“Ügyelj kiben bízol!” – Diane Dimond

Mottó: ”Amikor néztem a közvetítéseket Michael Jackson állítólagos gyerekmolesztálási ügyéről, bekapcsoltam a CBS „This Morning” című műsorát és láttam, amint Paula Zahn Diane Dimondot interjúvolja. És emlékszem, hogy arra gondoltam: ‘Ez egy mérföldkő pillanat a televíziós újságírás hanyatlásában.’” – a Los Angeles Times televízió kritikusa, Howard Rosenberg.

Diane Dimond

Diane Dimond

Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést Diane Dimondról, még nem tudtam, hogy az újságírónő egy aktualitással is szolgálni fog hozzá. Nemrég cikket jelentetett meg a Huffington Post weboldalon „A média hazudik neked – vigyázz!” címmel, s hamarosan könyvet is kiad „Cirque du Salahi – Be Careful Who You Trust” (Cirque du Salahi – Ügyelj kiben bízol) címmel, amelyben szintén a média hazugságait és féligazságait bírálja egy konkrét ügy kapcsán. (Dimond 2005-ben a Jackson ügyekről is írt könyvet „Be careful who you love”, Ügyelj kit szeretsz, címmel, amely egy sor Jackson „Billie Jean” című slágeréből. Annak ellenre, hogy „kölcsönvette” ezt a frappáns sort Jacksontól – és amint látható különböző változatokban azóta is használja -, mondanom sem kell, hogy a könyv, hűen Dimond teljes „életművéhez” roppant elfogultan Jackson ellenes.)

Ez az ügy nem kapcsolódik ugyan Michael Jacksonhoz, mégis azért említem meg, mert a helyzet roppant ironikus: az, hogy Diane Dimond okít az újságírói etikáról olyan, mintha Adolf Hitler írna cikket a szeretet és a tolerancia mindent elsöprő erejéről! Mindig megdöbbenek amikor olyan embereket látok, akinek ennyi bőr van a képén!

De ki is az a Diane Dimond és miért foglalkozom vele egy külön bejegyzésben? A magyar olvasók nagy részének valószínűleg nem mond semmit a hölgy neve – sokat ezzel nem veszítettek: egy szimpla, butácska bulvár-újságírónőről beszélünk. Akkor hát miért vesztegetjük rá az időnket? Nos, azért, mert nagy szerepet játszott a Jackson elleni médiahadjáratban 1993-tól kezdve, ráadásul – amint azt a Tom Sneddonról szóló cikkben említettem – minden jel szerint sokszor a hatóságok és Jackson vádlói rajta keresztül szivárogtattak ki információkat, félinformációkat, vagy éppen hazugságokat annak érdekében, hogy már a per előtt a sztár ellen hangolják az amerikai közvéleményt.

Dimond bemutatása ráadásul egy újabb adalék lesz a mai modern média működéséről szóló „esettanulmányunkhoz”.

Karrier Michael Jacksonon élősködve

Dimond Michael Jacksonnak köszönheti a karrierjét. Ezt még akkor is kijelenthetjük, ha tudjuk, hogy már azelőtt művelte a szakmát, hogy a popsztár önjelölt „szakértőjévé” vált. A korábbi politikai tudósító ugyanis igazán nagy ismertségre Jackson hátán tett szert. Erre ő roppant büszke, azonban az igényes újságírás hívei inkább kínosnak nevezik azt a szerepet, amit betöltött a Jackson-ügyekben.

Története Jacksonnal 1993-ban kezdődött, az első vádak idején, amikor a Hard Copy című bulvárműsort vezette egy televíziócsatornán és ilyen minőségében szenvedélyesen rávetette magát az év nagy sztorijára, a Jackson-botrányra. A szerencséje az volt, hogy ő volt az, aki először jelenthette be a Jackson elleni molesztálási vádakat a nyilvánosságnak – s ez óriási lökést adott a karrierjének.

Hogy hogyan jutott ezen exkluzív lehetőséghez arról két verzió létezik: a Dimondé és Burt Kearns-é, a Hard Copy akkori produceréé, aki „Tabloid Baby” című könyvében cáfolta Dimond állításait.

Dimond verziója ugyanis az, hogy egy napon kapott egy névtelen telefont valakitől, aki arra kérte, hogy találkozzon vele egy étteremben. Magával vitt egy producert is a biztonság kedvéért. A személy, akivel találkozott átnyújtotta neki a DCFS (Gyermek és Családvédelmi Szolgálat) Jordan Chandlerről írt beszámolóját. „Ez vagy egy híresség megzsarolásának a sztorija, vagy pedig a világ leghíresebb embere gyermekmolesztáló.” – állította arról, hogy mit gondolt, amikor először megnézte az anyagot. Tudta, hogy akármelyik eset is álljon fenn, bomba sztori került a birtokába.

Burt Kearns szerint azonban Dimond nem mond igazat arról, hogy hogyan lett éppen ő az az újságíró, aki először számolt be a nyilvánosságnak a gyerekmolesztálási vádakról Jackson ellen. Kearns, aki akkor Dimond főnöke volt, könyvében azt írja, hogy az említett DCFS jelentést levélben küldte el nekik valaki névtelenül. Nem kifejezetten Dimondnak, hanem a műsornak. Az egyik producer átadta azt a nőnek, de akkor még senki sem tudta mi van a csomagban. Dimond nem törődött vele, hogy ellenőrizze a dokumentum eredetét. Egyszerűen felkapta a sztorit és – kisajátítva azt – futott világgá kürtölni. Így lett tehát Dimond az az önjelölt „Michael Jackson szakértő”, akiről 2003. november 18-án tartott sajtótájékoztatóján Tom Sneddon kerületi ügyész is úgy viccelődött egy újságírói kérdésre válaszolva, hogy „Kérdezzék meg Diane-t! Ő mindent tud Michael Jacksonról”.

Kearns azt is megjegyzi könyvében, hogy ne feledjük: akkoriban mély válságban volt a szórakoztatóiparról szóló újságírás, így a Jackson-botrány megmentette a bulvárt. Dimond pedig ezzel a sztorival egy csapásra országosan ismert lett.

Hogy kitől kapta a Hard Copy a dokumentumot, arról csak találgatni lehet, de nem sok lehetőség van: vagy a hatóságoktól, vagy pedig maguktól a vádlóktól, Chandleréktől. Én utóbbit tartom valószínűnek. Már csak a levél névtelensége miatt is, valamint amiatt, mert mindez nagyon is beleillik abba a képbe, hogy Chandlerék a nyilvánosság nyomását felhasználva próbálták a peren kívüli megállapodást – magyarul a fizetést – kierőszakolni Jacksontól. (Ha a gyanúnk helyes, akkor ennyit arról, hogy Chandlerék azért nem akartak perre menni, hogy Jordant megóvják a nyilvánosság traumájától…)

Dimond mindig is elfogultan – Jackson ellen elfogultan – kezelte a témát. S roppant etikátlanul is. Néhány sztori a működésről, amely ezt illusztrálja:

Szerelmes levelek Gavin Arvizónak?

Amikor 2003-ban vádat emeltek Jackson ellen az Arvizo-ügyben Dimond azt állította, hogy a vád egyik bomba bizonyítéka azok a szerelmes levelek lesznek, amelyeket a sztár állítólag Gavin Arvizónak írt saját kezűleg. A riporternő mindezt nagyon határozottan, hatósági forrásokra hivatkozva állította (vajh ki lehetett ez a hatósági forrás?). Íme egy részlet a CNN Larry King Live című talkshow-jának 2003. november 24-i adásából, amikor a műsorban jogi szakértőként megjelenő ügyvéd, Chris Pixley jó érzékkel megszimatolta, hogy valami nem stimmel Dimond állításával:

LARRY KING: Egy pillanat! Tud itt valaki, bárki, ezeknek a leveleknek a létezéséről?

DIANE DIMOND: Én abszolút tudok a létezésükről!

KING: Diane, olvasta őket?

DIMOND: Nem, nem olvastam őket, de abszolút tudom, hogy ezek ott voltak a kerületi ügyész és a seriffi hivatal listájának az élén, amit keresni kell Neverlanden. Figyeljen ide, Larry, ezek olyan levelek, amelyeket Michael Jackson saját kezűleg írt. Azt mondják – nem, nem olvastam őket, de… Azért keresték őket, mert állítólag szenzációsak és annyira buják, hogy a vád számára a kulcs bizonyítékot jelenthetik.

[…]

CHRIS PIXLEY: Azt hiszem elkerülhetetlen, hogy egy bizonyos módon fognak beszámolni erről a sztoriról, Larry, mégpedig úgy, hogy azt sugallják Michael Jackson bűnös ezekben a vádpontokban….

DIMOND: Oh, ez hülyeség!

PIXLEY: … még mielőtt egyáltalán vádat emelnének. Elnézést, Diane….

DIMOND: Ostobaság!

PIXLEY: … elgondolkodott akár egy pillanatra is azon, hogy ezek a szerelmes levelek, amelyekről semmit sem tud, talán nem is léteznek?

DIMOND:
Először is, Chris, én tudok róluk, mégpedig magas rangú hatósági forrásokból. De mindig mondtam, hogy nem tudom Michael Jackson pedofil-e. Ezt majd a bíróság kideríti.

PIXLEY: Azt mondta, hogy a hatóságok szorosan a mellkasukhoz fogják a lapjaikat. Úgy véli ez egy jó kerületi ügyészi hivatal, amelyik nem szivárogtat ki sztorikat, s amelyik szorosan magához szorítja a lapjait. De ön magas rangú hatósági forrásokból tudja mi áll ezekben a levelekben, vagy legalábbis….

DIMOND: Nem mondtam, hogy tudom mi áll bennük!

PIXLEY: … akkor hogy valószínűleg mi áll bennük….

DIMOND: Ha azt fogja…..

PIXLEY: …hogy buják.

DIMOND: És tudja mit, Chris? Legyen pontos! Én pontos vagyok, amikor idézek valakit! Ön is legyen pontos, amikor idéz engem!

PIXLEY:
Tehát akkor, Diane, kiket idéz a levelekről, hogy pontosak tudjunk lenni? Ki az, akit ön idéz?

DIMOND: Nem fogom…

PIXLEY: Nem tud senkit idézni.

DIMOND: … kiadni a forrásaimat! Nem fogom megadni a forrásaimat!

PIXLEY: Akkor hát miért beszélünk úgy erről az egészről, mintha tény lenne?

Pixley-nek igaza volt. Semmiféle szerelmes levelek nem voltak. A tárgyalás során sem kerültek elő ilyenek és soha semmikor.

A kanadai „eset”

De nem ez volt Dimond egyetlen „tévedése” (hazugsága) vagy ferdítése. Mondhatni ez a jellemző, de azért előfordultak kivételek is – csak azért, hogy aztán erősítsék a szabályt. Ilyen kivételes pillanata volt Dimondnak például az, amikor Ian Halperin 2009-es bulvárkönyvére reflektált, amelyben az író azt állította Jacksonról – a képtelenség határát súroló sztorikkal -, hogy meleg volt (amint azt teszi egyébként szinte minden hírességről, akiről ír, aminek minden bizonnyal köze van ahhoz, hogy Halperin maga nyíltan homoszexuális, no meg ahhoz, hogy a kutya sem lett volna kíváncsi a könyvére, ha nem ír bele valami ilyesmit). Dimond akkor azt mondta, hogy 17 éves vizsgálódása során ő sosem találta semmi bizonyítékát annak, hogy Jackson homoszexuális lett volna. Igen, ez így elhangzott Dimondtól! De azért ne örüljünk korán, hiszen miután Dimond elhiszi a sztár elleni gyermekmolesztálási vádakat (legalábbis azt mondja), fel kell tételeznünk, hogy itt csak felnőtt homoszexuális kapcsolatokra gondolt.

Egy másik történet, amiben –látszólag – megvédte Jacksont az egy kanadai vádló esete. Fordítás nélkül ugyan, de itt a videó:

Az egész annyira képtelen, hogy nem akartam sok időt eltölteni a feliratozásával, inkább leírom nagy vonalakban: A történet 1995-re datálódik, amikor is egy 15 éves fiú elküldött egy 11 perces videófelvételt a Hard Copy-nak, amelyben azt állította Michael Jackson molesztálta őt és egy másik tinédzser fiút. A csomag feladójaként egy bizonyos John Templeton volt megjelölve – egy felnőtt férfi, aki ezután többször is felhívta a műsor készítőit, hogy mindenképpen nézzék meg a filmet. Egy napon Dimond magától a vádló fiútól kapott telefonhívást. A fiú pontosan meg tudott nevezni Jackson környezetében lévő embereket, részletes leírást tudott adni Neverlandról, sőt, még Jacksonék encinói családi otthonáról is. Dimond úgy határozott, hogy utánajár az ügynek és Torontóba repült, hogy találkozzon a fiúval és Templetonnal. Amikor megérkezett csak a fiú várta, aki elmondta, hogy utcagyerek, az anyja kitette otthonról. Jacksonnal – állítása szerint – egy kanadai játékteremben találkozott, majd a sztár őt és egy társát repülőgéppel Neverlandre vitte.

Templetonról azt mondta, hogy az utcán találkozott vele, ám a férfi nem jelent meg az interjú során, s ez gyanús lett Dimondnak – mondja utólag ő. A Hard Copy csapata több órás intejút készített a fiúval a következő napokban és bár úgy tűnt lenyűgöző részleteket tud Jackson életviteléről, mégis Dimondnak feltűntek ellentmondások is a történetében – mondja utólag ő. Amikor Dimond azt mondta a fiúnak, hogy az emberek azt fogják gondolni pénzt akar, a fiú tagadott és azt mondta ő csak „igazságot” akar, nem a pénzt.

Dimond egy dolgot nem árult el a fiúnak: azt, hogy abban az időszakban Kanada ugyanazon külvárosából, ahol ő élt, számtalan levelet kapott más fiatal fiúktól, akik szintén azt állították Jackson molesztálta őket. Úgy tűnt valaki áll az egész mögött….

A Hard Copy stábja elvitte a fiút a rendőrségre, hogy vallomást tegyen és eskü alatt is megismételje állításait, közben pedig elindultak megkeresni John Templetont, akit végül meg is találtak és akiről kiderült, hogy nem ez az igazi neve, hanem Rodney Allen. Dimond számára régi ismerős volt, lévén, amikor az 1993-as Jackson botrány kitört azzal hívta fel a műsorát, hogy évekkel azelőtt (a változatosság kedvéért nem Jackson, hanem) Jackson egyik családtagja molesztálta őt. Az állítást már akkor hiteltelennek találták, s most kiderült, hogy ő állt a Hard Copy-nak írt számos levél mögött, amelyekben fiatal fiúk azt írták, hogy a sztár molesztálta őket, és ő tanította be a hazugságokra 15 éves vádlót is, aki épp a rendőrségen tett tanúvallomást….  Hogy miért tette? Elmondása szerint azért, hogy „Michael nézzen szembe vele”. Hogy mivel, azt már nem fejtette ki. Úgy tűnik egy zavaros elméjű emberről beszélünk, aki megszállottja volt Jacksonnak és a Jackson elleni molesztálási vádaknak, s aki „ügye” érdekében utcagyerekeket használt fel. Végül a rendőrségen maga a fiú is elismerte, hogy végig hazudott….

Pusztán ebből a riportból azt hihetnénk, hogy Dimond egy makulátlan etikájú újságíró, hisz lám, most is inkább leleplezte a csalókat, mintsem, hogy nemzetközi botránnyá kerekítse a sztorit. Azonban sajnos az iménti példa inkább a kivételnek számít Dimond pályafutásában, mint szabálynak – s valószínűleg ez is csak azért történt így, mert miután a fiú megtört a rendőrségen, már a riporternő sem nagyon tehetett semmi mást, azon kívül, hogy hiteltelennek bélyegzi őt. S ha már üres kézzel kellett hazatérnie Kanadából, akkor legalább úgy adja el az egészet, hogy ő, a nagy oknyomozó újságíró leleplezett egy csalást. Én azt gondolom, hogy egy oknyomozó újságíró számára már eleve annak gyanúsnak kellene lennie, ha valaki egy tévéműsornak küldözgeti az információit állítólagos molesztálásokról, nem pedig a rendőrségnek….

Dimond és Jackson alsónadrágja

Mindazonáltal a Dimondra jellemző inkább a cikk elején elmondott „szerelmes levél” történet. Vagy az is beszédes, ahogyan Nancy Grace (róla majd beszélünk még máskor) show-jában viselkedett 2007. május 30-án, amikor az volt az éppen aktuális sztori, hogy valaki aukciót szervezett Jackson személyes tárgyaiból. Röviden: a valakit Henry Vaccarónak hívják és úgy jutott az énekes és a Jackson család egyéb tagjainak személyes tárgyaihoz, hogy a család egy ideig az ő raktárát bérelte, hogy tárolja azokat, ám miután nem fizették a bérleti díjat lefoglalta őket – s ebben a bíróság is igazat adott neki, így aztán elkezdte árusítani a tárgyakat. Ezek között a tárgyak között voltak kétségtelenül érdekes és értékes darabok – pl. ki nem adott lemezfelvételek, dalszövegek, versek kéziratai, vagy éppen rajzok magától Michael Jacksontól -, de voltak olyanok is, amelyek nem a nyilvánosságra tartoztak, legalábbis a jóízlés határain belül. Pl. használt fehérneműk.

Úgy érzem ez a blog időközben nemcsak Michael Jackson pereiről szól, hanem kórkép a mai média állapotáról is. Nos, semmi sem szimbolizálhatná jobban azt, hogy hová süllyedt az újságírás, mint amikor Diane Dimond Michael Jackson használt alsógatyáját diadalmasan lobogtatva jelent meg a CNN egyik műsorában (hogy ezt milyen céllal tette, az nem derült ki) – ráadásul pedig sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a tárgyak között nem találtak olyan darabokat, amelyek azt bizonyítanák, hogy az énekes pedofil! Vegyük észre: még csak nem is a bulvármédiáról beszélünk, hanem a fővonalasról – olyanokról, mint a CNN….

Michael Jackson egyik rajza - Dimond legnagyobb sajnálatára a sztár nem rajzolt meztelen fiúkat

Michael Jackson egyik rajza - Dimond legnagyobb sajnálatára a sztár nem rajzolt meztelen fiúkat

Részlet a beszélgetésből:

Dimond: „Tudom, hogy voltak olyan pletykák melyek szerint vannak ott rajzok meztelen fiúkról, amiket Michael Jackson készített, de én sosem láttam ilyet. Pedig jó sztori lenne. Szeretném azt mondani, hogy voltak ilyenek, de nem ez történt. Voltak művészi alkotások fiatal fiúkról Michaeltől, de ezek gyönyörű profil képek voltak. Egy igazi művész, de nem láttam semmi olyat, amire azt mondhattam volna: „oh, ez illegális”.

Forrás: http://transcripts.cnn.com/TRANSCRIPTS/0705/30/ng.01.html

Azt hiszem a kiemelt részhez nem kell kommentárt fűznöm…

A peren kívüli megállapodás kiszivárogtatása

Az amerikai média hajlamos volt úgy kezelni Michael Jackson peren kívüli megállapodását 1993-as vádlóival, mint bűnössége „bizonyítékát”, mondván: „ha ártatlan lett volna, akkor nem fizetett volna”. Hogy ez nem ennyire egyszerű arról már szóltam, de kétségtelen tény, hogy nem volt bölcs dolog tőle a megállapodás, hiszen ezzel támadási felületet hagyott magán, ráadásul felhívás volt keringőre további szerencsevadászoknak – s pontosan ez vezetett el a 2005-ös perhez. Azzal azonban az amerikai média nagyon is tisztában van, hogy peren kívüli megállapodásokat nemcsak bűnös emberek kötnek, hanem bizony nagyon gyakran ártatlanok is.

Akárhogyan is, a média szerette Jackson elleni érvként felhozni a peren kívüli megállapodást, s eközben eltúlozták azt az összeget is, amelyet az énekes kifizetett a vádlóinak – nyilván azért, mert azt gondolták minél nagyobb összegről beszélnek, annál bűnösebbnek tűnik. A médiában leggyakrabban emlegetett összeg a 20 millió dollár volt (és elnézéseteket kell kérnem, ha esetleg – meglehetősen pongyola módon – néhány korábbi bejegyzésemben én is ezt az összeget emlegettem), de volt olyan újságíró, aki ezt felstrófolta 25 millióra, vagy akár 35, sőt 80 millióra is!

A valóság közelebb áll a 15 millióhoz, nagyon precízen: 15 331 250 dollár. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy 2004. június 15-én, az akkor már a Court TV-nek dolgozó Dimond megszerezte és közzétette az egyébként titkosnak számító dokumentumot. De csak azért, hogy aztán hazudjon róla és csúsztasson vele kapcsolatban – ugyanis a megállapodás nem egészen azt tartalmazta, amit Dimondék éveken át tálaltak nekünk – és nemcsak a pénzösszegről…

(És megint felmerül a kérdés: kitől kapta meg a dokumentumot? Talán csak nem Jackson 1993-as vádlóitól? Nehéz elképzelni, hogy ki más lehetne a háttérben, azonban Dimond maga arra célozgatott, hogy Lisa Marie Presley – aki 1994-től 1996-ig Jackson felesége volt – lehet a „tettes”. Véleményem szerint ez csupán terelés a valódi tettesről, aki inkább Chandlerék oldalán lehet. Lisa Marie Presley mélyen megvetette és megveti a bulvármédiát és a Dimondhoz hasonló libákat újságírókat – erről tanúskodik például „Dirty Laundry” c.Don Henley feldolgozása http://www.youtube.com/watch?v=JjQ4SmptIyQ -, így roppant valószínűtlen, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.)

Nagy problémát jelentett például Dimond számára, hogy a dokumentum nem tartalmazza azt, hogy Jackson elismerné bűnösségét – éppen ellenkezőleg, az egyértelműen leszögezi, hogy nem azért fizet, mert bűnös lenne Jordan Chandler molesztálásában. Jackson ragaszkodott ahhoz, hogy ez bekerüljön a dokumentumba. És ezt Chandlerék is aláírták…

Ezért mit csinált Dimond? Fogta Evan Chandler feljelentését és műsorában összemosta a két dokumentumot – szándékosan azt a benyomást keltve, mintha a Chandler-féle feljelentésben elhangzó szexuális molesztálásra vonatkozó vádak (VÁDAK, nem pedig tények!) a peren kívüli megállapodásból származnának…

Ezen kívül pedig a Diane által nyilvánosságra hozott dokumentumból hiányzik egy teljes paragrafus – a hármas, kb. 8-10 oldal. Mi lehet ebben, amit Dimond jobbnak látott nem nyilvánosságra hozni? A dokumentumban található utalásokból úgy tűnik éppen a lényeg – az, hogy a pénzt milyen formában és módon osztják el és be. Ha már szivárogtatunk, akkor miért nem a teljes dokumentumot, Diane? Valami sántít ezzel.

Egyébiránt hősünk továbbra is varázsolt a számokkal, és annak ellenére, hogy a dokumentumból már tudhatjuk a pontos összeget – 15 331 250 dollár -, a műsorában ő továbbra is 25 millió dollárt emlegetett…

Íme a Dimond által nyilvánosságra hozott peren kívüli megállapodás: Chandlerék és Jackson peren kívüli megállapodása.

A sosem létezett szexvideó története

A Victor Guiterrezről szóló cikkben már említettem ezt a történetet, de Diane Dimondnál még bővebben kifejtem, mert ő is alaposan benne volt. Arról a történetről van szó, amikor Dimond a Hard Copy-ban bejelentette, hogy a hatóságok vizsgálnak egy 27 perces videófelvételt, amelyen Michael Jackson egy kiskorú fiúval létesít szexuális kapcsolatot. Mint kiderült, az információ forrása Gutierrez, a fiú pedig, akit Jackson állítólag molesztált, saját unokaöccse, Jeremy Jackson volt.

Gyorsan, már elöljáróban leszögezem, hogy soha semmi ilyesmi nem történt és soha nem volt ilyen videófelvétel! Az egész Gutierrez agyréme volt, Dimond pedig – szokásához híven – ellenőrzés nélkül futtatta a sztorit, sőt színesítette azt a saját torzszülött fantazmagóriáival is!

Jeremy édesanyja, Margaret Maldonado határozottan cáfolta az állítást. „Jackson Family Values” című könyvében így idézi fel a történteket:

”Kaptam egy telefonhívást egy írótól, Ruth Robinsontól. Régóta ismertem Ruthot és tiszteltem a becsületessége miatt. Éppen emiatt annál nehezebb volt felfognom, amit mondott nekem: ’Csak figyelmeztetni akarlak, Margaret’ – mondta. ’Egy sztori kering arról, hogy van egy videófelvétel, amelyen Michael molesztálja az egyik fiadat, és hogy nálad van ez a felvétel.’ Ha bárki más mondta volna ezeket a szavakat, azonnal lecsaptam volna a kagylót. Azonban tekintettel arra, hogy Ruth-tal oly régóta jó kapcsolatban vagyok, válaszoltam neki. Megmondtam, hogy természetesen ez nem igaz és, hogy azt akarom, hogy állítsák le a sztorit. Kapcsolatban állt valakivel, aki a National Enquirernek dolgozik és aki őt riadóztatta, hogy épp egy sztori készül ebből a lap számára. Ruth összeköttetésbe hozott ezzel a nővel és én határozottan cáfoltam a történetet. Továbbá azt is megmondtam neki, hogy ha leközlik, akkor a gatyát is leperelem a National Enquirerről. Tisztességükre legyen mondva, a National Enquirer sosem közölte le a cikket. Azonban a Hard Copy igen. A Hard Copy műsorvezetője, Diane Dimond bejelentette, hogy a hatóságok ismét megnyitották a gyerekmolesztálási ügyet Michael ellen. Ugyanezeket a vádakat megfogalmazta a Los Angeles-i KABC-AM rádió reggeli beszélgetős műsorában is, amelynek Roger Barkley és Ken Minyard voltak a műsorvezetői. Dimond állításai egy szabadúszó újságíró, Victor Gutierrez szaván alapultak. A sztori egy felháborító hazugság volt. Egyetlen része sem volt igaz. Sosem találkoztam azzal az emberrel. Nem volt videófelvétel. Michael sosem fizetett a hallgatásomért. És sosem molesztálta Jeremy-t. Pont.”

Ezek után és ennek tudatában akkor lássuk Dimond hogyan is számolt be erről a „bomba sztoriról” annak idején előbb a KABC-AM rádió reggeli beszélgetős műsorában a Ken and Barkley Show-ban, majd még aznap – 1995. január 9-én – este az általa vezetett Hard Copy című TV műsorban. Figyeljük meg a roppant színes, szemléletes részeteket: micsoda élénk (és micsoda mocskos) fantázia! Hiába, hazudni csak folyékonyan érdemes:

Riporter: Az első hírekkel szolgálsz nekünk Michael Jacksonról 1995-ben.

Diane Dimond: Tudod… már éppen azt gondolnánk, hogy a sztori véget ért, de nem. A nyomozás ismét teljes gépezettel beindult és itt van, ami történik. A kerületi ügyész irodája, a csúcsnyomozók a kerületi ügyész irodájában keresnek egy 27 perces videófelvételt, amelyről úgy hiszik, hogy Michael Jacksont mutatja egy fiatal fiúval.

Riporter: Ez egy aktuális videó, vagy valami….?

DD: Igen. Karácsony előtt készült a sztori szerint és Michael Jackson saját biztonsági kamerája rögzítette. Mindenki tudja, hogy szereti bekamerázni a szobákat és az egész birtokot.

Riporter: Hogyan szereztek erről tudomást?

DD: Bonyolult történet, de a lényeg ez, amennyire én tudom: valakinek, aki közel áll Michael Jacksonhoz tudomása volt ennek a felvételnek a létezéséről. Ez egy 18 éven felüli felvétel, ezt el kell mondanom, és…

Riporter: 18 éven felüli felvétel?

DD: Igen, az.

Riporter: Michael Jacksonról?

DD: Igazán egyértelmű.

Riporter: Miről szól? Michael Jacksonról és egy kisfiúról? 100%-osan biztos vagy abban, hogy ez a felvétel létezik?

DD: Annyira biztos vagyok benne, amennyire csak lehetek.

Riporter: Te nem láttad?

DD: Én nem láttam, de az egyik legjobb forrásom ezzel a Michael Jackson sztorival kapcsolatban, látta.

[Victor Gutierrez, mint legjobb forrás?! Ha! Akkor milyen lehet a többi forrásod, Diane?]

Riporter: Ki? Nem kételkedsz benne?

DD: Soha nem kételkedtem ebben az emberben. Tudom, hogy a kerületi ügyészi hivatal keresi a felvételt, mert hívogatnak riportereket azzal, hogy „láttad valahol? Tudod hogyan tudnánk megszerezni?”

Riporter: Ki szerezte meg és kinél van? A biztonsági embereinél?

DD: Nos, valaki, aki közel áll Michael Jacksonhoz, megtalálta ezt a felvételt és mivel nagyon aggódott a szóban forgó fiúért, odaadta a fiú anyjának.

Riporter: Vagy úgy! Nem kellene Michaelnek tudni arról, hogy az egyik biztonsági kamerája felveszi, amit csinál?

DD: Ó, tudta! Abszolút tudta.

Riporter: Keresi a bajt (érthetetlen).

DD: Tudod, emlékszem, amikor több, mint egy évvel ezelőtt meginterjúvoltuk az FBI pedofilokkal foglalkozó egységének fejét Quanticóban, Virginiában, és ő azt mondta, hogy a pedofilok azon szoktak elbukni, hogy szeretnek emlékeket megőrizni az áldozataikról. Szeretnek képeket vagy videókat készíteni. Nem tudjuk miért, de ezt csinálják. A saját későbbi kielégülésük érdekében, de végül mindig belebuknak.

[Na ebben most tényleg igaza van Miss Dimondnak! A pedofilok tényleg ezt teszik az esetek túlnyomó többségében. Ezért is lényeges hangsúlyoznunk, hogy Michael Jacksonnál soha nem találtak gyermekpornográfiát – sem 1993-ban, sem 2003-ban, sem a nyomtatott anyagai között, sem a számítógépein, sehol! Amint a fenti idézetből is kiderül ez roppant szokatlan, majdnem példanélküli lenne egy pedofiltől. Hogy ilyen anyagot sosem találtak Jackson birtokában egy újabb nyomós érv amellett, hogy nem volt pedofil!]

Riporter:
Úgy tűnik számomra, hogy jobb, ha a jó öreg Mike ismét kikészíti a csekkönyvét… Ennek is ez lesz a vége.

DD: El kell mondanom neked Ken, hogy emiatt aggódik a kerületi ügyész hivatala is. Őrült hajsza folyik ezért a felvételért mielőtt Jackson tábora eljutna hozzá.

Riporter: Szóval ez az ami történt: ha ez a felvétel tényleg létezik, amint te mondod….

DD: Igen.

Riporter: Valaki, aki közel áll Michael Jacksonhoz a birtokába jutott és azt gondolta: te jó ég, ez sok pénzt ér. Nézd, megosztozunk 50-50 százalékban veled és talán kaphatunk érte 50 millió dollárt.

[Mennyire tipikus: nem is a fiú lenne az érdekes egy ilyen felvétel felfedezése esetén, hanem, hogy mennyi pénzt lehetne a videóért kapni? És ezek az újságírók mondják Jacksonra, hogy erkölcstelen…..]

DD: Nagyon is lehetséges.

Riporter: És ez az ember átadta a felvételt a fiú anyjának?

DD: Úgy van.

Riporter: Szóval most nála van.

DD: És el kell mondanom, ha a forrásomnak, aki látta a felvételt, igaza van – és mindig igaza volt -, akkor a felvételen látható aktusok éppen olyanok, mint amikről az egy évvel ezelőtti vádló (Jordan Chandler – a ford.) állította, hogy Michael Jackson tette vele.

Riporter: Nem kell köntörfalaznod. Milyen aktusok?

DD: Orális szexről beszélünk.

Riporter: Hm. Michael Jacksonon vagy ő csinálja?

DD: Ő csinálja. Úgyhogy…. tudod, ezen a héten ki fog bontakozni ez az egész. Jelenleg megpróbálok megerősítést találni erre a sztorira, úgy tudjuk, hogy talán készültek másolatok is erről a felvételről.

[Megint megkérdem: ki a perverz? Jackson vagy azok az újságírók, riporterek, akik ilyen sztorikat találnak ki, ilyen részletekkel?]

Riporter: Fogadok, hogy igen.

DD: És tudod, ha a Jackson tábor hozzájut, vagy valahogy eltusolják vagy megveszik vagy valami – úgy tudom, hogy lehet róla másolat.

Riporter: Várj csak egy percet! Azok után, ami 1994-ben történt Michael Jacksonnal, miért hagyta egy szülő a gyerekét Michael Jacksonnal a házában?

DD: Bingó!

Riporter: Ez Santa Barbarában történt?

DD: Nem, Los Angeles-ben.

Riporter: LA-ban, szóval a mi saját kerületi ügyészünk.

DD: És el kell mondanom, hogy sok nyomozót ismerek a kerületi ügyész irodájában. [Tudjuk, Diane, tudjuk.] A legjobbakat állították rá erre az ügyre. Nem ködösítenek. Azt is el kell mondanom, hogy ez az anya, amikor megkapta a felvételt, először felvette a kapcsolatot a Los Angeles-i rendőrség szexuális bűncselekményeket vizsgáló osztályával és hihetetlen módon azt mondták neki: nos, rendben, ha van egy ilyen felvétele, csak vigye el bármelyik helyi körzeti őrsre és adja le. És ő erre azt mondta magának: nem ilyen védelemre van szükségem, köszönöm szépen, felejtsék el.

[Hát ez tényleg roppant hihető, nemde? Egy anya elmegy a rendőrségre egy videófelvétellel, amin a gyerekét molesztálják – ráadásul éppen Michael Jackson – és ez nem érdekli a rendőrséget, csak hanyagul odavetik neki két fogpiszkálás között, hogy adja le egy körzeti rendőrőrsön? Ja, ez tényleg nagyon valószínű…]

Riporter: Nos, és akkor miért nem tette?

Ki is tette kinek az életét pokollá?

Ki is tette kinek az életét pokollá?

DD: Mert félt. Ez egy roppant hatalmú ember [Jackson], akiről beszélünk. Ennek az embernek rengeteg pénze van és képes arra, hogy pokollá tegye az életedet. [Nem inkább fordítva történt, Diane?] Képes arra, hogy…

Riporter: Nos igen, de ha van egy…

DD: Képes arra, hogy csodálatossá tegye, de arra is, hogy pokollá tegye.

Riporter: De nekem úgy tűnik, hogy ha van egy videófelvétel arról, hogy ezt csinálja, akkor elég nehéz dolga lesz.

DD: A kerületi ügyész egyik nyomozója azt mondta: „ha megszerezzük ezt a felvételt és ha az van rajta, amit gondolunk, akkor Michael Jackson bilincset kap”.

Riporter: Nos, Diane. Informálj minket a továbbiakban is erről. Tudom, hogy a Hard Copy-ban is erről lesz szó ma este.

DD: És ha valaki felhív azzal, hogy nála van ez a felvétel, akkor tudasd velem.

Riporter: Tudatni fogom.

DD: Tudatni fogom.

[Később a műsor során ismét visszatértek a sztorira.]

Riporter: Térjünk vissza a Michael Jackson videóra.

DD: Igen.

Riporter: A barátod látta? Ki mutatta meg a barátodnak?

DD: Ó, ezt nem mondhatom el. Akkor…

Riporter: Az anya?

DD: [Érthetetlen.]

Riporter: Nos, minden bizonnyal vagy a fiú anyja volt vagy [érthetetlen]. Vagy a biztonsági ember.

DD: Fiúk, ti mindig olyan jókat kérdeztek. Úgy gondolom most jobb, ha befejezzük.

Dimond KABC-AM rádióinterjúja után, de még mielőtt a Hard Copy adásba került, Michael Jackson ügyvédje, Howard Weitzman küldött egy levelet a műsort készítő Paramount Pictures-nek, amiben határozottan cáfolta a sztorit: „Ma tudomásomra jutott, hogy Diane Dimond, a Paramount Hard Copy című műsorának egyik riportere megjelent a KABC rádióműsorában reggel és előadott egy hamis és rágalmazó történetet egy állítólagos videófelvételről, amelyen Michael Jackson szexuális kapcsolatot létesít egy kiskorúval és arról, hogy [Dimond] úgy hiszi ez a felvétel létezik. Tudomásom szerint Ms. Dimond azt is állította, hogy a Los Angeles-i és/vagy Santa Barbara-i kerületi ügyész hivatala újra megnyitja a bűnügyi nyomozást Mr. Jackson ellen ezen videófelvétel feltételezett létezése alapján. Ezúton informálom önöket, hogy Ms. Dimond állításai egy ilyen videófelvétel létezéséről hamisak és rágalmazóak, akárcsak az az állítása, hogy újra megnyitották a bűnügyi nyomozást Mr. Jackson ellen.”

Ennek ellenére a Hard Copy műsora a tervezettnek megfelelően este adásba került. A házigazdák Dimond és a műsor producere, Stephen Doran voltak, vendégeik pedig a sztori „gazdája”, Victor Gutierrez, valamint két riporter, Barry Nolan és Kevin Smith, akik szintén dolgoztak az „ügyön”.

Első hang [valószínűleg Smith]: [Érthetetlen], akkor Michael Jackson bilincset kap.

Második hang: Riportok szerint Michaelt és egy tinédzser fiút rajtakapták egy videófelvételen.

Harmadik hang [valószínűleg Gutierrez]: [Érthetetlen] …. a felvétel, szemernyi kétség sincs felőle. Nagyon egyértelmű.

Második hang: Most a nyomozók megpróbálnak rábukkanni Michael 18 éven felüli videójára.

Barry Nolan: Ma este: új probléma Michael Jackson számára. Ezúttal a rendőrség nyomozói egy olyan videó után kutatnak, amiről úgy hiszik egy inkrimináló 18 éven felüli felvétel. Diane Dimond jelenti.

Diane Dimond: Ha Michael Jackson azt hitte, hogy az új év új életet fog neki hozni, Barry, hát nem ez történik. A Hard Copy megtudta, hogy újraindították a rendőrségi nyomozást az énekes kisfiúkkal való kapcsolatát illetően. Ezúttal a hatóságok forrónyomon vannak egy egyértelmű videófelvétel után, amiről úgy hiszik bizonyító erejű lehet az ügyükben. Michael Jackson videóit szerte a világon látták. De a hatóságokat nem a zenei videói érdeklik. Nem. A Hard Copy bejelentheti, hogy a Los Angeles-i kerületi ügyész hivatala nonstop azon dolgozik, hogy megpróbálják megtalálni a popsztár 18 éven felüli videóját, amiről úgy hiszik, hogy meztelenül látható rajta és simogat egy fiatal fiút.

Victor Gutierrez: Ha [érthetetlen]…. a felvétel, szemernyi kétség sincs felőle. Nagyon egyértelmű.

Kevin Smith: Ha a kerületi ügyész ráteszi a kezét erre a videófelvételre és az van rajta, amit mondanak, akkor Michael Jacksonra bilincs kerül.

DD: A nyomozók most ennek a nőnek dolgoznak – a kerületi ügyész asszisztensének, Lauren Weissnak. Annak idején ő kulcsjátékos volt a Jackson elleni, gyermekmolesztálással kapcsolatos nyomozásban. Tavaly a rendőrség segített a tanúk kihallgatásában, akiket az előzetes esküdtszék elé vittek. Most a nyomozói ezt a videófelvételt igyekeznek megtalálni. Az újságíró Kevin Smith-t is kikérdezte a kerületi ügyészi hivatal.

KS: Félnek. Igen, ezt a [videófelvételt] valaki gyorsan fel fogja vásárolni és titokzatos módon el fog tűnni mielőtt ők [a hatóságok] rátehetnék a kezüket. Azért aggódnak, hogy ha visszakerül a Jackson táborba, akkor sosem fogják újra látni.

[Hm. Máris magyarázzuk a bizonyítványt, hogy miért is lesz az, hogyha semmiféle videófelvétel nem fog előkerülni? Mert a Jackson tábor felvásárolta, bla-bla-bla-bla? Nem pedig azért, mert soha nem is létezett? És „sosem fogják újra látni”? Álljon meg a menet! Egyelőre nemhogy újra nem látta soha senki, de előszörre sem. Egyelőre csak egy olyan felvételről beszéltek, aminek mindenki „a nyomában van”, de érdekes módon soha senki sem látta még….]

DD: Lehetetlenség független módon megerősíteni a videó létezését, de számos forrás – beleértve a világ távoli részén, Londonban lévő forrásokat is [mint utóbb kiderült Diane a Sun című bulvárlapra gondolt….] – azt mondja, hogy a felvétel fekete-fehér, 27 perc hosszú és állítólag Jackson egyik saját biztonsági kamerája vette fel. A Hard Copy forrásai azt is elmondták nekünk, hogy a felvételt valahogy átadták a rajta látható fiatal fiú édesanyjának.

KS: A nyomozó, akivel beszéltem, azt mondta, hogy pontosan erre vártak! Csak arra lenne szükségük egy letartóztatáshoz, hogy megszerezzék a felvételt.

DD: Victor Gutierrez Michael Jacksonról tudósított az elmúlt évtizedben és hamarosan ki fog adni egy könyvet a sztár kapcsolatáról különböző fiúkkal. Gutierrez beszélt ennek a fiatal fiúnak az anyjával.

VG: És most fél. És nemcsak ez, de a kerületi ügyész is igyekszik megszerezni ezt a felvételt és a forrásaim szerint máris felvették a kapcsolatot az anyával. Úgyhogy most rajta múlik a végső döntés.

KS: Még ha az eredeti felvétel meg is sérül vagy megsemmisül vagy eltusolják, készítettek egy másolatot és ezt üldözi a kerületi ügyész.

DD: Létezhet egy ilyen 18 éven felüli felvétel? Nos, ma Jackson ügyvédje, Howard Weitzman kategorikusan tagadta egy ilyen videó létezését és azt mondja, hogy tudomása szerint sem a Los Angeles-i, sem a Santa Barbarai kerületi ügyész nem nyitotta meg újra az ügyet. Holnap többet is mondunk erről a kibontakozó sztoriról. Barry?

BN:
Köszönöm, Diane.

Bár általában sajnos sok mindent eltűrt a médiától, ezt most már Jackson sem tűrhette és beperelte Diane Dimondot, a Hard Copy producerét, Stephen Dorant, a KABC rádót, a Paramount Pictures-t, a két rádiós műsorvezetőt, Roger Barkleyt és Ken Minyardot, valamint Victor Gutierrezt.

Gutierrez – természetesen – bírói felszólításra nem tudta prezentálni a hivatkozott videófelvételt, miközben Jeremy Jackson édesanyja, Margaret Maldonado a bíróságon is elmondta, hogy sógora sosem molesztálta a fiát, nincs semmiféle videófelvétel és ő maga sosem találkozott Victor Gutierrezzel. Gutierrez a rágalmazásért 2,7 millió dolláros pénzbüntetést kapott, ám ezt sosem fizette ki Jacksonnak, hanem inkább elmenekült az országból.

Ami Dimondot illeti, ő, Doran és a Paramount Pictures azzal védekezett, hogy jóhiszeműen jártak el és ők csak a tényeket közölték magáról a nyomozásról – arról már nem tehetnek, hogy Gutierrez alapinformációja hamis volt. Az érvelésük a következő volt:

1994 decemberében a Santa Barbara-i és a Los Angeles-i kerületi ügyész irodáját valaki értesítette arról, hogy állítólag létezik egy ilyen videófelvétel és hogy egy szabadúszó újságíró,Victor Gutierrez látta azt. A Los Angeles-i hivatal részéről Jack Gonterman nyomozó, a Santa Barbarai hivatal részéről Tom Sneddon kerületi ügyész vizsgálta az információ tartalmát. Ennek a vizsgálatnak a keretében Gonterman 1995 januárjában meginterjúvolta Gutierrezt. Január 5-én felhívta őt telefonon Kevin Smith riporter, akit a nyomozó szintén megkérdezett tud-e valamit a felvételről. Ezzel egyidőben Dimond felvette a kapcsolatot Sneddonnal, hogy megkérdezze ő mit tud, mire Sneddon állítólag azt válaszolta neki, hogy „nem áll módjában” ilyen híreket kommentálni és hozzátette, hogy a vizsgálat „még nyitott”. Gonterman vizsgálata azt a következtetést vonta le, hogy az állítólagos videófelvétel nem lelhető fel és nincs bizonyíték a létezésére. Sneddon azonban – Dimondot védve – hozzátette, hogy „emlékei és hite szerint” ez az eredmény csak a Hard Copy január 9-i adása után született meg.

Dimond azt mondta, hogy az a tény, hogy amikor megkereste Sneddont az üggyel kapcsolatban és a kerületi ügyész nem erősítette meg vagy cáfolta azt, hogy a nyomában vannak egy ilyen videónak, arra engedte őt következtetni, hogy jó nyomon jár, mivel tapasztalata szerint Sneddon határozottan cáfolt volna, ha nem lett volna igazságtartalma a történetnek. Ezen felül január 7-én a londoni Sun bulvárlap is leközölte a sztorit, amely tovább erősítette Dimond hitét benne. (Így jár, aki megbízik a bulvárlapokban.) Annak ellenére, hogy a konkurens Daily Mirror ezzel egy időben azt írta, hogy a Sun információi helytelenek.

Dimond továbbá megbízott Gutierrezben, mert – idézem – a férfi korábban szerinte „számos gyors és megbízható információval szolgált” Jacksonról. (Ez viccnek is rossz – teszem hozzá.) A fentiek alpján – így Dimond védelme – az újságírónő azt hitte az információ hiteles és ebben a hitben közölte le azt.

A Jacksont képviselő ügyvédek rámutattak, hogy a fenti érvelés igencsak sántít egy újságíró kolléga, Brian Anderson felesége, Lisa Marlowe vallomásának a tükrében. Anderson volt az az újságíró, akiről Dimond azt állította: tőle hallott először a történetről, mégpedig olyan formában, hogy a férfi állítólag azt mondta neki: bombasztori van készülőben. Anderson maga azonban azt állította, hogy ő teljesen másról beszélt Dimondnak, nem Jacksonról.

Nos, január 7-én vagy 8-án Dimond felhívta Anderson otthonát, hogy tájékozódjon, ám a férfi nem volt otthon, csak a felesége. Dimond megkérdezte a nőt, hogy hallott-e ő vagy a férje a szóban forgó sztoriról, mire Marlowe azt felelte: „Ez hülyeségnek tűnik.” Dimond erre azt válaszolta: „Én is így gondolom.”

Ennek ellenére Dimond január 9-én elment a KABC rádióhoz interjút adni és – a Jackson ügyvédje által még aznap kiadott határozott cáfolat tudatában is – leadta a sztorit a Hard Copy-ban. S eközben végig úgy tett, mintha egy konkrét, valós ügyről beszélne, nem pedig egy feltételezésről, találgatásról (fent még egyszer elolvashatjuk mik hangzottak el ezekben a műsorokban).

Jackson ügyvédei szerint Dimond alaposabban körüljárhatta volna a témát, mielőtt sztorit kreál belőle, de nem tette. Producere, Doran pedig azt is elismerte vallomásában, hogy amikor Kevin Smith mesélt neki az „ügyről”, őt nem is érdekelte mi volt Smith forrása, sőt „nem különösebben” érdekelte az sem, hogy a videófelvétel létezik-e egyáltalán, az ő munkája pusztán az – mondta -, hogy „jó főcímeket” gyártson.

Csodálatos módon a fentiek ellenére a bíróság Dimondékat – Gutierrezzel ellentétben – büntetlenül hagyta, elfogadva az érvelést, hogy a nő és munkatársai jóhiszeműen jártak el és ők is csupán Gutierrez hazugságának az áldozatai voltak….

Abban, hogy Dimondékat felmentették nagy szerepe volt Tom Sneddon támogató nyilatkozatának, amelyben kapaszkodót nyújt nekik azzal, hogy leírja, hogy „emlékei és hite szerint” csak a Hard Copy január 9-i adása után született meg a vizsgálat azon eredménye, mely szerint a videófelvétel nem létezik….

Már a Sneddonról szóló bejegyzésemben is feltettem a kérdést: miért viselte Sneddon ennyire  a szívén egy kis bulvárújságírónő sorsát?

Összefonódások a hatóságok és a (bulvár)média között

Amint azt a Tom Sneddonról szóló cikkben bemutattam, a Jackson ügy kapcsán minden jel szerint szoros együttműködés alakult ki a hatóságok és a (bulvár)média egyes képviselői között, ami önmagában is – enyhén szólva – etikátlan dolog volt a hatóságok részéről. Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy a per során érvényben volt az úgynevezett „gag order” (nyilatkozási tilalom) az ügy résztvevői számára, akkor jogilag is kifogásolható.

Persze a „gag order” alatt Sneddonék sem adtak interjúkat, ó nem, „csak” információkat szivárogtattak ki – elsősorban Diane Dimondon keresztül. Sokszor pedig hazugságokat is terjesztettek – ennek jó példája az állítólag Gavin Arvizónak írt sosem volt szerelmes levelek esete -, csak azért, hogy már eleve Jackson ellen hangolják a közvéleményt (ezt sikeresen tették), és lehetőleg a leendő esküdtszéket is (ezt nem tették sikeresen).

A Sneddon és Dimond közötti véd és dacszövetség már a „gag order” előtti időszakban is világos volt persze. Amikor Sneddon 2003 novemberében egy sajtótájékoztatón ismertette a Jackson elleni vádakat, azt is leszögezte, hogy nem fog interjúkat adni az ügyről. Hogy-hogy nem, néhány napon belül mégis ott ült Diane Dimonddal szemben (és pont vele szemben) egy mélyinterjú keretében. Több interjút valóban nem adott, de Diane valamiért kivételezett volt. Talán a kerületi ügyész így viszonozta azt a sok szívességet, amit a nő tett neki a Jackson elleni médiakampányban. Beleértve azt is, hogy még (hamis) tanúkat is sikerült állítania – olyanokat például, mint Blanca Francia, akinek a Hard Copy 20 000 dollárjától jutott először eszébe, hogy látta Jacksont kisfiúkat molesztálni….

Dimond egy alkalommal pedig azt állította, hogy ő már hónapokkal a letartóztatás előtt tudott arról, hogy valami készül Jackson ellen. Honnan? És miért?

Kiegészítő megjegyzés 2010. október 31-én:  Megtudtam, hogy a rendőrség által 2003 novemberében Neverlandon tartott rendőrségi házkutatáson nemcsak Tom Sneddon volt jelen (már önmagában ez is elég etikátlan, hiszen ő a vádat képviselő ügyész, nem rendőr), hanem Diane Dimond is! Hogy kerül egy újságíró egy ilyen házkutatásra? Ki adott neki erre engedélyt, amikor az ilyen eseményeket előzetesen teljes titoktartásnak kell öveznie és újságíróknak semmiképpen sem szabadna kiszivárogtatni, hogy házkutatás lesz, nemhogy még magukkal is vinni…. Miért volt Dimond ott tehát és miért pont ő?

A per után Jackson ügyvédje, Thomas Mesereau egy 200 fős hallgatóságnak tartott előadásában megemlítette, hogy a média milyen módszerekkel próbált belőle is információkat kihúzni. Egy napon csöngött a telefonja: „Ez a riporter azt mondta: ’Adjon nekem egy pár érdekes dokumentumot és én elmesélem önnek ki kivel alszik a kerületi ügyész irodájában.’ Én erre azt mondtam: ’Először is, nyilatkozási tilalom van és nem fogom megszegni. Másodszor pedig nem érdekel ki kivel alszik.”

Együtt a csapat.....

A szőke nő Louise Palanker, jobbján Ron Zonen. Mögöttük áll férjével Diane Dimond.

Mesereau-t nem is kellett, hogy ilyesmi érdekelje, az ügye elég erős volt enélkül is. Azonban tény, hogy vannak további érdekes összefonódások is. A mellékelt fotó egy baráti vacsorán készült és Louise Palanker komikus blogjáról származik. Palanker a vád egyik tanúja volt a 2005-ös Jackson elleni perben. Az énekest vádló Arvizo-család nagyszerűségéről áradozott a tanúk padján, vallomásának az volt a célja, hogy cáfolni próbálják miszerint Arvizóék kapzsi, pénzéhes emberek.

Nos, a fotóból és Palanker blogjából egyértelműen kiderül, hogy Palankernek ma az a Ron Zonen az élettársa (az „én Ronnie-m” – ahogy a blogján nevezi), aki Sneddon jobb keze volt a 2005-ös per során, mint a vád egyik ügyésze. Mi több, a csoportképen hátul Diane Dimond is látható. Ő és Palanker igen jó cimborák, jelenleg van egy közös internetes rádióműsoruk: http://www.talkitoverradio.com/ .

Ehhez további furcsa adalék, hogy a per előkészületei során Palanker – mindenki máshoz hasonlóan – még meglehetősen terhelő információkat szolgáltatott Arvizóékról. Például azt mondta, hogy az volt a benyomása, hogy Janet Arvizo mentálisan beteg. A nyomozóknak azt is elmesélte, hogy a nő 2003 márciusában egy nap felhívta, arra kérve őt, hogy menjen át hozzá. Amikor Palanker azt mondta, hogy nem tud, akkor Janet előadta, hogy Jackson emberei fogva tartják. Utána azonban azt mondta másnap találkozhatnának vásárlás közben – mert shoppingolni kiengedik a fogságból. Palanker úgy gondolta ez furcsa. A nő arról is beszámolt, hogy Arvizóék igen manipulatívak voltak. A gyerekek gyakran hívták őt “maminak” és “nővérkémnek” – ami nagyon hasonlít ahhoz, hogy Jacksont “apának” szólították.

Palanker tehát ezeket mondta a vádló családról a nyomozati szakaszban. Érdekes módon azonban a bírósági tárgyaláson tanúvallomásában már egy csodálatos, becsületes családnak festette le őket. Lehet ennek ahhoz köze, hogy közben közelebbi kapcsolatba került a vád egyik ügyészével, Ron Zonennel? Nehéz lenne mással magyarázni a hirtelen véleményváltozást….

Bal oldalon Ron Zonen és Diane Dimond, jobb oldalon piros felsőben Stacy Brown

Bal oldalon Ron Zonen és Diane Dimond, jobb oldalon piros felsőben Stacy Brown

Egy másik képen, egy másik vacsorán is együtt a baráti társaság. S ezen ott van az a Stacy Brown is (a fekete férfi), aki 2005-ben társszerzője volt annak a „Michael Jackson: The man behind the mask” („Az ember a maszk mögött”) című könyvnek, amelyben Jackson egykori sajtósa, Bob Jones mocskolja a sztárt bosszúból, mert korábban kirúgta. Jones a 2005-ös perben tanúvallomást is tett a könyvvel kapcsolatban és elismerte, hogy nem igaz, hogy tanúja volt annak, hogy Jackson gyerekeket molesztál – ezt csupán azért állította, mert ezzel jobban el lehetett adni a könyvet (lassanként kezdjük megszokni, hogy ez így működik). Más sztorikról meg azt mondta, azok nem is tőle származnak, hanem Brown találta ki őket.

Jackson vádlói és ellenségei, hatóságok és bulvármédia, együtt, egy asztalnál – az egész egy szép nagy család, nem igaz?

Utóirat 2010. szeptember 25-én:

Amikor tavaly, nem sokkal a sztár halála után az FBI nyilvánosságra hozta Michael Jackson FBI aktáit, azok igen kellemetlenül érintették Diane Dimondot. Ő ugyanis „Be careful who you love” című könyvében azt állította, hogy sokkal több „áldozat” létezik és sokkal több vizsgálat folyt Jackson ellen, mint amiről a nyilvánosságnak tudomása van. Azt is állította a könyvben, hogy már a Chandler-ügy előtt is folytak vizsgálatok Jackson ellen gyerekmolesztálási vádak kapcsán. Nos, az FBI akták teljesen romba döntötték Dimond ezen állításait, hiszen, amint azt az erről szóló cikkben bemutattam a hatóságok semmilyen más vizsgálatot nem folytattak a sztár ellen, mint amiről már tudunk, a Chandler-ügy előtt pedig sosem vádolták meg az énekest gyerekmolesztálással. Mit reagált erre Dimond? Nem, nem ismerte el, hogy „tévedett”, netán azt, hogy nem mondott igazat. Nem, az nem ő! Ehelyett szerecsenmosdatással vádolta meg az FBI-t és azzal, hogy a szervezet bizonyára eltusolt ügyeket (LOL, mintha az amerikai hatóságok bármikor is barátságosak lettek volna Jacksonhoz). Nos, ennyit Dimond őszinte, elfogultságmentes, tényeken alapuló hozzáállásáról. Nem mintha az eddig elmondottak alapján mást várhattunk volna tőle.

Kategória: A 2005-ös per, Az 1993-as ügy, Média
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) “Ügyelj kiben bízol!” – Diane Dimond bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Anthony Pellicano |

  2. Visszajelzés: Az 1108 bizonyítékok – avagy „mini-per” a perben |

  3. Visszajelzés: Dr. Stanley Katz, a pszichológus |

  4. Visszajelzés: Michael Jackson a pedofil maffia áldozata volt |

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s