A Vád vadászata más „áldozatokra”

A Michael Jackson elleni 1993-as nyomozás keretében a rendőrök 40-60 gyereket interjúvoltak meg (más források szerint csaknem százat) – olyan gyerekeket, akik vagy időt töltöttek el Jacksonnal vagy jártak Neverland nevű birtokán. Egyetlen gyerek sem támasztotta alá a vádló sztoriját. Mind azt mondták a hatóságoknak, hogy a sztár sosem molesztálta őket és soha nem tett velük semmi illetlent.

A Jacksonnal szemben kezdettől fogva ellenséges rendőrséget frusztrálta a támogató áldozatok hiánya, így erősen megkérdőjelezhető taktikákhoz folyamodtak a gyermekek meginterjúvolásában annak érdekében, hogy alátámasszák a Chandler-ügyet. Ezeknek a gyermekeknek a szülei azután Jackson ügyvédjéhez, Bert Fieldshez fordultak, hogy panaszkodjanak a rendőrség zaklatásai miatt. Fields ezt egy levélben is szóvá tette, amelyet 1993-ban a Los Angeles-i rendőrfőnöknek, Willie Williamsnek írt:

   Tisztelt Williams Rendőrfőnök Úr!

Én Michael Jacksont képviselem. Egész felnőtt életem során nagy támogatója voltam a Los Angeles-i Rendőrségnek. Évekig képviseltem Jack Webbet. Miközben Jackkel dolgoztam a Dragnet és Adam-12 ügyön, számos rendőrtisztviselővel találkoztam, akiket a mai napig tisztelek és csodálok. Azok a rendőrei, akik naponta kockára teszik az életüket azért, hogy megvédjenek minket, feltétlen nagyrabecsülést érdemelnek.

Néha azonban még egy elkötelezett rendőr is, amikor egy jelentős nyomozás részese lesz, elveszítheti szeme elől a tisztességnek és annak fontosságát, hogy a vádlott jogait tiszteletben tartsa.

A Michael Jackson ellen jelenleg folyó nyomozás során ez történt: az ügyben nyomozó rendőrök elmentek kiskorúak otthonába és nagy nyomás alatt zajló kihallgatásoknak tették ki őket, néha a szüleik jelenléte nélkül. Tudomásomra jutott, hogy az ön rendőrei elképesztő hazugságokkal rémisztgették a fiatalokat, úgy, mint “vannak rólad meztelen képeink” azért, hogy rávegyék őket, hogy vádolják meg Mr. Jacksont. Természetesen nincsenek ilyen fotók ezekről a fiatalokról és nem tudnak őszinte vádat emelni ellene. De az ön rendőrei úgy tűnik készek minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy potenciális bizonyítékot generáljanak Mr. Jackson ellen.

Továbbá az ön rendőrei azt mondták szülőknek, hogy a gyermekeiket molesztálták, pedig a kérdéses gyermekek egyértelműen cáfolták ezt. Ezen kívül Mr. Jacksonra, mint “pedofilra” utaltak, noha nem emeltek vádat ellene és még kevésbé ítélték el.

És az, hogy (a rendőrök) kiskorúakat és szülőket zaklattak még nem minden. A Mr. Jackson birtokán tartott házkutatás során elvitték számos személyes tulajdonát, beleértve a noteszét, amely potenciális tanúk neveit és címeit tartalmazza. Kértük, hogy vagy szolgáltassák vissza ezeket a feljegyzéseket vagy készíthessünk róla egy másolatot a mi költségünkre. Ezt elutasították, azért, hogy hátráltassák a védelmet abban, hogy a saját nyomozását lefolytassa az ügyben.

Ezek a taktikák nem csupán helytelenek, hanem egyenesen felháborítóak…

Még a New York-i rendőrség – amely pedig nem a kedvességéről híres – is tartózkodott az ilyen túlbuzgó kampánytól Woody Allen ügyében, akit hasonló bűncselekménnyel vádoltak. A Los Angeles-i rendőrség miért nem adja meg Michael Jacksonnak ugyanazt a kiegyensúlyozott és tisztességes bánásmódot?

Sürgetem önt, hogy vessen véget ezeknek a visszaéléseknek. Vizsgálják ki ezeket a vádakat olyan alaposan, amennyire csak lehet, de tegyék ezt azon az őszinte, tisztességes módon és magas színvonalon, amely egykor büszkévé tette a Los Angeles-i rendőrséget.

   Üdvözlettel,

   Bertram Fields [1]

Egy hangfelvétel megörökítette a színész Corey Feldman 1993-as kihallgatását ebben az ügyben. Ez a felvétel Jackson 2005-ös pere során szivárgott ki a médiához és példaként szolgál arra, hogy hogyan zajlottak ezek a kihallgatások. Feldmant – aki tinédzser kora óta barátságban volt Jacksonnal – Deborah Linden őrmester hallgatja ki. Annak ellenére, hogy Feldman újra és újra elmondja, hogy Jackson soha nem tett vele semmi rosszat, a rendőr folyamatosan azt szuggerálja, hogy valaminek kellett történnie és több, mint egy órán át próbál valami terhelőt kicsikarni belőle az énekes ellenében.

Mi több, Feldman a kihallgatás során elmondta Lindennek, hogy gyerekkorában valóban molesztálták, csak éppen nem Michael Jackson. Még meg is nevezi a molesztálóját (a 2005-ben nyilvánosságra hozott szalagról kivágták ezt a nevet), ám ezt a nyomozó teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Úgy tűnik egyetlen dolog érdekli csak: az, hogy terhelő vallomást csikarjon ki Michael Jackson ellenében.

Feldman 22 éves volt az interjú idején, de a rendőrség sok gyereket tett ki hasonló kihallgatásnak, néha a szüleik távollétében.

Íme a 2005-ben kiszivárgott felvételek Feldman 1993-as kihallgatásáról:

[2]

Magyar fordításban néhány sarkalatos pont:

Az 1. videóból:

0:53 – Corey Feldman: “Soha semmi nem történt Michaellel.”

1:15 – Corey Feldman: “Ha lenne valami, amit elrejtettem mindezen évek alatt, akkor semmit sem akarnék jobban, mint felszínre hozni most – hogy Michael biztosan megkapja azt a segítséget, amire szüksége van.”

1:51 – Linden őrmester: “Ami engem aggaszt, hogy vajon, ha valami történt volna, ha valami történt, akkor azt te nem mondod el nekünk, nem mondanád el nekünk amiatt.”

Corey Feldman: “Nem. Nem tudom abba a helyzetbe beleképzelni magam, hogy elmondanám-e vagy sem, mert semmi nem történt!”

(Feldman ezután beszél arról, hogy aludt egy szobában Jacksonnal, de semmi nem történt. Külön ágyban aludtak és mindketten pizsamában voltak. Azt is elmondja, hogy egyszer egy jacuzziban volt Jacksonnal, de megint nem történt semmi. Mindketten fürdőnadrágot viseltek és semmiféle közeledés, gyanús vagy illetlen viselkedés nem történt Jackson részéről.)

3:16 – Corey Feldman: “Soha semmi helytelent nem tett. Úgy értem, SEMMIT… tudja. Úgy értem a legközelebb ahhoz, hogy megérintsen akkor került, amikor talán egyszer a lábamra ütött, tudja, amikor arról beszélt, hogy lefogytam.”

3:32 – Corey Feldman: “Engem molesztáltak, úgyhogy tudom milyen érzés keresztülmenni azokon az érzelmeken és higgye el, az a személy, aki molesztált engem… ha (Michael) lett volna az a személy, akkor ez most egy nagyon más történet lenne, mert akkor kiállnék mindenki elé, tudja, és tennék valamit azonnal, hogy ez az ember megkapja, ami jár neki.”

Linden tovább próbálkozik:

4:07 – Linden őrmester: “Meginterjúvoltunk egy csomó embert és még mindig ezt tesszük. Nem fedeztünk fel olyan dolgokat eddig, amelyek tisztáznák őt.”

(Vegyük észre a kifacsart „tényállást”! A rendőr nem azt mondja, hogy semmi olyan dolgot nem fedeztek fel eddig, ami alátámasztaná az ügyüket (pedig ez volt a helyzet!), hanem azt, hogy semmi olyan dolgot nem fedeztek fel, amelyek tisztáznák Jacksont. De mint ahogy ebből az interjúból is látszik a rendőrség egyszerűen nem vett figyelembe semmi olyan információt, amelyek tisztázták volna a sztárt!)

5:06 – Rendőr tisztviselő: “Sok dolgot hallunk arról, hogy Michael sosem bántana egy gyereket. Persze, hogy nem. Szereti a gyerekeket, nem fogja őket bántani… fizikailag nem. Nem hiszem, hogy ha Michael gyerekeket molesztál, akkor azért teszi, mert bántani akarja őket. Azért teszi, mert szereti őket.”

(A rendőr – roppant elfogult módon – szinte tényként kezeli azt, hogy Jackson gyerekmolesztáló és semmi mást nem akar elfogadni, csak azt, ha Feldman alátámasztja ezt a prekoncepcióját.)

[2]

A 2. videóból:

0:31 – Linden őrmester: “A hited benne és az iránta érzett szereteted az útjába áll annak, hogy elmondj nekünk dolgokat?”

Corey Feldman: “Minden, amit elmondtam igaz és… úgy értem semmi nem történt.”

1:10 – Linden őrmester: “Annyira aggódom, hogy ha valami történt, akkor azt te nem fogod nekünk elmondani, mert nehéz lenne elmondani nekünk…”

Corey Feldman: “Nem.”

1:33 – Corey Feldman: “Tudja hányszor erőltettem az agyamat és gondolkodtam azon: ‘Van valami, amit elfelejtettem? Van valami, tudja, amiről azt gondolom nem történt meg, pedig igen? Ha lenne valami, akkor azt szeretném elmondani önöknek, de semmi nem történt.”

[2]

Corey Feldman egyébként 2013-ban kiadta önéletrajzát Coreyography: A Memoir címmel és ebben ismételten leírja, hogy molesztálták gyerekként, de nem Michael Jackson, hanem olyan emberek (többen is voltak), akikkel a filmiparban találkozott és dolgozott. Michael Jacksonról egyértelműen hangsúlyozza, hogy soha semmilyen formában nem tett vele semmi rosszat, semmi szexuálist, semmi illetlent. Éppen ellenkezőleg: azt írja, hogy a filmiparban tapasztalt sok olyan dolog után, amitől gyorsan fel kellett nőnie a Michael Jacksonnál tett látogatásai során tudott visszatérni az ártatlan gyerekkorhoz: “Michael Jackson világa – bármennyire is őrülten hangzik – lett az én boldog menedékem. Michael visszavitt az ártatlanságomhoz. Amikor Michaellel voltam olyan volt, mintha újra 10 éves lennék.” [3]

2003 novemberében egy az egész Egyesült Államokban élőben sugárzott sajtótájékoztatón, a Santa Barbara-i kerületi ügyész, Thomas Sneddon felhívást tett közzé, amiben arra ösztönzött mindenkit, aki Jackson áldozatának érzi magát, hogy jöjjön elő a vádjaival. Sneddon és csapata még egy hivatalos weboldalt is létrehozott, amelyen keresztül lehetővé tették az állítólagos áldozatoknak, hogy kapcsolatba lépjenek velük. Emellett mind 1993-ban, mind 2003-04 során az egész világot bejárták a nyomozói, hogy interjúkat készítsenek gyerekkel, akik az évek során kapcsolatban álltak Jacksonnal. Mindig üres kézzel tértek vissza. Senkit nem sikerült találniuk ezen kampányok során, aki Jackson ellen vallott volna.

Miközben a vád küszködött azért, hogy hiteles támogató „áldozatokat” találjon az ügy számára, nagy számú gyerek és szülő jelentkezett azért, hogy Jacksont támogassa. Mind azt mondták, hogy Jackson sosem tett velük semmi illetlent, semmi szexuálist, emellett sok gyerek a nyilvánosság előtt is megvédte.

Ugyanakkor egy valaki azért csak horogra akadt a vád számára is: a 13 éves Jason Francia. Francia nem tartozott Michael Jackson közeli barátai közé, hanem az egyik volt alkalmazottjának, Blanca Franciának a fia volt. Blanca Francia 1991 óta – tehát 1993-ban két éve – nem dolgozott Jacksonnál és egyike volt a sztár azon korábbi alkalmazottainak, akik jó üzleti lehetőséget láttak ezekben a vádakban: 1993 decemberében, a Chandler-vádakat kihasználva, 20 ezer dollárért adott el egy interjút a Hard Copy című bulvár televíziós műsornak és csak azért nem adott el több sztorit, mert a rendőrség ezután hallgatásra kötelezte. 2005-ös bírósági tanúvallomásában elismerte, hogy a National Enquirer című bulvárlappal is tárgyalt.

Nos, ennek a nőnek a fia lett a vád által előállított második állítólagos „áldozat”. Jason Francia azt állította – legalábbis azok után, hogy ezt a rendőrség szinte a szájába adta -, hogy három alkalommal Jackson megérintette a nemi szervét, amikor megcsiklandozta. Valójában a fiú a többi gyerekhez hasonlóan eleinte nem emlékezett semmi ilyesmire és azt mondta, hogy Jackson soha nem tett vele semmi rosszat, semmi szexuálist és soha nem érintette meg semmilyen illetlen helyen. A rendőrség azonban ebben az esetben sem volt elégedett a válasszal és nagy nyomás alá helyezte Jason Franciát két kihallgatás során. Amint azt egy külön cikkben be fogjuk mutatni ezek a kihallgatások szinte az összes olyan szakmai előírást megsértették, amelyet az ilyen jellegű vádakhoz kapcsolódó kihallgatásoknál alkalmazni kell a gyerekeknél. A kérdések rávezetők voltak és miután Francia tagadta, hogy Jackson bármit tett volna vele, a nyomozók nagyon egyértelművé tették a számára, hogy ezzel a válasszal nem elégedettek, amint azt is, hogy milyen válasszal lennének elégedettek és hogy mire is kellene Franciának szerintük „emlékeznie”. Amikor Jackson 2005-ös tárgyalása során Jackson ügyvédje, Thomas Mesereau megkérdezte Jason Franciát, hogy 1993-94-es rendőrségi interjúi során miért változtatta meg a vallomását, a férfi így válaszolt: „Megpróbáltam kitalálni hogyan tudok megszabadulni onnan (a rendőrségi kihallgatásról.).” [4] Részleteket Jason Franciáról és a rendőrségi kihallgatásáról, valamint 2005-ös vallomásáról a következő cikkünkben olvashatod majd [link].

Amellett, hogy a rendőrség igyekezett áldozatokat felhajtani – amint azt fent bemutattam, Jason Francia meglehetősen ingatag lábakon álló vallomásán kívül eredménytelenül -, a bulvármédia sem tétlenkedett. A szenzációhajhászat érdekében nagy összegű pénzt ígértek mindenkinek, aki hajlandó lett volna Jackson ellen valamilyen vádat tenni. A teljes összeg, amit az angolszász bulvársajtó ígért vagy kifizetett Michael Jackson rágalmazásáért embereknek – például a sztár volt alkalmazottainak, potenciális vádlóknak – feltehetőleg több millió dollárra rúg. Ennek részleteiről és a fenti állítást alátámasztó tényekről majd egy külön cikkben írok, amelyben a média szerepét mutatom be a Michael Jackson elleni vádakban [link]

Forrás:

[1] Letter by Bertram Fields, Michael Jackson’s attorney to Los Angeles police chief, Willie Williams in 1993

[2] Tape of Corey Feldman’s police interrogation as published by Celebrity Justice in 2004 or 2005 (December, 1993)

[3] Corey Feldman – Coreyography: A Memoir (St. Martin’s Press, 2013. október 15.)

[4] Jason Francia’s testimony at Michael Jackson’s 2005 trial (April 4-5, 2005)

Kategória: Az 1993-as ügy | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Chandlerék vádjai

Folytatom a Chandler-ügy sorozatát. Kicsit lassan megy, de ígérem mire a végére érünk a teljes kép összeáll az ügyről.  Az eddigi időrend itt olvasható és erről az oldalról rá lehet kattintani a sorozat eddigi cikkeire is.

Az alábbi cikkben olyan állítások hangzanak el, amelyek úgymond alkalmasak a nyugalom megzavarására, ezért kérem ennek szem előtt tartásával olvass tovább. Ezeket az állításokat Jordan Chandler tette 1993. október 6-án Dr. Richard Gardner pszichiáternek. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a Michael Jackson elleni vádakról, ezeket is be kell mutatnom. Mint ahogy arra is emlékeztetnem kell elöljáróban, hogy ezeket a dolgokat a fiú nem előzmények nélkül és nem magától kezdte el állítani. Ezekről a részletekről korábban már részletesen írtam. Röviden összefoglalva:

Nem Jordan Chandler állította először, hogy Michael Jackson molesztálta, hanem Jordan apja, Evan Chandler. Jordan eleinte tagadta, hogy Jackson molesztálta volna, majd az apja egyre erősödő és folytatólagos nyomásgyakorlása alatt kezdte el azt mondani, amit az apja elvárt tőle. Apja ezt ezután arra használta fel, hogy Jacksont megzsarolja: pénzt követelt tőle azért, hogy ne forduljon a hatóságokhoz a vádjaival. Jackson visszautasította a zsarolást és Chandlerék ezután fordultak a hatóságokhoz. Jordan ekkor már egy hónapja apjánál lakott és rendszeres látogatásokat tett az Evan által fogadott ügyvédnél, Barry Rothmannál, akit maga Evan is úgy jellemzett egyszer, hogy a „legmocskosabb kurafi”. A két férfinek így bőven volt ideje Jordant felkészíteni arra, hogy miket mondjon pszichiátereknek, pszichológusoknak és a hatóságoknak. Még egyszer: Jordan nem állított ilyen dolgokat mielőtt apja felügyelete alá nem került – azon apa felügyelete alá, aki pénzszerzésre akarta felhasználni ezeket a vádakat.

És akkor az eddigiek összefoglalása után jöjjön jelen cikk témája:

Jordan az ügy során két pszichiáterrel beszélt. Az egyik Dr. Mathis Abrams volt 1993. augusztus 17-én, ahová az apja elvitte, hogy először vádolja meg formálisan Michael Jacksont, s ez aztán elindította a hivatalos vizsgálatot a szórakoztatóművész ellen. Abramsnak törvény által előírt kötelessége volt jelenteni ügyet a hatóságok felé, s noha ő ezt kötelességtudóan meg is tette, tíz évvel később, 2003. december 12-én azt nyilatkozta a CBS News-nak, hogy nem töltött elég időt el ahhoz Jordan Chandlerrel, hogy következtetést vonhasson le arról, hogy a fiú vajon igazat mondott-e vagy sem:

„Úgy gondolom, hogy mindkét ügyben lehetséges, hogy betanították őket arra, hogy mit mondjanak, de ismétlem, nekem nem volt lehetőségem arra az eredeti ügyben, hogy megpróbáljak a végére járni.” [1]

Mielőtt Jordan formálisan megvádolta Jacksont Dr. Abramsnak, több mint egy hónapig az apjával élt. Geraldine Hughes, Evan ügyvédjének Barry Rothmannak a titkárnője egy interjúban, amelyet a Reflections On The Dance weboldalnak adott azt állította, hogy a fiú több órát töltött Rothman irodájában egyedül az ügyvéddel, zárt ajtók mögött:

„Tényleg úgy hiszem, hogy az egész ügyet kitervelték, kidolgozták és Jordan Chandlert betanították arra, hogy mit mondjon, mert tanúja voltam annak, hogy a 13 éves fiú szülői felügyelet nélkül az ügyvédem irodájában tartózkodott és tulajdonképpen becsempészték oda, senki sem tudta az irodában, hogy ott van. Több órát töltött az ügyvédemmel zárt ajtók mögött és úgy gondolom, hogy akkor mondták meg neki, hogy miket mondjon. Nem mondhatom, hogy tanúja voltam annak, hogy ezt mondják neki, de annak tanúja voltam, hogy az ügyvédem és a 13 éves vádló több órán keresztül beszélt egymással. Tulajdonképpen erről a találkozóról senkinek sem szabadott tudnia az irodában és én is csak azért tudtam meg, mert épp elmenni készültem az irodából és [Rothman] halálosan megfenyegetett minket, hogy kopogás vagy előzetes bejelentkezés nélkül nem mehetünk be az irodájába, én azonban siettem így benyitottam és amikor kinyitottam az ajtót, akkor megláttam a fiút az irodájában és ez sokkolt. Nem is tudtuk, hogy ott van és ijedt arcot vágott, az ügyvéd meg jól letolt amiért bejelentés nélkül nyitottam be.” [2]

Hogy Jordan pontosan mit mondott Dr. Abramsnak augusztus 17-én azt nem tárták nyilvánosság elé. Azonban van két olyan dokumentum, amiből tudjuk, hogy miket állított: egy 1993. december 28-ai rendőrségi nyilatkozat Jordan Chandlertől [3] és egy interjúja a pszichiáter Dr. Richard Gardnerrel, amely 1993. október 6-án készült [4]. Mindkettőt 2003 februárjában szivárogtattak ki a nyilvánosságra, mindössze néhány nappal Martin Bashir manipulatív módon megvágott és narrált dokumentumfilmjének, a Living with Michael Jacksonnak a televíziós sugárzása után.

Ebből a két dokumentumból megtudjuk, hogy Jordan Chandler azt állította, hogy ő és Jackson 1993 márciusának a végén kezdtek egy ágyban aludni, amikor Jordan az anyjával és a húgával együtt elmentek egy kirándulásra Jacksonnal Las Vegasba, ahol a Mirage Hotelben tartózkodtak. Jordan Chandler szerint egy éjjel, amikor ő és Jackson megnézték az Ördögűző című filmet mivel a fiú félt Jackson felajánlotta neki, hogy aludjon a szobájában. Chandlerék nem állították, hogy ezen a kiránduláson bármiféle fizikai kontaktus történt volna Jordan és Jackson között.

Jordan azt állította, hogy onnantól kezdve akárhányszor ő és Jackson együtt voltak mindig egy ágyban aludtak. Gardner interjújában Jordan azt állította, hogy a fizikai kontaktus május elején kezdődött azzal, hogy Jackson egyszerűen megölelte. De később az interjú során ellentmondásba keveredett önmagával, amikor azt mondta, hogy egy floridai kirándulás alkalmával, ami áprilisban történt, Jackson megragadta a fenekét és a nyelvét a fülébe dugta.

Jordan azt állította, hogy a fizikai kontaktus közöttük „fokozódott” az idő múlásával. Azt állította, hogy először csak egy ölelés volt, aztán egy rövid puszi az arcra, majd az ajkaira, eleinte röviden, majd hosszabb ideig. Jordan azt állította, hogy azután Jackson bedugta a nyelvét a szájába. Jordan azt állította, hogy megmondta Jacksonnak, hogy ez nem tetszik neki, mire Jackson elkezdett sírni és azt mondta, hogy „nincs ezzel semmi baj” [3] és hogy „csak mert a legtöbb ember úgy hiszi, hogy valami helytelen még nem feltétlenül van úgy” [3]. Jordan azt állította, hogy Jackson azt mondta neki, hogy más fiúk megcsókolták nyitott szájjal és megengedték neki, hogy bedugja a nyelvét a szájukba. Jordan azt is állította, hogy Jackson érzelmileg megzsarolta azzal, hogy ha Jordan nem engedi ezeket a dolgokat, akkor az azt jelenti, hogy nem szereti annyira, mint egy másik barát, aki igen.

Jordan azt állította, hogy „a következő lépés az volt, amikor Michael Jackson hozzám dörgölte magát az ágyban. A következő lépés az volt, amikor egymáson feküdtünk erekcióval” [3]. A Gardner-interjúban azt is hozzátette: „Egyébként soha többé nem dugta a nyelvét a számba miután azt mondtam neki, hogy ne tegye.” [4]

Jordan azt állította a Gardner interjúban, hogy azon a floridai kiránduláson 1993. áprilisában Jackson megcsókolta őt, megragadta a fenekét és bedugta a nyelvét a fülébe. Azt is állította, hogy „a fürdőszobába ment zuhanyozni és rám nézett mielőtt bezárta az ajtót és azt mondta: ’Bárcsak ne kellene ezt csinálnom’ – és aztán becsukta az ajtót, arra utalva, hogy bárcsak olyan szabad lehetne, hogy előttem öltözik át.” [4] Jordan azt is állította, hogy amikor azt mondta Jacksonnak, hogy nem tetszik neki, hogy Jackson bedugta a nyelvét a fülébe és megragadta a fenekét Jackson ismét elkezdett sírni és megpróbált bűntudatot kelteni benne és azt mondta, hogy „Tommy” (Jackson egy unokatestvére vagy fiatal barátja, akinek a nevét megváltoztatták a Gardner-interjú leiratában, hogy védjék a személyazonosságát) ezt engedné. „Egyébként ezeket sem csinálta soha többet.” [4] – tette hozzá Jordan.

1993 májusában Jordan, az anyja, a húga és Jackson Monacóba utazott. A történet szerint Jordan és Jackson náthásak voltak és ezért egész nap a szobában maradtak, míg a fiú anyja és húga vásárolni mentek. Jordan azt állította, hogy ő és Jackson együtt fürödtek és ez volt az első alkalom, hogy meztelenül látták egymást. Azt állította, hogy Jackson megnevezett bizonyos fiatalkorú barátait, akik maszturbáltak előtte. Aztán Jordan állítása szerint Jackson maszturbált előtte. Jordan azt állította, hogy Jackson azt mondta neki, hogy megteszi neki is, ha készen áll. Azt is állította, hogy miközben az ágyban voltak Jackson az alsónadrágjába tette a kezét és az orgazmusig maszturbálta őt.

Jordan azt állította, hogy azután Jackson számos alkalommal maszturbálta őt mind kézzel, mind a szájával a kapcsolatuk végéig. Azt is állította, hogy egy alkalommal Jackson rávette, hogy nyalja az egyik mellbimbóját miközben csavargatja a másikat, miközben Jackson maszturbált.

Jordan önként vállalkozott arra az interjúban, hogy pszichoanalizálja Jackson érintkezését más gyerekekkel és „szakértő” véleményt adjon „Tommyról”, aki akkoriban a médiában nyilvánosan Jackson védelmére kelt a vádak ellen:

„Mit gondolsz ki hazudik?”

„Tommy”

„Miért mondod ezt?”

„Mert nyilvánosan, amikor [Jackson] Tommy-val van, akkor nagyon közel vannak egymáshoz fizikailag és verbálisan és kapcsolatban. És ha valaki megfigyelné a dolgokat nyilvánosan, azt, hogy milyenek egymással, akkor arra a következtetésre jutna, hogy ez több, mint csupán baráti kapcsolat.” [4]

A fiú azt állította, hogy Jackson azt mondta neki, hogy ne mondja el senkinek és hogy amit tesznek az titok. Az interjúban Dr. Gardnerrel Jordan azt állította, hogy Jackson azt mondta neki, hogy ha bárki tudomást szerezne erről, akkor Jackson börtönbe, Jordan pedig nevelőintézetbe kerülne. Amikor Dr. Gardner megkérdezte, hogy elhitte-e ezt, Jordan azt felelte: „Nos, nem igazán hittem el akkoriban és semmiképpen nem hiszem el most. De akkor, nem igazán hittem el, de azt mondtam: oké, akármi, és csak belementem.” [4]

Nem ismert, hogy Dr. Gardner milyen következtetést vont le az interjúból, mert az elemzését nem szivárogtatták ki az interjúval együtt. (Dr. Gardner 2003. május 25-én meghalt.) Amit tudunk az, hogy Chandlerék és a polgári peres ügyvédjük, Larry Feldman a szalagot a pszichológus Dr. Stanley Katzhoz vitték értékelésre, aki Feldman régi ismerőse volt.

(Önmagában ez is furcsa. Miért nem az a szakember értékeli, aki készítette az interjút? Ehelyett miért ahhoz a pszichológushoz viszik azt értékelésre, aki Chandlerék ügyvédjének, Larry Feldmannak régi ismerőse volt? Lehetséges, hogy Dr. Gardner következtetése nem volt kedvező Chandlerék számára? Dr. Katz egyébként korábban részese volt a roppant vitatott McMartin óvodai pernek és egyéb vitatott „szakértői” megmozdulásai is voltak. Az általa vezetett Children’s Institute International szerepét a McMartin ügyben széles körben bírálták szakmai körökben. Interjú technikáikat kényszerítőnek és manipulatívnak tartják, ami ahhoz vezetett, hogy a gyerekek hamis vádakat fogalmaztak meg szexuális molesztálásról [5]. Jackson esetében azonban nagyon szerették éppen ezt a pszichológust segítségül hívni a vádlói. A McMartin ügyben és a Jordan Chandler-ügyben való érintettsége mellett Dr. Katz volt az a pszichológus is, aki Jackson 2003-as vádlóját, Gavin Arvizót is értékelte.)

Lássuk akkor a fentiekben elhangzottak elemzését:

Mielőtt Jordan július 11-én az apjához ment volna mindig tagadta, hogy Jackson molesztálta vagy bármilyen szexuális módon megérintette volna, noha az apja, Evan régóta nyomás alá helyezte, hogy támassza alá azt a megrögzött ötletét, hogy a fiú kapcsolata Jacksonnal szexuális. [A részletekért lásd az Evan Chandler „gyanúi” című cikkünket!]

Július 8-án a fiú nevelőapja, David Schwartz felvett egy háromrészes telefonbeszélgetést önmaga és Evan Chandler között, amiben Evan azzal fenyegetőzik, hogy elpusztítja Jacksont egy gondosan előkészített terv segítségével és olyan emberekkel, akik csak a telefonhívására várnak, hogy minden mozgásba lendüljön, ha a sztár nem hajlandó kommunikálni vele és nem hajlandó megadni neki, amit akar [6]. Schwartz elvitte a szalagot Jackson magánnyomozójának, Anthony Pellicanónak július 9-én és ugyanezen a napon Pellicano meginterjúvolta Jordan Chandlert. Mary A. Fischer 1994-es, a GQ magazinban megjelent cikke szerint:

„Jackson távollétében Pellicano „szemkontaktust” létesített a fiúval és elmondása szerint „nagyon konkrét kérdéseket” tett fel neki: „Megérintett Michael valaha? Láttad valaha meztelenül az ágyban?” A válasz minden kérdésre „nem” volt. A fiú újra és újra tagadta, hogy bármi rossz történt volna.” [7]

1994 szeptemberében egy titokban rögzített telefonbeszélgetés felvételén, amit Pellicano Jim Mitteagerrel folytatott, aki akkoriban a Globe című bulvárlap riportere volt, szintén beszélt Pellicano erről az esetről (akkor már nem dolgozott Jacksonnak):

„Pellicano: Meg kell értened valamit. Kilenc gyerekem van. Michael játszik a kisbabámmal. Állandóan rámásznak. A haját húzgálják. Az orrát húzgálják. Néha egy kötést visel az arcán. Ha a saját gyerekeimet hagyom (érthetetlen), akkor gondolod, hogy van rá esély?

Mitteager: Nos, mindent egybevetve azt mondanám, hogy nincs.

Pellicano: Nemcsak ez. Ha leültél volna ezzel a gyerekkel [Jordan Chandlerrel], mint ahogy én tettem… És alig várta, hogy felálljunk és elmehessen videójátékozni. Azt mondtam: ’Nem érted ez mennyire komoly dolog. Az apád meg fogja vádolni Michaelt azzal, hogy szexuálisan molesztált. Mindenféle dolgokat fog mondani.’ Erre ő azt mondja: ’Igen, az apám próbál pénzt szerezni.’ Ami azt illeti, (érthetetlen) 45 percig. Aztán próbálkoztam trükkökkel. Úgy értem, akarom, hogy tudd vegetáriánus vagyok. Ezt a gyereket a legfinomabb fésűvel vizsgáltam át. Szóval ott vagyunk (érthetetlen) ezzel a gyerekkel… és ha leültél volna és beszéltél volna ezzel a gyerekkel, akkor neked sem lenne semmi kétséged. És mondtam, hogy Michael dühös. Újra és újra végigmentünk rajta. Próbáltam leültetni, de ő csak videójátékozni akart, miközben ott ültem. Ott ülök ennek a gyereknek az anyjával [June Chandlerrel] és David Schwartz bejön és (érthetetlen) miről szól ez az egész? És Rothman (érthetetlen) kérdéseket tesz fel. Nem kétséges, hogy Rothman (érthetetlen) amiről ez az egész szól.” [8]

Jordan Chandler soha nem ismételte el a vádjait bíróság előtt és sosem vetették alá keresztkihallgatásnak. Az interjú, amelyet Dr. Gardnernek adott figyelemreméltó módon hasonló gondolatmeneteket és szóhasználatokat tartalmaz az apja, Evan Chandler gondolatmenetéhez és szóhasználatához abban az 1993. július 8-án rögzített telefonbeszélgetésben, amelyet David Schwartz-cal folytatott. Például abban a párbeszédben Evan ezt mondja:

„Mr. Chandler: De az előnyére lehetett volna használni, és bizonyos módokon Michael a korát és a tapasztalatát és a pénzét használja és a hatalmát Jordy nagy előnyére.” [6]

és

„Mr. Chandler: Ez volt a legszomorúbb dolog, amit [szalaghiba]. Úgy értem hogy teszel ilyet? 13 éves. Nincs… tudod, és egy [szalaghiba] jön bele? Kérdezem tőled: ha Michael Jackson csak valami sima 34 éves ember lenne, megtörténne-e ez? Nem. Megvan a hatalma, megvan a pénze, megvan a csábítása. [Szalaghiba] történik [szalaghiba] elcsábított őket a családtól a hatalom és a pénz.” [6]

és

Mr. Chandler: Ugyanez az ember lehetne a hatalom és a pénz nélkül és [Jordan és June] még csak szóba sem állnának vele. Te is tudod, én is tudom. Szóval a hatalom és a pénz és az imázsa kedvéért June és Jordy széttörte a családot, még ha [szalaghiba] sokkal jobban, mert leültem és beszéltem vele, és megmondtam neki jóval azelőtt, hogy ideáig jutottunk.” [6]

Dr. Gardner interjújából Jordannel:

„Még mindig el akartál menni a turnéra?

Igen, akkoriban.

Miért?

Mert jól éreztem magam. Akkoriban azok a dolgok, amiket Michael tett velem nem voltak rám hatással. Nem gondoltam, hogy bármi teljesen rossz lenne azzal, amit tesz, mivel a barátom volt és állandóan azt mondta nekem, hogy sosem bántana. De ma már látom, hogy nyilván hazudott.

Azt mondod nem vetted észre, hogy ez káros lehet számodra? Ez az, amit…?

Nem láttam semmi rosszat benne.

És ma már látsz?

Természetesen.

Hogy látod, mi a rossz benne?

Mert ő egy felnőtt és a tapasztalatát, a korát használja fel arra, hogy manipuláljon és rávegyen fiatalabb embereket, akiknek nincs meg az a tapasztalata, mint neki és nem képesek nemet mondani egy ilyen nagy hatalmú embernek. A hatalmát, a tapasztalatát, a korát használja – az ellenállhatatlanságát – hogy megkapja, amit akar.” [4]

Amikor Dr. Gardner megkérdezte tőle, hogy mi a rossz abban, amit állítólag Jackson tett vele, Jordan képtelen volt érzelmileg kapcsolódni az állítólagos élményhez:

„Amikor azt mondod, hogy káros lehetett volna a számodra: hogyan lehetett volna káros a számodra?

Mindenki azt gondolja, hogy amit tett az káros lehet, máskülönben nem lenne bűncselekmény.

Oké, hogyan lehetett volna káros? Ahogyan te látod, hogyan lehetett volna káros a számodra?

Mert… ez érzékeny téma, azt hiszem. Elválaszt téged más emberektől.

Hogyan?

Nem tudom.

A te tipped?

Depresszióssá tehetne vagy valami ilyesmi. Nem tudom.

Nos, ez fontos. Azt mondod, hogy ez egy bűncselekmény. Miért bűncselekmény?

Mert, amint már mondtam, a tapasztalatát, a hatalmát, a korát használja arra, hogy…

Hogyan hagyhatott volna ez téged? Ha tovább folytatódott volna és nem szakad félbe, akkor mi lett volna veled?

A sémája szerint úgy hiszem elhagyott volna, valahogy ejtett volna, azt hiszem mondhatjuk így. És akkor zöldség lennék.” [4]

Jordan ötlete, hogy ami vele állítólagosan történt az azért rossz, mert „elválaszt téged más emberektől” gyanúsan hasonlít az apja véleményéhez Ray Chandler könyvében, az All That Glittersben, amely így idézi Evant:

„És nemcsak a szex részről volt szó. Mindenki olyan nagy ügyet csinált a szexből – a sajtó, a zsaruk, a kerületi ügyész. Persze ez is fontos volt, de számomra nem ez volt a fő dolog, hanem az, amit Michael tett vele, hogy eljusson eddig a pontig. Átvette az irányítást az elméje felett és elválasztotta a családjától és a barátaitól és mindenkitől, akit szeretett. A saját kis rabszolgájává tette. Kívülről úgy tűnt, hogy élete élményét adja Jordie-nak, de belül elrabolta az egyéniségét, a lelkét. Ez volt az igazi bűncselekmény és ezért akartam, hogy Michael megfizessen.” [9; 109. oldal]

vagy

„Még ha nem is volt szex, Jordie személyisége komolyan megváltozott. Amint napról-napra Michael kicsinyített klónjává változott egyre inkább visszahúzódott a családjától és a barátaitól.” [9; 49. oldal]

Tartsd észben, hogy ugyanez a könyv azt állítja, hogy miután Jordan „vallott” az apjának július 16-án azzal, hogy egy csaknem érthetetlen „igennel” válaszolt arra a kérdésre, hogy Jackson megérintette-e a péniszét, a fiú és az apja soha többé nem beszélgettek egymással a vádakról [részletek itt], mégis Jordan gondolatmenete, véleményei, szóhasználata ebben az interjúban figyelemreméltóan hasonlít az apjáéhoz.

Az is figyelemreméltó, hogy Jordan „sémáról” beszél (eredetiben „pattern”), amikor egyáltalán nem volt séma, hiszen nem volt másik vádló. Azonban a pszichológiai/pszichiátriai és a kriminalisztikai szakirodalom gyakran beszél a bűnözők sémáiról. Ha Jordant az apja és az ügyvédjük tanította be arra, hogy mit kell mondani, akkor valószínűleg segítségül hívtak ehhez ilyen kriminalisztikai és a gyerekmolesztálással foglalkozó pszichológiai könyveket a sztori kialakításához, s ezekben a könyvekben gyakran beszélnek a molesztálók „sémáiról”, illetve egyéb módszereiről. Egy 13 éves gyereknek nem valószínű, hogy ilyesmi önmagától eszébe jutna. (Az az elképzelés egyébként, hogy Jackson ejtett embereket miután felnőttek nem állja meg a helyét a gyakorlatban. Jackson sok gyerekkel barátságban maradt azután is, hogy azok felnőttek. Tehát még csak nem is igaz az állítólagos „séma”.)

Folytatva Dr. Gardner interjúját, Jordan néhány kérdéssel később azt mondja, hogy a legjobb dolog, ami történhetett az életében az volt, amikor elmondta az apjának, hogy Jackson állítólag mit tett vele, „mert miután elmondtam neki, tudtam, hogy Michael soha többet nem lesz képes ezt tenni velem. És amikor valami szörnyű dolog véget ér, akkor valószínűleg az a legjobb dolog az életedben.” [4] Vegyük észre, hogy mindössze néhány mondattal korábban Jordan aggodalma az volt, hogy Jackson „elhagyta volna” és „ejtette volna”. Turnéra is akart menni Jacksonnal és azt mondta, hogy az állítólagos molesztálás nem volt rá hatással.

A fentiek tükrében nem csoda, hogy az interjúban Dr. Gardner megkérdezi Jordant, hogy voltak-e valaha homoszexuális vonzalmai vagy érzései, de a fiú határozottan leszögezi, hogy csak a lányok érdeklik és nem tűnik úgy, mint aki össze van zavarodva a szexualitását illetően. Amikor Dr. Gardner megkérdezi, hogy van-e barátnője, a leirat úgy jellemzi Jordant, hogy mosolyog és azt mondja, hogy „éppen üldözök valakit” [4]. Az All That Glitters még azt is leírja, hogy akkoriban Jordant csak a barátnője érdekelte és ő volt a „legkevésbé megérintve” az egész ügytől. Ray Chandler testvérét Evan Chandlert így idéz, amint ex-feleségének, June-nak mondja:

„Jordie a barátnőjéért van oda. Csak ez érdekli. Én nem is gondolok rá nap, mint nap, mert az egész annyira spekulatív, tudod, a hírek és a kommentárok. Csak a tények érdekelnek és hogy mi történik. Őszintén szólva kezdem azt hinni, hogy Jordie-ra lesz ez az egész a legkisebb hatással. Nagyon erősnek tűnik. Persze nagyon meg fog ijedni, ha bíróság elé kerül a dolog, de valószínűleg ez a fő érzelem, amit érezni fog.” [9; 198-199. oldal]

A könyv egyébként is úgy jellemzi Jordant mint akit látszólag teljesen hidegen hagyott az egész ügy.

Az interjúban Jordan azt állítja, hogy azért ment bele az állítólagos szexuális aktusokba, mert Jackson elsöprő volt és ő az igézete alatt volt. Azonban az interjú egy másik részében azt mondja, hogy egyáltalán nem volt Jackson hatása alatt és számára a sztár „csak olyan volt, mint egy hétköznapi ember” [4].

Dr. Gardner arról is megkérdezte Jordant, hogy vannak-e félelmei. Talán nem értve azt, hogy Dr. Gardner arra a fajta félelemre utal, ami gyakori az olyan gyerekeknél, akik szexuális molesztálás áldozatai Jordan azt válaszolta, hogy csak a keresztkihallgatástól fél.

„Mi a helyzet a félelmekkel? Van valamilyen félelmed?

Nincs.

Néha az emberekben egy ilyen élmény után mindenféle félelmek alakulnak ki. Neked nincsenek félelmeid?

Talán csak a keresztkihallgatástól, de ez minden. Úgy értem nincs mit titkolnom, csak a gondolata.” [4]

Az interjúban Dr. Gardner Jordant az anyjával, June Chandlerrel fennálló kapcsolatáról is kérdezi. A pszichiáter megpróbálja megtudni, hogy Jordan neheztel-e rá azért, mert „lehetővé tette” az állítólagos molesztálást. Jordan azonban azt mondja, hogy nem neheztel rá és azt mondja, hogy az anyja is Jackson igézete alatt volt, akárcsak ő. Dr. Gardner tovább szorgalmazta a témát:

„Mi a helyzet az anyádba vetett bizalommal? Gondolod, hogy az anyádba vetett bizalmadra hatással volt ez?

Nos, nem, mert, ahogy az emberek mondanák, ő ki akart engem árusítani. [Az eredeti ige „pimp me out” – ez az a fajta kiárusítás, ahogy a stricik árusítják ki a prostituáltakat. Ez is elég furcsa, hogy ez miért hangzik így el egy gyerek szájából – a ford.] Inkább azért talán, mert egyszer megpróbáltam neki elmondani és nem hitt nekem.

Mikor volt ez? Emlékszel?

Nem.

Hogy érzel ezzel kapcsolatban?

Úgy érzem, hogy ha bármilyen távoli, ici-pici dolog van az agyadban, hogy a gyerekednek talán bántódása eshet, akkor össze kell hívnod egy hadsereget, tudod, ha van egy ilyen erős gyanú, mint ez és azt tenned amit az apám csinált eddig. Legalább meg kellett volna hallgatnia, amit mondani akartam.” [4]

(Ne feledjük, hogy Jordan az apja befolyása alatt állt, amikor ez az interjú készült.)

Annak furcsasága mellett, hogy Jordan azt mondja, hogy a fő problémája NEM az volt, hogy az anyja állítólag „ki akarta árusítani” („ahogy azt az emberek mondanák”), hanem az, hogy az anyja nem hallgatta meg, ez is egy ellentmondás a Chandler sztoriban. Itt Jordan azt állítja, hogy megpróbálta elmondani az anyjának az állítólagos molesztálását, de ő nem hallgatta meg. Ugyanakkor Ray Chandler könyvében, az All That Glittersben azt olvassuk, hogy Jordan nagyon titkolózó volt az állítólagos molesztálásról és annak ellenére, hogy az apja és mások (mint Jackson magánnyomozója, Anthony Pellicano 1993. július 9-én – lásd fentebb) többször kérdezték ő nem tárta azt fel. Ez a párbeszéd az apa és a fia között a könyv szerint 1993. májusának a végén zajlott:

„Egy perc múlva itt vagyok” – mondta Evan és amikor Jordie megfordult, hogy elmenjen, hozzátette: „Hé Jordie, te és Michael csináljátok?”

„Ez gusztustalan!” – reagált Jordie – „Én nem vagyok olyan.”

„Csak vicceltem.”

Evan így magyarázta ezt: „Otromba volt, de annyira aggódtam. Úgy döntöttem a pillanat hevében, hogy kimondom, mert úgy gondoltam ez egy nem tervezett választ csalna ki.”

Jordie undora nagy megkönnyebbülést jelentett Evannak.” [9; 46. oldal]

A Hogyan alakultak ki Chandlerék vádjai? című cikkben részletesen olvashatsz Chandlerék verziójáról arról, hogy Jordan állítólag, hogyan „vallott” a molesztálásról: az apja gyakorlatilag megfenyegette és megzsarolta annak ellenére, hogy Jordan eredetileg tagadta, hogy Jackson bármi rosszat tett volna vele. Még a saját sztorijuk szerint sem önkéntes leleplezés volt ez a fiú részéről vagy olyasvalami, amit meg akart tenni – ellenkezőleg.  Ray Chandler könyve úgy írja le a fiút, mint aki határozottan ellene van annak, hogy elmondják az anyjának és azt is állítja a könyv, hogy azt sem akarta, hogy az apja elmondja neki. Hogyan egyeztethető tehát ez össze a Gardner interjúban tett állítással arról, hogy el akarta mondani az anyjának, de ő nem hallgatta meg?

Evan, Nathalie, Jordan kisöccse és Jordan nem sokkal az 1993-as vádak után

Evan, Nathalie, Jordan kisöccse és Jordan nem sokkal az 1993-as vádak után

Az interjú során Jordan végig meglehetősen kimérten és mechanikusan válaszolgat, amennyire azt egy leirat alapján meg lehet ítélni. Előfordul, hogy amikor Gardner kérdezi valamiről, ő azt mondja: „majd arra is rátérek”, majd folytatja az eredetileg megkezdett gondolatmenetet, mintha nem akarna abból kizökkenni, hanem egy bizonyos előre meghatározott sorrend alapján akarna vagy tudna haladni. Sokszor tűnik begyakoroltnak az, amit mond, idegennek egy 13 éves gyerek szájából és érzelmileg sem azonosul a mondanivalója tartalmával. Úgy tűnik, mintha csak egy kívülálló szemével mesélne el egy történetet, nem pedig az érzelmileg érintett áldozat szemével.

Ezt erősíti az is, amit Ray Chandler könyve ír még az augusztusi Abrams-interjúról, amelyben Jordan először mesélte el állítólagos molesztálása történetét egy pszichiáternek. Úgy tűnik semmiféle érzelmi hatással nem volt Jordanre, amikor előadta állítólagos molesztálása felkavaró történetét:

“Tíz perccel dél után Jordie végre kijött.

“Hé, apa, ehetnénk valamit?” – a kedvenc kérdése.

Evan megijedt. Arra számított, hogy Jordie nehéz szívvel fog kijönni, de a fiú szertelennek, majdnem pajkosnak tűnt.

“Jól vagy?” – kérdezte Evan, átkarolva a fiút.

“Igen, papa. Menjünk, éhen halok.” [9; 121. old.]

Források:

[1] Dimond Misleading the Public, Katz not first to hear allgations? Bullet #113
http://site2.mjeol.com/mjeol-bullet/dimond-misleading-the-public-katz-not-first-to-hear-allgationsbullet-113.html

[2] Interview with Geraldine Hughes by Deborah L. Kunesh
http://www.reflectionsonthedance.com/Interview-with-Geraldine-Hughes.html

[3] Declaration by Jordan Chandler on December 28, 1993 as leaked in February 2003
http://www.thesmokinggun.com/file/jacko-original-child-abuse-allegations

[4] Dr. Richard Gardner’s interview with Jordan Chandler as leaked in February 2003
J.Chandler-Gardner interview

[5] See for example:
– Learning From the McMartin Hoax (1989): http://www.ipt-forensics.com/journal/volume1/j1_2_7.htm
– Suggestive interviewing in the McMartin Preschool and Kelly Michaels daycare abuse cases: A case study (5 May, 2005): http://digitalcommons.utep.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1014&context=james_wood

[6] Taped phone conversation between Evan Chandler and David Schwartz (July 8, 1993)
schwartz_chandler

[7] Mary A. Fischer: Was Michael Jackson Framed? (GQ, October 1994)
http://www.buttonmonkey.com/misc/maryfischer.html

[8] Taped phone conversation between Anthony Pellicano and Jim Mitteager (September, 1994)
It was originally posted on Aphrodite Jones’ website at http://www.aphroditejones.com/Michael_Jackson_Trial/Michael_Jackson_Trial.htm
The website has been since then reorganized and the Michael Jackson Trial section is not available anymore.

[9] Raymond Chandler – All That Glitters: The Crime and the Cover-Up (Windsong Press Ltd, September 2004)

Kategória: Az 1993-as ügy | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Legutóbbi fejlemények Robson-/Safechuck-ügyben

Amint arról korábban írtam, a bíróság elutasította Wade Robsonnak azon kérelmét, hogy ún. hitelezői kérelmet (creditor’s claim) nyújtson be Michael Jackson hagyatékkezelője ellen azzal a váddal, hogy az énekes molesztálta gyerekkorában.

Most csupán egy rövid helyzetjelentés arról, hogy azóta mi történt.

Amint az várható volt, Robsonéhoz hasonlóan a bíróság októberben elutasította James Safechuck hasonló hitelezői kérelmét (creditor’s claim) is.

Ez pedig azt jelenti, hogy (eltekintve a fellebbezés lehetőségétől) mindkét esetben maradt a Michael Jackson cégei (MJJ Productions és MJJ Ventures) elleni polgári peres eljárás. Ezek még folyamatban vannak. A legutóbbi fejlemény szerint a bíróság elutasította a Jackson hagyatékkezelő pergátló kifogását (demurrer), így az ügy az ún. summary judgement szakaszába lépett, ami azt jelenti, hogy a felek tanúkat hallgathatnak ki, bizonyítékokat gyűjthetnek és nyújthatnak be annak érdekében, hogy alátámasszák érvelésüket, hogy az ügynek miért kellene vagy nem kellene bíróságra kerülnie. Előbbi mellett nyilván Robson/Safechuck, utóbbi mellett a Jackson hagyatékkezelő fog érvelni.

És még egy fejlemény: az eddigi bírót, Mitchell Beckloffot létszámhiány miatt átvezényelték egy másik bíróságra, így az ügyet Michael Raphael bíró viszi tovább.

Kategória: Robson/Safechuck | Címke: , , , , , | 1 hozzászólás

Fontos csatát nyert Michael Jackson hagyatékkezelője a Wade Robson-ügyben

A Wade Robson-ügyről ebben a bejegyzésben írtam részletesen. Ha valaki nincs tisztában az alapokkal, akkor érdemes előbb azt elolvasni.

Most fontos döntés született az ügyben, de előbb felidézem az imént hivatkozott, tavaly augusztusi cikkemből, hogy jogilag miről is van szó:

Robson két fronton indított támadást Jackson hagyatékkezelője ellen. Egyrészt egy úgynevezett hitelezői követelés (creditor’s claim), másrészt egy polgári kereset (civil lawsuit) benyújtásával.

Hitelezői követelést egy elhunyt hagyatékkezelőjével szemben lehet benyújtani mindazoknak, akik úgy vélik valamiféle anyagi kintlévőségük van az elhunyttal szemben. Aztán az örökösödési bíróság (probate court) eldönti, hogy jogos-e ez a követelés vagy sem. Azonban ennek a procedúrának megvan a maga rendje és ideje. Robson már itt problémába ütközik, ugyanis amikor benyújtotta a hitelezői követelését 2013. május 1-jén, addigra már régen letelt az erre törvény szerint alap esetben nyitva álló időszak.

A törvény kizárólag akkor engedi az időn túli hitelezői követelés benyújtását, ha a hitelezőnek korábban nem volt tudomása a követelés alapjául szolgáló tényekről vagy nem tudott a hagyatékkezelő kinevezéséről. Ezekben az esetekben a törvény lehetőséget ad arra, hogy hitelezői követelést nyújtson be 60 napon belül ahhoz képest, hogy felfedezte a követelés alapjául szolgáló tényeket vagy felfedezte a hagyatékkezelő kinevezésének tényét.

Robson azt állítja, hogy 2012. május 8. előtt, amikor először fogalmazta meg állításait egy pszichoterapeutának, nem ismerte fel, hogy gyermekkorában Jackson szexuálisan molesztálta, mint ahogy azt sem, hogy ez pszichés problémákhoz vezetett nála, ezért ezen időpont előtt nem volt birtokában azoknak a tényeknek, amelyek megalapozzák a hitelezői követelését. Ezért állítja tehát mindazokat, amiket fent idéztem, hogy a 20-as, 30-as éveiben járó felnőtt férfi létére sem a 2005-ös per során, sem később nem ismerte fel, hogy állítólag szexuális molesztálás áldozata volt – egészen 2012. májusáig.

De ha esetleg még el is fogadnák ezt az érvelését, akkor is bajban lenne. Ugyanis, mint mondtam, 2013. május 1-jén nyújtotta be a hitelezői követelését, tehát csaknem egy évvel a nagy „felismerés” után – azaz így is kicsúszott a törvény által biztosított 60 napból. Viszont ott van az a kitétel is, hogy a hitelezőnek tudatában kell lennie a hagyatékkezelő kinevezésének a tényével is. Azt hiszem már kitalálható, hogy most mi jön. Az, hogy „természetesen” Robson a hagyatékkezelő kinevezésének a tényével sem volt tisztában – mégpedig egészen 2013. március 4-ig és innen számítva benne van a 60 napban, amikor 2013. május 1-jén benyújtotta a keresetét.

Robson beadványa szerint 2013. március 4-én az ebben az ügyben eljáró ügyvédei, Henry Gradstein és Maryann Marzano világosították fel először Michael Jackson hagyatékkezelőjének a létezéséről és arról, hogy hitelezői keresetet nyújthat be ellenük. Mindez csak azért érdekes, mert azon túl, hogy az USA-ban minden vagyonnal rendelkező embernek van hagyatékkezelője, ráadásul Michael Jackson hagyatékkezelőjének a kinevezése világhír volt. Rengeteg cikk jelent meg annak idején Jackson végrendeletéről, arról, hogy John Brancára és John McClainre bízta a hagyatékkezelőjének az irányítását. Ha Robson nem élt a Marson, akkor elég valószínűtlen, hogy elkerülhették ezek a hírek a figyelmét, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ő maga is a szórakoztatóiparban dolgozott, ráadásul, mint Jacksonhoz közelálló személy feltételezhetően azért odafigyelt a vele kapcsolatos fejleményekre.

De ha még valahogy ezt is le tudná nyomni a torkunkon és elhinnénk, hogy Robson ezen időben nem nézett tévét, nem olvasott újságot vagy internetes weblapokat és úgy általában egy szikla alatt élt, akkor íme még néhány adalék:

  • Jackson halála után megjelent egy nagy alapú képes album The Official Michael Jackson Opus címmel, amelynek előszavában Robson áradozik Jacksonról. Nos, ez a könyv Michael Jackson hagyatékkezelőjének a jóváhagyásával és hivatalos támogatásával készült.
  • 2011-ben Robson maga nyilatkozott arról, hogy rendezője lesz a Cirque du Soleil Immortal című Michael Jackson showjának. Nos, ez a show a Cirque du Soleil és Michael Jackson hagyatékkezelője közötti együttműködésben jött létre.
  • És aztán itt van egy cikk 2009 novemberéből, amelyben Helen Yu (nem rokona a Jacksont 2005-ben védő ügyvédi csapatban résztvevő Susan Yu-nak), egy ügyvéd, aki gyerekkorától ellátja Robson képviseletét, nyilatkozik Michael Jackson hagyatékkezelőjéről:

“Gyakran a hagyatékkezelők virágzó vállalkozásokká válnak, mert már nem a művész irányít.” [5] – mondja a Los Angeles-i szórakoztatóipari ügyvéd, Helen Yu.

Ezután a cikk a Yu által képviselt Wade Robsont és Charles Klapow-ot méltatja és azt, hogy különféle táncos megemlékezéseket rendeztek a sztár emlékére:

“Helen azt mondja: “Gyerekkoruk óta ismerem Wade Robsont és Charles Klapow-ot. Mindketten egész életükben Michael tanítványai voltak és nagyszerű, hogy így tisztelegnek előtte.” [5]

“Yu megjegyzi, hogy egy híres művész hagyatékkezelőjének gazdasági realitásaiba beletartozik, „hogy a már létező eszközöknek találnak kereskedelmi lehetőségeket és a már létezőkre építenek. Gracelandet (Elvis Presley birtoka – a ford.) teljesen átalakították és múzeumot csináltak belőle, ami most a cég legnépszerűbb eleme. Michael Jacksonnak ott van a film és talán végül múzeumot is fognak csinálni.

Yu, aki egyszer elment egy árverésre megnézni az akkor még élő popkirály tárgyait, megjegyzi, hogy a most már elhunyt Jackson példátlan bevételi forrást képvisel: “Mindenképpen nagyszerű dalszerző, előadó és táncos volt, de néha rossz embereket engedett az életébe. Most, hogy a hagyatékkezelőjének John Branca és John McClain a tanácsadója, olyan veteránok, akik tudják hogyan tegyék pénzzé az üzletet, sajnos valószínűleg holtan többet fog keresni, mint életében.” [5]

Nos, számomra ebből úgy tűnik, hogy a Robson körüli emberek, beleértve a jogi képviselőjét, nagyon is tisztában voltak a Jackson hagyatékkezelője körüli fejleményekkel, tehát nehéz elhinni a sztorit, hogy neki magának fogalma sem volt.

Robson a beadványában azt is megpróbálja elsütni, hogy a hagyatékkezelő nem küldött neki értesítést a megalakulásáról, de hát miért is kellett volna, amikor Robsonnak akkor még nem volt semmiféle követelése Jacksonnal szemben?

A bíróság 2015 februárjára tűzte ki a hitelezői kérelemmel kapcsolatos döntést. Az amerikai törvényeket tanulmányozva úgy tűnik, hogy ez a döntés tehát attól fog függeni, hogy a bíró elhiszi-e, hogy Robson nem tudott Jackson hagyatékkezelőjének a kinevezéséről 2013. március 4. előtt.

Nos, egy kicsit csúszott ez a döntés, de végre megvan: a bíró helyt adott Jackson hagyatékkezelője elutasítás iránti kérelmének. Ez tehát azt jelenti, hogy a hitelezői kérelem (creditor’s claim) részét az ügynek első fokon megnyerte Michael Jackson oldala, Robson hitelezői kérelmét elutasította Mitchell Beckloff bíró. 

Mellesleg a fent idézettekhez képest azóta további részletek is napvilágra kerültek a Robson és Jackson hagyatékkezelője közötti kapcsolatról, ami megcáfolta Robson azon állítását, hogy 2013. márciusa előtt nem tudott a hagyatékkezelő kinevezéséről. Az elmúlt hónapok jogi csatározásai alatt a hagyatékkezelő bizonyítékokat mutatott be arra vonatkozóan, hogy Robson nemcsak, hogy tudott róluk, de 2011 első felében aktívan tárgyalt velük arról, hogy ő rendezze a Cirque du Soleil Michael Jackson tematikájú showműsorát. Erre vonatkozóan a hagyatékkezelő egy Robson által nekik írt 2011. május 21-én kelt e-mailt is bemutatott, amelyben Robson azt írja, hogy nagyon szeretné megrendezni a showt. Robson továbbá 2011 elején tárgyalt John Brancával, a hagyatékkezelő egyik vezetőjével utóbbi irodájában a Cirque showról. Szóval ennyit arról, hogy Robson nem tudott a hagyatékkezelőről 2013. március 4-ig.

Az ügynek ezzel azonban még nincs vége. Egyrészt természetesen Robson számára adott a fellebbezés lehetősége, amiről az ügyvédje, Maryann Marzano már be is jelentette, hogy élni fog vele. Másrészt ott van még az ügy másik szála, a Robson által benyújtott polgári kereset Jackson cégei ellen, aminek részleteiről szintén a fent idézett tavaly augusztusi cikkemben olvashatsz.

Azon a szálon is történtek persze dolgok tavaly augusztus óta:

A cikkben emlegetett 2014. október 1-jei meghallgatás után Mitchell Beckloff bíró Jackson cégeivel kapcsolatban helyt adott Jackson hagyatékkezelőjének pergátló kifogásának azzal, hogy Robson beadványa nem tartalmaz semmilyen olyan állítást, amely megalapozná, hogy a cégek tudtak vagy tudniuk kellett volna az állítólagos molesztálásáról. Ugyanakkor a bíró Robsonnak adott egy második lehetőséget arra, hogy módosítsa a beadványát és megpróbáljon egy megfelelő tényállást felvázolni. Ebben egyébként nincs semmi különös – szokás ilyen esetbe megadni ezt a lehetőséget a módosításra.

Robson 2014. december 16-án benyújtotta a módosított keresetét. 2015. március 10-én Jackson hagyatékkezelője erre válaszul újabb pergátló kifogást nyújtott be. Ennek tárgyalására 2015. június 30-án kerül sor.

Amint azt a 2014. augusztusi cikkemben részleteztem, a polgári keresetében Robson Michael Jacksont, mint természetes személyt is megnevezi vádlottként, noha halott ember esetében erre az amerikai törvények nem adnak lehetőséget. Ezt gyakorlatilag mindkét fél – Robson oldala is – elismerte, valamint a bíró is, ennek ellenére a keresetnek azt az oldalát ideiglenesen “életben hagyta” a bíró, mint egy “helyfoglalóként”, hogy amennyiben a hagyatéki bírósági ügyben Robsonnak kedvező ítélet születik, akkor Jackson helyre be lehet majd helyettesíteni az őt képviselő hagyatékkezelőt. Miután Robson kérelmét most elutasította a hagyatéki bíróság ez valószínűleg maga után fogja vonni, hogy a Jackson, mint természetes személy elleni polgári keresetet is ejteni fogják. Robson vonalán tehát egyedül a Jackson cégei elleni polgári keresete marad (egyelőre) – meg persze a fellebbezés lehetősége.

Végül röviden arról, hogy hol tart a szintén Robson ügyvédje által képviselt James Safechuck ügye (ennek részleteiről is lásd az augusztusi bejegyzést).

Safechuck keresete ellen is pergátló kifogást emelt Jackson hagyatékkezelője, aminek 2014. december 30-án helyt adott Beckloff bíró, de – akárcsak Robson ügyében – itt is lehetőséget biztosított Safechucknak a módosításra. Ezt a modosított keresetet Safechuck benyújtotta 2015. március 18-án, amire feltehetőleg egy újabb pergátló kifogás lesz a válasz Jackson hagyatékkezelője részéről. Safechuck ügyében a következő meghallgatásra 2015. július 21-én kerül sor.

Kiegészítés: A teljes bírói indoklás PDF-ben.

Anélkül, hogy az amerikai jog részleteibe itt most nagyon belemennénk, a lényeg az, hogy a bíró úgy találta, hogy Robson semmilyen szempontból nem az elévülési határidőn belül adta be kérelmét. Sem az Örökösödési törvénykönyv idevágó passzusát (Probate Code 9103) nem teljesíti a beadvány, sem pedig az equitable estoppel követelményeit (hogy az equitable estoppel mi, arról is írtam az augusztusi cikkben).

Természetesen az ellenzőknek lehet mondani, hogy az elévülési határidő nem teljesítése még nem jelenti azt, hogy a vád nem igaz és ez önmagában természetesen így van, de ebben az ítéletben nem is lehet szó semmi másról mint elévülési időkről, hiszen ebben a szakaszában erről szólt az ügy. Az amerikai jog szerint egyébként a bíró köteles ebben a szakaszban úgy tekinteni a felperes vádjait, mint amik igazak és pusztán annak jogtechnikai részleteire koncentrálni, hogy ha igazak a vádak, akkor vajon az elévülési időn belül vannak-e.

Mindazonáltal hadd hívjam azért fel a figyelmet arra, hogy Robsont már most, ebben a szakaszban hazugságon kapták.

2013. április 30-án kelt deklarációjában Robson a következőt állította:

“2013. március 4-dikén találkoztam az ügyvédeimmel, Gradsteinnal és Marzanóval és akkor hívták fel a figyelmemet először a tényre, hogy keresetet nyújthatok be [Jackson] hagyatékkezelője ellen. Március 4. előtt nem értettem meg vagy nem is voltam tudatában, hogy a hagyatékkezelő működik vagy hogy keresetet nyújthatok be ellene.” (6. oldal, 27. pont)

Amint azt korábban írtam ennek azért van nagy jelentősége, mert ha a bíró ezt elhiszi, akkor azzal Robson a Probate Code 9103 60 napos határidején belülre tudott volna kerülni (2013. május 1-jén adta be a kérelmét). Persze a dolog elég hihetetlennek hangzik önmagában is, hiszen Jackson hagyatékkezelőjének a kinevezése világhír volt.

Aztán mindenféle bizonyíték is előkerült annak alátámasztására, hogy ez hazugság. Robson 2011-es tárgyalásait Jackson hagyatékkezelőjével már fent említettem, de a bíró ítéletéből megismerünk még egy bizonyítékot. A bíró ugyanis hivatkozik még egy e-mailre, amelyet Robson 2012. szeptember 7-én írt mintegy 30 barátjának és rokonának. Ebben leírja a Jackson elleni vádjait és hogy hamarosan nagy változás fog beállni az életében, de arra kér mindenkit, hogy egyelőre ezt ne mondják el senkinek, mert ez “egy roppant érzékeny jogi ügy”.

Ez pedig természetesen azt támasztja alá, hogy már legalább 2012. szeptember 7-én abban gondolkodott Robson, hogy bepereli Jackson hagyatékkezelőjét Jackson elleni gyerekmolesztálási vádakkal. Tehát amikor játssza a hülyét, hogy 2013. március 4-én hallott először arról a lehetőségről, hogy perelhet az itt cáfolatot nyer. Amellett, hogy természetesen az is cáfolatot nyert, hogy 2013. március 4-én hallott először egyáltalán a hagyatékkezelő létezéséről – hiszen ma már tudjuk, hogy 2011-ben tárgyalt is a hagyatékkezelő képviselőivel a Cirque du Soleil show-ról.

Idézetek a bíró ítéletéből:

“A 19., 6., 7., 9., 13., 22. és 23. számú vitathatatlan tény bizonyítja, hogy a felperesnek tudomása volt a hagyatékkezelő működéséről 2011 februárjában (vagy legkésőbb 2011 utolsó negyedévében).”

[…]

“Noha annak tudása, hogy a felperes rendelkezik jogorvoslati lehetőséggel nem releváns a Probate Code 9103 (a)(2) szempontjából, úgy tűnik – bár nem teljesen világos – hogy a felperes legkésőbb 2012. szeptember 7-én értette, hogy van jogorvoslati lehetősége az elhunyt ellen.”

Robson azt állítja ez az egész nem a pénzről szól, hanem az “igazságról”. Ezt az állítást azonban elég nehéz elhinni, amikor azt látjuk, hogy hazudozik annak érdekében, hogy megkerülje az elévülési határidőket.

Kategória: Robson/Safechuck | Címke: , , , , | 3 Hozzászólás

Michael Jackson hagyatékkezelője: nevetséges a média által legutóbb elterjeszetett állítás

Michael Jackson hagyatékkezelőjének az ügyvédje, Howard Weitzman reagált a legutóbbi teljesen alaptalan, de a felelőtlen “copy-and-paste” zsurnaliszták által annál szélsebesebben elterjesztett állításokra:

“Tudatában vagyunk a jelenlegi hamis “beszámolóknak” Michael Jacksonnal kapcsolatban, amelyek egyebek mellett azt állítják, hogy Michael Jackson 200 millió dollárt fizetett ki 20 “áldozatnak”. Egy szemernyi bizonyíték sincs ezekre a nevetséges állításokra. Sajnálatos, hogy Michael még halálában sem lehet szabad ezektől a vádaktól, de biztosak vagyunk abban, hogy az igazság végül győzni fog, ahogy 2005-ben is, amikor az esküdtszék teljesen felmentette.”

Kategória: Média | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A média újabb hazugságot terjeszt Michael Jacksonról

Amint azt már megszokhattuk az légből kapott mocskolódás szinte pillanatok alatt elterjed Michael Jacksonról a médiában. A legújabb gyöngyszem az az állítás miszerint Michael Jackson 200 millió dollárt fizetett 20 “áldozata” családjának, hogy azok ne álljanak nyilvánosság elé, avagy ne forduljanak a hatóságokhoz azzal, hogy molesztálta a gyermeküket. Amint azt már megszokhattuk Michael Jackson-ügyekben: mindezzel “csak” az a probléma, hogy egy szó sem igaz belőle. Ez persze nem zavarja a médiát, amely felelőtlenül terjeszti, mint mindig az ilyesmit, ha Jacksonról van szó.

A hír forrása Stacy Brown, aki két amerikai bulvárlapban, a National Enquirerben és a New York Postban közölte legújabb rágalmazó cikkét. A szabadúszó újságíró Brown nem ismeretlen a Jackson rajongók körében. Pályafutása a Jackson családon élősködő piócaként indult, de miután Michael Jackson elhatárolta magát tőle a 2000-es évek elején egy pillanat alatt ellene fordult és azóta abból él, hogy mocskolja, ahol lehet. Sőt, most már a gyerekeit is. (Angolul tudóknak ajánlom ezt a cikket róla. Ebből kiderül, hogy a Jackson rajongók közül néhányan a saját bőrükön is tapasztalhatták Brown csalásait.)

Na de akkor lássuk Brown állításaival szemben a tényeket!

  • Michael Jackson ellen több, mint 10 éven át nyomozott egy megszállott ügyész, Tom Sneddon és bírósági tárgyalás zajlott ellene 2005-ben. Soha semmiféle bizonyítékot nem mutattak be arról, hogy 20 “áldozatot” (vagy akármennyit) lefizetett volna azért, hogy hallgassanak. Az FBI szintén nyomozott ellene, ők sem tudtak soha felmutatni ilyen bizonyítékot.  Nem arról van szó, hogy a bíró nem engedett be a tárgyalásra ilyen bizonyítékokat akármilyen oknál fogva, hanem arról, hogy egyszerűen nem léteznek ilyen bizonyítékok, legfeljebb Stacy Brown fantáziájában.  A 2005-ös tárgyalás, illetve előzményei összes bírósági dokumentuma nyilvános és elérhető ezen a linken, nyugodtan át lehet őket böngészni, nincs bennük semmiféle ilyen állítás, semmiféle ilyen bizonyíték!
    Valójában a tárgyalás során lefizetésekkel kapcsolatosan csak a másik oldal ellen bukkantak fel bizonyítékok: nevezetesen az, hogy a Vád számos tanújának nagy pénzeket fizetett ki a bulvármédia azért, hogy vádakat fogalmazzon meg Jackson ellen. (Ezeket a tényeket maguk a tanúk is kénytelenek voltak elismerni a tanúk padján.)
  • Éppen a minap tettem közzé Jackson első vádlójának, Jordan Chandlernek és családjának pénzügyi követeléseiről szóló cikkemet. Amint azt abból láthatjátok Chandlerék semmit sem szerettek volna jobban, mint hogy Jackson lefizesse őket. Zsarolták a sztárt, hogy ha nem fizet nekik, akkor megvádolják a fiuk molesztálásával. Jackson azonban nem volt hajlandó fizetni! Idézetek Chandlerék saját könyvéből, az All That Glittersből:
    “1993. augusztus 17-én reggel, amint Barry Rothmannal (Chandlerék ügyvédje – a ford.) tárgyalt Anthony Pellicanónak (Jackson magánnyomozója – a ford.) ott volt a kezében a pszichiáter jelentése a nevek helyén üresen. Az emberi történelem leghíresebb szórakoztatóművészének a jövőjét tartotta a kezében. Mégis a szalag tele van annak példáival, hogy Pellicano hogyan utasítja vissza a kompromisszumokat, noha a kért összeg Jacksonnak csak zsebpénz lett volna. Miért vállalnád azt a kockázatot, hogy Michael neve kerüljön arra a jelentésre és ez nyomozáshoz vezessen?” [1; 138. old.]
    „Ha Michael augusztusban kifizette volna a tőle követelt 20 millió dollárt, nem pedig csak a következő januárban, akkor talán a világ leghíresebb szórakoztatóművészeként tölthette volna a következő tíz évet, nem pedig a világ leghírhedtebb gyerekmolesztálójaként.” [1; 128. old.]A könyv szerint Evan Chandler egy ponton már 1 millió dollárral is megelégedett volna, de Jackson mégsem volt hajlandó fizetni neki. Mint ahogy nem volt hajlandó arra sem, hogy egyáltalán tárgyaljon Evannal. Ismét Chandlerék saját könyvéből:

        „Csak meg akarom tudni mi folyik kettőtök között” – magyarázta Evan. „Nincs szükséged ügyvédre. Magunk is meg tudjuk ezt oldani.”

        Michael nem tágított: Pellicanónak vagy (Bert) Fieldsnek (Jackson ügyvédjének) ott kell lennie.

        „Lehet, hogy olyan dolgokról fogunk beszélgetni, amelyek mindkettőtök számára kellemetlenek.” – figyelmeztetett Evan.

        „Bármit is mondasz nekem, azt elmondhatod Bertnek is.” – mondta Michael.

        „De nem gondolom, hogy bárki másnak hallania kellene ezeket a dolgokat. Nem akarlak bajba keverni. Csak…” Klikk.

        Ez a telefonbeszélgetés fordulópont volt Evan számára. „Megértem, hogy egy a Michael pozíciójában lévő embernek mindenhez ügyvédekre van szüksége, de ez nem üzlet volt, nekem nem. Tényleg úgy gondoltam, hogy meg tudnánk oldani, ha eltávolítjuk az összes ügyvédet a képből és azt gondoltam, hogy Michael is ezt akarná. Ha én nem viszek ügyvédet, akkor neki miért van szüksége rá?” [1; 100. old.]

    Ha tehát a szülők lefizetése akkora rutin volt Jackson számára, akkor miért nem fizette le Chandleréket, amikor Evan Chandler maga ajánlotta fel, hogy nem vádolja meg Jacksont, ha fizet neki? Ironikus módon Jackson viselkedése a Chandler-ügyben éppen azt bizonyítja, hogy nem volt hajlandó ilyesmiért fizetni!

  • Wade Robson-James Safechuck ügyben ajánlom ezt a cikkemet. Természetesen azóta is folyamatosan figyelemmel kísérem az ügyet és elolvasok minden bírósági beadványt. Semmiféle utalást nem láttam egyikben sem a cikk által állított $200 millió dollárra és 20 áldozatra. Pedig egy ilyen bizonyíték igencsak jól jönne Robsonéknak, de eddig nem sikerült ilyesmit bemutatniuk. Ez nem meglepő persze, ha tudjuk azt, hogy Sneddon és az FBI sem talált semmi ilyesmit. Egyszerűen azért, mert nem is létezik semmi ilyesmi.
    Az sem igaz, hogy Jackson Safechuck-családjának fizetett volna ilyen hallgatási pénzt. Safechuck állítani sem mer ilyet állítani, hiszen az egyrészt a saját szüleire lenne terhelő (az azt jelentené, hogy pénzért eladták a gyereküket!), másrészt pedig bizonyítékot sem tud rá felmutatni, ami azért nem ártana egy ilyen állítás esetében. Safechucknak az az állítása, hogy a szülei nem tudtak az állítólagos molesztálásáról egészen addig, amíg el nem mondta nekik, amikor 2013-ban előállt a mostani vádjaival, hogy azokkal pénzt próbáljon kiperelni Jackson hagyatékkezelőjéből. Egyszóval a cikk szerzője és annak kritikátlan újraközlői még arra sem veszik a fáradtságot, hogy azt megnézzék mit is állítanak maguk a vádlók!
  • Ilyen hatalmas pénzösszegek nem cserélnek csak úgy nyomtalanul gazdát. Nyomuknak kellene lenni bankszámlákon, valamilyen módon könyvelésekben, kimutatásokban. De soha semmi ilyesmit nem találtak, mint ahogy Jackson mellett hirtelen meggazdagodó családokat sem. Pénzügyi szempontból sem támasztja alá semmi ezt a média mítoszt az állítólagos titkos lefizetésekről. Meg egyéb szempontból sem. Ez a 20 “áldozat” fantom áldozat. Nincs nevük, nincs arcuk, soha senki nem látta őket, soha senki nem találkozott velük – legfeljebb Stacy Brown és néhány hozzá hasonló bulvárújságíró fejében léteznek.

Az, ahogyan a média kezeli ezeket az állításokat egyszerűen szégyenletes. Az újságírók arra nem veszik a fáradtságot, hogy leellenőrizzék egy állítás valóság tartalmát. Mint mondtam el lehet menni a Jackson ügy hivatalos dokumentumait tartalmazó weboldalra, meg lehet tekinteni a 2005-ös tárgyalás vallomásainak leiratát is és senki nem fog ilyen állítást találni bennük 200 millió dollárral lefizetett 20 áldozatról, nemhogy bizonyítékot rá! De a tények mikor zavarták a médiát, amikor valami szaftos baromságot kellett állítani Michael Jacksonról – egy olyan emberről, aki már nincs itt, hogy megvédje magát? (Az ilyen vádaskodás azért is könnyű a Stacy Brown féléknek, mert halott embereket az amerikai törvények nem védenek rágalmazás ellen.)

Forrás:

[1] Raymond Chandler – All That Glitters: The Crime and the Cover-Up (Windsong Press Ltd, September 2004)

Kategória: Média | Címke: , , , , , , , , | 7 Hozzászólás

Chandlerék pénzügyi követelései

Azt a tényt, hogy Michael Jackson peren kívül megállapodott az első vádlójával 1994-ben gyakran hozzák fel ellene, mint bűnjelet. A peren kívüli megállapodást és az ahhoz vezető eseményeket egy külön cikkben [link később] tárgyaljuk. Azok a kritikusok, akik felhozzák a peren kívüli megállapodást nem veszik észre, hogy ha Jackson el akarta volna hallgattatni a vádlóját, akkor megtehette volna még mielőtt a vádak nyilvánosságra kerültek volna és mielőtt a hatóságok bekapcsolódtak volna. Sőt, a vádló oldal célja kezdetektől fogva az volt, hogy „lefizessék” őket. Világos, hogy azért fordultak a nyilvánossághoz és a hatóságokhoz a vádjaikkal, mert nem fizették le őket, amint arra számítottak.

Mielőtt a vádjaikkal egy olyan személyhez fordultak volna, akit törvény kötelez arra, hogy jelentse a hatóságok felé az állítólagos molesztálást – azaz egy pszichiáterhez – és mielőtt a nyilvánosság elé tárták volna a vádjaikat, Jordan Chandler apja, Evan Chandler pénzt követelt Michael Jacksontól. Könyvében az All That Glittersben Jordan nagybátyja, Ray Chandler vehemensen cáfolja, hogy ez a követelés zsarolás volt és jobban szereti „tárgyalásoknak” nevezni. Akárminek is hívjuk így zajlott:

Ray Chandler könyve, az All That Glitters szerint, Dr. Mathis Abrams levelével a kezében [lásd az Evan Chandler „gyanúi” és a Hogyan alakultak ki Chandlerék vádjai? című cikkeket] Evan megpróbált „tárgyalni” Michael Jacksonnal és ezt egyedül akarta tenni. Az „Augusztus 1” című fejezetben a könyv ezt írja:

„Noha Evan biztos volt abban, hogy Michael tettei Jordie ellen károsak, még mindig nem hitte, hogy szándékosak voltak. Bármennyire is elferdült volt Michael, Evan hitte, hogy Michael őszintén törődik Jordie-val és ha egyedül tudna beszélni Michaellel és elmagyarázhatná neki az aggodalmait, akkor Michael megértené és ki tudnának dolgozni együtt egy megoldást „az átkozott ügyvédek nélkül”. [1; 99. old.]

Jackson azonban nem volt hajlandó Evannal tárgyalni „az átkozott ügyvédek nélkül”. Az All That Glitters szerint Jordan mostohaapja, David Schwartz már megvitte Abrams levelének a hírét Jackson magánnyomozójának, Anthony Pellicanónak, így Jackson már gyaníthatta, hogy Evan készül valamire. Továbbá Jackson ekkor már hallhatott egy titokban rögzített telefonbeszélgetést Evan és Schwartz között, amely 1993. július 8-án készült. Mindazonáltal Jackson beleegyezett abba, hogy találkozik Evannal, de csakis az ügyvédje, Bert Fields vagy Pellicano jelenlétében. A telefonbeszélgetést Evan és Jackson között így írja le az All That Glitters:

„Csak meg akarom tudni mi folyik kettőtök között” – magyarázta Evan. „Nincs szükséged ügyvédre. Magunk is meg tudjuk ezt oldani.”

Michael nem tágított: Pellicanónak vagy Fieldsnek ott kell lennie.

„Lehet, hogy olyan dolgokról fogunk beszélgetni, amelyek mindkettőtök számára kellemetlenek.” – figyelmeztetett Evan.

„Bármit is mondasz nekem, azt elmondhatod Bertnek is.” – mondta Michael.

„De nem gondolom, hogy bárki másnak hallania kellene ezeket a dolgokat. Nem akarlak bajba keverni. Csak…” Klikk.

Ez a telefonbeszélgetés fordulópont volt Evan számára. „Megértem, hogy egy a Michael pozíciójában lévő embernek mindenhez ügyvédekre van szüksége, de ez nem üzlet volt, nekem nem. Tényleg úgy gondoltam, hogy meg tudnánk oldani, ha eltávolítjuk az összes ügyvédet a képből és azt gondoltam, hogy Michael is ezt akarná. Ha én nem viszek ügyvédet, akkor neki miért van szüksége rá?” [1; 100. old.]

A találkozóra augusztus 4-én került sor a Westwood Marquis Hotelben. A jelenlévők: Michael Jackson, Anthony Pellicano, Evan és Jordan Chandler. Mary A. Fischer 1994-es GQ magazinban megjelent cikke szerint:

„Jacksont meglátva – mondja Pellicano – Chandler gyengéden megölelte az énekest (egy olyan gesztus, ami néhányak véleménye szerint meghazudtolja a fogorvos gyanúját, hogy Jackson molesztálta a fiát), majd a zsebébe nyúlt, előhúzta Abrams levelét és elkezdett részleteket felolvasni belőle.

Amikor Chandler elért a gyermekmolesztálásról szóló részekhez a fiú – mondja Pellicano – lehorgasztotta a fejét, majd felnézett Jacksonra meglepett arckifejezéssel, mintha azt mondaná: ’Én ilyet nem mondtam.’

Amikor a találkozó véget ért Chandler az ujjával Jacksonra mutatott – mondja Pellicano – és figyelmeztette: ’El foglak pusztítani.’” [2]

Az ölelést megemlíti Ray Chandler könyve is: „Evan odasétált Michaelhez és megölelte a sztárt egy nagy, jó-hogy-újra-látlak típusú öleléssel és hátba veregette, mint egy régi barátot.” [1; 102. old.]

És aztán különös magyarázatot ad rá:

„Egy a Vanity Fairnek adott interjúban, hat hónappal a Westwood Marquies találkozó után Pellicano felhívta a figyelmet a tényre, hogy Evan megölelte Michaelt a találkozó kezdetén. „Ha én úgy hinném, hogy valaki molesztálta a gyerekem és ennyire közel kerülnék hozzá, akkor most a kivégzésemre várnék.” [mondta Pellicano]. Ez állítólag azt jelenti, hogy mivel Evan nem ölte meg Michaelt ott helyben, nem igazán hitte, hogy molesztálás történt.

Pellicano természetesen elhitetné velünk, hogy Evan ekkor már megvádolta Michaelt Jordie molesztálásával egy zsarolási kísérlet részeként, így amikor Evan megölelte az azt mutatta, hogy tudta, hogy Michael valójában nem tett ilyet.

De ha Evan azért ment oda, hogy megzsarolja Michaelt, akkor miért azzal kezdené, hogy megöleli? Miért lenne barátságos? Nem inkább tettetné, hogy azt hiszi Michael molesztálta Jordie-t és hogy dühös? Különösen úgy, hogy Michael audió szakértője/magánnyomozója is ott volt, mint tanú!

Hogy Evan besétált a találkozóra és megölelte Michaelt csak azt támasztja alá, hogy Evan abban a hitben ment oda, hogy Michael őszintén törődik Jordie-val és nem tett semmi szándékosat, amivel bánthatná. Végül is, az az ötlet, hogy Michaelt azzal vádolják, hogy szándékosan bántotta a fiút – hogy „molesztálás” történt – nem Evan agyából származik. Anthony Pellicano és Bert Fields használta először ezt a kifejezést.” [1; 107. old.]

Hány olyan szülő van, amelyik ha azt gyanítaná, hogy valaki molesztálta a gyermekét odamenne az állítólagos molesztálóhoz, hogy megölelje egy jó-hogy-újra-látlak típusú öleléssel, majd hátba veregetné „mint egy régi barátot”? És hány szülőnek kellene „tettetni”, hogy dühös az állítólagos molesztálóra ahelyett, hogy őszintén dühös lenne?

Egy másik figyelemreméltó aspektusa a fenti idézetnek Evan látható távolságtartása attól, hogy a „molesztálás” szót használja. Ne feledjük, hogy erre a találkozóra azután került sor, hogy Jordan már állítólag „bevallotta” Evannak, hogy molesztálták [ennek az állítólagos “vallomásnak” a körülményeiről lásd ezt a cikket].

Jackson és az emberei értették, hogy Jacksont gyerekmolesztálással vádolják, még ha Evan ügyelt is arra, hogy ne ő maga fogalmazza meg ezt a vádat. A Westwood Marquis Hotelben Evan csak Dr. Abrams levelét olvasta fel és nem fogalmazott meg vádat a saját szavaival. Úgy tűnik, hogy Evan és az ügyvédje, Barry Rotham azt próbálták ezzel biztosítani, hogy Evan később ne legyen perelhető, ha a vádak hamisnak bizonyulnak. Sőt, Ray Chandler könyve szerint Rothman figyelmeztette is Pellicanót augusztus 1-jén, hogy Evant nem lehet perelni akkor sem, ha a vádak hamisnak bizonyulnak:

„De Barry nem ijedt meg. Informálta Pellicanót arról, hogy Evan nem tett nyilvánosan rágalmazó kijelentéseket Michaelről semmilyen módon. Továbbá Evan fogorvos és mint ilyen vonatkoznak rá azok a hatóságok felé kötelező jelentést előíró követelmények, amelyek minden más egészségügyi dolgozóra. Nemcsak hogy kötelessége jelenteni mindenféle gyanút a megfelelő hatóságok felé, de nem perelhetik be akkor sem, ha ezek helytelennek bizonyulnak.” [1; 100. old.]

Ami Mary A. Fischer állítását illeti azzal kapcsolatban, hogy Jordan hogyan reagált, amikor az apja felolvasta Abrams levelét, ezt felhozza Ray Chandler is egy cikkben, amelyet 2005-ben írt az azóta már nem működő weboldalára és a kontextus megerősíteni látszik Pellicano beszámolóját. Ray Chandler ugyanis védekezésül használja ezt az ellen az állítás ellen, hogy Sodium Amytalt adtak be Jordannek. [Részletek erről és hogy mindez hogyan támasztja alá Pellicano beszámolóját ebben a cikkben.]

Az All That Glitters szerint egy nappal azután, hogy Rothman figyelmeztette Pellicanót, hogy Evant nem lehet perelni még akkor sem, ha a vádak hamisnak bizonyulnak, Pellicano állítólag felhívta Rothmant és „bejelentette, hogy van egy megoldási javaslata. Michael segítene Jordie-nak és Evannak, hogy ’újraépítsék a kapcsolatukat’ azzal, hogy asszisztál nekik egy forgatókönyv írói karrier elindításában. Így [Jordan és Evan] sok időt tölthetnének együtt, hogy azt csinálják, amit a legjobban szeretnek csinálni.” [1; 101. old.]

A könyv szerint Evan ezt az ajánlatot hozta fel legelőször a Westwood Marquis Hotelben augusztus 4-én, de Pellicano tagadta, hogy ilyen ajánlatot tett volna és világossá vált, hogy nem hajlandó neki semmit sem ajánlani. Az All That Glitters szerint Evant „frusztrálta Pellicano hozzáállása és az, hogy Michael ezt látszólag támogatja.” [1; 102-103. old.], majd Evan állítólag azt mondta a sztárnak, hogy tudja mit tett Jordannel és hogy a fiú megerősítette ezt neki. A könyv ezt állítja: „Evan aztán megkérte a fiát, hogy erősítse meg és a fiú egyetértően bólintott.” [1; 103. old.], mire Jackson egyenesen Jordan szemébe nézett és azt mondta: „Nem csináltam semmit.” [1; 103. old.]

Állítólag Evan számára ez volt „a döntő pillanat”:

„Evan számára ez volt a döntő pillanat. „Tudtam, hogy Michael el van ferdülve, de addig a pontig nem voltam biztos abban, hogy mi a szándéka. Egy részem még mindig hitte, hogy őszintén szerelmes Jordie-ba és ártatlanul cselekszik egy zavart elméből kifolyólag, bármiféle előre megfontoltság vagy fortély nélkül.

De a mosolya hátborzongató volt, mint egy sorozatgyilkosé vagy erőszakolóé, aki egyfolytában kinyilvánítja az ártatlanságát annak ellenére, hogy hegynyi bizonyíték van ellene. Azonnal tudtam: Michael Jackson gyerekmolesztáló! Hirtelen annyira nyilvánvaló volt. June-t behülyítette, Jordie-t behülyítette és engem is behülyített. Az egész világot behülyítette ez a szánalmas teremtmény a briliáns bűnözői elméjével.” [1; 103. old.]

Az All That Glitters szerint Jordan július 16-án tett „vallomást” Evannak, Ray Chandler mégis ezt az augusztus 4-i pillanatot nyilvánítja a döntő pillanatnak: egy olyan pillanatot, amelyben Jackson belenézett Jordan szemébe és azt mondta, hogy nem csinált semmit. El kellene hinnünk, hogy ez győzte meg Evant arról, hogy Jackson gyerekmolesztáló? Nem az, hogy a fia korábban „vallomást” tett neki? Ray Chandler így zárja le a találkozóról szóló beszámolót:

„Evan diadalmasan érezte magát. Nem azért mert nyert bármit is, hanem mert végre megoldotta a rejtvényt. Nemcsak hogy volt szex a fia és Michael között, de most már megértette Michael igazi érzéseit. Betekintést nyert az ember szívébe és nem volt szép látvány.” [1; 104. old.]

Jordan állítólag július 16-án „vallott” az apjának, de ezen sztori szerint Evan csak augusztus 4-én „oldotta meg a rejtvényt”, mégpedig úgy, hogy Jackson cáfolatát elég sajátos módon interpretálja.

Evan új meggyőződése azonban nem akadályozta meg abban, hogy folytassa „tárgyalásait” Jacksonnal. A Westwood Marquis Hotelben tartott találkozó után Pellicanót meginvitálták, hogy találkozzon Barry Rothmannal és Evannal Rothman irodájában és Evan és Rothman ekkor tette meg 20 millió dolláros követelését.

Ray Chandler indoklása:

„Evannak két célja volt. Először is a fia jóléte. A felszínen úgy tűnt Jordie jól van, de ez nem felszínes dolog. Dr. Abrams mély aggodalmát fejezte ki a fiú iránt és ez Evant abban a hitben hagyta, hogy talán már súlyos károk keletkeztek. [Megjegyzés: Dr. Abrams még nem találkozott Jordannel ezen a ponton. Evan Dr. Abrams levelére utal itt, amelyben az orvos az események azon verziójára válaszol, amelyet Evan és az ügyvédje bemutatott neki.] Evan a legjobbat remélte, de fel kellett készülnie a legrosszabbra.

Ha Jordie-nak hosszú távú terápiára lenne szüksége az drága lehet és kellene találniuk egy olyan államot is, amely nem követelné meg a pszichoterapeutáktól, hogy jelentsék a gyermekmolesztálást a hatóságoknak. Ez azt jelentheti, hogy el kell költözniük és Evannak be kell zárnia a fogorvosi praxisát. Hogyan tartaná fent a családját? Ez a legrosszabb eshetőség természetesen, de lehetséges.

Megkeseredve élményeitől Pellicanóval és Michaellel – különösképpen attól, hogy „Michael belenézett Jordie szemébe és tagadta az intimitásukat” – Evan másik célja az volt, hogy megbüntesse Michaelt. „Nem akartam, hogy simán megússza. De néhány millió számára zsebpénz. Úgy kalkuláltam, hogy 20 millió az már büntető összeg. Legalább elgondolkodtatná. Ha kiderül, hogy Jordie rendben van és nincs szüksége sok terápiára, annál jobb. [Megjegyzés: Nem meglepő módon Jordannek valóban nem volt szüksége terápiára…] Egy életre meg van alapozva anyagilag. Megérdemli azok után, amit Michael tett vele.

És ez nemcsak a szex részről szólt. Mindenki akkora feneket kerített a szexnek – a sajtó, a zsaruk, a kerületi ügyész. Persze az is fontos volt, de számomra nem az volt a fő dolog. Hanem az, amit Michael tett vele amíg eljutott addig a pontig. Elfoglalta az elméjét, izolálta a családjától, a barátaitól és mindenkitől, akit szeretett. A saját kis rabszolgájává tette. Kívülről úgy tűnt, hogy élete legjobb napjait adja Jordie-nak, de belül elrabolta az egyéniségét, a lelkét. Ez volt az igazi bűncselekmény és ezért akartam, hogy Michael fizessen.” [1; 108-109. old.]

Másoknak azonban más emlékei vannak arról, hogy honnan jött az a 20 millió dollár, amit Evan (aki aspiráns forgatókönyv író volt) követelt. 1993. augusztus 28-án a Los Angeles Times ezt írta: „Filmipari források szerint a fiú apja egy 20 millió dolláros film produkciós és finanszírozási szerződést akart Jacksontól.” [4]

Jackson egyik barátja, a festő David Nordahl ki is fejtette ezt egy interjúban, amit a Reflections on the Dance weboldalnak adott 2010-ben:

„Vázlatokon dolgoztam [Jackson] film produkciós cégéhez, amelynek Lost Boys Productions volt a neve. A Sony adott neki 40 millió dollárt, hogy elindítsa ezt a produkciós céget és annak a kisfiúnak az apja [Evan Chandler] show businness anyagnak tekintette magát mert írt egy részt egy forgatókönyvben. Azután hollywoodi forgatókönyv írónak tekintette magát és azzal, hogy Michael barátja lett és a fia Michael barátja lett ez a fickó feltételezte, hogy Michael beveszi partnernek ebbe a film produkciós cégbe és innen jött ez a 20 millió dolláros összeg. A felét akarta ennek a Sony pénznek. Bebizonyították. Zsarolás volt. Michael hallgatott az üzleti tanácsadóira és mind azt mondták neki, hogy fogja be a száját és menjen Koreába, folytassa a turnéját, egy turné kellős közepén vagy, mi majd elrendezzük a dolgot.” [5]

Visszatérve Evan Chandler azon véleményéhez, hogy a 20 millió dollár „büntető összeg”: miért nem hagyta a büntetést a megfelelő hatóságokra? A válasz az All That Glittersben az, hogy Evan úgy gondolta nem hinnének nekik és aggódott amiatt a nyilvánosság miatt is, amelyet a vádak magukkal hoznának. Ray Chandler ezt írja erről az aggodalomról:

„Evan nemcsak utólag tett ilyen kijelentést. Már Dave titkos telefonfelvételén is kifejezte a félelmeit a nyilvánossággal kapcsolatban, hat héttel azelőtt, hogy az ügy nyilvánosságra került volna. „Nagyobb lesz mint mi mindnyájan együtt és az egész dolog mindenkit le fog sújtani és mindenkit el fog pusztítani.” A fiát és ő magát is beleértve.” [1; 109. old.]

Azonban van egy probléma ezzel az állítással. Az Evan és David Schwartz közötti telefonbeszélgetés felvételén és a szövegkörnyezetében ez a kijelentés egyáltalán nem aggodalmat fejez ki a nyilvánosság miatt. Éppen ellenkezőleg!

Mr. Chandler: Sajnos akkor már túl késő lesz és akkor már semmi sem fog számítani.

Mr. Schwartz: Miért?

Mr. Chandler: Mert a tény annyira kibaszottul letaglózó…

Mr. Schwartz: Igen?

Mr. Chandler: …hogy mindenki el fog pusztulni a folyamatban. Maguk a tények fognak… ha egyszer ez a dolog beindul…

Mr. Schwartz: Igen.

Mr. Chandler: … maguk a tények lesznek letaglózóak. Nagyobb lesz, mint mi mindnyájan együtt és az egész dolog le fog sújtani mindenkire és elpusztít mindenkit. Ez [hibás szalag] megalázó, hidd el nekem.

Mr. Schwartz: Igen. És ez jó?

Mr. Chandler: Igen. Nagyszerű.

Mr. Schwartz: Miért?

Mr. Chandler: Nagyszerű, mert…

Mr. Schwartz: Úgy értem te így…

Mr. Chandler: Mert June és Jordy és Michael…

Mr. Schwartz: Igen.

Mr. Chandler: …arra kényszerítettek, hogy a szélsőségességig vigyem…

Mr. Schwartz: Igen.

Mr. Chandler: … hogy megkapjam a figyelmüket. Milyen szánalmasak, milyen kibaszottul szánalmasak, hogy ezt tették. [3]

(A peren kívüli megállapodásról szóló cikkünk végén még több tényt találsz majd, amelyek ellentmondanak Chandlerék azon állításának, hogy Chandlerék azért állapodtak meg peren kívül és kerülték a büntetőpert, mert féltek a publicitástól.)

Az All That Glitters szerint Rothmannak meggyőződése volt, hogy Jackson nem fog 20 millió dollárt fizetni ezért megpróbálta rábeszélni Evant, hogy elégedjen meg 5 millió dollárral, de Evan megingathatatlan volt, mert úgy hitte, hogy „öt millió dollár lefizetés, nem büntetés. Azt akarta, hogy Michael megbűnhődjön azért, amiről most már Evan úgy hitte, hogy égbekiáltó molesztálás.” [1; 109. old.]

A könyv szerint augusztus 9-én Pellicano visszatért egy 1 millió dolláros ellenajánlattal három forgatókönyv finanszírozására, amelyet Evan és Jordan írt. Evan visszautasította. Aztán augusztus 13-án Pellicano következő ajánlata világossá tette számukra, hogy Pellicano inkább csak próbálja őket sakkban tartani és gúnyolódik rajtuk, nem pedig komolyan tárgyal. Ez az ajánlat sokkolta Rothmant és Evant: 350 ezer dollár.

„Barry nem hitt a füleinek. Pellicano teljesen figyelmen kívül hagyta a játékszabályokat. Barry 20 millió dollárral indított, Pellicano 1 millióval kontrázott, a következő számnak valahol a kettő között kellett volna lennie. És amennyire furcsa volt, hogy Pellicano levitte az egymillió dolláros ajánlatát, még őrültebb volt, hogy nem volt hajlandó újra megtenni azt, amikor Barry azt mondta neki, hogy „három napig kidolgozta a belét azért… hogy rávegye Evant, hogy egyezzen bele.” [1; 117-118. old.]

A könyv szerint augusztus 17-én Pellicano felhívta Rothmant, hogy megtudja Evan elfogadta-e az ajánlatot.

„Barry elmondta neki, hogy nem, de ismét felvetette, hogy Evan talán hajlandó lenne elfogadni az eredeti egymillió dolláros ajánlatot, ha Pellicano hajlandó lenne megújítani. „Soha nem fog megtörténni.” – mondta a magánnyomozó. [1; 121. old.]

Egy nappal korábban, augusztus 16-án June Chandler ügyvédje, Michael Freeman értesítette Rothmant, arról, hogy keresetet nyújtottak be a bírósághoz annak érdekében, hogy Jordan visszakerüljön az anyjához, June Chandlerhez. Válaszként, és attól frusztráltan, hogy Jackson nem volt hajlandó fizetni neki, augusztus 17-én Evan elvitte Jordant Dr. Abramshoz, ahol a fiú először vádolta meg Michael Jacksont részletesen, s ez elkerülhetetlenül maga után vonta a hatóságok bekapcsolódását, a vádak nyilvánosságra kerülését, valamint mindez lehetővé tette Evan számára, hogy megkapja Jordan törvényes felügyeleti jogát. Ray Chandler könyvében ezt olvassuk:

„A Freeman beadványának bírósági meghallgatását megelőző este egy telefonbeszélgetésben Barry felvilágosította Evant arról, hogy hacsak nem hajlandó besétálni a bírósági terembe és megvádolni Michaelt Jordie molesztálásával, akkor nincs esélye nyerni: June volt a törvényes gyám és csak erre volt szüksége ahhoz, hogy visszakapja Jordie-t.” [1; 119. old.]

Ha követjük a fenti eseményeket akkor világos, hogy Jacksonnak számos alkalma lett volna arra, hogy lefizesse Chandleréket, ha igazán akarta volna, mielőtt az ügy nyilvánosságra vagy a hatóságokhoz került volna. De nem tette és ez elképesztette Evant. Ray Chandler, hihetetlen cinizmussal, ezt írja a könyvében:

„Fields és Pellicano már tudta, hogy Evan hajlandó tárgyalni. Miért nem fizették le és nyomták el a rémálmot még csírájában amíg még volt rá lehetőség? Különösen amikor tudod, hogy az embered legalább abban bűnös, hogy kisfiúkkal alszik. Nemcsak hogy elkerülnéd a polgári pert, de ennél is fontosabb, hogy elkerülöd a hatóságokat azzal, hogy eltávolítod a koronatanújukat. Tíz, húsz, harminc millió? A pénz nem akadály. Az üzletet órákon belül meg lehetne kötni. És ha nem működik, akkor még mindig megvédheted magad.” [1; 126. old.]

és

„1993. augusztus 17-én reggel, amint Barry Rothmannal tárgyalt Anthony Pellicanónak ott volt a kezében a pszichiáter jelentése a nevek helyén üresen. Az emberi történelem leghíresebb szórakoztatóművészének a jövőjét tartotta a kezében. Mégis a szalag tele van annak példáival, hogy Pellicano hogyan utasítja vissza a kompromisszumokat, noha a kért összeg Jacksonnak csak zsebpénz lett volna. Miért vállalnád azt a kockázatot, hogy Michael neve kerüljön arra a jelentésre és ez nyomozáshoz vezessen?” [1; 138. old.]

Akár használnád a fenti események leírására a zsarolás szót, akár nem, Ray Chandler a „tárgyalásokról” szóló fejezetet egy különálló bekezdéssel zárja, mintha csak össze akarná foglalni és hangsúlyozni akarná:

„Ha Michael augusztusban kifizette volna a tőle követelt 20 millió dollárt, nem pedig csak a következő januárban, akkor talán a világ leghíresebb szórakoztatóművészeként tölthette volna a következő tíz évet, nem pedig a világ leghírhedtebb gyerekmolesztálójaként.” [1; 128. old.]

Igen, mindez egyenesen a vádló családjától származik. Közben kérlek emlékezz arra, hogy Jordan vádjai hogyan alakultak ki: arra, hogy az apja gyakorlatilag belefenyegette abba, hogy a fiú azt mondja, amit az apja hallani akar. Ugyanaz az apa, aki azután ezeket a vádakat arra használta fel, hogy megpróbáljon velük pénzt “kitárgyalni” Jacksonból.

Források:

[1] Raymond Chandler – All That Glitters: The Crime and the Cover-Up (Windsong Press Ltd, September 2004)

[2] Mary A. Fischer: Was Michael Jackson Framed? (GQ, October 1994)
http://www.buttonmonkey.com/misc/maryfischer.html

[3] Taped phone conversation between Evan Chandler and David Schwartz (July 8, 1993)
schwartz_chandler

[4] Charles P. Wallace and Jim Newton – Jackson Back on Stage; Inquiry Continues (Los Angeles Times, August 28, 1993)
http://articles.latimes.com/1993-08-28/news/mn-28760_1_michael-jackson

[5] Friendship & A Paintbrush – Interview with David Nordahl (2010)
Original source: http://www.reflectionsonthedance.com/interviewwithdavidnordahl.html – the audio clips those contained the conversation are no longer available. For a secondary source, see, for example: http://vindicatemj.wordpress.com/2010/11/04/transcript-of-“frozen-in-time-a-riveting-behind-the-scenes-view-of-the-michael-jackson-cases”-part-3/

Kategória: Az 1993-as ügy | Címke: , , , , , , , , , , | 2 Hozzászólás