Michael Jackson a 2006-os World Music Awards-on

Az alábbi videó a 2006-os World Music Awards-on készült. Michael Jacksont másfél évvel korábban mentették fel az ellene felhozott vádak alól, s a sztár utána Bahreinbe költözött egy időre, hogy kipihenje a per megrázkódtatásait, valamint a nyugati – és különösen az amerikai – média ellene folytatott boszorkányüldözését.

Jackson itt tért vissza a nagyközönség elé – s ez bizonyult utolsó fellépésének is 2009-ben bekövetkezett váratlan halála előtt. Jackson itt díjat vesz át és támadt egy kis zavar abból, hogy a szervezők úgy hirdették meg az estet, hogy fel is fog lépni – csak éppen ezt vele felejtették el előre közölni. Így aztán Michael ugyanazzal a mikrofonnal, amit a beszédéhez kapott megy vissza a színpadra és a tomboló tömegben nyilvánvalóan nem hallja a zenét és a saját hangját sem, amikor megpróbál egy kicsit énekelni, de itt most nem ez a lényeg. A lényeg, ahogy a közönség reagál rá.

Mindezt egy hamis vádakon alapuló gyermekmolesztálási per és a média évtizedes lejárató kampánya ellenére! Van-e még sztár a Földön, akinek a karrierje mindezt túlélné, sőt nemhogy túlélné, de ilyen fogadtatásban részesülne? A média lejárató kampánya persze sosem állt le (a mai napig sem). Ennek ékes példája, hogy a videón látottakat másnap hogyan tálalta az amerikai média. Előbb a videó:

Majd Charles Thomson, brit újságíró visszaemlékezése arra az estére és az azt követő média reakciókra:

“Ez a videó akkor bukkant fel a böngészőmben, miközben valami mást néztem. Rég nem láttam. Én ott voltam. 2006 novembere. Ott voltam a közönségben, nagyon közel a színpadhoz. Michael Jackson legutolsó fellépése egy közönség előtt. Nem énekelt sokat és amikor megtette a mikrofon le volt halkítva – de az atmoszféra elektromos volt. Amint látjátok a hely csaknem felrobbant. Alig hallottuk a zenét a közönség miatt. Legalább egy lányt tolószékben vittek el. Az emberek könnyezve rogytak össze. Olyan karizmája és színpadi jelenléte volt, hogy elég volt csak körbesétálnia, levennie a felöltőjét, énekelni egy pár sort – és az emberek már ettől is remegő roncsokká váltak.

A következő napon gyakorlatilag az ország összes újságja azt állította, hogy kifütyülték a színpadról. Az emberek úgy néztek rám, mint aki megőrült, amikor próbáltam nekik elmondani, hogy ez nem igaz. Nézzétek meg a videót a saját szemetekkel! Láttam már mindenkit Prince-től kezdve Madonnán át Paul McCartney-ig, de sosem láttam még senkit, aki olyan fogadtatásban részesült, mint Michael Jackson azon az estén.

Kifügyülték? A fenéket! Keress rá YouTube-on – az emberek at egész arénában kamerákkal és kamerás mobilokkal voltak felszerelkezve. A színpad előtti dühöngőben és hátul és elől, balra és jobbra. Sosem láttam egyetlen videót sem az arénából, amelyen akár csak egyetlen kivehető fújolás is hallható lett volna.

Talán ez volt az első alkalom, amikor első kézből voltam tanúja a média propaganda gépezetének működés közben. Hogy lehet az, hogy egy művész felmegy a színpadra, ilyen reakciót vált ki és aztán az ország minden újságja szemérmetlenül azt hazudja, hogy kifütyülték a színpadról? Ez egyszerűen nem történhet meg valamilyen szintű összejátszás nélkül.

Az emberek szeretik inkább kerülni az “összeesküvés” szót és általában én is azt teszem, de nem tudom hogy lehetne másképp jellemezni azt, ami azon az estén történt. Csak annyit mondhatok, hogy én ott voltam és határozottan nem fütyülték ki. Több tucat ember filmezett a közönségből és senki sem rögzített semmiféle fújolást. A tévé is közvetítette – nem volt fújolás. Mégis másnap az összes újság azt állította, hogy kifütyülték. Amint mondtam: ez egyszerűen nem történhet meg valamilyen szintű összejátszás nélkül.”

Kategória: Média
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Michael Jackson a 2006-os World Music Awards-on bejegyzéshez

  1. bergendi szerint:

    “Jackson itt tért vissza az USA-ba és a nagyközönség elé”

    …csakhogy Londonban volt a díjátadó.

Hozzászólás