Csak fiúk?

Michael Jackson egy kislánnyal - ilyen képeket csak ritkán jelentetett meg a média

Michael Jackson egy kislánnyal - ilyen képeket csak ritkán jelentetett meg a média

Michael Jackson gyerekek iránti szeretetét a médiának az évek során sikerült perverziónak beállítania. Az 1993-as gyerekmolesztálási vád után minden igyekezet arra irányult, hogy az ártatlan barátságok hátterében szexuális érdeklődést sejttessenek. Ehhez az kellett, hogy elhitessék Jackson érdeklődése kifejezetten csak bizonyos korú és nemű gyermekekre irányult – nevezetesen 13 év körüli fiúkra. A média egyes képviselői – például Diane Dimond – nyíltan hangoztatták, hogy Jackson világában a lányokat „másodrendű állampolgárokként kezelik” és nem szívesen látott vendégek Neverlanden.

Természetesen, mint oly sok minden Jackson körül, ez is egy a média által tudatosan felépített mítosz. Amikor Jacksonról megjelent egy-egy cikk a sajtóban, általában olyan fotót tettek mellé, amelyen egy kisfiúval van, azokat pedig, amelyeken kislányokkal látható mélyen egy fiók fenekére süllyesztették.

Hogy a lányok mennyire nem voltak másodrendű állampolgárok Neverlanden arról ebben a cikkben már olvashattatok. Ott egy olyan lány ír az élményeiről, aki gyermekként maga is vendége volt a sztárnak – egy részt idézzünk itt is fel belőle:

„Apropó, ezt mindenképpen le kell szögeznem: nem tudom ki indította el azt a hazugságot, hogy Michael csak fiúkat engedett be a szobájába, mert mi is éppen annyit voltunk a szobájában, mint a fiúk. Igen, Michael kicsit többet beszélgetett és játszott a fiúkkal, mint a lányokkal, de nem tudom ez miért lenne riasztó bárki számára is. Michael maga is fiú, így ez érthető. Én sosem szerettem birkózni. Kedveltem a párnacsatákat, de Michael és a fiúk egy kicsit durvák voltak nekem. Úgy érezem ezt el kellett mondanom.

Amire valószínűleg mind kíváncsiak vagytok az, hogy láttam-e Michaelt egy ágyban aludni gyerekekkel. Igen, de mind együtt voltunk egy szobában és Michael és néhány gyerek rajzfilmeket nézett a TV-ben és ők az ágyon voltak, míg mások a földön. Én és az unokatestvérem a földön voltunk.

Ó, eszembe jutott egy másik pillanat! Ez nagyon aranyos volt. Egyik reggel – nem tudom, hogy a következő reggel-e vagy sem – a gyerekek már ébren voltak és videójátékokat játszottak. Michael és néhány másik gyerek még mindig aludt az ágyban, amikor egy kislány odajött hozzám és megkérdezte nem akarom-e felébreszteni Michaelt. Mondtam, hogy de igen és mindketten odalopóztunk az ágyhoz. Emlékszem, hogy a takaró felett aludt. A lány azt mondta nekem, hogy csiklandozzam meg. Ez engem sokkolt és mondtam, hogy nem, mert nem akarom, hogy mérges legyen. Azt hiszem a lány már volt ott máskor is, idősebb is volt nálam (úgy hiszem én voltam ott a legkisebb gyerek) és biztosított róla, hogy nem lesz mérges. Mondta, hogy mindenhol csiklandós, de ne csiklandozzam meg a lábát, mert akkor megrúg. Úgyhogy végigfuttattam az ujjaimat a hónaljától a hasáig. Elkezdett hangosan nevetni és megfordult az ágyon, én meg felugrottam az ágyra és folytattam. Aztán csatlakozott két másik lány is, az egyik elkezdte csiklandozni a lábát és Michael még hangosabban nevetett. Egy vagy két perc múlva sikerült feltápászkodnia az ágyból és elszaladni előlünk.”

De hogy ne csupán ez az internetes beszámoló tanúskodjon Michael mellett, íme más lányok, nők történetei, akik barátságban voltak Jacksonnal gyermekkorukban:

Diana Ross lányai

Michael Jackson 1977-ben: „Az egyik legjobb dolog, ami történt a [The Wiz című] film forgatásán, amikor Diana Ross elhozta a kislányát és az osztálytársait. Annyira jól éreztük magunkat. Még akkor is, ha a kislány az egész délutánt azzal töltötte, hogy megpróbálta leharapni azt a nagy műorrot, amit a film kedvéért viselnem kellett.”

Egy 1984-es történet: „Egyszer [Diana Ross] bérelt egy jachtot és elvitte Michaelt és a lányait hajókázni a Karib-tengeren. A hajón [Michael] olyan volt, mint ha ő is csak [Diana] gyereke lenne: futkározott a fedélzeten, bújócskázott. Vacsoránál aztán [Diana] barátja és bizalmasa volt.”

Diana lánya, Rhonda Ross Michael halála után: „Egész életemben ismertem Michaelt és a Jackson családot. […] Volt egy időszak – a húszas éveimig [amikor Diana hozzáment Arne Næss-hez – a ford.] – amikor Michael és én különösen közel voltunk egymáshoz. Kedves, szerető lélek volt, egy briliáns művész és előadó. Még mindig nehéz elhinni, hogy elment. Örökre hiányozni fog.”

Quincy Jones lánya, Kindada

Quincy Jones Michael Jackson producere volt az Off the Wall, a Thriller és a Bad albumon. Így beszélt Jackson és lánya, Kindada barátságáról: „Michael olyan volt, mint egy családtagom, mint egy adoptált fiam. Sok órát eltöltött a lányommal, Kindadával, aki akkor nyolc éves volt. Imádták és nagyon jól megértették egymást a korkülönbség ellenére (Michael akkor 20 éves volt). Kindada anyja egyszer megtalált egy telefonszámlát, amelyen az állt, hogy Kindada egyetlen hónap alatt 90 távolsági telefonhívást intézett Michael felé. Úgy játszott a telefonon, mint Herbie Hancock a zongorán.”

Nicole Richie

Nicole Richie Michael jó barátjának, Lionel Richie-nek a lánya – mellesleg pedig Michael keresztlánya is. Nicole a gyermekmolesztálási vádak idején megvédte Jacksont. Elmondta, hogy gyermekkorában ő is gyakran aludt a sztár hálószobájában:

„Tudod, egy csapat gyerek mindig ott aludt. Ez abszolút semmi másról nem szólt, mint arról, hogy egy felnőtt ismét gyerek akart lenni. Csak, tudod, élvezni a gyerekek társaságát. Én vele nőttem fel. Sok estét és nappalt ott töltöttem. Csak a magam nevében beszélhetek, hogy abszolút nem történt semmi. Én nem vagyok egy csendes ember. Ha valami történt volna, akkor kiosztottam volna: ’Ki vagy te?’ és elmondtam volna a szüleimnek. De a szüleim sosem hoztak volna olyan helyzetbe amiről úgy gondolták veszélyes. Soha semmilyen panaszom nem volt és, tudod, én szeretem őt.”

Lilly Davis

Stephen Davis Michael Jackson önéletrajzának, a „Moonwalknak” a szerkesztője volt:

„Michaelnek volt ez a majma, Bubbles. És egy nap Bubbles is ott volt ebéd után, amikor a lányom velem volt. A lányom hét éves volt akkor, Lilly a neve. És akkor nem volt sok gyerek ott. Ez az encinói házban volt, mielőtt Michael Neverlandre költözött volna. És bejön a majom, rápillant Lillyre, a hétéves kislányomra és megragadja a karján – és aztán elkezdi kifelé ráncigálni a szobából. És Michael Jackson megragadta Lilly-t a másik karján. És azt mondja a majomnak: ’Héj, Bubbles, hová mész a barátnőmmel?’ Közben én észrevettem, hogy a lányomnak az a karja, amit a majom fogott elkezdett kékülni, mert nagyon erős a szorítása. Úgyhogy mondtam Mike-nak, hogy kezd kicsit sok lenni, egy kicsit aggódom a kékülő kar miatt. Úgyhogy Michael közbeavatkozott, lerúgta róla a majmot a lábával. De abban a pillanatban, amikor a majom húzta a lányomat, Michael meg a másik karjánál fogva húzta ás Lilly felnézett rám, Michael meg azt mondta: ’Héj, Bubbles, hová mész a barátnőmmel?’ És ez annyira aranyos volt.”

Kellie Parker

Kellie Parker az a kislány volt, aki Jackson Moonwalker című filmjében játszott gyermekkorában. A filmvásznon kívül is jóban voltak, a lány gyakran ellátogatott Neverlandre.

Ebben a videóban Jackson halála után vezet végig egy stábot birtokon. Elmeséli azt is, hogyan a sztár mennyire nagylelkű volt vele – pl. amikor megtetszett neki az órája, nekiadta azt, s ezt a becses darabot a mai napig is őrzi. Mint látható Kellie a videó végén el is érzékenyül, amint visszagondol Michaelre és a barátságukra:

Egy másik interjúban Kellie a következőket mondta Jacksonról:

“Kellie Parker: Nehéz…. Mindig így fogok érezni. Mindig várni fogok rá.

Steve Friess: Ha jól értem egészen a legutóbbi időkig kapcsolatban maradtál Michaellel.

Kellie: Igen. Tíz évig nagyon közeli kapcsolatban maradtam vele. Utána is kapcsolatban maradtunk, de nem olyan rendszeresen. Néhány évenként találkoztunk. Néhány héttel a halála előtt találkoztam vele utoljára.

Steve: Milyen alkalomból?

Kellie: Egy show-n dolgoztam és ő eljött meglátogatni, amúgy meglepetésszerűen…

Michael Jackson és Kellie Parker

Michael Jackson és Kellie Parker

Tudom, hogy az életében sokat küzdött azzal, hogy ennyire ismert, ez egy állandó küzdelem volt az életében. De el kell mondanom, hogy sok időt töltöttem Michaellel egyedül a forgatáson [a Moonwalker forgatása során] és sok jelenetünk volt együtt és annyi mindenre megtanított. Annyira céltudatos volt. Mielőtt elkezdtünk volna forgatni egy jelenetet, átvettük, néha fél órát is eltöltöttünk csak azzal, ő és én, hogy javítsuk, mert ő ennyire elkötelezett volt.”

Lottie Rose lánya

Lottie Rose Michael Jackson fodrásza volt 1981 és 1994 között:

„Megengedte, hogy a lányomat magammal vigyem. A lányom ott maradt éjszakára is és Michael ágyában aludt. Én meg dolgoztam rajta [Michaelen]. Mivel olyan hosszú volt az út ottmaradtam Neverlanden és volt egy saját kis szobánk.”

A lánya: „Akkor találkoztam MJ-vel, amikor 11 éves voltam… Történetesen az anyám fodrászszalonjában voltam egy szombaton, amikor kapott egy telefonhívást Bill Bray-től, aki MJ jobb keze volt abban az időben. Elmondta az anyámnak, hogy MJ kedveli a munkáját (Soft Sheen hirdetésekhez csinált frizurákat), felhívták a Soft Sheent, akik az anyámhoz irányították őket.

Az anyám azt gondolta az egész csak egy vicc, amíg egy limuzin meg nem állt a szalon előtt. Csak a legutolsó pillanatban mondta el nekem MJ-t…. Nem hittem el, majd’ megőrültem miközben Bill beállt a limuzinnal a szalon mögé. Hadd mondjam el… ez volt a legjobb éjszaka, amit csak egy 11 éves átélhet.

Nagyon kedves fickó, nagyon barátságos és a legjobb az volt, hogy gyakorlatilag MJ figyelmét teljes egészében magaménak tudhattam.

Egyáltalán nem volt félénk. Tulajdonképpen én voltam nagyon félénk és féltem találkozni vele először, mert ő volt MJ. Azonban nagyon barátságos volt és segített feloldódnom.

MJ és én főleg a barátaimról beszélgettünk, hogy mit szeretek csinálni, hová szeretnek menni, milyen az áruházba menni, kedvenc boltok, vidámparkok, kedvenc vidámparki játékok, strand, filmek és ilyenek… Időnként otthon is felhívott, telefonon beszélgetni.

Michael szerette a tréfákat. Azt mondta az anyámnak, hogy Muscles (a boája – a ford.) és Bubbles elszökött, aztán pedig megérintette a lábát, hogy azt higgye az egyik állat volt. Az anyám meg felugrott és sikított néha… nagyon, nagyon vicces volt!”

Tamil and Lana Ramirez

Tamil, Lana és Billy Ramirez a Bad turné alatt találkozott Jacksonnal Ausztráliában. Jackson invitálta meg a gyerekeket a szállodájába, miután hallotta, hogy minden centjüket arra költötték, hogy követhessék a turnéját szerte az országban. Ezután az egész családjukat meghívta hayvenhursti otthonába is.

„Az ellene felhozott vádak nagyon stresszeltek engem. Ha találkozol Michaellel – ő egyszerűen egy kedves fickó volt.” – mondta Billy. Egészen néhány évvel ezelőttig kapcsolatban maradtak. „Korábban sokszor írtam neki, de egy idő óta nem.” – tette hozzá.

Chantal Robson

Chantal Robson

Chantal Robson

Wade Robson az egyik olyan fiú volt, akiről Michael Jackson 2005-ös pere során a vád azt állította, hogy a sztár molesztálta gyerekkorában. Mindezt egy meglehetősen kétes hitelű „szemtanú” állításaira alapozták – nevezetesen a szobalány Blanca Franciáéra, aki azt állította látta Jacksont meztelenül zuhanyozni a fiúval (és aki korábban ezekért az állításaiért pénzt fogadott el a bulvármédiától). Nos, a védelem ezt követően a tanúk padjára szólította a ma már felnőtt Wade-et, aki elmondta, hogy soha nem történt olyan, amiről Francia beszámolt és a sztár soha nem molesztálta őt. A per során vallomást tett Wade lánytestvére, Chantal és édesanyja, Joy Robson is. Chantal többek között arról beszélt, hogy nem igaz az a média-mítosz – és amit a vád is próbált sugallni -, hogy a lányok kirekesztettek voltak Michael Jackson világában.

“CHANTAL ROBSON: Csak lógtunk. Rajzfilmeket néztünk. Videókat néztünk. Játszottunk. Tudja, amit normális gyerekek csinálnak. Lógtunk és jól éreztük magunkat.

THOMAS MESEREAU (Jackson ügyvédje): Volt olyan, hogy elaludt az [Jackson] ágyán?

CR: Igen, volt, hogy elaludtunk.

TM: Mit gondol hányszor volt Michael Jackson szobájában?

CR: Valószínűleg sokszor, ilyen ki-be jelleggel. Négyszer aludtam ott.

[…]

RON ZONEN (a vád ügyésze): Az ön lánytestvére is ott volt egész idő alatt azon a héten?

WADE ROBSON: Igen.

RZ: Ő is ott volt önökkel az ágyban?

WR: Igen.

A Robson gyerekek édesanyja, Joy Robson is tanúskodott Michael mellett a per során, az ítélethirdetés után pedig ezt nyilatkozta egy ausztrál lapnak: „Sírtunk és üvöltöttünk, sírtunk és üvöltöttünk.(Jackson) mindig nagyon optimista volt. Sok hite van és nagyban a hitére hagyatkozik. Kérte, hogy imádkozzam érte. Hittünk abban, hogy az igazság napvilágra fog jönni.”

Joy Robson elmondta, hogy sosem volt egy szemernyi kétsége sem afelől, hogy Jackson ártatlan. „Sosem kérdőjeleztem meg Michaelt. Ez a lényeg. Soha nem volt egy másodpercnyi kétségem sem. Nem érdekel mit mondanak rólam az emberek. Ismerned kell Michaelt ahhoz, hogy megértsd. Mindig azt mondtam Michaelnek: ’Bárcsak a világ ismerné azt a Michaelt, akit mi ismerünk.’ Nem olyan, amilyennek a média ábrázolja.”

A cikkben Wade esküvőjéről is szó esett, amit nem sokkal a per után tartottak: „(Michael) kérte, hogy hívjuk meg és el is küldtünk neki egy meghívót és azt mondta szeretne ott lenni, de attól fél, hogy akkor az egész egy cirkusszá változna.”

Maga Wade Jackson halála után a következő megemlékezést tett fel honlapjára (http://web.me.com/wajero/waderobson/HOME.html):

„Michael Jackson megváltoztatta a világot és személy szerint megváltoztatta az én életemet örökre. Ő az oka annak, hogy táncolok, annak, hogy zenélek és ő az egyik fő oka annak, hogy hiszek az emberi faj tiszta jóságában. 20 éven át közeli barátom volt. A zenéje, a mozgása, a személyes, inspiráló szavai, a bátorítása és a feltétel nélküli szeretete mindig bennem fog élni. Elmondhatatlanul hiányozni fog, de tudom, hogy most már békességbe van és melódiával és holdsétával bűvöli el a mennyet.

Szeretlek Michael.

Wade Robson”

Quinn és Dakota Culkin

Egy másik fiú, akiről a vád azt állította, hogy Jackson molesztálta gyermekkorában a színész Macauley Culkin volt. Akárcsak Robson esetében, ezt az állítást is Jackson néhány kétes hitelű ex-alkalmazottjának állításaira alapozták, akik Blanca Franciához hasonlóan korábban pénzt fogadtak el a bulvármédiától állításaikért, és akiket ráadásul Jackson sikeresen perelt egy munkaügyi per során és akik emiatt sok pénzzel tartoztak a sztárnak (konkrétan öt egykori testőrről volt szó)…

Nos, a védelem válasza itt is roppant egyszerű volt, de annál hatékonyabb: a tanúk padjára szólították magát Macauley Culkint, aki tagadta, hogy valaha ilyen dolog történt volna (részletek itt).

Macaulay viszonya édesapjával, Kit Culkinnal legalább olyan problémás, mint Michael viszonya a saját édesapjával, Joseph Jacksonnal – talán ezért is értették meg egymást annyira. Macaulay még gyerek volt, amikor anyagilag függetlenítette magát szüleitől – és ezért Kit Culkin többek között Michael Jacksont vádolta „The lost boys” (Elveszett fiúk) című könyvében, amit Jackson pere idején adott ki 2005-ben. Tehát Kit Culkinról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy mélységes szimpátiával viseltetne Jackson iránt (és más dolgokban elég kritikus is vele szemben a könyvében), mégis határozottan cáfolta, hogy Jackson valaha is molesztálta volna a fiát. Sőt, azt is leírta, hogy a sztár ugyanúgy szerette az összes gyerekét – beleértve a lányokat, Quinn és Dakota Culkint is:

„Itt le kell írnom, hogy Michael mindig őszinte szeretettel viseltetett az összes gyerekem iránt (mint ahogy ők is szerették őt) és egyenlő mértékben. Ezt azért jegyeztem meg, mert sosem találtam úgy az ő látogatásai, vagy a mieink alkalmával, hogy kivételezett volna vagy lettek volna kedvencei (hogy egyiküket nagyobb becsben tartotta volna, mint másokat: ilyesmi). Valójában úgy tűnt mindig elég demokratikusan kezelte őket és úgy, mintha ők mind (beleértve saját magát is) testvérek lettek volna és egyenlők. Hallottam olyan állításokat, hogy Michael mindig csak a fiúkkal akart játszani (amint a fiúk általában a többi fiúval akarnak játszani, gondolom), de én sosem vettem észre, hogy ez igaz lenne. A hatéves lányom, Quinn (aki, amint a neve is elárulja, az ötödik gyermekem volt) mindig részt vett azokban a dolgokban, amiket Michael kigondolt és mindig úgy érezte, hogy része az egész bandának. Amint mondtam, Michael meglehetősen egyenlően kezelte a gyerekeimet.”

„És ha valaki azt gondolná, hogy Neverlanden csak serdülőkor előtti gyerekeknek voltak látványosságok, hadd mondjam el, hogy olyan dolgok is voltak azon a helyen, amelyek az idősebb gyerekeimnek is örömet okoztak: és néhány ezek közül elég váratlan volt. Az állandóan titokzatos és kifürkészhetetlen lányom, Dakota, aki akkor lépett be tinédzser éveibe, nem volt olyan, akit bármi is igazán izgalomba tudott volna hozni, de egy reggel a reggelinél el kellett mondania nekem:

’Apa, találd ki ma reggel ki ébresztett fel!’

’Nem tudom. Ki ébresztett fel ma reggel?’

’Janet Jackson!’

Karlee Barnes

A történet hasonló az előző kettőhöz: a vád azt állította Michael Jackson molesztálta gyermekkorában Brett Barnes-t – ismét csak az öt megkérdőjelezhető hitelességű testőr vallomására alapozva. Mire aztán a védelem oldalán a tanúk padjára lépett maga Barnes és elmondta, hogy az egész hazugság. Az ő lánytestvére, Karlee is vallomást tett és ő is hasonlókat mondott, mint Chantal Robson: a lányok ugyanúgy játszottak Michaellel, mint a fiúk és ugyanúgy ott aludtak a szobájában is. És persze soha semmi helytelen nem történt.

Marie Nicole Cascio

Michael és Marie Nicole Cascio

Michael és Marie Nicole Cascio

Marie Nicole Cascio a Cascio család lánygyermeke (a családról itt olvashatsz bővebben). Ő is azt mondta, mint a többiek: lányként is ugyanolyan figyelemben részesült Michael részéről, mint a fiúk és soha semmi helytelennek nem volt a tanúja.

Sage Romero

Sage Romero volt az az indián kislány, aki szerepelt a Black or White videóban. Édesanyja, Joanelle: „1991-ben indítottam a produkciós cégemet. Mindössze 2 hetes volt, amikor kaptam egy hívást Michael irodájától azzal a kérdéssel, hogy vannak-e amerikai indián táncosaim, mert senki, akit addig meginterjúvolt nem felelt meg. Mondtam nekik: ’nekem vannak a legjobb táncosaim a városban’. Igazából senkim sem volt, azonban elmentem egy csomó pow-wow-ra (indián összejövetelek – a ford.) és összegyűjtöttem 30 táncost, az egyikük drága kislányom, Sage volt. Ő akkor 5 éves volt. Michael irodájának fogalma sem volt arról, hogy Michael és én ismertük egymást. Hogy rövidre fogjam: a rendező, John Landis kiválasztott öt táncost – a lányomat, aki a csengettyűs ruhában táncolt, és négy másik táncost az itteni, Los Angeles-i bennszülött közösségből. Michael hét órán keresztül fényképeztette Sage-t, miközben forgatták a videóját és felhasználta a képét az egyik angyalos festményéhez a Neverland farmon. Nagyon jól éreztük magunkat a filmezés közben. Michael, Sage és én háromszor néztük meg együtt a „Willie Wonkát” és mindenkinek várnia kellett ránk a forgatáson. Michael elvitte Sage-t és Nancy Reagent vacsorázni és megkérdezte, hogy én akarok-e menni, de én lemondtam nyilvánvaló okokból. Sok-sok emlék.”

Michael és Sage Romero

Michael és Sage Romero

Michael és Sage Romero

Michael és Sage Romero

 

Amy Agajanian

A következő interjút Amy Agajaniannal – egy kislánnyal – készítette Oprah Winfrey 1993-ban, amikor elkészítette híres interjúját Michael Jacksonnal:

“Oprah: Michael Jackson, amint azt gyakran hallottuk, gyerekekkel veszi magát körül és az évek során barátkozott például a fiatal színészekkel, Emmanuel Lewis-szal és Macauley Culkinnal. De nem kell ahhoz gyereksztárnak lenned, hogy felkeltsd Michael figyelmét. Először akkor találkoztam a következő vendégemmel, amikor néhány héttel ezelőtt ellátogattam Michael birtokára, hogy elkészítsük a promóciós fotókat. A kislány legjobb barátja történetesen a világ legnagyobb szupersztárja és az egész világ látta őt Michael oldalán a Superbowl előadásán. Kérem ismerkedjenek meg Amy-vel! Amy, örülünk, hogy itt vagy. Egyik nap itt voltunk, hogy fotózzunk a promócióhoz és Amy azt akarta, hogy fejezzük be, hogy játszhasson Michaellel, igaz?

Amy: (bólogat)

Oprah: Milyen ő valójában, Amy?

Amy: Olyan, mint egy gyerek. Gyerek akar maradni, de felnőtt.

Oprah: Sok időt töltesz vele?

Amy: Ha felmegyek oda, akkor majdnem az összes időmet azzal töltöm, hogy vele játszom.

Oprah: Mit játszotok?

Amy: A ringlispíljeivel és bújócskát.

Oprah: És hogy találkoztál vele? Tudni akarjuk, hogy mi is megtehessük.

Amy: Nos, egy reklámot forgattam vele. Négy éves voltam és semmit sem tudtam róla. És amikor bementem a trélerébe az ölébe ültem és ő azt mondta, hogy mindig barátok leszünk.

Oprah: Ti ketten?

Amy: (bólogat)”

Alexandrea Martin

Alexandrea Martin a színésznő Whoopi Goldberg lánya. Egy interjú alkalmával megkérdezték Whoopi Goldnerget, hogy egyedül hagyná-e a gyerekét Michael Jacksonnal. Mire a színésznő azt felelte: „Igen! Megtenném. Igen, igen. És tulajdonképpen meg is tettem. Egyedül hagytam a gyerekem Michaellel, igen.”

„Ha valakit valaha bántana, akkor az inkább egy felnőtt lenne. Sosem bántana gyereket, az utolsó, akit bántana a világon a gyerekek lennének, mert ők voltak az egyetlenek, akik megértették őt.”

Sky Ferreira

Sky Ferreira énekesnő a Newsbeat magazinnak: “A nagymamám nála dolgozott 25 évig és közeli barátja lett. Tudtam, hogy énekes, meg minden, de valószínűleg azért, mert természetes volt számomra, hogy ott van, soha nem gondoltam erről semmi különösebbet. Barátok lettünk. Amikor megszülettem körülötte nevelkedtem, mindig láttam őt. Vakációkat töltöttem vele, meg ilyenek. Nagyon sokat segített. Nem tudtam mennyire nagy. Nem igazán jöttem erre rá 13 éves koromig. Akkor rájöttem.”

„Gyerekkoromtól ismertem Michaelt és támogatta az énekesi karrieremet és nagyon, nagyon sokat segített a családomnak. Valószínűleg ő volt a legkedvesebb, legszeretetteljesebb ember, akit ismertem. Soha nem lesz másik Michael Jackson. Soha. Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem. Ő az egyik legnagyobb hatású művész a zenében. Nyugodj békében Michael. Köszönök mindent, amit tettél.”

Deja Riley

Deja Riley Michael egyik producerének, Teddy Riley-nek a lánya. Ő is Michael környezetében volt, amikor Jordan Chandler molesztálással vádolta meg az énekest.

Teddy Riley: „Csak annyit mondhatok a magam tapasztalatai alapján, hogy (a vádak) nem igazak, mert én találkoztam ezzel a kisfiúval és ő is akkor volt Michaellel, amikor a lányom és én sosem láttam semmi gyanúsat. Úgy gondolom, hogy az egész a pénzről szól. Több, mint tíz éve a barátja vagyok és soha, soha nem voltam semminek a tanúja. Úgy értem töltött időt a lányommal, a lányom három éves volt és mi nála voltunk és nagyon jól éreztük magunkat. Ő egy nagyon szórakoztató fickó. Elvitt minket Neverlandre és ott voltunk, éjszakákat töltöttünk ott el, és ez olyan volt, tudod…. nem akartuk ráerőltetni magunkat, tudod, de ő azt mondta: ’Maradhattok. Itt maradhattok srácok és….” (Teddy elérzékenyült és nem tudta folytatni.)

Lily Chandler

Ha már a Michaelt először megvádoló családnál, Chandleréknél tartunk. Michael nemcsak Jordannel barátkozott, hanem a kishúgával, Lily-vel is, amint a fotók tanúsítják:

Michael ölében Lily Chandler, mellette balra June Chandler, jobbra pedig Jordan

Michael ölében Lily Chandler, mellette balra June Chandler, jobbra pedig Jordan

June és Lily Chandler Michaellel

June és Lily Chandler Michaellel

Az alábbi kép azért érdekes, mert sokszor láttam már olyan bulvárcikkek mellett, amelyek Michael kisfiúkkal való állítólagos “kapcsolatát” jellemzik nem éppen hízelgő formában. Azt azonban ritkán írják oda, hogy a képen egy kislánnyal látható, mégpedig Lily Chandlerrel. Mellettük balra Jordan.

Michael és Lily Chandler

Michael és Lily Chandler

Amanda Porter

1993-ban az első vádak idején egy televíziós műsorvezető, Geraldo Riveira „próbapert” tartott az ügyről, s ennek során számos tanút megszólaltatott. Egyikük Amanda Porter volt, egy kislány, aki szintén sok időt töltött el Michaellel abban az időben. Az édesanyja, Carole Norwicki is megszólalt és azt mondta maximálisan megbízik Michael Jacksonban. A „próbaper” végén egyébként a közönség – amely az esküdtszéket képviselte – Jackson felmentése mellett szavazott.

A Ma ikrek

A tajvani Ma család Michael Jacksonnal

A tajvani Ma család Michael Jacksonnal

Michael Jackson barátsága a tajvani Ma családdal 1993 szeptemberében kezdődött, amikor a sztár a Dangerous turné keretében az ázsiai országban koncertezett. A barátság egészen Jackson haláláig tartott, de Maék csak ezután beszéltek egy blogon (lásd) a kapcsolatukról – amint látható fotókkal is alátámasztva.

Maék szerint a Pop Királya roppant kedves, szeretetteljes és közvetlen ember volt – és nagyon sokak által félreértett. Amikor Jackson turnéja Tajvanba ért Mrs. Ma és férje is szeretett volna ellátogatni a koncertre akkor kilenc hónapos ikerlányaival együtt, de biztonsági okok miatt nem adtak el jegyeket a kicsiknek. Maék ezért tettek egy utolsó kétségbeesett kísérletet: faxot küldtek Jacksonnak az esetről. Nem igazán számítottak válaszra, azonban nagy meglepetésükre nemsokára VIP belépőket kaptak a koncertre és utána pedig egy meghívást Michael hotelszobájába. Amikor a család megérkezett a sztár már pizsamában volt és épp lefekvéshez készült, de fogadta őket. Roppant kedves és közvetlen volt és lenyűgözték az ikrek – mindent tudni akart a gyereknevelésről. A kislányok mindent megfogtak, megtapogattak – egyikük Michael CD lejátszóját akarta megrágni, amikor a sztár felkapta és gyengéden azt mondta neki: “Ne harapd meg, fájni fog!” Amikor elmentek Michael személyesen kísérte ki őket a lifthez és megígérte nekik, hogy meg fogja hívni őket Neverlandra, ha hazatér a turné után. Ma családja nem számított arra, hogy Jackson komolyan gondolja az ígéretét, pedig komolyan gondolta! Valóban meghívta őket és haláláig összesen hat alkalommal vendégeskedtek a birtokon, sőt időnként utazgattak is vele. Búcsúzásnál minden alkalommal megölelte őket és azt mondta nekik: “Mindig szeretni foglak benneteket.” Úgy tűnt egyszerűen csak azt akarta, hogy szeressék.

Jackson 1996-ban a History turnéval tért vissza Tajvanba és meginvitálta az ikerlányokat, hogy lépjenek fel vele a színpadon a Heal the World című dala alatt. A család aztán a turné több állomására elkísérte és a lányok többször felléptek Michaellel. Ma szerint Michael tiszta és ártatlan volt, olyan, mint egy nagy gyerek, aki szerette a meglepetéseket, a varázslatot, roppant együttérző volt és nagyon gondoskodó. Azt mondta: a világ nem csupán egy zenei zsenit veszített a halálával, hanem egy csodálatos lelket is.

A Ma család Michael Jacksonnal

A Ma család Michael Jacksonnal

A Ma család Michael Jacksonnal

A Ma család Michael Jacksonnal

A Ma ikrek manapság

A Ma ikrek manapság

Egy Down szindrómás kislány

Pete Townshend, a Who együttes gitárosa: „Jackson önzetlenül segített mindenkin és minden egyes gyereken, akit hozzá küldtem. Az egyik barátom kislánya Down szindrómás gyerekek számára létesült speciális iskolába jár. Egy alkalommal (Jackson) kibérelt egy cirkuszt nekik és boldogan ő is eljött, hogy – igen, gyermeki lelkesedéssel – megnézze a show-t velük. Volt egy kislány, aki azt gondolta ő Michael jövendőbelije, úgyhogy Michael kedvesen megengedte neki, hogy mellé üljön, mint a jövendő mennyasszonya. Lehet, hogy (Jackson) tollai súlyosan megégtek, lehet, hogy más módon is sérült, de egy igazi angyal.”

Simone Jackson, Michael unokatestvére

Simone Michael mellett tanúskodott a perben, elsősorban az Arvizo fiúk viselkedéséről, de a kislány vallomása során ez is elhangzott:

“RON ZONEN: Töltötted valaha az éjszakát Michael Jackson szobájában?

SIMONE JACKSON: Igen.

RZ: Oké. Egyedül?

SJ: Igen.

RZ: Töltötted valaha az éjszakát a szobájában az ágyában vele?

SJ: Igen.

RZ: Egyedül?

SJ: Igen.

RZ: Rendben. Mennyi idős voltál, amikor ez történt?

SJ: Körülbelül nyolc vagy kilenc éves.”

Természetesen Simone is azt mondta, hogy semmi helytelen nem történt vele ezen együtt töltött éjszakák során.

Shmuley Boteach rabbi lányai és egy leukémiás kislány

Részletek a rabbi Michael Jacksonról írott könyvéből (“The Michael Jackson Tapes”):

„És ott volt az incidens amikor a gyerekeim összevesztek egy másik család gyerekeivel az iskolabuszon. Michael hallott róla. A legidősebb lányom úgy érezte, hogy csúfolták. Michael akcióba lendült. Belépett, mint békéltető. Felhívott és több napon át tervezgetett egy békéltető tárgyalást, a lehető legkomolyabban. Mindent a gyerekek nevéig. Egyetlen részlet sem lehetett lényegtelen. A gyerekeknek nem szabad veszekedni. A felnőttek a korruptak. Azt akarta, hogy a gyerekek között harmónia legyen. És miközben órákat töltött a találkozó tervezésével (ami sosem jött létre, mert a másik család lemondta) elvileg az albumán, az Invincible-en kellett volna dolgoznia. Nem számít. Az majd vár. Véget vetni iskolás gyerekek közötti nézeteltéréseknek elsőbbséget élvezett.”

[…]

“Shmuley: Mit érzel, amikor egy ilyen kislány körül vagy [egy rákos kislány körül, akit Michael és én ismertünk]?

MJ: Szeretem őt. “

[…]

„Például egy másik alkalommal egy leukémiás kislány édesanyja felvette velem a kapcsolatot és megkérdezte tőlem, hogy elhozhatná-e a kislányát, hogy találkozzon Michaellel. Meghívtam őket az otthonunkba, ahol vacsoránál találkoztak Michaellel. Később, akárhányszor Michael eljött hozzánk a Sabbath vacsorára általában meghívtam a kislányt, az édesanyját és a három testvérét. Gyakorlatilag a családom személyes barátaivá váltak és a barátságunk Michael távollétében is folytatódott. Mindenkinek, aki azt mondja, hogy Michael csak a kisfiúk érdekelték tanúsíthatom, hogy őszintén és tartósan érdeklődött eziránt a kislány iránt és több alkalommal felhívta az édesanyját, hogy érdeklődjön az állapota felől.”

Lucy Lester

Mark Lester egy időben Michael barátja és családostól összejártak. Jackson keresztapja is volt Lester egyik lányának.

“OK magazin: Mark, megkérdezhetjük a lányodad, Lucy-t, hogy Michael milyen keresztapa volt?

Lucy: Sosem feledkezett meg a karácsonyról vagy a születésnapunkról. Két hét múlva lesz a 18. születésnapom és legutóbb, amikor Michaellel beszéltem – néhány nappal a halála előtt – meghívott engem és a barátaimat a fellépésére és hogy utána találkozzunk vele a színpad mögött.

OK: Zavarban voltál Michael körül a hírneve miatt?

Lucy: Nem, Michael nem ilyen volt. Ő csak az apám egy barátja volt. Számomra ő egy hétköznapi ember volt – leült és rajzfilmet nézett velünk, mint például a Spongyabobot.

OK: Jól kijöttél a gyerekeivel?

Lucy: Imádtuk őket. A gyerekei éppen olyanok, mint mi. Ugyanazt a zenét szeretik, ugyanazok a TV műsorok és filmek érdeklik őket, és érdekli őket a divat is, különösen Parist. Soha nem hallottál tőlük olyasmit, hogy ’tudod ki vagyok én?’. Ők nem ilyenek. Mind szeretjük őket és reméljük, hogy ismét találkozunk velük. Én nem tudom elképzelni az életemet az apám nélkül és biztos, hogy ők is így éreznek.”

Nisha Kitari

Nisha Kitari, akinek énekesnői pályafutását tinédzserkorától egyengette Michael:

„Michael odajött hozzám, szorosan megölelt és én is ugyanezt tettem. Aztán Prince és Paris kinyújtotta felém a kezét, hogy kezet rázzunk, mire Michael azt mondta: ’Nem, ebben a családban nem rázunk kezet, hanem ölelünk.’ Úgyhogy a gyerekek megöleltek és nagyon aranyos volt.

Aztán leültünk és elkezdtünk beszélgetni. Azon a napon azt mondta: ’oké, azt akarom, hogy te és a családod élvezzétek Neverlandet és aztán hamarosan találkozunk’. Amikor kiment a szobából, akkor esett le és akkor kezdett a szívem kalapálni, hogy ’ó, egek, anya, apa, épp most találkoztam Michael Jacksonnal!’

Körbementünk a birtokon és felültünk a ringlispílekre, Dieter (Wiesner – Jackson akkori menedzsere – a ford.) pedig velem jött és a családommal és megmutatta hová menjünk és mind kis golf autókat vezettünk és felültünk a libegőkre és emlékszem, hogy amikor ott ültünk a testvéreimmel, kérhettünk zenét és mi mindig a Thrillert kértük és azt hallgattuk a libegőzés közben.

Michael tulajdonképpen meghívott engem és az édesanyámat, hogy éljünk vele Neverlanden, ahol néhány hónapig ott is maradtunk és én lemezfelvételeket készítettem Michaellel. Abszolút egy álom volt. Amikor éppen nem volt lemezfelvételünk akkor lovagoltunk, filmeket néztünk a moziteremben, vagy játszottunk egész nap. Remek móka volt. Az anyám és én, és ő és az ő családja mind ott laktunk és nagyszerű idő volt. Úgy gondolom, hogy miután a rendőrség lerohanta a birtokot túl nehéz volt számára visszatérni oda, és valóban soha nem ment vissza. Ő egy igazán csodálatos, szerény ember volt és úgy gondolom, hogy mindenki tanulhat valamit tőle.”

Michael Jackson és Nisha Kitari

Michael Jackson és Nisha Kitari

Természetesen a lista koránt sem teljes, nyilván lehetne még sok-sok további nevet gyűjteni. Amit mondani akarok mindezzel az csupán annyi, hogy nem állja meg a helyét az a média mítosz amely szerint Jackson csak kisfiúkkal barátkozott. Erre a mítoszra azért volt szükség, hogy azt sugallják vele: a sztár érdeklődése csak csak egy bizonyos nemre és korosztályra irányult, azaz valószínűleg szexuális természetű volt. Amint azonban a fentiekből kiderül ez is csupán a média hazugságainak egyike volt.

Forrás: http://lacienegasmiled.wordpress.com/2011/01/01/the-invisible-children-michael-jacksons-female-kid-friends

Kategória: A 2005-ös per, Az 1993-as ügy
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Csak fiúk? bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Az 1108 bizonyítékok – avagy „mini-per” a perben |

  2. jacksonaktak szerint:

    Szívesen. Örülök, hogy tetszik.

  3. kermar szerint:

    Koszonom szepen a cikket Roppant kedves es meghato volt ezeknek a kislanyoknak es kisfiuknak az elmenybeszamoloja ,akik igy az evek tavlatabol immaron felnot fejjel szeretettel es megbecsulessel gondolnak vissza a Neverland-on eltoltott idore.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s