azonban ők inkább polgári pert szerettek volna. Így jött a képbe Feldman, aki polgári perekre specializálódott ügyvéd volt és aki színrelépése után azonnal el is kezdte a polgári per felé vinni az ügyet.

Gondoljunk csak bele: arról van szó, hogy egy gyereket állítólag szexuálisan molesztáltak. De a szüleinek erre nem az a reakciója, ami minden normális szülőé lenne, hogy „börtönbe a gazemberrel!”, hanem az, hogy menjünk a polgári per – magyarul a pénz – irányába, de leginkább a peren kívüli megállapodáséba…

Ray Chandler„All that glitters” című könyvében azzal védi meg családja magatartását, hogy szerették volna Jordant megóvni a nyilvánosság és egy per által okozott traumától. Érdekes azonban, hogy akkor kevésbé aggódtak azért, hogy a nyilvánosság mit okozhat a fiú lelkiállapotában, amikor Ray Chandler megjelentette az „All that glitters” című könyvet, vagy amikor Evan Chandler – minden jel szerint – asszisztált Victor Gutierrez bulvárkönyvéhez a „Michael Jackson was my lover”-hez. S az sem Chandlerék diszkréció iránti vágyáról tanúskodik, hogy Evan Chandler 1996-ban 60 millió dollárra perelte Jacksont és a keresetben többek között azt kérte, hogy zenei lemezt készíthessen az ügyről szóló számokkal, valamint Ray Chandler állandó szereplése a médiában sem ebbe az irányba mutat.

Ray Chandler továbbá azzal indokolja, hogy nem szorgalmazták a büntetőeljárást, hogy: „Michael Jackson ellen ’bűnös’ ítéletet kiharcolni csaknem lehetetlen lett volna egy második áldozat nélkül.” („All that glitters” 167. oldal).

Hopp-hopp! Álljunk csak itt meg egy pillanatra! Miért is lenne lehetetlen bűnös ítéletet kiharcolni Jackson ellen második áldozat nélkül? Talán Chandler nem elég hiteles? Nincs elég bizonyítéka? Saját maguk sem bíztak az ügyük erejében? Ha pedig azt akarják ezzel mondani, hogy Jackson a sztársága nyomán valamiféle kivételezett elbánást kapott volna a hatóságoktól, akkor az egyenesen nevetséges. Ha végignézzük az 1993 és 2005 között eltelt időszakot, akkor azt láthatjuk, hogy a hatóságok és a média előtt is egyaránt hátrány volt Michael Jacksonnak lenni, nem pedig előny! Chandlerék ezt nagyon is jól láthatták már akkor a média reakcióiból, amelyek szinte teljes mértékben Jackson-ellenesek voltak. A kerületi ügyészről, a sheriffekről szólva pedig maradjunk annyiban, hogy ők sem a Jackson iránti rajongásukról voltak híresek már 1993-ban sem – és akkor még finom voltam…

Chandlerék persze leginkább semmilyen pert nem akartak, hanem csak egyet: fogni a pénzt és futni – más néven: peren kívüli megállapodást. Ennek eléréséhez pedig igyekeztek nyomás alá helyezni Jacksont, aki eleinte visszautasította, hogy fizessen. Korábban már említettem, de érdemes ismét kiemelni: Ray Chandler – és minden nyilatkozó érintett – elmondása szerint Jackson elkerülhette volna a nyilvános botrányt, ha egyből fizet Chandleréknek! Ray Chandler maga írja könyve 128. oldalán:

”Ha Michael már augusztusban kifizette volna a 20 millió dollárt, amit követeltek tőle, ahelyett, hogy csak a következő januárban, akkor a következő tíz évet a világ leghíresebb szórakoztatóművészeként tölthette volna, nem pedig a világ leghírhedtebb gyerekmolesztálójaként.”

Az énekes azonban nem adta meg magát a zsarolásnak és Chandlerék erre válaszul tárták a nyilvánosság elé vádjaikat. A média és a közvélemény nyomása aztán megtette a többit: 1994 januárjában Jackson aláírta Chandlerékkel a peren kívüli megállapodást és kifizette nekik a 20 millió dollárt.

Azonban nem igaz az a vád, hogy ezzel megvásárolta volna a szabadságát! Ez ugyanis csupán a polgári per elsimítását jelentette, a büntetőeljárást – hivatalból – tovább folytatta az ügyészség. Chandlerék azonban ebben nem voltak hajlandóak közreműködni, s bizonyíték hiányában a hatóságok végül megszüntették az eljárást.

Érdemes rámutatni, hogy Chandlerék végig kibújtak az alól, hogy bíróságon, eskü alatt kelljen vallomást tenniük Jackson ellen! 1993-ban és 2005-ben egyaránt. 2005-ről már beszéltem Ray Chandler kapcsán két cikkben is (1. cikk, 2. cikk), s azt is említettem, hogy amikor 2005-ben az FBI felkereste Jordan Chandlert, hogy az Arvizo-perben tegyen tanúvallomást Jackson ellen, ő jogi lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben nem hagyják békén…

Nem véletlen tehát, hogy 1993-ban minden erejükkel igyekeztek elkerülni a bírósági tárgyalást, inkább arra játszottak, hogy a média, a közvélemény és a hatóságok asszisztálásával olyan nyomás alá helyezzék Jacksont, hogy kifizesse a pénzt. Miután a vádak miatt Jacksonnál drogfüggőség alakult ki és megromlott az egészsége, végül Chandlerék stratégiája bejött.

Stratégiájuk egy másik pontja az volt, hogy amennyiben mindenképpen elkerülhetetlen a per, akkor legalább a polgári per legyen előbb! A polgári per, amiben – ahogy fentebb elmondtam – kisebb a bizonyítási kényszer és egy „bűnös” ítélethez elegendő arról meggyőzni az esküdteket, hogy a vádlott gyanús. Viszont ha már van a kezedben egy polgári peres „bűnös” ítélet, akkor az hatással lehet a büntetőperben döntő esküdtszékre is…

Ezért volt az, hogy Chandlerék alig több, mint két héttel a vádak nyilvánosságra kerülése után – és jóval a büntetőeljárás nyomozati szakaszának befejeződése előtt -, 1993. szeptember 14-én polgári pert indítottak Jackson ellen. Úgy tűnik, hogy  mindenképpen meg akarták előzni a polgári perrel egy esetleges büntetőpert!

Normális esetben ez fordítva történik: az áldozat, vagy az áldozat családja elsősorban igazságot akar – azaz mennek a büntetőperre. Aztán ha megvan az ítélet a büntetőperben, akkor lehet menni a „kasszához”, azaz jöhet a polgári per, ahol pénzbeli kártérítést harcolhatnak ki. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy Chandlerék esetében ez egyáltalán nem így működött! Első helyen állt a peren kívüli megállapodás (PÉNZ, munka – értsd bírósági tárgyalás – nélkül), második opció volt a polgári per (PÉNZ, kis munkával, az elkövető nem megy börtönbe), a büntetőpert azonban (amely nagy munkát jelentett volna, börtönbe juttathatta volna az állítólagos elkövetőt, de amiért nem kaptak volna egy fillért sem, ha pedig hamisan tanúskodnak, akkor az őket keverhette volna bajba) igyekeztek elkerülni…

1993-ban tehát Chandlerék boldogan leléphettek a pénzzel, de kevésbé volt boldog ettől Tom Sneddon, aki szerette volna, ha perre vinni a dolgot. Itt térünk rá arra, ami már bizonyára felmerült bennetek a cikk elején, amikor említettem, hogy az Arvizo-per büntetőper volt. Ez azt jelenti tehát, hogy ellentétben Chandlerékkel, Arvizóék nem a pénzre mentek rá, hanem igazságot szerettek volna?

Nem!

Ugyanis éppen az 1993-as ügy miatt, amikor Chandlerék gyakorlatilag pofára ejtették őt is, Tom Sneddon azóta keresztülvitt egy törvénymódosítást, amely kimondta, hogy egy bűnügyet nem lehet először polgári perre vinni és csak azután lefolytatni a büntetőeljárást. A polgári pert minden esetben meg kell előznie a büntetőeljárásnak ilyen ügyekben! Arvizóéknak tehát pechje volt Chandlerékhez képest, ugyanis ez a törvénymódosítás azt jelentette számukra, hogy mielőtt a kasszához fáradnának egy polgári perben, azelőtt egy büntetőeljárás során kell kiharcolniuk „bűnös” ítéletet Jackson ellen. Arvizóék is pénzt akartak, de a törvények változása miatt egyszerűen nem volt más választásuk, mint előbb büntetőperre menni.

Reklámok
Kategória: A 2005-ös per, Az 1993-as ügy
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Mi a különbség a büntetőeljárás (criminal case) és a polgári per (civil case) között? bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Dr. Richard Gardner pszichiáter interjúja Jordan Chandlerrel |

  2. Visszajelzés: Dr. Stanley Katz, a pszichológus |

  3. Visszajelzés: Az Arvizo-féle koncepciós per – 1. rész: Előzmények |

  4. Visszajelzés: Jordan Chandler: Tettes vagy áldozat? |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s