Michael Jacksonnal együtt meg kell halnia az Amerikai Álomnak is?

Alább egy cikk fordítását közlöm, amelynek eredetije nem régen jelent meg itt: http://hubpages.com/hub/Does-American-Dream-Have-to-Die-With-Michael-Jackson

Michael Jacksonnal együtt meg kell halnia az Amerikai Álomnak is?

Írta: Forbes Everett Landis

Gondolják, hogy jó ötlet hallgatni azokról a támadásokról, amelyeket az Amerikai Álom egyik leginkább szem előtt lévő megvalósítója ellen intéztek? Nem engedjük át gyermekeink jövőjét zsarnokok kezébe? Nem jött el az idő arra, hogy beszéljünk arról a kárról, amit az opportunista újságírás okoz a kultúránknak?

Tavaly a pop-szupersztár, Michael Jackson idő előtt bekövetkező halála sokkolta a világot. Jómagam komolyzene rajongó vagyok, nem pedig a popzene vagy bármelyik sztárjának a szakértője, így Jackson halála nem váltott ki bennem azonnal különösebb érzelmeket. Továbbléptem rajta.

De amint teltek a napok és amint passzív szemlélőként egyre több és több hírt szívtam magamba Jackson haláláról, egyre kényelmetlenebbül kezdtem érezni magam. Egy ember meghalt: miért érzi a média annyira szükségét annak, hogy megalázó képeket közöljön arról, hogyan nézhetett ki Jackson a halálos ágyán? Késztetést éreztem arra, hogy alaposabban szemügyre vegyem az ügyet.

Több, mint egy év után – noha nem vagyok Michael Jackson rajongó és néha szkepticizmussal tekintek Jackson keményvonalas követőinek őrjöngő megjegyzéseire – úgy érzem ezt ki kell mondanom:

Ahhoz, hogy életben tartsuk az Amerikai Álmot a gyermekeink számára, abba kell hagynunk a tehetséges és kreatív szellemű embereink irigységből és félreértésből fakadó becsmérlését.

Jacksonnak azzal kellett szembenéznie, hogy a média elítéli, mint furcsa különcöt, sőt egyenesen szörnyetegnek bélyegzi – átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt. A véleményem erről világos: talán a szubjektív tekintet számára Jackson néha „különbözőnek” tűnhetett, de az excentrikussága fele abból a tényből adódott, hogy művésznek született, aki elkerülhetetlenül más, mint a többiek képzeletgazdag és kreatív természete miatt; a másik fele pedig abból, hogy egy olyan médianyomással, amit eddig csak kevesen élhettek át – ha egyáltalán bárki – belekényszerítették abba, hogy ilyen szokatlan legyen. Az, hogy valaki különbözik a többiektől nem jelenti azt, hogy káros másokra. Amíg valaki nem sérti mások emberi jogait, addig megvan a joga ahhoz, hogy önmaga legyen. Egy olyan társadalomban, amelynek az emberi jogok és a szabadság a prioritásai közé tartozik, nem találok elfogadható indokot azon emberek támadására, akikről úgy gondolják, hogy „különböznek”. Ezek a fajta támadások különösen mocskosak, amikor tudatosan hamis pletykák terjesztését foglalják magukba pénzügyi nyereségvágyból. Miután 2005-ben felmentették Jacksont gyermekekkel kapcsolatos vádak alól, számos újságíró, mint például Aprhodite Jones, beismerte, hogy az ügyet figyelemmel kísérő média nagy része szándékosan tette félre az objektivitást, amikor a Michael Jackson ügyről közvetítettek, azzal, hogy széttördelték a bíróságon nyilvánosságra hozott tényeket és csak a Jackson ellenes információkról számoltak be.

Az emberi faj igen gyakran köszönhette tudományos és művészi fejlődését a „különcöknek” és „excentrikusoknak”. Vegyük például Galileo Galileit, akit amiatt vádoltak meg, hogy nyíltan hirdette a kopernikuszi elméletet – egy koncepciót, amelyet abban az időben bűnösnek tartottak és széles körben elítéltek. Később természetesen ez az elmélet lett az Univerzum tudományos megértésének elfogadott standardja. Azon is elgondolkodhatunk, hogy a demokrácia ötlete valaha árulásnak számított és mennyire veszélyesnek érezte azt az arisztokrácia – később a demokrácia lett a világ uralkodó politikai filozófiája. Emlékezhetünk arra is, hogy az egyenlőség koncepciója – nők és férfiak, különböző etnikumok, különféle vallások között – nevetség tárgya volt, amikor megjelent. És ha Teréz anya nem gondolkodott volna másképp, mint a többiek, akkor nem egy háziasszony lett volna, ahelyett, hogy Indiában utazgat és az életét kockáztatja az emberiségért?

Észben tartva ezeket a kivételes ötleteket és embereket, csaknem garantálni tudom, hogy ha valaki megölte volna a „különcöket” australopithecus őseink között 3,5 millió évvel ezelőtt, akkor fajunk nem jutott volna el a 21. századig. Nagy valószínűséggel primitív faj maradtunk volna, anélkül, hogy képesek lettünk volna a tűz és a kerék használatára, nem is beszélve egy zenekaréról, a demokráciáról vagy számítógépekről. Végeredményben nem a változatosság teszi lehetővé az evolúciót?

Más szavakkal, a „különcség” néha elkerülhetetlen eredménye egy kivételes képzelőerő képességének, amely nem lát határokat, amikor kreatív lehetőségeit kutatja. Ameddig az ilyen egyének nem bántanak minket, hagynunk kell őket. Kötelességünk tisztelni azokat, akik különbözőek, nemcsak azért, mert minden emberi lénynek joga van a szabadsághoz, hanem azért is, mert a változatosság az emberi túlélés gyökere.

Azoknak, akik Jackson lágy hangját, megváltozott bőrtónusát vagy arcát bizarrnak tartják, egyszerűen azt mondanám: a saját természetedet feded fel. Jó esetben: szűklátókörűséget és korlátoltságot, rossz esetben: durvaságot és bigottságot. Senkinek a szentírása nem tartja elfogadhatónak olyan emberek fizikai megjelenésének a kritizálását, akik ennyire nagylelkűen hozzájárultak a hang nélküliek segítéséhez.

Azoknak, akik úgy gondolják Jackson beszédhangja különös volt, azt mondanám, hogy szerintem ez lényegtelen. A beszédhangot nem lehet elválasztani az énekhangtól, aminek annyian tapsoltak. Talán az is segíthet, ha fontolóra veszed ezt az információt és szélesíted ismereteidet a globális kontextusról: vannak országok, ahol az emberek azokat tisztelik, akik lágy, nyugodt, nem agresszív modorban beszélnek. Az amerikai standard – amiben a hangos beszéd szükségszerűnek tűnik magabiztosság sugárzásához – nem az egyetlen standard a világon.

Azoknak, akik azért kritizálják a „Pop Királyát”, mert megvette Neverlandot, felteszem ezt a kérdést: te vajon túléltél-e volna egy Neverland-méretű birtok megvásárlása nélkül, ha a valóságban soha nem fedezhetnél fel egyetlen helyet sem anélkül, hogy követelőző média és nyilvános őrület kísérne, akárhová is lépsz az ajtódon kívül? Lehetséges, hogy egy hatalmas rezidencia nagy kerttel volt az egyetlen lehetősége ennek a világhírű megasztárnak arra, hogy lazítson és friss levegőt szívjon, anélkül, hogy a nyilvánosság állandóan megrohanná. Végeredményben Jackson hihetetlenül kemény munkával és perfekcionista munkamorállal szerezte a pénzét. Miután rekord számú, 39, jótékonysági szervezetet támogatott, ami Guinness rekordok könyvébe is bekerült, minden bizonnyal képmutató dolog kritizálni a költekezési szokásait.

Miután demonstráltuk, hogy nincs semmi alapvetően rossz abban, ha valaki a szokásostól eltérően él, a kérdés most az, hogy vajon Jackson ártott-e valaha bárkinek a viselkedésével. Itt fogom tárgyalni a gyermekekkel kapcsolatban ellene felhozott vádakat.

Amikor tárgyaljuk a két alkalmat, amikor megvádolták Jacksont, a figyelmemet elsősorban az 1993-as ügyre szeretném koncentrálni, mivel az időben közelebbi (2003-2005) vádak azzal végződtek, hogy Jackson minden vádpontban teljes körű jogi felmentést kapott, s ebben nagy szerepet játszott a vádló anyjának roppant hiteltelensége. Más szavakkal: Jacksont nem találták bűnösnek, így úgy hiszem, hogy ezzel félretehetjük ezt az ügyet.

Mivel az USA legtöbb államának törvényei jogot biztosítanak bárki számára, hogy perelhessen anélkül, hogy ellenpertől kellene tartania megtorlásként, ez azt jelenti, hogy bárki bárkit beperelhet, akit kedve tartja. Így aztán a népszerű és gazdag emberek megzsarolása egyre inkább vonzó lehetőség azok számára, akik gyors pénzt akarnak. Egykoron a gyors és könnyű pénznek megvolt a személyes ára, mégpedig az, hogy a saját közössége bizalmatlanná vált az ilyen emberekkel szemben. De miután a városok egyre nagyobbakká és személytelenebbé válnak, egy ember helyi jóhírének egyre kisebb jelentősége van, ami egyre nagyobb teret enged a tolvajlásnak. Így aztán a gaztettekre hajlamosoknak, a zsarolóként való lebukás kockázata alacsonyabbnak tűnhet, mint egy csalás potenciálisan óriási pénzügyi nyeresége. Ennek eredményesként egy milliomos, különösen egy olyan, akinek a professzionális értékét nagyban megtöbbszörözi a népszerűsége, sokkal sebezhetőbb, mint valaha. A Gyermekbántalmazás és –elhanyagolás Nemzeti Központja szerint 1998-ban a bántalmazásról szóló bejelentések 71 százaléka hamisnak vagy megalapozatlannak bizonyult. A hamis vádak rátája még tovább nő, 90 százalékra, ha szerepet játszik az ügyben egy gyermekelhelyezési per vagy pénz (amint az történt a felperes szülei között az 1993-as  Jackson elleni vádak során – Jackson a gyermek anyjának egy barátja volt). Az 1993-as ügyben sosem emeltek vádat, hanem peren kívüli megegyezés történt.

A feljegyzések megmutatják, hogy a vádló pénzügyi nehézségekkel küzdő apja jóval korábban felkereste Jackson képviselőit egy financiális kéréssel, hogy beperelte volna állítólagos molesztálásért – ezzel demonstrálva, hogy tartózkodott volna a pereléstől, akkor, ha pénzt kapott volna. Kötne bármelyik olyan szülő ilyen üzletet, aki igazán törődik a gyermekei jólétével? Az álláspontom bizonyítékául arra a felvett telefon beszélgetésre hivatkozom, amelyben a vádló apja hallható, amint azt mondja, hogy minden „egy bizonyos terv szerint” halad, hogy „nagyot fog nyerni” és hogy Jacksont örökre elpusztítja. Ezek a szavak sokkal inkább egy haszonleső szavainak hangoznak, mintsem egy apa szavainak, aki igazságot akar a fiának.

Azt is hangsúlyozni kell, hogy Jackson ellen sosem emeltek vádat az 1993-as állításokkal kapcsolatban, annak ellenére sem, hogy 13 hónapig intenzíven nyomoztak ellene, beleértve több, mint 400 tanú meghallgatását az országban és azon kívül, beleértve a birtokai átfogó átkutatását, sőt, még egy 25 perces teljes testvizsgálatot is, amelyen Jackson minden testrészét lefotózták, videózták és megvizsgálták. És abban a hat évben, amikor lejárt az erre szabott határidő, sosem emeltek vádat ellene. Miután a kerületi ügyész hivatala millió dollárokat költött az adófizetők pénzéből arra, hogy üldözze az énekest, ha találtak volna bármi bizonyítékot a molesztálásra, biztos, hogy vádat emeltek volna Jackson ellen. A polgári peren kívüli megállapodás nem akadálya a bűnügyi vádemelésnek. Az a 13 éves fiú, aki a vádak központi alakja volt, nem volt hajlandó tanúvallomást tenni a bűnügyi eljárás során, az apja pedig – a főszereplő a vádak mögött – öngyilkosságot követett el mindössze néhány hónappal Jackson halála után.

Miután megtárgyaltuk a félreértelmezését annak, amit az emberek „bizarrnak” tarthatnak, és miután világossá tettük, hogy a Jackson elleni vádak hamisak voltak – olyan vádak, amelyek véleményem szerint gyanúsan zsarolás szagúak – most szeretnék azzal az erkölcsi hatással foglalkozni, amelyet Jackson gyakorolt a társadalmunkra.

Ami a tisztességet illeti: Jackson életstílusa és jócselekedetei – eltekintve a média által fabrikált sztoriktól – konzisztensen helyénvalók maradtak. Tulajdonképpen a visszafogottsága miatt majdhogynem ódivatúnak tűnt, még akkor is, amikor fiatal volt – miközben sok szórakoztatóművész magáévá teszi a szex, alkohol és drogok életérzését. A Jacksonnal készített interjúkból az látszik, hogy nagyon helytelennek érezte, hogy nyilvánosan a szexuális életéről beszéljen. Az én meglátásom szerint ez a méltósága és szerénysége példája. Azonban ez a visszafogottság ironikus módon táptalajt adott alaptalan spekulációknak Jackson szexuális orientációjáról. Szeretném feltenni a kérdést: egy ember szexuális életének nyilvános megkérdőjelezése nem sokkal kifogásolhatóbb-e, mint az, ha ez az ember hallgatni kíván ugyanerről, mert meg szeretné őrizni a magánéletét? Az a tény, hogy Jackson nem volt részese szex botrányok sorának nőkkel normális esetben tiszteletet kellene, hogy ébresszen, azonban úgy tűnik inkább ürügyet szolgáltatott a média számára arra, hogy patologizálja Jacksont. Nevetséges, hogy a bujaság és a botrány hiányából csináltak önmagában valami botrányost és gyanúsat.

Sok ember szintén megjegyzte, hogy Jackson egyáltalán nem káromkodott – különösen, amikor fiatalabb volt. Csak miután hazugságokon alapuló számos gyűlöletkampányt kellett elszenvednie, csempészett egy pici trágárságot a dalaiba – válaszként egy olyan világra, amely oly mélyen elárulta őt. Még ekkor is a trágársága távol maradt a kíméletlen támadásoktól, inkább a mély fájdalom művészi kifejezéseként szolgált.

Jackson számos támadást kapott a kinézete miatt is. De fordítsuk ezt meg: mit mond ez el azokról, akik állandóan azt vizslatták, hogy hogy néz ki? Mit mond el ez az ő saját elfogultságukról? És azokról az emberekről, akik azt állították, hogy minden részletet tudnak a sebészeti beavatkozásokról, amelyeken állítólag keresztülment, és szörnyetegnek nevezték anélkül, hogy egyáltalán találkoztak volna vele?

A 2003-as vádak után a média újra és újra, gúnyolódva olyan képeket közölt Jacksonról, amelyeken nagyon lesoványodva látható – nem azért, mert aggódtak a hogyléte felől, hanem láthatóan egyszerűen azért, hogy szörnyetegnek bélyegezzék. Természetesen lehet azzal érvelni, hogy Jackson valóban nagyon vékony kezdett lenni, de valaki fizikai megjelenését, mint a belső abnormalitás bizonyítékát használni, nem a mi saját felszínességünkről tanúskodik? Talán, talán bárki más hasonlóan kimerültnek tűnt volna attól a kíntól, amit a gonosz és hamis vádak elleni állandó küzdelem okoz.

Az erkölcs kérdéséről szólva: Mi inkább csodálatraméltó? Reményt adni embereknek kórházakba és árvaházakba tett rendszeres látogatásokkal és adományokkal, vagy pedig botrányos sztorik mesélése, amelyek spekulációkon vagy hazugságokon alapulnak? Mi inkább megvetendő? Kivételesen szigorú elszántsággal törekedni a művészi tökéletességre, vagy pedig megadni magunkat az irigységnek és kapzsiságnak és sárba tiporni művészeket? A bulvármédia természetesen ezt a stratégiát használja a legtöbb híresség és közszereplő esetében. Néhányan talán azzal érvelnének, hogy Michael Jackson megtanulta ugyanolyan cinizmussal használni a sajtót, ahogy ők használták őt – különösen a korai napokban, amikor úgy hitték „minden publicitás jó, még a rossz is”, mert ez az emberek eszében tartja a nevüket. Néhányan egészen addig is elmehetnek, hogy azt mondják Jackson szándékosan fitogtatta az excentrikusságát, hogy sajtót generáljon magának. Hiszen végeredményben finom művészi érzékkel rendelkezett a drámaiság iránt – és a dráma újságokat ad el. És Jacksonnak mindig sikerült a hírnevét fenntartania, még akkor is, amikor éppen nem adott ki új dalokat. Amint alább ki fogom fejteni, nekem azonban nem azzal van bajom, ahogy Jackson kezelte a médiát, hanem inkább azzal, hogy a média bánásmódja Jacksonnal mit mond el a mi szociális normáinkról és etikánkról.

A kritikusok azzal vádolták Jacksont, hogy nem szállt szembe a hamis információkkal elég határozottan. Gyanítom, hogy miután a média rivaldafényben töltött korai napjaitól kezdve zaklatta őt a tolakodásával, Jacskon talán sebezhetőnek és áldozatnak érezte magát. A szülei arra tanították, hogy mindig legyen kedves a médiával és a rajongóival, ezért talán úgy érezte, hogy nem szabad magát túlságosan erőteljesen védenie, nehogy emiatt elveszítse a népszerűségét. Továbbá, ha Jackson időt szakított volna arra, hogy minden rádobott pletykával megküzdjön, akkor nem lett volna ideje arra, hogy Michael Jackson, a művész legyen – amint azt magyarázta egy közeli barátnak. Végeredményben fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki a hűségesebb és igazabb? Az, aki egy embert szörnyetegnek nevez anélkül, hogy személyesen ismerné vagy bármilyen bizonyítéka lenne arra, hogy valami rosszat tett. vagy az, aki türelmet és bátorságot tanúsít az ellenségeskedéssel szemben és egyszerűen azzal fejezi ki, hogy ki ő igazán, hogy hagyja, hogy a munkája beszéljen helyette?

Néhányan lehet, hogy azzal érvelnének, hogy a támadások, amelyeket Jacksonnak el kellett szenvednie a médiától és a fogyasztóktól, igazolhatók, mint a hírnév és vagyon természetes velejárói. Én azt mondom: nem. Ez túlságosan magas ár egy ember számára. Ezek a támadások túlmentek minden igazolható határon. És szeretném megjegyezni, hogy nem azért fizették, hogy cserébe fájdalmat viseljen el, hanem kérlelhetetlen szorgalmáért és a művészete iránti elkötelezettségéért.

Először a „különcségre”, mint szükséges és hasznos változatosságra tekintettünk, különösen rámutatva, hogy Jackson fizikai megjelenése és beszédhangja irreleváns az érdemei szempontjából. Azután megtudtuk, hogy a Jackson elleni vádak állítólagos nem etikus viselkedésről, valójában megalapozatlanok. Aztán elemeztük Jackson agressziómentes hozzáállását a TV interjúk során – nem mint a bűnösség, hanem, mint a méltóság jelét. Végül úgy találtuk, hogy „a hírnév ára” elégtelen indoknak tűnik azokra a kivételes személyes támadásokra, amelyeken Jackson keresztülment.

Most szemügyre vesszük a média viselkedésének következményeit Michael Jackson pályafutása során. Az amerikai média lealacsonyította magát egy nagyszerű jótékonysági érdemekkel rendelkező, tehetséges és kreatív lélek elleni iskolai gúnyolódás színvonalára. Most gondolj bele, hogy egy legendás embernek ez a nyilvános megalázása hogyan veheti ki magát az ifjak új generációja előtt, hogyan csapódhat ez le a fejükben és hogyan érinti a moráljukat… Nem rettenti el ez a fajta nyilvános megalázás a mai fiatalokat attól, hogy kiaknázzák a saját kreativitásukat, a saját változatosságukat – az attól való félelem miatt, hogy ezáltal magukat is egy ilyenfajta becsmérlésnek tennék ki?

Michael Jackson élete többek között ezt a kérdést veti fel Amerika számára: az Amerikai Álomnak szükséges velejárója, hogy valakinek ki kell tennie magát a média vég nélküli zaklatásának, róla szóló hazugságoknak az újságok példányszámának növelése érdekében, és annak, hogy bizonyítatlan vádak elegendőek ahhoz, hogy elítélje a közvélemény? Akarod-e, hogy a gyermekeid olyan világban éljenek, amelyben az Amerikai Álom megvalósítása magában hordozza a félreértettség és megaláztatás kockázatát?

Ismét azokra az újságírókra utalok, akik később elismerték, hogy szándékosan elferdített módon közvetítették a Michael Jackson gyerekmolesztálási ügyeket. Ha visszaidézzük egy pillanatra azt, hogy milyen óriási számban jelentek meg az újságírók a Santa Barbara megyei bíróság körül, akkor úgy foglalhatjuk össze, hogy az a néhány újságíró, aki elismerte a csalását, csupán a jéghegy csúcsa.

Gyanítom, hogy több százan voltak azok, akik csendben maradtak és akik tudatosan ferdítették el az igazságot, hogy ezzel újságokat adjanak el. Azt is gyanítom, hogy több ezer ember van, aki – miután annyi egyoldalú információt kapott – egykor úgy hitte, hogy Jackson egy szörnyszülött bűnöző, de a halála és új információk nyilvánosságra kerülése után rájött, hogy ő is csak egy volt közülünk, egy terhekkel megrakott emberi lény, egy gondoskodó szülő, egy kivételes tehetségű művész és elkötelezett emberbarát. Talán most a közvélemény ezen jobban informált tagjai elkezdtek kétségeket táplálni a média őszinteségéről – nem csupán Michael Jacksonnal kapcsolatban, hanem általában véve is.

Érzésem szerint van egy erőteljes nézet arról, hogy biztonságosabb semmit sem mondani, ha Michael Jacksonról van szó – azért, mert az emberek félnek, hogy megbélyegzik őket emiatt. Azonban fel kell hívnunk a figyelmet az ilyesfajta hallgatás következményeire. Mit mond el az, ha hallgatunk azokról a támadásokról, amelyeket az Amerikai Álom egyik leginkább szem előtt lévő képviselője ellen intéztek? Ha a biztonságra játszunk, akkor a gyerekeink jövőjét a gúnyolódok kezébe játszuk. Itt az ideje, hogy felszólaljunk arról a kárról, amelyet az opportunista újságírás okoz a kultúránknak. Amint Edmund Burke egyszer leírta: „a gonosz diadalához elegendő, ha a jó emberek semmit sem tesznek”.

Kategória: Média
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Michael Jacksonnal együtt meg kell halnia az Amerikai Álomnak is? bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: nem is ember | csak az olvassa — én szóltam

  2. HELGA szerint:

    Nagyon köszönöm, hogy ezt elolvashattam, nagyon pontos, lényeget kiemelő és értékes sorok ezek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s